Petőfi Népe, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-17 / 114. szám
1 6. oldal - Petőfi Népe T ISZTELT SZ6 RKESZTŐSÉG! 2000. MÁJUS 17., SZERDA ______________________Cikkünk nyomán ________________ Szeretnék félelem nélkül autózni a belvárosban Sokat cikkeznek manapság arról, hogy Kecskemét belvárosában milyen kaotikus állapotok uralkodnak az éjszakai rallizók miatt. Ez így igaz. Azt azért nem igazán értem, hogy miért iíehéz a rendőrségnek tenni valamit is. Véleményem szerint egyszerűen nem kellene a jelzőlámpákat kikapcsolni, így talán nagyobb erélyt lehetne szerezni a törvény írt és íratlan szabályainak. Nagyon felháborítónak tartom azt, hogy a fiatalok így fitogtatják erejüket. A rendőrség tehetetlenségét sem értem igazán. Történt egyszer, hogy a vasútállomásra siettem és a 40 km/órás táblát figyelmen kívül hagyva Sl-el „száguldoztam”. Lefényképeztek és kiküldték a büntetést. Mérgelődtem egy kicsit, de igazuk volt. Most pedig nap mint nap látjuk, de a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk a féktelen száguldozást. A rendőrséget pedig egyenesen nem értem. Egy időben az Északi térfalnál rendszeresen szűrték a száguldozókat, illetve a szabálytalan sávból, a parkolón keresztül előnyöket szerzőket. Egy időben a Sport utcában is találkozhattunk igazoltató rendőrökkel, de ők is eltűntek. A Kőhíd utcán a mai napig szemből behajtanak a forgalommal, de innen is eltűntek a rendőrök. Talán ezen bátorodtak fel a szabálytalankodók, talán nem érzik igazán a rendőri jelenlétet városunkban vagy a főkapitány úr fáradt bele? Szeretnék félelem nélkül autózni a belvárosban hétvégén. Szeretném, ha a gyermekeimnek lenne apukája. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Csak hét végén ne fájjon a fogunk! Felkereste szerkesztőségünket egy kecskeméti olvasónk, s a következőket mesélte el: „Ha tudnám befolyásolni a szervezetemet, megparancsolnám neki, hogy péntek délutántól hétfő reggelig ne fájjon a fogam! Sajnos, nem tudok rá hatással lenni, így aztán múlt héten pénteken rámjött a fogfájás. Nosza, elő a bevált gyógyszerekkel, hátha használnak. Nem segítettek természetesen. Szombaton már nem bírtam tovább a fájdalmat, felhívtam a kórházat (én, balga!), ahol rendkívül kedvesen és udvariasan közölték, hogy a fogorvosi ügyelet mint olyan megszűnt, keressek talán én egy orvost. Kerestem. Az itt-ott megtalált telefonszámokon nem vette fel senki - miért is lennének bent szombat délelőtt a rendelőjükben. Mobilszámokat meg egyetlen név mellett sem találtunk. Persze, ki ad köre mobilszámot, nem lenne egy perc nyugta sem annak, aki ezt megteszi. Maradtak az ismerősök, hátha valaki tud egy tuti nevet, tuti telefonszámmal. Jó pár számot felhívtam így, senkit nem tudtam elérni. A megszokott orvosom telefonja is ki volt természetesen kapcsolva. Addigra már azt hittem, megőrülök a fájdalomtól. Akinek fájt már igazán a foga, tudja, miről beszélek. Szombaton 13 órakor végre felvette a fogorvosom, s elmondta, hogy idáig valami tanácskozáson volt, ezért kapcsolta ki a telefont. Valahol Szeged és Kecskemét között volt, félúton, a kocsijában ült. Amikor visszaért Kecskemétre, szívesen fogadott, és kb. másfél órai ülés után (bonyolult kezelésre volt szükség) megszabadultam végleg a kínzó fájdalomtól. Új szomszédaimnak, akik Jászberényből készülnek ideköltözni, azt tanácsoltam, nézessék meg ott a fogukat, nehogy itt jöjjön rájuk a baj. Itt a turistaszezon, jó sok pénzt hoz - áttételesen - a városnak a sok látogató. És ha nekik kezd el fájni a foguk hét végén? Az egyszeri polgár várhat, majd odakerül az orvoshoz hétfőn reggel (jobb esetben). De a szenvedő külföldi kétszer is meggondolja, eljöjjön-e ide még egyszer. L-NÉ, KECSKEMÉT Olvasónk panaszával az Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatóságához fordultunk, ahonnan a következő választ kaptuk: „A fogorvosi ügyelet kérdése elsősorban finanszírozási kérdés. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fogászati finanszírozása az elmúlt 10 évben többször módosult, volt olyan év, amikor egy évben kétszer is. Az intézkedések (kormány- és miniszteri rendeletek) egy része a fogászati szakma választott fórumainak bevonásával, többsége ezen szervezetek mellőzésével vagy javaslatuk ellenére történt. A fogászati finanszírozással kapcsolatban a megszorító intézkedések komoly negatív hangulatot váltottak ki a lakosság körében. Számottevő különbségeket találunk az ország egyes vidékei közön a fogorvosi ellátó hálózat fejlettségére, lefedettségére vonatkozóan. Az ország egyes megyéi között négyszeres, nyolcszoros szorzókat találunk, a finanszírozott fogászati ügyeletek esetében egyetlen fogászati ügyelet sincs Csongrád, Somogy és Tolna megyében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében félmillió lakosra jut egy fogclszati ügyelet. Ennek oka a fogászati ügyelet finanszírozásában keresendő, ugyanis OEP által nyújtott finanszírozásból fogászati ügyelet nem tartható fenn. így pl. Szeged Megyei Jogú Város jóval nagyobb lakosságszámával, komoly idegenforgalmával sem tud fenntartani fogászati ügyeletet. Meg kell jegyezni, hogy maga a finanszírozási kormányrendelet csak az ügyelet szervezhetőségéről ír. Kecskemét Megyei Jogú Város ez év január l-jéig vállalkozóval munkaszüneti napokon ellátásra szerződést kötött. Ezt a vállalkozó azonban felmondta. Mint az Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatósága mind Kecskemét Megyei Jogú Város Egészségügyi Bizottsága keresi a megoldási lehetőséget. Az OEP által előírt ügyeleti szisztéma az OEP finanszírozáson kívül éves szinten kb. 8 millió Ft plusz forrást igényel, mivel az év minden napjában ügyeleti kötelezettséget ír elő, ettől teszi függővé az ügyeleti finanszírozást. A mindennapi ügyelet Kecskemét városban értelmetlen, hiszen reggel 7 órától este fél 8 óráig körzeti fogászati szolgálat üzemel. Az OEP finanszírozás munkaszüneti napokon való ügyeletet, mint fogalmat nem ismeri. ” DR. KELLERMANN PÉTER INTÉZMÉNYVEZETŐ FŐORVOS Hírősén jó onkológia Ábrahám Eszter remek hangvételű cikkét (május 5-én jelent meg, Remény a daganatos betegeknek volt a címe) - a rákos betegeknek nyújtott újabb reménysugárról - érdeklődéssel olvastam. Engedjék meg, hogy egyik mondatát kiegészítsem: „...hírős város...” hírősén jó „onkoradioló- giai központban kezdődnek el a teljestest-kezelések”. A hírősén jó jelzőt egyaránt megérdemlik az orvosok emberségükért, a testi bajok gyógyításán túl nyújtott lelki támogatásért és persze szakmai tudásukért, az új iránti fogékonyságukért. (Személy szerint Szűcs főorvos, Vízhányó adjunktus és Hódi főorvos esetében saját tapasztalatom alapján állítom, de úgy hallom, a betegtársaktól, hogy ez a többi orvosra is érvényes.) A nővérek, szakápolók a nehéz ápolásért, csodálatos türelmükért, lankadatlan figyelmükért, együttérző, bátorító kedvességükért. A technikai személyzet a hibádan tisztaság biztosításáért. Szóval a hírős város hírősén jó onkológiával dicsekedhet! Kívánom, hogy sikerüljön sok adakozót találni. Az onkoradioló- gia személyi feltételei biztosítják, hogy jól fognak sáfárkodni a rájuk bízott forintokkal. Mi meg - e szörnyű betegségekben szenvedők - reménykedünk és köszönetét mondunk. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Tízéves egyesület A közelmúltban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját a Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE), amely néhai Kéry Kálmán vezérezredes kezdeményezésére jött létre. A jubiláló egyesület folyamatosan feladatának tekinti a belföldön és külföldön még felkutatható magyar katonai emlékanyag gyűjtését. A teendők közé tartozik még a rászoruló hadigondozottak támogatása, a katonai személyekkel kapcsolatban az igazságtalanság felszámolása, de különösen a történelmi hagyományok, a nemzeti szellem tiszteletének jegyében a múlt értékeinek átörökítése a mai Magyar Honvédség számára. A bensőséges ünnepség után - amelyen fellépett a Magyar Honvédség Központi Zenekara és Központi Énekkara - került sor a tízéves munka értékelésére, melyben kiemelten hangsúlyozták a kecskeméti területi szervezet sokoldalú honvéd hagyományőrző munkáját, majd megválasztották az új elnökséget. Az új elnökség is A HAZÁÉRT jelszó alapján vállalta az egyesületi munka szolgálatát. _______ A HOHE TUDÓSÍTÓJA Díjat nem kaptam, mégis nyertem Május első hétvégéjén különösen szerencsésnek éreztem magam. Sikerem volt és barátokat szereztem. Miskolcon, a Teleki Tehetség- gondozó Kollégium, az ország középiskolásainak meghirdetett „Millenniumi mesék - az ezredvég deákprózája” című pályázatának eredményhirdetésén vettem részt. Nyertem. Sokat nyertem ezzel a hétvégével. Nem kaptam helyezést, de azzal, hogy ott lehettem a legjobbak között, a zsűritagok sok segítő szavával, tanácsaival, kritikáival mind nyertem és tanultam. Ezenkívül ismerkedtünk. A fiatalok, akik ott voltak mind, valamilyen szinten tehetségesek. Igaz, voltak néhá- nyan, akik még nem értek meg arra, hogy ott legyenek. Nem az írásaik értékét akarom csökkenteni. Szó sincs róla, hiszen, akit meghívtak, az kiérdemelte. Lelkileg és szellemileg nem nőttek még fel erre a kihívásra. Sértődötten vonultak el, nem fogták föl ennek az eseménynek az értékét. Azt, hogy a zsűrivel barátságos hangnemben beszélgettünk, magukkal egyenlő szintre emeltek, sőt kollégáknak neveztek minket. Tanácsaik, segítségük több volt, mint az első díj. Neves zsűrink, Kabdebó Lóránt (professzor, az ME BTK dékánja), Péterfy Gergely (író, az ME BTK adjunktusa), Ficsker Pál (író, az Új Holnap című folyóirat felelős szerkesztője) és Zemlényi Attila (költő) sok ötletet adtak, így ifjú követőik kellő önbizalommal folytathatják, amit ki-ki már évek óta űz. Talán mind elindulunk a pályán, talán csak kevesen. __________________________T. A., KECSKEMÉT A Thyssen Production Systems Kft. a Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkásképző és Szakközépiskolával közösen 2 éves esztergályosképzést indít 16 ós 21 óv közötti fiataloknak. Az érdeklődők számára 2000. május 25-én, 9-12 óráig NYÍLT NAPOT szervezünk. A részletekről érdeklődni lehet: a Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkás- képző és Szakközépiskolában, Szabó Istvánnál (Tel.: 76/481-622), a Thyssen Production Systems Kft.-nél, Tóth Gábor Ifei képzési vezetőnél (Tel.: 76/517-119). Sportnap Ladánybenén Először erő és ügyesség, gyorsaság szükségeltetett, majd jöhetett a finom étel. A ladánybenei általános iskola diákönkormányzata április 28-án sportnapot rendezett a Gyermely Rt. pályázati felhívására. A megmozdulás 2 km-es futással kezdődött, amelyen az alsós évfolyam óriási küzdelmet folytatott. Á továbbiakban szellemi és ügyességi megmérettetés következett a művelődési házban, a sarki fűszeresnél, a pékségben és a könyvtárban. Sok tésztával kapcsolatos feladványt kellett a diákoknak megoldaniuk. Az utolsó feladat főzés és terítés volt. Ki tud vitamindús, egészséges tésztaételt készítem, és a legszebben teríteni? Ebben a feladatban a szülők is sokat segítettek. Köszönjük nekik és a verseny szervezőinek, Csizmadia Pálné Márta néninek és Berenté- né Gönci Ilonának. A diákönkormányzat képviselői: KOZA ANGÉLA, QVTTYÁN BETTINA, LAOÁNYBENE Akit naponta várunk Szutor Sándort mindenki jól ismeri Szentkirályon. Már a kezdetek kezdete óta dolgozik mellékállásban kézbesítőként. Főállásban a szent- királyi általános iskolában tanít. Reggelenként, a tanítás kezdése előtt, hat és hét óra között viszi osztja szét a falu belterületén, az előfizetőknek a lapot. Több mint 160 családi házhoz. Naponta körülbelül három-négy kilométert kerékpározik. Kis területen sok emberhez, vagy minden második házhoz megy. Tavaly október óta csak belterületen dolgozik, így elmondása szerint a reggeli újsághordás kellemes kis torna számára. Régebben külterületre is ő hordta az újságot motorral, de telente nehézkes volt a tanyavilágba a friss havon, és a jeges úton kijutnia. így történt vele olyan is, hogy késett egy-egy napot az újsággal. Ennek ellenére az előfizetők megértőek voltak vele. Olvasószolgálat NYARALÁS ISZTRIÁN. Isztria déli csücskén nyaralhat családjával lapunk legszerencsésebb előfizetője! Ez a fődíja ugyanis a Petőfi Népe régi és új előfizetői számára meghirdetett nagy, nyári nyeremányjátékának. A sorsoláson való részvételhez a napilapban és a Petőfi Népe Grátiszban több alkalommal megjelenő nyereményszelvények közül legalább egyet be kell küldeni. Természetesen a cédulák számával együtt nő a nyerési esély! Júliusban sorsoljuk ki a Hotel Medulinba szóló, családos nyaralást, félpanziós ellátással, buszos utazással. Az ott eltöltendő 8 gondtalan nap felejthetetlen élményt ígér legszerencsésebb előfizetőnk családjának. Kisorsolunk még - közjegyző jelenlétében - 200 db pólót is a pályázók között. Kérjük, ne felejtsék el, hogy a játékban csak a Petőfi Népe előfizetői vehetnek részt. Aki még nem előfizetőnk, megrendelheti az újságot a 06-80/480-756-os ingyen hívható telefonon (hétfőtől péntekig délelőttönként 8 és 11 óra között). AJÁNLJON ÖN IS! Az ön szomszédja Petőfi Népe- előfizető? Régi, hűséges előfizetőink közül egyre többen gond nélkül megválaszolják ezt a kérdést. Hiszen egyre többen vesznek részt az „Ajánljuk magunkat - ajánljon ön is” című akciónkban. Akik megírják (vagy telefonon bediktálják) nekünk olyan ismerőseik nevét és címét, akik még nem előfizetői lapunknak, sorsoláson vesznek részt, ha a javasolt személy előfizető lesz. Kézbesítő munkatársaink felkeresik az ajánlott szomszédot, aki talán nem is tudja, hogyan lehet megrendelni az újságot. Ha előfizet, az őt ajánló megnyerheti egy kis szerencsével a tízezer forint értékű ajándékcsomagot. Az akció folyamatos, minden hónapban a sorsolásig beérkezett ajánlatok közül húzunk ki egyet. Több szomszéd, ismerős nevével az esélyek is növekednek! Telefonon, ingyen hívható zöldszámunkon is várjuk ajánlataikat (06-80/480-756).