Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

§Hm 2000. Június 1., csütörtök Petőfi Népe - 3. oldal Újraéled a Tisza, a Szamos A következő hetek legfontosabb munkája az ivadékmentés. fotó: újvári Sándor Tiszakécske Újabb ötezer darab kecsegét telepítettek a Tiszába Ve- zsenynél, a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda szer­vezésében szerdán. Tisza- bögnél pedig ivadékmentő halászat volt a kormánybiz­tos részvételével. Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyei programjáról Tisza- kécskén vont mérleget Gönczy János. A kor­mánybiztos elmondta: a nap folyamán szer­zett tapasztalatok iga­zolják a korábbi felmé­rések megállapításait, miszerint a nagy árvíznek jóté­kony hatása volt a Tisza és a Sza­mos élővilágára. Azt is közölte, hogy a Szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézet részvételével két nappal ezelőtt egy újabb felmérés kezdődött a halállomány mennyi­ségéről, összetételéről. Ez a kuta­tás ugyan csak négy hét múlva fe­jeződik be, de már most bizo­nyosnak tűnik, hogy a mellékvíz­folyásokról megkezdődött az élő­világ visszatelepülése. A Tisza és a Szamos újraéledt. Mindazonál­tal szükség van mind a további te­lepítésekre, mind a halászoknak is munkát adó ivadékmentésre. A Tiszán a telepítési tilalom fel­oldása, május 2. óta több mint egymillió csukát, ugyanennyi sül­lőt, négymillió süllőivadékot, s együttesen több mint három ton­na pontyot, compót, továbbá százezer ke­csegét telepítettek a fo­lyóba. A közeljövőben várható még előnevelt nyurgaponty és harcsa telepítése is. A követ­kező hetek legfonto­sabb munkája a hal­mentés, az ivadékmen­tés. A gyors apadás után ugyanis rengeteg olyan te­rület maradt a hullámtéren, amely nincs összeköttetésben az anyamederrel. Az ott rekedt hala­kat kell visszajuttatni a folyóba. A kormánybiztos e munka jelen­tőségét érzékeltetve elmondta, hogy a nap folyamán Tiszabögnél százezerszámra találtak jó kondí­ciójú ivadékokat a visszavonult ár helyén, a holtágak, kubikgödrök vizében. mti Megint egy trükkös lopás M5-ÖS AUTÓPÁLYA Egymillió forint. Ennyibe került a jóhiszeműség egy osztrák állam­polgárságú férfinak. A külföldit a napokban fosztották ki az M5-ös Kiskunfélegyházát elkerülő sza­kaszán. Az eset fényes nappal történt. A férfi Kecskemét felé ha­ladt, amikor egy szembejövő au­tóból integettek neki. Megállt. Az integetők is megálltak, s „figyel­meztették”, hogy ég autójának két hátsó gumija. A férfi azonnal megnézte a kerekeket. Mire meg­győződött arról, hogy valójában nem is igaz az egész, az ismeret­lenek elemelték az autóból a tás­káját. Benne okiratok, bélyegzők is voltak, és minden irata. ■ Gazdasarok Uborka, tök, A címben felsoroltak a Cucur- bitaceae növénycsaládba tarto­zó, kedvelt házikerti csemegék. Ezek mellett termesztik a cukki­nit és patisszont is. Nem min­denkinek van lehetősége palán­ta előnevelésére, így a melegigé­nyes zöldségféléknek a magját érdemes fészekbe vetni. Ássunk 30-szor 30 centiméte­res és legalább ugyanilyen mély gödröcskét. Az alját minimum 10 centiméter vastagon töltsük meg érett istállótrágyával vagy kom- poszttal. A fennmaradó 20 centi­métert is három rész föld és egy rész érett komposzt keverékével töltsük ki. A fészekbe egyenlő el­osztásban, 3 cm mélyre ültes­sünk 4-5 magot úgy, hogy kelés után, ritkításkor a növénykék gyökere ne gabalyodjon össze, és így ne sértsük a bent maradó sárgadinnye egyedet. Jó, ha elvetésük előtt három-négy nappal a magvakat nedves itatóspapír vagy többréte­gű puha szalvéta között előcsí­ráztatjuk a maghéj felpattanásá­ig. A gyököcskékre, rügyecskék- re nagyon vigyázzunk. A Cucurbita-féléknél rossz gyakorlatként terjedt el a vetés előtt a magvak „beáztatása”. Hi­ba, mert azok befulladnak. Az előcsíráztatás szobahőmérsék­leten, árnyékos helyen történ­jen. Majd a fészekben a kikelt növénykéket csak három-négy- leveles korban válogassuk, ami­kor már megállapítható közöt­tük az esetleges fejlődésbeli kü­lönbség. Uborkából két-három, cukkiniből és patisszonból ket­tő, főzőtökből és sárgadinnyé­ből egy-két palántát hagyjunk meg fészkenként, szakál László MEGYEI KÖRKÉP Kevés a pénz