Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-01 / 77. szám
Mindennapi életvitelünk szerint ma már a mellék- helyiség sem mellékes. Sok rohanó ember egyedüli mentsvára az, ahová a király is gyalog jár. Mások esztétikai igényből öltözetik fel a csupa szani- ter, csupa rideg helyiséget. A kicsi, sokszor az orrunkig érő ajtóval ellátott sötét zugok bizony nehezen kezelhetők, még egy szakember lakberendező számára is. A lakótelepi, ablaktalan mellékhelyiségeket ilyenkor igény szerint világos, pasztell járólappal és csempével látják el. A megvilágítás legyen erős, ami pótolja a természetes fényt. Ebben a helyzetben is betehetünk egy kisebb tárolót, ízlés szerint jó minőségű és kivitelezésű műanyagból vagy fémből (ezek jól tisztíthatók), illetve természetes anyagokból. Csak egy negyed négyzet- méterrel több alapterület már csodákra is használható. Mivel a megnyugvás, a pillanatnyi kikapcsolás egyik szimbóluma a víz, ennek jelképeivel a merészebbek bátran dekorálhatják a mellékhelyiségüket. Ez lehet tengeri herkentyűk gyűjteménye, halászháló, nád, csiga, kagyló, sőt, egy helyen felfújt, kikészített tüskéshal is lógott. Ha nincs rá helyünk, akkor egy-egy csempedísz, vagy fugázóanyagba ragasztott kagyló- és csigahátak is jól mutatnak. Ha nem akarjuk a csempé- zést bontással bolygatni, akkor a csempesor fölé festhetünk házilag készített sablonnal bordűrmintát. Fontos: bármit helyezünk el a helyiségben, az tökéletesen higiénikus maradhasson és a szemünknek kellemes látványt adjon. Nincs szánalmasabb, mint amikor görcsösen akarunk dekorálni valamit, csak az ízlés és a harmónia hiányzik az egészből. Berki Erika ARCHIVE a segítő kéz Mikor van szükség az Archive segítségére? Az időpontot senki sem tudhatja előre. VELUX TETŐTÉRI ABLAKOK ÉS ÁRNYÉKOLÓK RAKTÁRRÓL Kecskemét, Wéber Ede utca 10-12. tel./fax: 76/508-710, 508-711, 508-712 Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 67. tel.: 78/413-164 Soltvadkert,Szentfiármoság u. 86. tel.:78/481-254 akker-plus kft VELUX - TERMÉSZETESEN A TETŐ RÉSZÉ u I m Gabula János Gabula János neve ismert az építőiparban. Kivitelezéssel és tervezéssel foglalkozik. A helvéciai vállalkozó tevékenysége új profillal bővült. Elkészítette az ARCHIVE elnevezésű programot, amely egy beruházás terveinek, kiviteli munkáinak (építészeti és gépészeti tervrajzok] digitalizált formátumait és képanyagait foglalja magába. A CD I tartalmazza az alapozástól a kész létesítmény megszületéséig a kivitelezés összes részletét, amely évek múltán fontos lehet. A program hiányában később azonban már csak jelentős költségek árán lennének kontrolálhatóak a szükséges adatok, vagy egyáltalán nem lennének megtekinthetőek. Az ARCHIVE a legváratlanabb időpontban és helyzetben válhat fontossá nemcsak magánszemélyek, hanem kö- zületek számára is. Például az irattári anyagot a legkorszerűbb programok segítségével digitalizálják, és kezelhető könyvtár szerkezetben tárolják, amelyet a megrendelő igényei szerint alakítják ki. Milyen fontos tudnivalókat tartalmaz az Archive? Például a vasbetonszerelés kialakítását egy gyárkémény alapozásánál, vagy az eltemetett és lebetonozott közművek nyomvonalait. Az alapozás szigetelését, a kertben kialakított medence kiszolgáló egységeinek a nyomvonalait, a padlófűtés kialakítását..., és még sorolhatnánk, de a cél nem ez. Cél, hogy a jövőben a felmerülő kérdések megválaszolásában segítséget nyújtson az ARCHIVE. Bővebl| ** — ” Jánost Helvécián, a Kadafalvi utca 7. szám alatt. Tel./Fax:76/429-066, mobil: 06-20/9350-446, e-mail: jgabula@microsystem.hu 6 Szépítészei Építők, figyelem! Szolgáltatások a Metáltrade Kft.-tői Kedves Vásárlóink! Kedves Leendő Vásárlóink! Szánjanak rá egy percet, és olvassák el felhasználóknak, építőknek, viszonteladóknak szóló ajánlatainkat! Szeretnénk Önöknek felajánlani szolgáltatásainkat, melyek segítségével a lehető legolcsóbban tudják elképzelésüket megvalósítani. Vaskereskedésünk gazdag kínálatában megtalálhatók- betonacélok,- hegesztett hálók,- koracélok,- melegen hengerelt I és U acélok,- zártszelvények,- finom- és durvalemezek,- csövek gázra, vízre,- olcsó fóliasátorhoz és kerítésekhez felhasználható anyagféleségek. Győződjön meg személyesen árainkról, termékeinkről! Házhoz szállítást a legolcsóbb kilométerdíjjal vállalunk! Címünk: Kecskemét, Búzakalász u. 20. (A Szélmalom csárda és a Halasi út között) Telefon: 76/329-629, 76/416-305, 06-30-9150-700. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-től 16 óráig, szombaton 7-től 11 óráig. A Metáltrade Kft. kecskeméti telephelye a Búzakalász utcában. Alaptól a befejezésig minden építőanyag + szállítás" Minden, ami egy ház építéséhez szükséges, megtalálható a Lantos & Lantos építőanyag-kereskedésnél Nagykőrösön. A cég 1992-ben alakult meg. Működésüket az alapvető építőanyagok forgalmazásával kezdték. Ma már azonban elmondható, hogy az alaptól a kertépítésig minden megtalálható telepükön. Tavaly új tevékenységgel bővült a cég profilja. Kecskeméten, a Vágó utca 3. szám alatt új üzletet nyitottak a SOFA Rt.-vel közösen. A szalonban minden igényt kielégítő nyílászárók gazdag választékával várják az ügyfeleket. Az üzletben kedvező akciókat is szerveznek. Jelenleg a típusméretű ablakokra és erkélyajtókra a kedvezményeken felül plusz 20 százalék akciót biztosítanak. Bővebb információért forduljon a Lantos & Lantos Kft. munkatársaihoz Nagykőrösön, a volt belső orosz laktanya helyén található telephelyen. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 6-17 óráig, szombat 6-12 óráig. Tel/Fax: 53/351-177. TE&IC Lantos & Lantos ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS 2750 Nagykőrös, Vásárszél u. Tel./fax: 53/351-177 Otthonát tervezi? Építkezik? Nem tudja, milyen fűtést válasszon? Segítünk döntésében: Ismerje meg az elektromos fűtés nyújtotta kényelmetl Egyenletes hőmérséklet 100%-os hatásfok Igény szerinti programozhatóság és szabályozhatóság Biztonságos működtetés Egyszerű és csendes használat Éjszakai áram - alacsony fűtésszámla Még egy érv az elektromos fűtés mellett: a DÉAAÁSZ Rt. „VÁRAM" ajánlatában vállalja, hogy állja* a hálózatfejlesztési hozzájárulás felét, és szakértője ingyenes szakmai tanácsadással segít a tervezéstől az építkezés befejezéséig. J A döntés az Öné - lépjen velünk! N 1 IIIIIMIIIII DÉfTlPSZ RT. Információ: 62/476-576/1268 ‘Amennyiben igényeinek kielégítéséhez a meglévő elektromos hálózatot fejleszteni kell, vagy új hálózat létesítése szükséges, akkor a 26./1995 (VII. 25.) IKM rendelet előírásai érvényesek. Szépítészet 19