Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-20 / 142. szám

2. oldal - Petőfi Népe HÍR HÁTTÉR VÉLEMÉNYE 2000. JÚNIUS 20., KEDD Jó napot! Június 20., kedd Köszöntjük a Rafaeleket! A Rafael bibliai név, jelenté­se: Isten meggyógyít. Kö­szöntjük még a névnapju­kat ma ünneplő Rafaella, Özséb, Margit, Lujza, Kop­pány, Gemma, Dina, Deodát nevű olvasóinkat is. ________Lapszél________ Ú j honfoglalók Manapság már az alföldi dűlő- utakon sem kell meglepődni, ha idegenül köszönnek vissza. Amilyen az Adjon Isten!, olyan a Guten Tag! A parolázások gyakran még pantomimjátékkal párosulnak, de legtöbbször si­kerül egyezményes jelrendszert találniuk az őslakóknak az új honfoglalókkal. Szinte észrevét­lenül foglalták el a külföldiek a tanya világot. Tőkeinjekciók mentettek meg sok düledező épületet az enyészettől. Bács- Kiskun útjain elég egy-két kilo­métert megtenni a földutakon, már messziről látszik, melyik tanyát birtokolja külföldi. Eze­ket fehér kerítések védik, néhol kamerák is pásztáznak. Az ud­varon a terepjáró mellett még két-három másik autó is álldo­gál a fürdőmedence közelében. Sok birtokot emlegetnek már csak „Ewing-tanyaként”. Egyik kerítésénél táblát is kihelyeztek „tessék utazik lassan” felirattal. Még jó, hogy vannak, akiknek központilag is ügyelniük kell az országimázsra. Habár ez utóbbi szóförmedvény sem különb az idézett feliratnál, de legalább a külföldiek sejthetik, hogy mire gondolhattak a kiötlői. i. w. ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT. A floridai Keys szigeten jelenleg zajlik az ejtőernyős maraton. A levegő szerel- meseinek találkozóján lélegzetelállító gyakorlatok sorát mutatják be._________________________fotó: epa __________________Cikkünk nyomán _____________ Légkondi A hipertermiás gépről Lapjuk június 17-i számában Áb­rahám Eszter kollégájuk „Gyó­gyítás százezrekért” címen meg­jelentetett írásához kívánom az alábbiakat hozzáfűzni: A daganatos betegek gyógyítá­sáról szóló hír nem felröppent, hanem tőlem, mint a befektetni szándékozó társaság egyik tulaj­donosától származott. A kecskeméti kórházban való­ban van két teljes testi hiperter­miás berendezés, melyből az egyiket a megyei kórház kívánja megvásárolni az arra alkalmas daganatos betegek gyógyítására. Ezen a gépen a kórház természe­tesen ingyenesen kívánja kezelni a betegeket. A másik gépet társa­ságunk vásárolná meg, melyen térítés ellenében külföldiek, ille­tőleg az olyan betegek számára biztosítanánk kezelési lehetősé­get, akik anyagi lehetőségeiknél - vagy alapítványi támogatottsá­guknál - fogva megengedhetik maguknak, hogy ne várják végig a több hónapos várakozási időt a kezelésük megkezdéséig. Tár­saságunk szándéka abszolút tisz­ta. Nem a betegek elől kívánunk lehetőséget elvenni, hanem ép­pen ellenkezőleg: egy további le­hetőséget kívánunk biztosítani a szörnyű kórban szenvedőknek. Mindezt valóban üzleti alapon kívánjuk megvalósítani, azonban ennek semmi köze a kórház pri­vatizációjához, ahogy azt az Önök írása sugallta. Kérem szíveskedjék a levele­met megjelentetni, mely megíté­lésem szerint hozzájárul a téma­körben a tisztánlátáshoz. Termé­szetesen konkrét fejlemények, döntések esetén minden infor­mációt az Önök rendelkezésére bocsátunk. BRiGLOVICS TAMÁS HÍRŐS HOLDING Az ember belép egy élelmiszer- üzletbe, és - nagy tisztelet a ki­vételnek! - legszívesebben már fordulna is kifelé. Sok helyen annyira elviselhetetlen a meleg, a fülledtség, a sok kipárolgó em­beri test hője és szaga, hogy a vá­sárlónak nincs kedve válogatni, szétnézni. Gyorsan a kosarába teszi, ami kell, és irány a pénz­tár, amelyen jó esetben hamar túljut, de ha kígyózó sorba kell beállnia, nem győzi magát le- gyezgetni. Hiányoznak ugyanis az üzletekből a légkondicionáló berendezések. Pedig tudniuk kellene a tulajdonosoknak, hogy olyan üzletbe tér be szívesen a vevő, ahol az áru mustrálgatása közben jól is érzi magát. Ahol meleg van, azt a boltot legköze­lebb elkerüli. De egye fene, ha a vevő nem is fontos, legalább gondoljanak tulajék azokra a dolgozóikra, akik odabent főnek egész nap, és legalább a kedvü­kért szereljenek fel légkondit... ________BGY Né zőpont Hámori Zoltán_________ T ragédia a futballpályán Tragédia történt a futballpályán. Nem Charleroiban, nem a .Bernabeu stadionban, hanem Kecskeméten. A hétvégén a tévé, az újságok az angol futballhuligánok randalíro- zásával voltak tele. Asztalokat, székeket dobáltak a belvárosban, autókat gyújtottak föl, nekimentek mindenkinek, nem bírtak ma­gukkal. Az igazi tragédia mégse Belgiumban, az Európa-bajnoksá- gon történt. Hanem Kecskeméten. A Széktói stadionban. Megkezdődött a vakáció. Hat fiú elindult biciklivel focizni. Aztán egyikük meghalt. Miért? Mert futballpályán fociztak. Ha mondjuk az autópálya közepén, vagy a szakadék szélén, esetleg a lőtéren tet­ték volna ugyanezt, mond­hatná^ hogy felelőtlenek. De nem! Ók a focipályán fociz­tak. Mégis halál lett belőle. •------------------------------------------------------ Ráadásul az első híradások m int felelőtlen suhancokat emlegették őket, akik átmásztak a ke­rítésen és elkezdtek játszani két kapura. Nos, nem másztak, sőt engedéllyel játszottak, de ha nem így tették volna, akkor ők len­nének a felelősek? Ugye, hogy nem! Akkor ki? Blair már bocsánatot kért Leírom, ahogy gondolom: a város, amely üzemelteti a pályát. Azt, amelyik ilyen elrozsdásodott, borulékony, életveszélyes sporteszközökkel van felszerelve. Ahol egy vaskaput állítólag el­fúj a szél. Beszéltem a gyerekekkel. Nem tudják megemészteni természete­sen társuk halálát, s nem akarják elhinni, hogy ők bármiben is vétkesek. Mint ahogy szerintem sem vétkesek. Hogy ki az igazi vétkes, azt előbb-utóbb ki kell deríteni, bár a szegény kisfiút meg­menteni már nem lehet. Talán megelőzni a további bajt, azt lehet. Tegnap hallottam a rádióban, hogy egy európai konferencián Tony Blair angol miniszterelnök bocsánatot kért a belgáktól az angol szurkolók brutális viselkedéséért. Ez legalább egy nemes gesztus. Pedig ott eddig nem.' halt meg .senki. ....... DU NAHOLDING BROKERHÁZ Rt Kecskemét, Horváth D. u. 10-12. __________Tel: 76/486-606___________ RÉ SZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. június 19.) Borsodchem 8 760Ft 0 Fotex 320 Ft 0 Matáv 1986 Ft 0 Mól 4 600 Ft 0 OTP 14 300 Ft 0 Rába 2 260 Ft 0 Richter 15 400 Ft O : Zalakerámia 2445 Ft BUX: 8845,18-0,37% eltérés az előző záróértékhez képest Banl^ Vustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAMENŐLEG 2000. 06. 1 9-én CA Kötvény Alap 16,21% CA Részvény Alap 20,53% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 ^ CO RJ\I ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 266.0000 271.0000 DEM 131.0000 132.9000 ATS 18.6500 18.9000 ITL 0.1320 0.1355 CHF 163.8000 167.7500 FRF 38.8000 40.4000 CAD 179.5000 185.7500 NLG 115.5000 118.5000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5300 1.5850 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 407,73 Cseh korona 7,21 Euró 259,83 Német márka 132,85 Osztrák schilling 18,88 Lengyel zloty 61,33 Svájci frank 166,38 Szlovák korona 6,12 USA-dollár 269,70 Hírháttér * Nyugdíjemelés « Hírháttér • Oktatás * Hírháttér Idén is lehet még nyugdíjemelés Jövőre 6,5, 2002-ben pedig 5,9 százalékos nyugdíjemelés várható a Pénzügyminiszté­rium szakembereinek számítása szerint. Mindezt Szikszainé Bérces Anna, a tárca fő­osztályvezetője közölte a Nyugdíjasok Or­szágos Képviselete budapesti fórumán. Magyarország A főosztályvezető elmondta: jövőre, a svájci in­dexálás teljes bevezetésével, 50-50 százalékban veszik figyelembe a várható inflációt és az át­lagkereset-növekedést. Előreláthatólag az idén további nyugdíjemelés lesz, ennek konkrét for­mája azonban attól függ, hogy a tényleges inf­láció és a keresetemelkedés 1 százaléknál na­gyobb vagy kisebb mértékben haladja-e meg a tervezettet. Hozzátette: a vártnál 1 százalékkal nagyobb infláció-, illetve keresetemelkedés ese­tén januártól visszamenőleg növelik a járandó­ságokat. Ha viszont 1 százaléknál kisebb lesz az eltérés, akkor egy összegben kapják meg a különbözeiét az érintettek, de ez is beleszámít majd a jövő évi nyugdíjemelés alapjába. Szikszainé Bérces Anna elmondta: egy tavalyi kormányhatározat alapján a nyugdíjrendszer továbbfejlesztésének lehetőségeit szakmai munkacsoportok vizsgálták, s jelentéseiket ez év januárjában a kormány, határozathozatal nélkül, tudomásul vette. A főosztályvezető a munkacsoportok javaslatai közül kiemelte azt a két elgondolást, hogy a nyugdíj-megállapítá­soknál minden szolgálati évet egyformán is­merjenek el, illetve a kereseteket, a degresszív számítás helyett, teljes mértékben vegyék fi­gyelembe. Jelezte: a hatályos jogszabály szerint 2009-től szűnne meg fokozatosan a degresszív nyugdíj- számítás, de a szakemberek szerint ezt 2005- től is meg lehetne tenni. A minisztériumi veze­tő elképzelhetőnek tartotta, hogy a nyugdíj­megállapításban már 2001-től változások tör­ténjenek, de mint mondta, ennek bekövetke­zéséhez a módosító javaslatokat egy-két héten belül el kellene készítenie az illetékes Szociá­lis és Családügyi Minisztériumnak. A rokkantnyugdíjakról szólva a főosztályveze­tő annak a véleményének adott hangot, hogy elegendő rehabilitációs munkahely híján egy­előre jelentős változtatások nem, esetleg ki­sebb módosítások várhatók a szabályozásban. Csökken majd a tanulók terhelése Szombathely A gyermekek már felhőtle­nül örülhetnek a vakáció­nak. A jövő tanévről azon­ban már most fontos dolgok dőlnek el. Szombathelyen 180 általános és középisko­lai osztályfőnök ad egymás­nak találkozót egy négyna­pos szakmai konferencián.- A kerettanterv szeptember else­jei bevezetése után a diákok óra­rendje a középiskolákban sem tartalmazhat heti 33 tanóránál többet - mondta Brassói Sándor, az Oktatási Minisztérium főosz­tályvezető-helyettese. Hozzátette: a tanulók terhelésének csökken­tése lehetőséget nyújt a tanórán kívüli tevékenységek növelésére. - Ezért teremtettük meg a felté­teleit annak, hogy 2001-től meg­határozott tanulólétszám felett az iskolák szabadidőszervező peda­gógust foglalkoztassanak, és az eddiginél nagyobb lehetőség nyí­lik iskolapszichológusok alkal­mazására is - mondta bevezető előadásában. Azt is közölte: a törvénymódo­sítást követően nagyobb feladat­kör hárul az iskolákban függetle­nítve dolgozó, a gyermek- és ifjú­ságvédelemért felelős pedagógu­soknak, akiknek együtt kell mű­ködniük az osztályfőnökökkel. Az iskolai nevelést szolgálja az is, hogy a kerettantervben az ed­digi 35-36 osztályfőnöki óra mel­lett heti plusz egy óra szintén a társadalmi és egészségne­velési isme­retek elsajátí­tását, a kö­zösségformá­lást célozza. Az osz­tályfőnöki ó- rákon az ötö­dik osztály­tól a 12-ikig külön időt szentel­nek a drogprevenciónak, vala­mint - az abortuszok megelőzése érdekében - a fogamzásgátlás té­makörének. A közoktatási minisztérium új segédanyagokat, filmeket, taná­ri, osztályfőnöki kézikönyveket is eljuttat az iskolákba. AKCIÓ a Szilvás! és Társa Bt. ** M 1 i fi j^r, összes üzletében \*H| 2000. június 21-június 27. Merido Mokka kávé, 250 g 317 Ft/db helyett 284 Ft/db Piros Arany, 80 g 90 Ft/db helyett 69 Ft/db Löncshús konzerv, 400 g 117 Ft/db helyett 99 Ft/db Zala csemege vastagkolbász 1577 Ft/kg helyett 999 Ft/kg Sertéspá rizsi 299 Ft/kg helyett 269 Ft/kg Krinolin 419 Ft/kg helyett 369 Ft/kg Halfilé, 1 kg-os 710 Ft/cs helyett 649 Ft/cs Csirkecomb 499 Ft/kg helyett 369 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg helyett 119 Ft/kg Sertéscomb 759 Ft/kg helyett 709 Ft/kg Sertéslapocka és -dagadó 739 Ft/kg helyett 689 Ft/kg Marhahús, pörköltnek való 789 Ft/kg helyett 719 Ft/kg Marha, leveshús 489 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Trappista sajt Gyümölcsdarabos joghurt (Jogobella), 1049 Ft/kg helyett 899 Ft/kg 150 g 63 Ft/db helyett 55 Ft/db Danone Vitalinea joghurtital, 200 g 99 Ft/db helyett 83 Ft/db Könnyű és finom joghurtital, 500 g 195 Ft/db helyett 165 Ft/db Duna tejföl, 200 g 55 Ft/db helyett 49 Ft/db Séd Brie Camembert sajt, 100 g 175 Ft/db helyett 149 Ft/db Medve (dob. sajt), 140 g 152 Ft/db helyett 139 Ft/db Sole szendvicskrém (2 ízben), 250 g 155 Ft/db helyett 125 Ft/db AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! 12 év Kecskemét, Biharú. 8. Tel.: 76/501-800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29. Tel.:77/525-00 Cegléd, Méhész u. 18. Tel.: 53/505-800 Soltvadkert, Kossuth L. u. 95 Tel.: 78/381 -447 NISSAN j ELIT GROUP KFT

Next

/
Oldalképek
Tartalom