a bűnüldözésre Tanácskozás a tanyavilág közbiztonságáról Bugacon A tanyák és a tanyasiak biztonsága az a problémakör, amelyben joggal várnak elő­relépést az emberek. Annál inkább, mivel napjainkban újjáéledőben van a tanyasi életforma. Mindezt a szervező, Lezsák Sán­dor országgyűlési képviselő mondotta teg­nap Bugacon a külterületek, tanyák bizton­ságáról rendezett tanácskozáson. Bács-Kiskun A találkozón az országos és a megyei rendőr-fő­kapitányság, valamint a belügyi tárca képviselői mellett részt vettek kapitányságok és őrsök ve­zetői, polgármesterek, jegyzők is. De eljöttek a polgárőrség, valamint a mező-, hal- és vadőrök képviselői is. Gergényi Péter megyei rendőrfőkapitány beszá­molójából kiderült: Bács-Kiskunban 1997-re ug­rásszerűen megnőtt a tanyás bűncselekmények száma. Ezek visszaszorítására komplex akcióter­vet dolgozott ki a megyei főkapitányság. Az ak­cióba bevonták a vám- és pénzügyőrséget, a ha­tár- és polgárőrséget, illetve az önkormányzato­kat is. Paál Elemér, a főkapitány közbiztonsági helyettese szerint az eredmény nem maradt el: 1998-ban és ’99-ben már jelentősen csökkentek a bűncselekmények a tanyavüágban. Lajosmizse és a környező tanyavilág a legveszélyesebb térsége Bács-Kisknnnak. Orbán Csaba őrnagy, a lajosmizsei rendőrőrs ve­zetője kiemelte: a város és környéke bűnözés szempontjából a megye legfertőzöttebb területé­nek számít. Az őrshöz mintegy 41 ezer hektár­nyi terület (Lajosmizse és öt környező község) Akcióban a katasztrófavédelem Kecskemét GERGÉNYI PÉTER r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos 1946-ban született Budapesten. 1974. november 1-jén megkezdte BM-szolgálatát. 1984-ben érdi rk. bü. oszt. vez. 1987-ben végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát. 1991-től váci kapitány. 1993-tól Hajdú-Bihar megyei főkapitány. 1995- től Nógrád megyei főkapitány. 1996- tól Bács-Kiskun megyei főkapitány. tartozik. Ebben a nagy körzetben is meg kell ol­dani az állandó rendőri jelenlétet, felügyeletet. Sok a szomszédos Pest megyéből „átlátogató”, és nem kevés az ötös főúton érkező, úgyneve­zett utazó bűnöző is. Az önkormányzat segít ugyan, ahogy tud, de ez nem pótolja a hiányzó rendőröket. Jakabszálláson a vándorárusok, Orgoványon a vendégmunkások jelentenek gondot. A Kiskun­sági Nemzeti Park őreinek autójuk van, az üzemanyag viszont kevés. Dr. Kristóf András fél­egyházi rendőrkapitány szerint viszont Bugac és környéke a megye legbiztonságosabb körzete. Évente alig 40-50-re tehető az ismertté vált bűn- cselekmények száma. A nagyközségben három körzeti megbízott tevékenykedik. Lada Nivájuk feltankolásába a helyi vállalkozók is besegítenek. Zárszavában Lezsák Sándor elmondta: biztos megoldás az anyagi gondokra az lenne, ha a bel- ügy a honvédséghez hasonlóan évente garantál­tan megkapná a központi költségvetés egy bizo- nyos százalékát. __________ szász andrás H uszonnégyezer bevetésük volt az idén. Nyolcszáz em­ber életét mentették meg. Százötven katasztrófahely­zetet sikerült lokalizálni. Öt esetben katasztrófahelyze­tet kezeltek. Dr. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság vezetője sorolta fel ezeket az adatokat idei munkájukról. Az ár- és belvízi védekezés tapasztalata­iról tájékoztatta ugyanis tegnap Kecskeméten, a megyeházán a megyei önkormányzatok szövet­ségének közgyűlését. Beszélt a Romániából indult ciánszennye­zésről is. Sajnos, román kollégája azon az estén nem mondott neki igazat a telefonban. Azt felelte kérdésére, hogy semmi nem jön Magyarország felé. Bakondi tá­bornok szerint az lett volna a he­lyes reagálás a katasztrófa hírére, ha egy órán belül a helyszínen vannak az ukrán, a román és a magyar partnerek. S ha a két má­sik érintett fél román földön segít megfékezni a szennyfolyamot. Érdekes tájékoztatójában a fő­igazgató hangsúlyozta: a megelő­zésre nagyobb figyelmet kell for­dítani, ez fontos tanulság. Akkor nem következhet be, hogy egy vízelvezető árok betemetése mi­att 50-60 ház víz alá kerül. Rend­szeres hatósági ellenőrzéssel ez elkerülhető. Felhívta a figyelmet arra is, milyen fontos lenne, ha belvízrende­zési tervek ké­szülnének a településeken. Ugyanis a bel­víz újra jönni fog. Dr. Bakondi György elis­meréssel szólt az árvízzel érintett települések lakóiról, pol­gármestereiről, akik a profik érke­zéséig irányították egy-egy he­lyen a védekezést. Azt viszont nem értette, hogy a tavalyi vizek után helyreállított házak közül idén kétezernél több ismét víz­ben állt. Ki adott ugyanarra a helyre építési engedélyt a tulajdo­nosoknak? Á.T.S. Balesetek, bűnügyek Régi trükkel csaptak be Kecske­méten egy bolti eladót. A Petőfi Sándor utca egyik üzletébe ment be egy 40 év körüli férfi. Azt mondta az alkalmazottnak: adjon át neki 199 ezer forintot. A főnökkel meg van beszélve, árut hozott. Azonban - minő véletlen! - a bélyegzője kinn maradt a kocsiban. Kiszaladt hát érte - persze már a 199 ezer forinttal együtt -, majd eltűnt, mint a kámfor. A főnök termé­szetesen nem tudott az áru ér­kezéséről. A rendőrség kéri a kereskedőket, hogy körültekin­tően járjanak el hasonló szituá­cióban. Pár éve ugyanis egy „fő- nökös” trükkel dolgozó csaló több bolti eladót is rászedett. HAMIS KULCCSAL. Szerdán hajnali két órakor hamis kulcs­csal nyitott ki egy Volkswagen Golfot egy 23 éves férfi Kecske­méten, az Énekes utcában. Egy Sony rádiós magnót, egy plüss1 állatot és cigarettákat vitt el a járműből, 120 ezer forint érték­ben. A kecskeméti kapitányság lopás vétség alapos gyanúja mi­att rendelt el nyomozást a férfi ellen. ALKATRÉSZTOLVAJ. A kis kunfélegyházi rendőrök őrizet­be vettek egy 36 éves férfit. Az­zal gyanúsítják, hogy keddre virradó éjjel hat darab rozsda- mentes alkatrészt lopott el egy félegyházi élelmiszer-ipari cég­től. Az ebül szerzett holmi 60 ezer forintot ért. GYÚJTOGATÁS. Kecskemét Szarkásban egy épülő házat gyújtott fel valaki május 27-én éjjel. A rendőrség rongálás bűn­tette miatt keresi az ismeretlen tettest, aki a gyújtogatással hét­millió forint kárt okozott. KOCSI ÉS DÍSZTÁRCSÁK. A napokban elkötöttek Baján egy Volkswagen Polo Classic típu­sú személygépkocsit. Az autó rendszáma: HAR-343, értéke 3 millió forint. Szintén a Sugovi- ca-parti városban történt, hogy lelopták egy személyautó négy dísztárcsáját is ismeretlen tolva­jok. A tulaj kára 30 ezer forint. KALÁSZOSOKAT TERMEL?- lisztharmat?- fuzárium?- helmintosporium?- septoria?- rozsda? Ne legyen gondja a-«aramba! 1,2 liter/ha dózisban megoldja!- vetésfehérítő? 0,1 liter/ha dózisban megoldja Felvilágosítás, szaktanácsadás: Gulyás István 30/999-7931 CYAHAHHD Cyanamid Hungary Kit. 1133 Budapest, Vád út 110. Tel.: 3500263 A FEJLŐDÉS MOTORJA Közlekedés Kaszálnak az 5-ös út 123-132. és az 53-as út 0-16. km-ei közt. Kátyúznak a 44-és 19-25. km- ében. A burkolatot takarítják az 5-ös út 85-87. km-ében. Az 52-es út 18-60. km-ei közt vadhajtásirtást és padkakaszá­lást végeznek. TRAFFIPAX. Ma Kecskeméten, Izsákon, Ágasegyházán és Ba­ján számíthatnak a járműveze­tők radarellenőrzésre. Petőfi Népe előfizetéssel családi nyaralást nyerhet! A játékban és a sorsoláson a Petőfi Népe júniusi és júliusi előfizetői vehetnek rész, akik beküldik a nyereményszelvényt. Fődíj: CSALÁDI NYARALÁS HORVÁTORSZÁGBAN, a Hotel Medulinban. Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.: 76/416-488 2-201. díj: Petőfi Népe-póló Új előfizetők részére Most szeretnék előfizetni a Petőfi Népére, ezzel részt veszek a sorsoláson. Régi előfizetők részére Júniusra és júliusra a szokásos módon fizetek elő a Petőfi Népére, fgy részt veszek a sorsoláson. Név:........................................................................................ Cím:...................................................................................... Tel.: ................................. A szelvényeket 2000. június 10-éig várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Információs telefonszám: 06:80/480-756. EKO BÚTORBOLT Kecskemét, Báthory u. 1. (A volt bútorbizományi helyén.) Tel.: 76/485-136 ANTIK, OLASZ, STÍL-ÉS HASZNÁLT BÚTOROK Műszaki cikkek- háztartási gépek- híradás-technikai cikkek készpénzben vagy bizományi konstrukcióban történő adásvétele. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; szombaton: 9-12 óráig. 34274

Next

/
Oldalképek
Tartalom