Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-02 / 128. szám

I m 2000. Június 2., péntek Petőfi Népe - 7. oldal SPORT SIKERES FÉLEGYHÁZIAK. A félegyházi Jászberényi László és Tarnay Zsuzsanna kettős (balról) a leg­jobb 12 közé jutott a Peugeot Roland Garros budapesti teniszversenyen vegyes párosban. Legyőzték a népszerű popsztárt, Szikora Róbertét és partnerét is. _________________________________________■ F elfüggesztették a játékjogát A fegyelmi eljárás lezá­rulásáig fel­függesztet­ték a Gé- derlak 11. labdarúgó- csapatának játékjogát. Mint la­punkban már többször is beszámoltunk róla, botrányos körülmények mi­att szakadt félbe az Érsekhalma- Géderlak II. megyei III. osztályú mérkőzés. A bajnokságot szerve­ző Kiskunhalasi Városi Labdarú­gó-szövetség fegyelmi bizottsága előtt szerdán kellett megjelenni­ük az érintetteknek. A mindössze 25 percig tartó meccsen verekedés tört ki, amelynek szenvedő alanya a já­tékvezető, illetve a géderlakiak kapusa volt (utóbbi orrcsonttö­rést szenvedett). A tettlegességre továbbra is másképp emlékeznek a felek. A vendégcsapat képvise­letében öten jelentek meg a fe­gyelmi meghallgatáson. Szerin­tük Lukács Tibor játékvezető volt a hibás, mert ítéleteivel ő provo­kálta ki a botrányt, és ő okozott sérülést a kapusuknak. A játék­vezető és egyik asszisztense, va­lamint a hazai csapat képviselői pedig a géderlakiakat okolják a meccsen történtekért. A fegyelmi bizottság jövő csü­törtökön Kiskunhalason tárgyal­ja az országos visszhangot tóvál- tó verekedést. Arról viszont dön­töttek, hogy a Géderlaki SE II. já­tékjogát a fegyelmi ügy lezárásá­ig felfüggesztik. A III. osztályú bajnokságból egyébként már csak egy forduló van hátra. Igaz, a géderlakiak eredményei nem számítanak be a végső elszámolásnál. Bicskei nem csalódott Nekünk pedig pechünk van, hogy ilyen csapatnak szurkolnak Félegyháziak vették meg a Kispestet Labdarúgás Bicskei Bertalan, a magyar lab­darúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya nem csalódott a szaúd- arábiaiak ellen 2-2-es döntetlen után. A magyar csapat kétgólos előnyét a „hosszabbításban” egy perc alatt dolgozta le a vendég együttes.- Tudtuk, hogy a szaúd-arábiai csapatban technikailag nagyon képzett, gyors játékosok szere­pelnek - nyilatkozott az MTI-nek Bicskei Bertalan. - Az volt az el­képzelésünk, hogy agresszív le­támadással megpróbáljuk zavar­ba hozni őket, és megakadályoz­zuk, hogy lendületből érkezze­nek a kapunk elé. A taktika be­vált, 89 percig az történt a pá­lyán, amit terveztünk. Az utolsó három percben a csapat tagjai már nem figyeltek oda, biztosak voltak a győzelemben. Az erőn­léttel ezúttal nem volt gond, ha csak egy góllal vezetünk, valószí­nűleg meg is nyertük volna a ta­lálkozót. A szakvezető szerint a magyar válogatottból Horváth Ferenc nyújtotta a legjobb teljesítményt.- Feri első gólja világklasszis teljesítmény volt. Meggyőződé­sem, ha világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon születik ilyen találat, azt utána évekig mutatják a televíziók a külön­böző sportösszefoglalókban - fo­galmazott Bicskei. - A második gólunk egy begyakorolt figura után született. Horváth a talála­tokon kívül is kilencven percen keresztül agresszíven, jól küz­dött, rengeteg labdát szerzett az ellenfél térfelén. Bicskei kijelentette, hogy az izraeliek elleni, szombati talál­kozón több helyen is változtat majd az összeállításon.