Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám

2000. Március 30., csütörtök HAZAI T Ü K Ö R Petőfi Népe - 5. oldal Elölről kezdődhet a per? Az ügyész szerint nem járt pénz Tocsiknak Budapest A héten megkezdődött a Tocsik-per másodfokú tárgyalása. A vádat képvise­lő ügyész az egész eljárás újrakezdését szeretné elér­ni, a védők azonban tovább­ra is felmentést kérnek. A Legfőbb Ügyészség képviselője kifejtette: a 804 millió forintos si­kerdíjáról ismertté vált jogásznő semmiféle megbízási díj felvéte­lére nem lett volna jogosult az ÁPV Rt.-tői, hiszen valójában nem csökkentette azokat az ön- kormányzati követelé­seket, amelyek az álla­mi vállalatok privatizá­ciója nyomán a belte­rületi földek és üzletré­szek miatt megfogal­mazódtak. Az ügyész fiktív megtakarításnak nevezte az önkormány­zati követelések elen­gedését. A tanácsadónő megbízá­si szerződéseiben az elengedett követelések 10 százaléka szere­pel, így tehát Tocsik Márta sem­miféle megbízási díj felvételére nem volt jogosult. Az ügyész nemcsak a tavaly februári ítélet tényállását kifogá­solta, hanem annak indoklását is. Például megjegyezte: a Fővárosi Bíróság nem adta magyarázatát annak, hogy miért vetette el min­den esetben a felmentett vádlot­takra nézve terhelő nyomozati vallomásokat, és miért fogadta el helyettük a kedvezőbb tárgyalási vallomásokat. A Legfőbb Ügyész­ség a három, befolyással üzérke­dés miatt elmarasztalt vádlott, Boldvai László országgyűlési képviselő, a szocialista párt egy­kori pénztárnoka, valamint Vitos Zoltán vállalkozó és Budai György SZDSZ-hez közel álló üz­letember esetében is az elsőfo­kú ítélet hatályon kívül helyezé­sét és új bizonyítási eljárás lefoly­tatását indítványozta. Lován László ügyvéd, a csalással vádolt jo­gásznő védője azt hang­súlyozta: a négy évvel ezelőtti események ide­jén pontatlanok és hiá­nyosak voltak a jogsza­bályok, viszont Tocsik Márta érdemi munkát végzett, és azzal valósá­gos megtakarítást eredményezett az ÁPV Rt.-nek. Bánáti János ügyvéd a hanyag kezeléssel vá­dolt Szokai Imrének, az ÁPV Rt. igazgatótanácsa volt elnökének védelmében úgy fogalmazott: a Legfőbb Ügyészség a büntetőel­járás alapelveit megsértve próbál új elemeket becsempészni a vád­ba, így az elsőfokú ítélet nem is helyezhető hatályon kívül. ■ Rendőrség a Suzukinél Rács mögött a japán igazgató is Esztergom A dolgozók szeme láttára megbilincselve vitték el az esztergomi gyárból a hazai Suzuki cég vezetőit. A Suzuki Rt. három vezetője 1995 óta a cég dolgozói által használt gépkocsikkal üzletelt. A rendőrség megállapításai szerint több mint száz autóról van szó. A vezetők ezeket eladták, az abból befoly összeg egy részét a tör­vénynek megfelelően bevételez­ték, a pénz másik részét viszont sajátjukként kezelték, és ezzel több mint húszmillió forintnyi kárt okoztak. Ezzel a gyanúval indított nyomozást a Komárom­Esztergom Megyei Rendőr-főka­pitányság. Őrizetbe vették Izsák Györgyöt, a vállalat személyzeti igazgatóját, egy másik magyar, illetve egy japán vezetőt is. A bí­róság legkésőbb ma dönt az elő­zetes letartóztatásukról. Tihanyi Tamás, a Suzuki kommunikációs vezetője el­mondta: meglepte, ami történt, ennek semmiféle előzménye nem volt a vállalatnál. Mint elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a vállalati vezető­ket a dolgozók előtt megbilin­cselve vezesse el a rendőrség. Hozzátette, ők még most sem tudják, mivel is vádolják ponto­san a három igazgatót. Egyre több postást ér támadás Tanácskoztak Közép-Európa postabiztonsági szakemberei Az elmúlt években átlagosan 100 mil­lió forint veszteséget okozott a Magyar Postának a bűnözés. így volt ez tavaly is, amikor 60 esetben követtek el fegy­veres postarablást, két pénzszállító kocsit raboltak ki, és 22 kézbesítőt támadtak meg. Budapest Az idei mérleg szomorúbb képet mutat, hi­szen tegnapig 22 bűncselekményt követtek el a posta sérelmére, a kár pedig máris meg­haladja a 80 millió forintot.- A rendőrség értetlenül áll az idén a posta ellen elkövetett bűncselekmények előtt - nyi­latkozta lapunknak Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. A legvalószínűbb magya­rázat az lehet, hogy bizonyos bűnelkövetők „átálltak” a Magyar Postára, miután az ille­gális valutakereskedelem, a betörés már nem túl jövedelmező bűncselekménytípusok. A Magyar Posta Rt. évente 500-700 millió forintot fordított a biztonságra. Elsősorban technikai megoldásokra költenek, ugyanis le­hetetlen lenne az ország több mint 3200 pos­tahivatalába vagyonőrt állítani. Ez 11 milliárd A kevés vagyonőrök egyike, fotó: feb/körmendi imre forintos kiadást jelentene - tudtuk meg Tú­rós Andrástól, a posta biztonsági főigazgató­jától. Túrós szerint a hazai hivatalok biztonsá­gi rendszere a közép-európai mezőny közép- osztályában helyezkedik el, 2002-re azonban már az európai átlagnak fog megfelelni. A szinte teljesen védtelen, mozgó célpont­nak tekinthető 16 ezer kézbesítő évente köte­lező önvédelmi kiképzésben részesül. A Ma­gyar Posta szorgalmazza azt is, hogy az egy­séges hírközlési törvénybe iktassanak olyan paragrafust, amely kimondja, hogy a kézbesí­tők önvédelmi eszközöket - gázsprayt, elekt­romos sokkolót - hordhatnak maguknál. Hosszú távon sem lehet ugyanis arra számíta­ni, hogy a postások kevesebb pénzzel közle­kednek majd. A nyugdíjak kihordása során egy-egy kézbesítő 700-800 ezer forintot visz a táskájában. A kifizetés rendszerén a társa­ság nem kíván változtatni, mert éves szinten 5 milliárd forint bevétele származik ebből a szolgáltatásból. istsi Budapest-SZCSM A kormány változatlanul kiemel­ten kívánja kezelni a családpoliti­kát - mondta a Nemzeti Család- politikai Koncepció legfontosabb elképzeléseit ismertetve Harrach Péter szociális és családügyi mi­niszter. Ennek a kabinet állás­pontja szerint két fő oka van: az egyik az ország demográfiai hely­Lakás Az önkényes lakásfoglalók ez­után kilakoltathatok. Március el­seje óta jogszabályi lehetőség van az önkényes lakásfoglalók kila­koltatására. Eddig legfeljebb húsz esetben volt ilyen intézkedés, de a tavasz érkeztével megkezdődhet egy ki- lakoltatási hullám. A Szociális Ta­zete, a másik pedig a családok ál­lapota. A két probléma össze­függ egymással, így kezelésüket is egyeztetni kell. A kormány új elemként java­solta, hogy készüljön el a sok- gyermekes családoknak nyújtan­dó jelentős adókedvezmény ter­vezete. Megfogalmazódott az is, hogy sok családban nem a gyere­keiére költik a nekik szánt pénzt. Ezért megvizsgálják annak lehe­nács ajánlást fogalmaz meg an­nak érdekében, hogy ha az ön- kormányzatok élnek ezzel az esz­közzel, mit vegyenek figyelembe. A jogszabály kizárólag jogi szempontokat vesz figyelembe, azok közül sem mindegyiket. A lakásfoglalók zöme a legszegé­nyebb rétegből való, gyakran út­ban van az első vagy a sokadik gyerek. Az ajánlás az önkor­tőségét, hogy ilyen esetekben mi­képpen lehet természetbeni jutta­tásként adni a támogatást. A gyed felső határát, és folyósí­tásának idejét továbbra is emelni akarják, de ez vélhetően átcsúszik 2002-re, mivel jövőre a már em­lített adókedvezményt tervezik bevezetni. A várandósági pótlék visszaállításáról szóló indítványt a közeljövőben tárgyalja a parla­ment. Amennyiben ezt elfogad­ják, úgy az utolsó pontban is si­kerül helyreállítani a Bokros-cso­mag következtében leépült csa­ládtámogatási rendszert - fogal­mazott a tárca vezetője. mányzatok figyelmét arra hívja fel, hogy minden esetet egyedi­leg bíráljanak el. Ha a kilakolta­tás mellett döntenek, dokumen­tálják, hova költözik a család. A - gyermekes családoknál fontolják meg, nem célszerű-e legalizálni a helyzetet. Az ajánlás szerint er­re akkor nyílna lehetőség, ha a család megóvja a lakást, esetleg fel is újítja. ____________■ T ISZAI HALÁSZAT. Ha a Cég bíróság a jövő héten bejegyzi a tiszai halászokat segítő köz­hasznú társaságot, akkor a munka nélkül maradt őstermelő halászok is dolgozhatnak a kár- mentesítésben, a biomonitor­rendszer kiépítésében és a pró­bahalászatokon. A környezetvé­delmi tárca idén 745 millió fo­rintot szán a tiszai cián- és ne­hézfémszennyezés kárainak fel­mérésére, illetve a megelőzésre. A minisztérium a pénzt az erre az évre megítélt a Környezeti Alap Célelőirányzat, vagyis az úgynevezett zöldkassza kárel­hárítási irányzatából különítette el. Jövőre a tárca tervei szerint 650 millió forintot, 2002-ben pe­dig 450 millió forintot fordít a Tisza és Szamos folyók élővilá­gának rehabilitációjára. Az eddi­gi vizsgálatok alapján a minisz­térium szerint több mint 1200 tonna hal pusztult el a cián- szennyezés miatt. SZÁNDÉKOSSÁG? A MIÉP el­nöke megismételte álláspontját: egyre több jel utal arra, hogy szándékosan okozták a víz- szennyezést a Szamoson és a Tiszán. Csurka a miniszterelnö­köt idézte: a román kormány nem akarja megnevezni a hazánkba tartó folyók mentén működő veszélyes üzemeket. ■ Újragondolt koncepció A kormány tagjai a hét végi informális ülésen felkérték a szociális és a pénzügyi tárca vezetőit, hogy két héten be­lül közösen dolgozzák ki a három- és többgyerekes csalá­dok adókedvezményének tervét. A várhatóan jelentős elő­nyök már a jövő évi költségvetésben megjelenhetnének. Kirakhatják a lakásfoglalókat Utolsó mentőöv az adósoknak Majdnem 6,6 milliárd forintra tehető a tele­pülési önkormányzatok tulajdonában lévő egészségügyi intézmények adóssága. Ennek csaknem a fele bér jellegű tartozás, míg a maradék a szállítóknak járó kifizetetlen számlákból ered. Az Egészségügyi Miniszté­rium a privatizációs többletbevételekből részesedve az eladósodott intézmények konszolidációjára készül. Budapest Dr. Gógl Árpád szakminiszter bejelentette, hogy az önkormányzati intézmények mellett a mi­nisztériumok tulajdonában lévő kórházak tarto­zásaira további 3,4 milliárd forintot szánnak. A kormány teljesíteni kívánja végső helytállási kö­telezettségét. Ezzel egyidejűleg olyan intézkedé­seket vár, amelyek megállítják a további eladó­sodást. Gógl Árpád ugyanakkor elismerte, hogy a kórházak finanszírozási rendszere is módosí­tásra szorul. Számos, korábban csődközeli in­tézményben sikerült rendbe tenni a gazdálko­dást. Jó példaként említette a miniszter az esz­tergomi kórházat, ahol a vezetőségváltással együtt pénzügyileg is stabilizálódott a helyzet. Gógl Árpád hangsúlyozta, hogy a legújabb adósságfelmérésnél felszínre került tartozások lényegesen elmaradnak a tavalyi 17 milliárd fo­rinttól, ami jelzi, hogy a kórházakban és a ren­delőkben egyre tudatosabban gazdálkodnak a gyógyítás költségeivel. A takarékosság viszont nem mehet az ellátás szakmai színvonalának rovására - hangsúlyozta a miniszter. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felelős ennek ellenőrzéséért. Lapunk kérdésére a szaktárca irányítója kifejtette, hogy a legnehezebb gazdasági feltételek közepette sem tisztességes eljárás az, hogy a kórházi keze­léshez szükséges gyógyszereket a betegekkel vásároltatják meg. N. ZS. Fáradnak a tiltakozók Atomhulladék Jelentősen közeledtek az állás­pontok az egész országot érintő atomhulladék-elhelyezési vitában - nyilatkozta Maróthy László, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság igazgatója. A dél-dunántúli tároló megépítése ellen korábban élesen tiltakozó Véménd polgármestere, Trábert András elmondta, hogy bár nem ért egyet az üveghutai létesítmény megépítésével, szélmalomharc­nak tartja a további küzdelmet. - Úgy tűnik, Ófalu és Véménd is ré­szesedhet a tervezett tároló kör­nyékén élő emberek tájékoztatá­sára elkülönített pénzből. Ennek az a feltétele, hogy a két falu veze­tőinek tevékenysége nem sértheti az atomhulladék-elhelyezés ügyé­nek érdekeit. Mindenképpen sze­retnénk elérni, hogy végre'sike­rüljön együttműködni az ellenál­ló kistelepülésekkel - fejtette ki Maróthy László. - A tájékoztatási pénz az érintett települések költ­ségvetésének felét is elérheti, és bár Véméndnek is alanyi jogon járna, mégsem kapott belőle sem­mit - fogalmazta meg rosszallását Trábert András. Úgy vélik, változ­tatni kell álláspontjukon. Ófalu polgármestere, Kófiás Endre kifej­tette: nem változtatnak korábbi, a tárolót ellenző markáns álláspont­jukon. Tavaszi akció április 7-ig! (csak belterületen) 50-60 % kedvezmény a telefonvonalakra! Magánelőfizetőknek • új vonal ára csak 15 ezer Ft + áfa • telefonvonal és Internet előfizetés esetén (legalább 3 hónapra) a vonal ára csak 10 ezer Ft + áfa Üzleti előfizetőknek • telefonvonal ára mindössze 35 ezer Ft + áfa • második, harmadik vonal esetén csak 30 ezer Ft + áfa/ db • ha Internetet is előfizet legalább 3 hónapra, a telefon ára csak 25 ezer Ft + áfa Váltson át ISDN-re! • ISDN2 vonal most csak 90 ezer Ft + áfa az Emitel szolgáltatási területén. (Részletek: az Ügyfélszolgálati Irodákban és a 184-es, ingyenes hívószámon.) m emitel Távközlési Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom