Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-17 / 90. szám

Találkozzunk! Kedden: Kalocsán, a főtéren. 2000. április 17., hétfő Sportvilág melléklettel Hirdessen Alapit-on a-ban! 76/518-246 7 7 0 1 A pápa megnyitotta a nagyhetet Róma Pálma- és olajágak sokaságában, mintegy ötvenezer egybegyűlt jelenlétében nyitotta meg a nagyhetet II. János Pál pápa. Őszentsége a misén a fiatalok­nak Krisztus szenvedéséről be­szélt. Derűsen, bár kissé fárad­tan tette meg a körmenetet a Bronzkaputól a tér közepén ál­ló obeliszkig, ahol megáldotta a pálmákat Krisztus jeruzsálemi bevonulásának az emlékére. A pálmák vasárnapja, ame­lyet Magyarországon általában virágvasárnapként ismernek, naptárilag egybeesik az Ifjúsá­gi Világnappal, de a Vatikánban augusztus 20. és 26. között ké­szülnek azt megünnepelni. A virágvasárnapi liturgia után a szentatya az Úrangyala imád­ság előtt ugyancsak több nyel­ven hívta meg a világ fiataljait a nagy találkozóra. A TARTALOMBÓL A számí­tógép világa. 7. oldal Országos bajnok karatés. 9. oldal Összefogás a gátakon A Tisza mente Megfeszített munkával telt a hétvége a Tiszánál. Ezrek dol­goztak a gátakon, hogy mire hozzánk is elér a legmagasabb árhullám, legyen mi védje fal­vainkat. A helyzet rendkívül súlyos. De szerencsére gátsza­kadással vagy más veszélyhely­zettel remélhetően nem kell számolnunk. Fentebb azonban máris három faluból kezdték meg az idősek és gyermekek kitelepítését. A gátak erősítésén hétvégén sok száz, ezer önkén­tes segítkezett. Rendőrök, tűzol­tók, katonák, diákok hordták a homokzsákokat, magasították a töltést. A neheze még hátravan. RÉSZLETEK A 3. ÉS AZ S. OLDALON. Autósrazziák az éjszakában Nem sikerült lépre csalni a kiskörút autóversenyzőit Különös autóversenyeket rendeznek Kecske­mét belvárosában. Éjszakánként unatkozó fi­atalok futják időre a köröket. Nem törődnek másokkal, csak száguldoznak. A rendőrök péntek éjjel készültek lecsapni rájuk. Kecskemét Nagyszabású rendőrakció zajlott szombatra vir­radóra. A város több pontján civil kocsikban fel­állított sebességmérők és bevetésre kész rend­őrök vártak arra, hogy elcsíphessék a száguldo- zókat. Gyorshajtók akadtak néhányan, de a gyorsulási versenyek aznap éjjel elmaradtak. A tuningolt keleti autók és az aranyifjak spéci au­tócsodái egész éjjel a belváros egyik parkolójá­ban álltak. A fiatalok beszélgettek, zenét hallgat­tak, de egyikük sem jött ki az alkalmi depóból. Mintha pontosan tudták volna, hogy aznap éjjel a város legtöbb rendőre rájuk vadászik. A mérleg ennek ellenére tizenkét gyorshajtó. Ebből csupán kettőt meszeltek le a város belső kőrútján. Hat sofőrnek már biztos, hogy ugrott a jogosítványa. A sebességcsúcsot az Izsáki úti kórház előtt mérték a rendőrök: a bátor autós ötven helyett százharminccal suhant el a kame­rák előtt. Részletek a 3. oldalon KOMMENTÁRUNK A 2. OLDALON. HMBBH ELKÖLTÖZTÜNK! Mától új irodában találják a Petőfi Népe kiskun­félegyházi szerkesztőségét. A Kossuth utcában, a volt Állami Biztosí­tó helyiségében (szemben a papír-írószer bolttal) várjuk továbbra is ügyfeleinket megújult, szép környezetben. ____________fotó: w. p. B érbe adják a kábelhálózatot Baja Nem adják el a városi kábel- hálózatot. Hosszas vita után zárt ajtók mögött úgy döntöt­tek a városatyák: bérlő üze­meltetheti és fejlesztheti to­vább a rendszert. Három vételi és egy új bérleti ajánlat érkezett a bajai kábelrend­szerre. A felkínált összegek azon­ban a reméltnél alacsonyabbak voltak. Idén második alkalommal hirdette meg a hálózatot a város. Az első ajánlatkéréskor kínált 200 millió forintos összeg hallatán döntött a képviselő-testület újabb ajánlatkérési fordulóról. Közben a testület jóváhagyta a hálózat bő­vítését. Ennek befejeztével plusz 1500 előfizető kapcsolódhat a rendszerhez. Ezzel jelentősen nő­hetne a kábelen elérhető lakások száma, ami jelenleg 5000. A kép­viselők csütörtökön két órán ke­resztül vitáztak. Kevesellték az előfizetőnkénti 21 és 40 ezer fo­rint közötti vételi ajánlatokat. Egy­ségesek voltak a jelentkezők ab­ban, hogy az előfizetői díjakat emelni kellene. Jelenleg ugyanis az átlagár 400 forinttal alacso­nyabb az országosnál. Végül a vá­rosatyák úgy döntöttek: a koráb­ban bérleti konstrukciót ajánló szekszárdi Tarr Kft.