- Ezeknek a felkészülési mér­kőzéseknek az a céljuk, hogy az ősszel induló vb-selejtezőkig megtaláljam azt a 24-25 játékost, akikkel neki lehet vágni a soro­zatnak. A legjobb tizenegy már összeállt a fejemben. Most az a feladat, hogy olyan játékosokat találjak, akik az esetleges sérü­lés vagy eltiltás miatt hiányzókat helyettesíteni tudják. A szombati ellenfélről a szak­vezető úgy vélekedett, hogy nagyjából hasonló képességű csapat, mint a szaúd-arábiai vá­logatott.- Az izraeliek nem annyira technikásak, mint a szaúdiak, vi­szont taktikailag érettebbek és fegyelmezettebbek. Őket az ag­resszív letámadással nem lehet zavarba hozni, ellenük más takti­kát kell kidolgozni - mondta Bicskei. A Magyarország-Izrael mérkő­zést szombaton 17 órakor rende­zik a Fáy utcában. Labdarúgás Bármilyen meglepő is, mától új tulajdonosai lesznek a Kispest Honvéd Kft.-nek. A futballcsa­patot három kiskunfélegyházi üzletember vásárolta meg. Érte­süléseink szerűit a hivatalos szer­ződéskötésre ma délelőtt kerül sor Budapesten. A kilencvenéves Tenisz Az egyéni torna második, vala­mint a páros verseny első fordu­lójával folytatódott csütörtökön a francia nyílt teniszbajnokság. A magyarok közül elsőként Man­dula Petra mérkőzése fejeződött be: a világranglista 111. helyén álló játékos 44 perc alatt 6:0-ra kapott ki a kolumbiai Fabiola Zu­luagától. A világranglista ötven- nyolcadik helyén álló Kuti Kis Ri­ta viszont 68 perc alatt legyőzte múltra visszatekintő csapatot Kiss Zsolt, Koncz László és Vida Pál kiskunfélegyházi üzletembe­rek vették meg. A káeftében 70 százalékos tulajdonrészt szerez­tek - tájékoztatta lapunkat Vida Pál, aki korábban első számú ve­zetője volt a félegyházi futball­csapatnak. Elmondta, amellett, hogy szeretik a futballt, remélik, Földényi Annamáriát (132.), így a 3. fordulóban Szeles Mónika ellen lép pályára. Női egyes, 2. forduló: Kuti Kis Rita-Földényi Annamária 6:2, 7:5. A francia nyílt bajnokság ma­gyar mérkőzésén Kuti Kis Rita kezdett jobban, pontos játékkal 4:l-re elhúzott. Az elmúlt héten Strasbourgban döntőt játszó te­niszezőnek 12 nyerő ütése volt, míg Földényi Annamária csak egy hasonlóra volt képes a 22 perces első szettben. A második a befektetés is sikeres lesz. A pro­fi ligában szereplő Kispest Hon­véd egyébként a tavalyi bajnoki évben a 12. helyen végzett. A csa­paton belüli változtatásokról és tervekről azonban egyelőre nem nyilatkozott Vida Pál. Szerinte a jövő héten már a részletekről is be tud számolni. játszmában a selejtezőből a fő­táblára került Földényi megtál­tosodott, 5:0-ra elhúzott. Ekkor úgy tűnt, hogy harmadik szett dönt a továbbjutásról, de nem így történt. Kuti Kis Rita játéka feljavult, s előbb egyenlített, majd a győzelmet is megszerezte. Tíz évvel Temesvári Andrea párizsi bravúrját követően Kuti Kis Rita az első magyar játékos, aki Grand Slam-torna egyéni versenyének 3. fordulójába jutott. MTI VAJDA PIROSKA Kuti Kis kifogta Szelest ___________Hétvége a sportpályákon • Hétvége a sportpályákon ___________ Ö kölcsaták Kiskunfélegyházán Péntek Ökölvívás Országos kadetbajnokság: Kis­kunfélegyháza, Kossuth Lajos Szakközépiskola tornacsarnoka, 16 óra. Szombat Atlétika IV. Nagy Kálózi Sándor ser­dülő és ifjúsági emlékverseny: Kiskunhalas, városi pálya, 10 óra. Nagy Kálózi Sándor Kiskun­halason született 1887. december 19-én. Halason végezte el a gim­náziumot, majd 1909-ben szer­zett tornatanári oklevelet. A Re­formátus Gimnázium tornataná­ra volt. Hivatásának érezte és életcélja volt Halason a modern sportélet megteremtése és nép­szerűsítése. Megalapítója a Kis­kunhalasi Atlétikai Clubnak. Tanítványai közül Bácsalmási Péter sokszoros magyar tízpróba- bajnok, aki a Los Angeles-i és a berlini olimpia résztvevője, a ma­gyar csapat zászlóvivője. Bácsal­mási Péter 1927-ben Rómában főiskolai világbajnokságot^ nyert súlylökésben. Komlós István 1928-ban Párizsban nyert főisko­lai világbajnokságot diszkoszve­tésben. Tanítványai közül orszá­gos élvonalbeli atléta volt például Schiffert Pál, Kalló János, Bácsal­mási Mihály és Ács János is. Búvárúszás Országos diákolimpia-döntő: Kecskemét, fedett uszoda, 10 óra. Diáksport A katolikus iskolák diák sportszövetségének 7. országos versenye: Kecskemét, Széktói Stadion, 8-12 óra (atlétika), fe­dett uszoda (úszás), 15-19 óra. Cselgáncs Ifjúsági országos diákolim­pia döntő: Baja, Német Nevelési Központ, 11 órakor. Karate II. Fehértó Kupa országos utánpótlás kyokushin bajnok­ság: Kunfehértó, 9 óra. Az országból 15 egyesület je­lezte részvételi szándékát. Me­gyénket a Jánoshalmi VSE, a TDSE Kiskunhalas és a 3 KSE Kecskemét versenyzői képviselik. Labdarúgás NB les mérkőzés: Kecskemé­ti FC-Érd, Kecskemét, Széktói Stadion, 15 óra. Megyei III. osztályú bajnok­ság, Északi csoport: Ballószögi Váll. SE-Izsák II., Kunpeszér- Kunszentmiklósi GYFE, Város- föld-Szalkszentmárton, Balló- szög-Fülöpszállás, Kunszentmik- lósi FC-Kunadacsi SE, Fülöpházi SE-Kaskantyú, Csengőd-Apostag 17 óra. Góliát McDonalds megyei válogató: Sükösd, focipálya, 9 órakor. A tornán közel 15 megyei gyer­mek focicsapat indul, a győztes vesz részt az országos döntőben. Kézilabda Megyei férfibajnokság, ráját­szás, Kunszentmiklóson, 9,30: Miklós LC-Bácsalmás, 11,15: Kecel-Bácsalmás, 13 óra: Miklós KC-Kecel. Zsanán, 9,30-kor: Zsana-Műanyag SK, 11,15: Mistrál KC-Műanyag SK, 13 óra­kor: Zsana-Mistrál KC. Megyei női bajnokság: Tom- pa-Tiszakécske, 16 óra. Ökölvívás Országos kadetbajnokság: Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos Szakközépiskola tornacsarnoka, 16 óra (elődöntők). Úszás Ponty-Poronty úszóverseny: Baja, Petőfi-szigeti sportuszoda, 10 órakor. A Baján nagy hagyományokkal rendelkező versenyen a helyi I. és II. osztályos kisdiákok nyolc versenyszámban mutathatják meg, mit tudnak. A vasárnapi műsort a szomba­ti számunkban közöljük. Hírek • Hírek • Hírek AKIMBO MKI T./F: + 36/76 -416-779 INFORMATIKA AUTOMATIKA RENDSZERTECHNIKA 6000 Kecskemét, Benlczky u. 1. Mobil: + 36 / 30 - 27- 97 - 133 TOBORZÓ. A helvéciai sport- csarnokban birkózótoborzót rendeznek június 5-én és 7-én 15-17 óra között a helybeli és a kadafalvi iskola tanulóinak. NŐI FUTÓNAP. Nyúlciőt húz­nak a hölgyek szombaton 16 órá­tól Budapesten. A 4,2 km-es táv résztvevői sorsoláson vesznek részt, amelynek fődíja egy 200 ezer forint értékű Lux porszívó, illetve a szeptemberi sorsoláson egy Citroen Saxo. LABDARÚGÁS. Kiskőrösön rendezték meg a megyei