Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
ft M 2000. 20., SZOMBAT HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Pénzügy kontra jegybank Orbán Viktor védelmébe vette Járait Budapest A jegybank csütörtöki közgyűlésén Járai Zsigmond felvetette, hogy az MNB bécsi leánybankjában, a CW Bankban tavaly tovább folytatódott a szakszerűtlen és felelőtlen gazdálkodás, amelyhez a jegybank néhány vezetője támogatást nyújtott. A pénzügyminiszter szerint tavaly a 70 milliárdos veszteségen túl további 7,4 milliárd forint kár keletkezett. Járai azt is a jegybank vezetőinek szemére vetette, hogy nem váltak meg a bécsi banktól, holott a kormány többször is kinyilvánította ezen szándékát. Még csütörtök este Surányi György kijelentette, hogy minden alapot nélkülöznek a PM vádaskodásai. Hozzátette, biztos abban, hogy Járai Zsigmond nem a kormányzat véleményét tolmácsolta akkor, amikor kritikáját megfogalmazta. Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak pénteken elmondta: a pénzügyminiszter a kormány álláspontját közölte az MNB közgyűlésén. A CW Banknál kialakult mintegy 80 milliárd forintos hiányért valakinek felelnie kell. A nemzeti banknak már régen meg kellett volna szabadulnia minden kereskedelmi bankjától, így a CW Banktól is. Arra a kérdésre, hogy ezek után elfogadná-e Surányi lemondását, a kormányfő azt válaszolta, hogy a két kérdést nem szabad összemosni, mivel az MNB összessé- gében jól működik. ________ists) Felmentették Pusztait Budapest Felmentették tisztségéből Pusztai Erzsébetet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárát, akinek posztjára Horváth Zsolt fideszes politikust nevezik ki a közeljövőben. Ezt Gógl Árpád, a tárca minisztere jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken. Gógl csütörtökön tárgyalt az egészségügyi tárca átalakításáról Orbán Viktor miniszterelnökkel. Közölte: a minisztérium változásairól, irányítási feladatairól és az ezeknek megfelelő személyi konzekvenciákról a kormányon belül további egyeztetéseket folytatnak majd. A minisztérium átalakítáAz MSZP Magyarország __ A párbeszéd napja címmel országos nyílt napot tart a Szocialista Párt. A helyszínek közül a Magyar Rádió a budapesti Astoriánál érdeklődött arról, hogyan fogadják a járókelők a kezdeményezést. Délelőtt csak néhányan jöttek el az Astoriához, hogy részt vegyenek a párbeszédben az MSZP- vel, pontosabban Szabó Zoltán képviselővel, polgármesterrel, hiszen eddig ő várta az emberek kérdéseit, véleményét. Inkább idősebb emberekkel tudott szóba elegyedni. Őket elsősorban a nyugdíj, a családi pótlék, a fiatalok esélyei, a munkahelyteremtés érdekelte, illetve, hogy mit mond minderről a Szocialista sáról Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel is tárgyalni fog. Információink szerint a tárcánál valamennyi főosztályt érinteni fogja az átszervezés. Nem kizárt az sem, hogy ismét a minisztérium fogja felügyelni a társadalombiztosítási alapokat is. Oberfrank Ferenc közigazgatási államtitkár menesztéséről továbbra is csak találgatások vannak. Pusztai Erzsébet sajtótájékoztatón elmondta: véleménye szerint a felmentéséről szóló döntés mögött mindenképp ott van a Békejobb 2000-ben való szerepvállalása. A leváltott államtitkár asz- szony úgy fogalmazott: szomorú, hogy összefogási törekvéseikre így reagál a Fidesz-Magyar Pol- gári Párt._________________i-s-i nyílt napja Párt. Inkább kedélyes beszélgetésnek mondhatom ezt, semmint vitának, hiszen eddig olyanok jöttek, akiknek szimpatikus az MSZP politikája. Szabó Zoltán képviselő szerint a válaszok egy szálra fűzhetök fel, mégpedig arra, hogy a kormány egy viszonylag szűk, mondjuk másfél milliós réteget támogat, a többiek sorsával pedig nem törődik. Az MSZP szerint - ahogy a nyílt nap szórólapjain is áll - átfogó bérreformra lenne szükség, mérsékelni kellene az adóterheket, a nyugdíjakat pedig az árakhoz igazítani. A családi pótlék és a GYES jelentős emelését szorgalmaznák, és azt, hogy több jusson munkahelyteremtésre. A fiatalokat a párt szerint nagyobb hallgatói támogatással, bérlakásépítési programmal kellene segíteni. MR A magyarság esélyei Több mint kétszáz országból érkeztek a vendégek Ma is ugyanaz a kérdés, mint 1000 évvel ezelőtt, Szent István korában volt: hogyan lehet bekapcsolni az országot a világ vérkeringésébe? - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, a Parlament épületében. Az 1996 óta immáron negyedszer megrendezett, kétnapos Magyarország 2000 konferencia a magyarság lehetőségeit, esélyeit kutatja az ezredfordulón. A szakmai tanácskozásra 37 országból több mint 200 világhírű magyar származású tudós, üzletember, közéleti személyiség kapott meghívást. Budapest A nemzetállamok nem tűnnek el az egységesedő Európában, sőt bizonyos területeken kiteljesedik, megerősödik a szerepük - hangzott el a miniszterelnök nyitóbeszédében. Orbán Viktor a nemzet határmódosítás nélküli egyesítését nevezte az új évszázad egyik legfontosabb feladatának. Magyarország számára a XXI. század 1990-ben kezdődött. Az ezt követő lehetőségek évüzedét a minőség évtizede váltja majd fel, ekkor zárkózhatunk fel a fejlett nyugati államok szintjére - mondta a kormányfő. Matolcsy György gazdasági miniszter szerint Magyarország előtt kivételes történelmi lehetőség áll, amelyhez azonban kivételes felelősség párosul. Az ország nem dúskál természeti kincsekben, a magyar leleményességre, fantáziára, szorgalomra viszont bátran alapozhatunk - mondta. Kedvező megítélés Magyarország nemzetközi megítélése nagyon jó, az 1956-ban és 1989-ben kivívott presztízs ma is erősíti az országot - állítja Habsburg György, hazánk utazó nagykövete.- A miniszterelnök az európai uniós csatlakozás időpontjával kapcsolatban utalt annak elhúzódására. Az ön véleménye szerint az unióba tartozó országok mikor értékelik majd úgy, hogy Magyarország kész a csatlakozásra? - tette fel lapunk a kérdést Habsburg Györgynek.- Az Európai Parlamentben nagyon kedvezően beszélnek Magyarország esélyeiről, a középeurópai államok között a listán egyértelmű Magyarország vezető helye. A csatlakozás nem lehet kétséges, de pontos időpontot nem tudok mondani. Az említett történelmi eseményeken túl további pozitívumként értékelik az európai államok, hogy a rendszerváltás óta tartós a politikai stabilitás, s ezt fenntartva mindhárom kormány egyhangúan a csatlakozás mellett állt. Az Európai Parlamentbe látogató magyar politikusok párthovatartozásukat félretéve egységes nemzeti kérdésként kezelték és kezelik a tagságot. Ez is jó pontnak számít.- Keveset lehet hallani arról, hogy a tagsággal együtt milyen új gondokkal kell szembenéznünk...- Természetesen az unión belül egy sor problémával találják szembe magukat a csatlakozók, csakúgy, mint az unióban régebb óta tömörült tagországok. Ezt én nem hallgatom el sosem. De az biztos: az Európai Unión kívül maradni - ez sokkal nehezebb helyzetbe hozná az országot. Előítéletek nélkül Angliát az elmúlt évtizedben jobban érdekelte Magyarország, mint korábban, s a rendszerváltás óta végbement változásokat, úgy hiszem, pozitívan értékeli a szigetország - fogalmazott lapunknak Határ Győző, a 86. évében lévő neves író.- Ön 43 éve külföldön, Nagy-Britanniában él. Hogyan látja pár ezer kilométer távlatából Magyarországot?- Hátránya és előnye is van a távolságnak. Miután nem itt élem mindennapjaimat, az apróbb részleteket, finomságokat nem érzékelem, a köznyelvi szlenget gyakran nem értem, és nem ismerem a film- vagy a színházművészet sztárjait. Mindez kétségkívül hátrány. De előítéletektől mentesen szemlélhetem akár a politikai, akár az irodalmi életet. így azt látom, hogy a magyar szellemiség még nem tudott megszabadulni néhány olyan meggyökeresedett nézetétől, amelyre a művelt Nyugat nem vevő, s amely a nyugati piacon nem portéka. HORVÁTH MAGDOLNA Kicserélik a fix rádiótelefonokat A Matáv 1995 és 1997 között a hagyományos hálózatfejlesztés mellett az országban - főként a kiépített vonalhálózattal nem rendelkező térségekben - a teljes ellátottság érdekében 160 ezer fix telepítésű rádiótelefont is felszerelt. Magyarország Ezeket most egy országos program során korszerűbbre cserélik ki - közölte pénteki miskolci sajtótájékoztatóján Sztahura László, a Matáv Kelet-magyarországi Igazgatóságának vezetője. Elmondta: a cég ezekkel a fix telepítésű rádiótelefonokkal - angol rövidítés szerint RLL - biztosította a telefonigények gyors kielégítését és a koncessziós szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését. A KHVM és a Matáv egy évvel ezelőtt abban állapodott meg, hogy a telefontársaság 2003. november 4-ig a 900 MHz-es frekvenciatartományban - ahol az RLL is működik - rendelkezésére álló sávot visz- szaadja, és gondoskodik a rendszer más, korszerű technológiával történő kiváltásáról. A megállapodás értelmében megkezdődött a rendszer cseréje. A vezetékes és vezeték nélküli technológiával történő, csúcs- technikát megvalósító kiváltás a kelet-magyarországi műszaki igazgatóság területén a 14 primer körzetben csaknem 96 ezer RLL állomást érint. Ezekből az idén 22 ezer valósul meg. A munkálatok Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Cegléd, Debrecen, Eger, Karcag, Kecskemét, Kisvárda, Mátészalka, Mezőkövesd, Miskolc, Nyíregyháza, Ózd és Szolnok térségét érintik. Sztahura László kifejtette: a most lecserélésre váró RLL állomások annakidején csupán a beszéd minőségének feleltek meg. Az új technika már optikai és réz vonalakon, valamint mikrohullámon működve digitális hozzáférést tesz lehetővé. A vezetékes megoldás valamennyi analóg, Digifon-, illetve üzleti kommunikációs szolgáltatásra (ISDN, internet, adatátvitel) alkalmas. A vezeték nélküli mikrohullámú kapcsolat pedig az összes Digifon-szolgáltatás, valamint fax és egyéb adatszolgáltatás, benne az internet igénybevételére is alkalmas. PÁRTINGATLANOK. Semmi sem indokolja, hogy a parlamentben felfüggesszük a pártingatlanokról szóló törvényjavaslat vitáját és a végszavazást- mondta pénteken Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese. A fideszes politíkus arra reagált, hogy a szocialisták a pártok által használt állami ingatlanok újraelosztásával kapcsolatos javaslatok zárószavazásának elhalasztását kérik, mivel szerintük az előterjesztések pontatlan adatokra támaszkodnak. MAGYAR SFOR. Nincs konkrét határidő arra vonatkozóan, meddig kell a Magyar Honvédségnek megvizsgálnia, milyen más formában tevékenykedhet tovább a Bosznia-Hercegovinában működő, Horvátországban állomásozó magyar SFOR- alakulat - nyilatkozta pénteken Fodor Lajos, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök. KEDVEZŐ VÉLEMÉNY. A Nemzetközi Valutaalap delegációja kedvező véleményt alakított ki a magyar gazdaság helyzetéről a szokásos éves gazdaságpolitikai konzultáció során- tűnik ki a Pénzügyminisztérium pénteki közleményéből. A küldöttség május 8. és 18. között tárgyalt Budapesten a kormány és az MNB vezető gazdasági szakértőivel. TERVEZET. Elkészült az új sporttörvény tervezete - jelentette be Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. A jogszabályt júliusban terjesztik a parlament elé, amely szeptember elején tárgyalhatja a dokumentumot. A törvény elfogadása október végére, november elejére várható. KILÉPÉS? Gyuga Pál csak a jöyjS héten dönt arról, hogy kilép-e a Fidesz-frakcióból - közölte az országgyűlési képviselő pénteken. Gyuga Pál azért veszi fontolóra a kilépést, mert a képviselőcsoport etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene üzleti ügyei miatt. KÉPZÉS. A nő- és gyermekkereskedelem, valamint a prostitúció megelőzése érdekében kétnapos képzés kezdődött pénteken Budapesten a Közéleti Roma Nők Egyesülete szervezésében. ÚJ DÍJCSOMAG. A Westel ZöldZóna néven új díjcsomagot vezet be május 22-én. Különlegessége, hogy az indított hívásokat azok földrajzi elhelyezkedése szerint is megkülönbözteti. A díjcsomag kedvezményes és nem kedvezményes területekre osztja fel az országot, olcsóbbá téve a vidékről - főleg a falvakból és a kisvárosokból I - indított hívásokat. ■ Kéznyomat az utókornak Születésnapi beszélgetés Pécsi Ildikóval Ki hinné, hogy Pécsi Ildikó, a filmvászon üdvöskéje május 21-én hatvanéves lesz? Eszében sincs sztárokhoz hasonló módon titkolni esztendői számát. Minek? Az úgysem von le emberi értékéből... A politikai átalakulás és az idő sem tépázta meg kedélyét, mosolyog a világra, aktivitása, életigenlése irigylésre, pontosabban követésre méltó. Alakjának változását belső derűvel fogadja, harmóniát sugároz a családja, pályatársai és a közönség felé. A szeretet számára belülről jövő, természetes érzés. Pécsi Ildikó kéznyoma is a falra kerül. fotó: feb/kallus györgy Budapest Pécsi Ildikó a minap beletenyerelt a Csillagok falába a Király utca sarkán lévő Pizza Hutban. Görgey Gábor író, színházcsináló méltatta színészi pályafutását, s beszélt arról, mit köszönhet neki a szakma. Például azt, hogy a ’90-es években megszüntetett Kiváló és Érdemes Művész kitüntetést ismét odaítélik, valamint azt, hogy a színész számára létezik szakmai nyugdíj negyedszázad szolgálat után.- Kerek évforduló kapcsán ké- szít-e mérleget? Gondolkodott-e azon, mit, hogyan kellett volna másképp tennie? - kérdezte lapunk munkatársa a művésznőt.- A születésnap számomra nem jelent sorsfordulót. Éppen úgy élem a hétköznapjaimat, mint eddig. Örülök az unokámnak, aki szép és okos, hallgatom a gyerekeimet, boldogsággal tölt el, hogy már az ő műsorukba megyek vendégnek. Nem vagyok meditativ alkat. Nem elemzem a múltat, ami nem jelenti azt, hogy nem emlékezem, hogy elfelejtettem volna, honnan jöttem.- Ha már itt tartunk: honnan?-Tiszapolgárról. Ott születtem, és hároméves koromig ott is laktunk a szüleimmel. Aztán édesapámat messzebb szólította a munka. Más városba költöztünk. Gyermekéveim Battonyán, Haj- dúdorogon, Debrecenben teltek, és sokáig éltünk Nyíregyházán, ott is érettségiztem. Utána két egyetemre is felvételiztem, és mindkettő sikerült. Most akár dr. is lehetne a nevem előtt, hiszen orvosként is végezhettem volna. Bár édesanyám szerint már háromévesen eléje penderültem, és közöltem vele: színésznő leszek. Nem lepte meg, hajdanán ő Miskolcon diáklányként ámulva nézte a fiatal színésznőt, Kolbai Ildikót. Akkor határozta el, ha egyszer lesz egy lánya, az Ildikó és színésznő lesz. így történt.- Hol vállal újabb szerepet?- Reményeim szerint még a nyáron Tác-Gorsiumban. Ott játszottam egykor a Lüsszisztrátét és az Elektrát. Később megadatott az előbbi rendezése is. Idén szeretném az Elektrát színre vinni. Egyelőre nincs meg rá az anyagi fedezet. Mesét írok az unokámnak. Már annyi összejött, hogy szívesen ldadnám kötetben, karácsonyra. Örülök, hogy gondoltak rám, s a kezem nyoma itt marad a falon az utókornak, ujjamon a gyűrűvel, amelyet édesanyámnak hoztam egy filmfesztiválról, s az ő távozása óta le sem vettem a kezemről.- Híresen jó háziasszony, s aki mostanában látta a kertjét, azt is dicséri...- Csodálatos az idei május. Minden harsogó zöld a kertben, és én valóban ott érzem igazán jól magam. Tavaly a szobákat rendeztem át és festettem, édes Lajosom alig ismert a házra. Idén bokrokat ültetek át, virágokat nevelek, füvet nyírok, és várom a gyümölcsfák termését - befőzésre. Többnyire együtt dolgozom Csábival, az unokámmal, aki mellettem tolja a talicskát, vagy a nagyapjához méltón rúgja a labdát. várhegyi andrea