-vel és a bajai KOAX 93 Bt.-vel egyezkedhet a hálózatot jelenleg üzemeltető vá­rosi cég. Információink szerint évi 20-22 millió forintos díjról folynak tárgyalások. A szerződés tervezete májusban kerül a város- atyák elé. ________________■ K ié volt az olajlepárló? Kiskunfélegyháza Riportot adott Kiskunhalas alpolgármestere. Bencsik Károly azért tartotta szük­ségesnek, hogy nyilatkoz­zon, mert nevét összefüg­gésbe hozták a felrobbant il­legális olajlepárlóval. A raktár, ahol a berendezése­ket tárolták, ugyanis az alpolgár­mester fiának nevén szerepel. Sőt a helyszínen talált teherautó, melyen szintén olajoshordót ta­láltak, szintén az ő nevén szere­pelt. Az alpolgármester szerint politikai hecckampányról van szó, neki és családjának semmi köze a raktárban talált bűnjelek­hez. Tudtak-e arról, ki működ­tette az illegális olajlepárlót? Igaz-e, hogy van egy benzinkút- juk? Ezekre és sok más izgalmas kérdésre válaszolt az alpolgár­mester. A Krónika riportjából a rádióval kötött megállapodás alapján közöljük a legfontosabb részleteket. LAPOZZON A 8. OLDALRA! Új kórház Nagykőrösön Egészségügy Nagykőrösön befejeződött az évek óta tartó kórházberuházás. A legújabb szárnyat a hét végén ünnepélyes keretek között adták át. A kórház egyben a város új egészségügyi centruma is, mivel a szakrendelők is ide költöznek. A város vezetése most azon dol­gozik, hogy a műtők is kapjanak megfelelő műszerezettséget, s hogy a társadalombiztosítás na­gyobb mértékben finanszírozza az itt folyó munkát. A korszerű körülmények lehetőséget adná­nak az úgynevezett egynapos sebészet bevezetésére, ha erre volna elegendő pénz. JÓ ÉVJÁRAT VOLT. Pénteken 165 fehér- és vörösbormintát minősítettek a keceli borverseny zsűritagjai. Egyöntetű volt a vélemény: a 99-es termésből jó minőségű nedűt készítettek a helyi szakemberek. fotó: b. zs. Elfogták a bűnözőpárost Miskolc Pénteken este bilincs csattant a miskolci Bonnie és Clyde kezén. Az izgalmas akció éjjel fél 11-kor kezdődött. Fekete László és No- vák Tünde, akiket többrendbeli fegyveres rablással és gépkocsi­lopással gyanúsítottak, egy ga­rázsban rejtőztek. A komman­dósok villámgyorsan dolgoztak: a párosnak nem nyílt alkalma ellenállni. Az akció során senki sem sérült meg. ___________■ K ecskeméti érmek az Eb-ről Moszkva joros,a Kecskeméti TE versenyző­----------------------------------«— je első alkalommal állhatott dobo­Majoros István aranyérmet szer- góra felnőtt világversenyen, zett a moszkvai szabadfogású bir- Hirbik Csaba (69 kg) ezüst-, Deák kózó Európa-bajnokságon. A dön- Bárdos Mihály (utóbbi: Kecske­tőben 3-1-re legyőzte a bolgár méti TE, 130 kg) bronzérmes lett. Armen Nazarjant. A 26 éves Ma- ____további részletek a ». oldalon 1 00% Peugeot, 0% kamat! carlioN Hivatalos márkakereskedés és szerviz Kecskemét, Szt. László krt. 33. (a Szélmalom Csárda mellett) Tel.: 76/418-094,501-733 PEUGEOT Most megnézheti, májusban megnyerheti! Tetszik Önnek ez a Peugeot 206-os? Ha igen, üljön bele! Kedden Kalocsán, a főtéren kívül-belül megnézheti a Peugeot kisoroszlánját, amely akár az Öné is lehet. Ehhez nem kell mást tennie, csak május 10-ig három hónapos Petőfi Népe előfizetést vásárolnia. Fizessen elő a helyszínen, terjesztőinknél, vagy Kecskeméten, a Szabadság tér 1/A alatti irodánkban. Május 12-én a legalább bárom hónapos (régi vagy új) előfizetéssel rendelkező olvasóink közül 100-at sorsolunk ki közjegyző jelenlétében. A május 27-ei nyilvános fődíjsorsoláson közülük nyeri meg valaki az autót. 977013323501300090

Next

/
Oldalképek
Tartalom