serdü­lő labdarúgócsapatok döntőit. Eredmények (elődöntő): Tisza- kécske-Fajsz 8-2, Jánoshalma- Kelebia 1-4, a 3. helyért: János- halma-Fajsz 2-2, tizenegyesek­kel: 1-4. Döntő: Tiszakécske- Kelebia8-1. ■ Gyümölcsfeldolgozás és -fagyasztás Egészséges, esztétikai hibáktól mentes, minőségi kajszibarack. A kiskunfélegyházi Marillen Gyümölcsfeldolgozó Kft. eddi­gi fő tevékenysége az aszepti­kus gyümölcsvelő gyártása volt. A különféle, friss gyümölcsök­ből készült, natúr félkész termé­keket többségében a hazai és külföldi gyümölcslégyártó és bébiétel-készítő cégek vásárol­ják meg. A kft. hosszú távú cél­ja az üzem stabil működését, profilbővítését eredményező beruházások megvalósítása, a keresett és egyedülálló aromá- jú magyar gyümölcsökből a ter­mékpaletta bővítése. Ezért létesítette 1998-ban modern hűtőházát, melyet már azóta is bővített. A 380 tonnás hűtőházban 8 kamra szolgálja a szinte minden irányú hűtési igényt. A beruházás révén a cég egyik új tevékenysége a jó minőségben betárolt gyü­mölcs csomagolása, folyama­tos értékesítése. A másik profil a gyorsfagyasztott gyümölcs előállítása, nagy kiszerelésű ex­portértékesítése. A Marillen Kft. e tekintetben kifejezetten sikeresen induló évet könyvelhetett el 1999-ben, több mint 200 tonna gyorsfa­gyasztott kajszibarackot és szil­vát dolgozott fel és értékesített. A velőzött kajszi belföldön ke­vésbé kelendő. Külpiaci értéke­sítése a jelenlegi magas vám­terhek miatt alacsony szintű, EU-s csatlakozásunkig. Friss áruként kényes az export érté­kesítése, de fagyasztottként a változatlanul megmaradó íz- és aromaanyagok miatt keresett árucikk. A kajszi így őrzi meg legjobban beltartalmi értékeit, ebben a formában testesül meg benne a legnagyobb élő­munka-ráfordítás. Fagyasztott árucikként nagy mennyiségben eladható, főleg a hagyományos tájjellegű, különleges tulajdon­ságú magyar kajszifajta. Maga­sak viszont a vele szemben állí­tott minőségi elvárások. Ilyen áruként nem feltétlenül elvárás a 40 mm feletti méret, de elvá­rás az egészséges, esztéti­kai hibától mentes, körkö­rösen sárga, szépen sze­dett és felezett, magozott, oxidációtól mentes kajszi minőség. A cég tavaly több mint 50 tonna fagyasztott bio­kajszibarackot dolgozott fel. Mivel a biotermékek iránt egyre nő a kereslet, termelési integ­ráción belül egyre több ültet­vény átállítását célszerű kezde­ményezni ökológiai (bio) műve­lésre. Az optimális méretű ül­tetvénynagyságot meghatároz­va, kifizetődő átállni erre a ter­melési formára. A pozitív vásár­lói visszajelzések és megren­delési igény növekedése miatt a cég egyre növekvő mérték­ben kíván a régióban termelési­értékesítési integrációs felada­tokat felvállalni, egyelőre a kaj­szibarack-termelők körében. A gyümölcstárolási szezo­non túl az év első és második negyedévében a kft. szívesen vállal bér hűtőtárolást szabad hűtőkapacitásának kihasználá­sára. A Marillen Kft. keresi a kapcsolatot a közeli primőr zöldségtermelő gazdákkal, át­meneti hűtési gondjaik megol­dására kifejezetten kölcsönös előnyök alapján, de más hűtési feladatokat is felvállal. Címünk: Kiskunfélegyháza, Vili. kér. 99/A - az 5-ös főút körforgalmánál. Telefon: 76/463-343. Fax: 76/463-342. E-mail: marillen@elender.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom