Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

2000. Március 18.,.szombat Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula RAJZZAL BALLÓSZÖGÉRT. Az idén több mint száz alkotással jelentkeztek a gyerekek a pályázat­ra. Az eiedrnényhirdetésen Dulity Tibor festőművész minden résztvevőnek emléklapot adott át, majd kiosztotta a díjakat. Felvételünkön Bodó Gusztáv, a legtehetségesebbnek ítélt gyermek veszi át az elis­merést. FOTÓ: P. S. Égett a kazánház Orgoványon A gondozó ötven éve Leégett egy családi ház kazán­helysége Orgoványon március 15-én este. A lángok szerencsére az Akácfa utcai házra nem ter­jedtek át. A tűz feltehetőleg a ka­zán meghibásodásából keletke­zett. A kár így is több mint ne­gyedmillió forint. _■ Ju bileum Ötven évvel ezelőtt alakult meg a kecskeméti cukorbeteg-gondozó. A jubileumot tudományos üléssel köszönti a kecskeméti megyei kórház, melyet ma délelőtt 10.30- tól rendeznek meg a kecskeméti Tó Hotelben. Az alapításra dr. Szelei Béla főorvos emlékezik, a Bács-Kiskun megyei cukorbeteg­gondozásról dr. Bruncsák András főorvos tart előadást. A progra­mot prof. dr. Halmos Tamásnak, a Magyar Diabetes Társaság elnö­kének beszámotójazárja. _ ■ Csokitojások a piacon Piaccsarnok Közeleg a húsvét. Több mint egy hónap van még az ün­nepig, de a csokitojások már megérkeztek a kecske­méti Budai utcai piacra. A piros, sárga és lila színben pompázó édességeket 70 forintért kínálták. Csokinyuszikat és -bá- ránykákat azonban még nem áru­sítottak. A tavaszt idézik a szín- pompás csokrok is. A különböző színű nárciszok, tulipánok és já­cintok illatoztak a sorokban. A legdrágább továbbra is a tulipán. Szálanként 50-100 forintért vehet­tük meg, vagy csokorban 250- 300-ért. A nárciszt is bokrétákban kínálták, húsz szálat adtak 250- ért. Emellett több asztalon talál­hattunk fréziát, kálát és íriszt. Gyümölcsből is gazdag felho­zatal várta a vásárlókat. A naran­csot legolcsóbban 109-ért hirdet­ték. Hálós kiszerelésben pedig PIACI ÁRAK. KECSKEMÉT FT/KG Gyökér ­tik 220'300 Alma ■ Jjj 8°-150 Narancs * W 109-140 Mandarin 189280 Kelkáposzta Jp Hlk 7590 Vöröshagyma A\s SÉf 5060 Gesztenye ** 500 Karfiol mp. 189350 Kígyóuborka jáJj* ^ 229400 Cékla £ 5560 Forrás: PN-INFO 140-150 forintért adták. A banán ára 195-220 között mozgott. A kiwi ára megugrott. Az elmúlt he­tekben 200-220-ért kínálták dobo­zonként, tegnap azonban 280 fo­rint volt. A kókusz darabját 100 forintért, az ananászt 450-ért ad­ták. A grapefruit kilóját 280-ért, a nagyszemű szőlőt pedig 600-800 forintért mérték. Fejes saláta egy­re több helyen volt, 70-95 forin­tért. A jégcsapretket kilónként 220-300-ért mérték, a piros hóna­pos retket pedig csomónként 70- 80-ért adták. Fejes és kelkáposztát csak kevés eladónál találhattunk. Az előbbit 50-70 forintért árusítot­ták. Tegnap sok vöröshagyma, burgonya és fokhagyma volt a pi­acon. Az utóbbi kilónként 280- 350 forintba került, de darabon­ként is kínálták, 10-20 forintért. A paradicsom ára 300-500, a sárga­répa 50-120 között mozgott. Az édes paprika ára nem csökkent, darabonként 50-80 forintért, az erőset pedig 5-30 forintért adták. TUDÓSÍTÓNKTÓL Kilakoltatják az adósokat Bérlő, fizess! Ez az új jelszó a kecskeméti városházán. A lakásgazdálkodási csoport ja­nuártól bekeményített. Ha nem fizet az ön- kormányzati lakásban élő bérlő, akkor kila­koltatják. Kecskemét Dr. Bak Sándor csoportvezetővel az eddigi ered­ményekről beszélgettünk.- Mekkora a lakásbérlők hátraléka az önkor­mányzat felé?- Több mint tízmillió forintra rúg a kintlevőség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig nem volt elég határozott az önkormányzat fellépése a bérlőkkel szemben. Lassan már az sem fizetett, aki tudott volna. A bérlők egy része ráadásul nemcsak a lakbérrel, hanem a hidegvíz-díjjal is elmaradt. így ezt az összeget is az önkormány­zatnak kell kifizetni, mint a lakás tulajdonosá­nak. Az új bérlakás-koncepcióval ezen a fizetési morálon szeretnénk változtatni.- Milyen konkrét lépéseket terveznek?- A célunk az, hogy a hátralékokat minél előbb behajtsuk. A legsúlyosabb esetben a kilakoltatás is szóba jöhet. Idén már két alkalommal éltünk is ezzel a lehetőséggel. Ezek az ügyek már évek óta húzódtak a bíróságon. A bérlő több százezer fo­rint tartozást halmozott fel, és semmilyen fizető­vagy együttműködő készséget nem mutatott. A megüresedő lakásokra pedig legalább 25-30, rossz körülmények között élő igénylő jelentke­zik, akik hajlandóak lennének fizetni.- A kilakoltatások zökkenőmentesen folynak le?- Igen, de mindenkor jelen van rendőrség is. A gyermekek esetében pedig értesítjük a gyámha­tóságot. így garantált, hogy a gyerekek nem ke­rülnek ki az utcára. Februárban két kilakoltatás esetében egy hónap haladékot is adtunk, a hi­deg időre tekintettel.- Mi a helyzet azokkal az adós bérlőkkel, akik fi­zetnének, de nem tudnak egy összegben?- Természetesen elfogadjuk a részletfizetést is. A bírósági eljárást azonban csak akkor szüntet­DR. BAK SÁNDOR 1967-ben született Budapesten. 1988-ban diplomázott a szent­endrei Kossuth Lajos Katonai Fő­iskolán. 1989-ben végzett a Bp-i Rendőrtiszti Főiskolán. 1999-ben végezte el a JATE jogi karát. 1990-1999-ig a Kecskeméti Rendőrkapitánysá­gon dolgozott. 2000. január 1-jétől a polgármesteri hivatal lakásgazdálkodási csoportvezetője. jük meg, ha a teljes tartozást kiegyenlítették. A kilakoltatás természetesen a rendszeresen tör­lesztőket nem fenyegeti. Az ö esetükben felfüg­gesztjük a bírósági eljárást. De ha ismételt el­maradást tapasztalnánk, az .eljárást tovább folytatjuk.- Hány ügy van folyamatban a bíróságon?- Több mint száz. De ezek közül többet jogcím nélküli lakás miatt indítottunk, és vannak átfe­dések is.- A kisebb hátralékosoknak milyen lehetőséget biztosítanak a tartozás kifizetésére?- A Kik-For Kft., a bérlakások kezelője felszólító levelet küld ki nekik. Az elmúlt hónapokban kö­zel 600 bérlő kapott kézhez ilyen levelet, amely szerint nyolc napon belül ki kell fizetniük a tar­tozásukat. Amennyiben ez nem történik meg, úgy nyolc napon belül felbontják velük a bérleti szerződést. Ha a bérlő nem tesz semmilyen lé­pést, akkor peren kívüli eljárás részeként fizeté­si meghagyást bocsátunk ki. Ha továbbra sem fi­zet, akkor bírósághoz fordulunk, és 3-4 hónap múlva - kezünkben a jogerős ítélettel - fogana­tosíthatjuk a kilakoltatást.- Mi lesz a megüresedő lakásokkal?- Várhatóan 30-40 lakás szabadul fel, ha a hátra­lékosokat kilakoltatjuk. Ezekre pedig több százan jelentkeznek. SEBESTYÉN HAJNALKA Minden marad a régiben Buszközlekedés Gond van az 1-es, a 11-es és a 15- ös helyi járat közlekedésével Kecskeméten. Dr. Sárközy István alpolgármester a járatok menet­rendjének módosítását indítvá­nyozta. Elmondta, hogy a három busz az Izsáki úton és a Dózsa György úton közvetlenül egy­mást követve közlekedik. Cél­szerűbb lenne a 11-es járat me­netrendjét és útvonalát módosí­tani. A polgármesteri hivatal megvizsgálta a problémát és az ügyben megkeresték a Kunság Volán Rt. vezérigazgatóját. Hu- nyady Szabolcs válasza szerint az 1-es, és a 11-es járat menet­rendjét a térség utazási igényei­hez alakították. A buszok a vá­rosközponttól kifelé 15 percen­ként indulnak. Befelé már 5-7 perc közelségbe kerülnek egy­máshoz. Csúcsidőben pedig tor­lódás is előfordulhat. Fia bárme­lyik vonalat 15 perccel korábban közlekedtetnék, akkor kifelé ke­rülnének közel egymáshoz. Korábban Probojáczné Túri Éva képviselő indítványozta, hogy a 2-es, és a 13-as busz áll­jon meg a Piaristák terén. Az ügyben egyeztető ülést tartottak. A Volán munkatársai a találko­zón elmondták, hogy a két busz nem állhat ott meg. Indokukban kifejtették, hogy a két járatnak csak egy végállomása van, az Aranyhomok mögött. így ha a Pi­aristák terén megállna, egy meg­állóért is jegyet kellene váltani. Ráadásul ha ott is lenne megálló­juk, akkor naponta 160-nal több busz állna meg a Piaristák terén. Csúcsidőben pedig ez lehetetlen, így is gyakoriak a torlódások. S. H. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Goiig Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecske­mét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9-ig félóránként, lÜ-22-ig óránként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendárium. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve * vasárnap, szombaton 6.52-kor). 7.22: Éjszaka tör­tént. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizikó (kivéve vasár­nap). 10.30: Kultúrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - esti mese. 02.00-5.30: Ismétlősáv. Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecske­mét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzsdehírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehí­rek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55- kor: Corner valuta. 9.22: A nap esemé­nye. 9.52: Az orvos válaszol. 10.00-12.00: Téma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 12.06-14.00: Szieszta. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfolyam. 14.00-18.00: Csúcsidő­ben. 16.30, 17.08, 18.08, 19.06: Tőzsde­hírek. 16.40: Útjelző. 18.00-22.00: Ka­rosszékben. Március 20., hétfő: 15.30: Közbiz­tonsági percek. 16.10: Orvos válaszol. 17.22: Tükröm. 19.15: Áramlás. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szia, Gabi! 22.05: Vándor a párom. 21., kedd: 15.20: Ingatlanmagazin. 16.05: Fittness magazin. 17.06: Aréna Top 20. 18.10: Pólus-Gong. 19.22: Gong kávéház. 21.10: Ilit és élet. 22.10: Rock'n’roll. 22., szerda: 16.10: Orvos válaszol. 16.15: Provipercek. 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális. 22.00-02.00: Jó'éjt, Kecskemét! Szerda éjszaka. 23., csü­törtök: 15.30: Kamarai percek. 16.15: Mezőgazdasági magazin. 20.10: Jazz- vonal. 24., péntek: 18.15: Parlamenti tudósítás. 19.05: Tőzsdehírek. 19.06: Telefonbetyár. 21.00: Áloműzők. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Best of. 25., szombat: 6.25: Mottó. 6.30: Hí­rek. 6.45: Kalendárium. 7.00: Részletes hírek. 7.22: Éjszaka történt. 7.30: Rövid hírek. 8.00: Részletes hírek. 8.30: Rö­vid hírek. 8.52: Napilap. 9.00: Rövid hí­rek. 9.10: Rizikó. 10.20: Gong konyha. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Unikum. 20.06: Gong Top 13. 22.00-02.00: Party Zóna. 26., vasárnap: 6.00-12.00: Lazíts ve­lünk! 7.22: Éjszaka történt. 8.52: Lap­szemle. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 16.30: Játék­zóna. 17.05: Horoszpók. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Telefo­nos kívánságműsor. 21.00: Gong klub. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. Március 20., hétfő: 8.00: Tempó. 8.30: Razzia (ism.). 9.00: Porta (ism.). . 16.30: Napóra. 17.30: Razzia (ism.). 18.00: Porta (ism.). 18.30: Thalassa, a tenger magazinja. 19.30: Napjaink. 20.05: Gazdakörben. 21.15: Ostromzár. (film). 22.50: Napjaink (ism.). 23.45: Gazdakörben (ism.). 21., kedd: 8.00: Thalassa. 8.30: Napjaink (isin.). 9.00: Gazdakörben (ism.). 16.30: Napóra. 17.30: Napjaink (ism.). 18.00: Gaz­dakörben (ism.). 18.30: Memória. 19.30: TV Laci. 20.05: Sportmagazin. 21.15: Perla Negra. 22.15: Sportmaga­zin. 22.45: TV Laci. 23.45: Tempó (ism.). 22., szerda: 8.00: Fecsegő tipe­gők (ism.). 8.30: TV Laci (ism.). 9.00: Sportmagazin. 17.30: TV Laci (ism.). 18.00: Sportmagazin. 18.30: Mozimix. 19.30: Közérzet. 20.05: Városélet. 21.15: Nem ér nevem (magyar film). 22.45: Közérzet (ism.). 23.45: Város­élet (ism.). 23., csütörtök: 8.00: Közérzet (ism.). 8.30: Mozimix (ism.). 9.00: Városélet (ism.). 16.30: Napóra. 17.30: Közérzet (ism.). 18.00: Városélet (ism.) 18.30: Randevú TV. 19.30: Aranyhomok Expo. 19.45: Turisztikai magazin. 20.20: Fogadóóra. 21.25: Per­la Negra. 22.15: Turisztikai magazin (ism.). 22.45: Fogadóóra (ism.). 23.45: Mozimix. 24., péntek: 8.00: Fecsegő ti­pegők. 8.30: Turisztikai magazin. 9.00: Fogadóóra. 16.30: Napóra. 17.30: Tu­risztikai magazin. 18.00: Fogadóóra. 18.30: Randevú TV. 19.30: Arany­homok Expo. 19.45: Lélektől lélekig. 20.00: KUL-túra. 21.25: Terra X. 22.15: Lélektől lélekig. 22.45: KUL-túra (ism.). 23.45: Bencze show. 25., szom­bat: 8.00: Perla Negra. 16.30: Fecsegő tipegők. 17.00: Bencze show. 18.00: Föld körül. 18.30: Aranyhomok Expo. 19.30: Terra X. 20.20: Fegyveres ellen­állás (amerikai film). 22.15 Míg a halál el nem választ (amerikai film). 26., va­sárnap: 8.00: Föld körül. 9.00: Fecsegő tipegők. 16.30: Fecsegő tipegők. 17.00: Csillagszem. 18.00: Föld körül. 18.30: Akarj élni. 19.30: Terra X. 20.20: Pendragon legenda (magyar film), 21.55: Az utolsó golyó (amerikai film). 22.00: Ezer hős (amerikai film). Anyakönyvi hírek Születtek: Mészáros Vi­vien Tünde (anyja neve: Gilicze Kata­lin), Geiger Nikolett (Tóth Judit Angéla) Izsák, Teréki Virág Csenge (Virág Mónika) Lajosmizse, Dó- czi Dávid (Vörös Mónika), Koz­ma Ákos Dávid (Nagy Katalin), Kovács Márk (Kanizsai Tünde) Szentkirály, Bállá Dániel (Bodor Gyöngyi) Nyárlőrinc, Huszár Ist­ván (Trepák Mária) Kecel, Hof­meister Máté (Nagy Zsuzsanna), Orlov Adrienn (Nagy Margit), Szatmári Viktória (Juhász Mária) Helvécia, Németh Réka (Sraj Irén) Apostag, Németh Szilvia (Sraj Irén) Apostag, Kövecses Ré­ka (Szanda Gabriella) Kerekegy­háza, Kövecses Lilla (Szanda Gabriella) Kerekegyháza, Mészá­ros Richárd Márk (Tóth Mária) Kunszentmiklós, Antal László Zoltán (Kádár Szilvia), Gulyás Máté (Szanyi Judit), Boros Ro­land (Pintér Marianna), Huszka Dániel (Horvát Andrea), Mócza Milán (Őry Petra Diána), Tóth Anett (Flóra Julianna) Orgovány, Magyar Vivien (Sáránszki Tün­de), Csobot Hanna (Sárkány Me­linda), Bosnyák Fanni (Héjjas Ka­talin) Kerekegyháza. Házasságot kötöttek: Galuska László Pál és Tóth Katalin Éva, Kecskés Attila Sándor és Blaskovics Andrea, Bencs István és Lévai Regi­na, Túri Sándor és Farkas Zsuzsa Angéla. Meghal­tak: Újlakán István (Tö- rökszent- miklós), Tor­mási János Ferenc, Pálfi Ferencné Vízhányó Ju­lianna (Vá­rosföld), Csórián Gábor, Kovács Rozália, Takács Sándor József, Végh Istvánné Rehák Mária, Papp Imre (Kun­szentmiklós), Etsberger István (Nemesnádudvar), Terecskei Já­nos Géza, Leskowsky Albert Jó­zsef, Ujszászi Istvánné Mózes Emilia (Izsák), Kása Andrásné Gál Julianna (Lakitelek), Sipos Ferenc (Kunszentmiklós), Borsi Andrea (Karcag), Kiss Júlia (Fü- löpszállás), Józsa István (Ko- csér), Kovács Vendel (Szabad- szállás), Szóráth Józsefné Gyóni Erzsébet (Tiszakécske), Vízhá­nyó Kálmán (Kiskunfélegyháza), Nagy István (Lajosmizse), Me- rász Béláné Kovács Judit, Faragó Jánosné Kovács Terézia (Bal- lószög), Veres Istvánné Bódi Ro­zália Mária, Szegedi István, Kis Ambrus. Tavaszi fesztivál Ajánló a 15. Kecskeméti Tava­szi Fesztivál programjából: Március 18-án este 7-kor az Erdei Ferenc AMK-ban Herczeg Ferenc A híd című drámáját játsszák Bubik István főszereplésével. Március 22-én, este 7-kor az EFÁMK-ban Csavargók tíz- parancsolata címmel Hobo Blues Band-koncert lesz. Március 23-án, este 7-kor a református Újkollégiumban a világhírű Bartók Vonósné­gyes ad koncertet. Jegyek a helyszíneken válthatók. fBENDEJÁNOSNAK 'Mm születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván szerető felesége, lányai, vejei, unokái Erik és Noémi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom