Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-29 / 74. szám
I 2000. Március 29., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Elmarad a népszavazás Baja A parkolórendelet ellen tiltakozók úgy tapasztalták a Sugovica- parti városban: sok aláíró nem tudta személyi számának utolsó négy számjegyét. Többen pedig írásban is jelezték a gyűjtőíveken, hogy ez az adat titkos. A népszavazásról szóló törvény azonban előírja, hogy a választó- polgárok saját kézjegyükkel lássák el az aláírásgyűjtő ívet, amelyen fel kell tüntetni az állampolgár személyi számát is. Több száz környékbeli - szeremlei, bátmonostori - polgár is aláírta az ívet, ám a törvény szerint szignójuk érvénytelen. Ezt sokan sérelmezték, mert a bajai fizetőparkolás nem csak a városiakat sújtja. Slingár Antal és Tajcs Sándor szervezők abban bíznak, hogy a képviselő- testület méltányolja a több mint hatezer aláírást, azaz csökkentik a díjakat. Széli Péter polgármester lapunk kérdésére elmondta: természetesnek tartja, hogy sokan nem fogadták el a fizetős parkolási rendet. Reméli: a rendszer hosz- szű távon a várt eredményeket hozza, azaz forrást teremt a helyi úthálózat felújításához. Hozzátette: várhatóan a városatyák elé kerül néhány módosító javaslat a két hét múlva esedékes testületi ülésen. Ezek mérlegelésénél azonban a gazdaságossági számításokat is figyelembe kell venni. MUNKATÁRSUNKTÓL Gyorssegély a halászoknak ____Tisza E lmarad a tiszai halászok holnapra tervezett, csongrádi tanácskozása. A kormány ugyanis tízmillió forint úgynevezett gyorssegélyt utalt ki megsegítésükre. Erről Gönczy János tiszai kormánybiztos tájékoztatta a halászati cégek vezetőit. A csütörtökre tervezett, csongrádi tanácskozást a szegedi illetőségű Tisza Halászati Szövetkezet kezdeményezte. Bognár Sándor, a szövetkezet elnöke munkatársunknak elmondta: a múlt hónapban elrendelt tilalom miatt a tiszai halászok mára összes tartalékukat felélték. Ezért tiltakozó akciót fontolgattak. A tiszai kormánybiztos bejelentése azonban okafogyottá tette a demonstrációt. Gönczy János hétfőn azt nyilatkozta: hamarosan kiemelten közhasznú társaságot hoznak létre a tiszai halászok átmeneti foglalkoztatására. A társaság a halászati tilalom feloldásáig működne. MUNKATÁRSUNKTÓL Lassan apad a Duna. Baja Hétfőn Bajánál 634 centiméteres volt a Duna vízállása. Keddre további 6 centimétert apadt a folyam. Ám mára 635-ös vízállás várható, mert a magyar szakaszon 5-21 centis, folyamatos áradás tapasztalható - adott tájékoztatást Rab Ferenc főmérnök. Ezután is csak nagyon lassan apad majd a Duna, péntekre 633-as víz várható. A folyó vízgyűjtő területéről természetesen bármikor indulhat árhullám, ha csapadékosra fordul az időjárás, vagy gyors olvadás veszi kezdetét a havas hegyi lejtőkön. Korszerűsítik a rendszert Paksi atomerőmű A Synergon Informatikai Rt. nyerte el a paksi atomerőmű technológiai számítástechnikai hálózatának (TSZH) 320 millió forint értékű rekonstrukcióját. A rekonstrukció 2002-ig tart. A megbízást azt követően nyerte el a Synergon, hogy korábban ez a cég dolgozta ki az erőmű TSZH- rendszertervét. A TSZH a blokkszámítógépből, a reaktorvédelmi hálózatból és más információs elemből áll. A Synergon Informatika Rt. tavaly 12,718 milliárd forint árbevételt ért el. ______________Gazdasarok ______________ F űszerkerti fortélyok A gyógy- és fűszernövények termesztése gyakorlati és esztétikai meggondolásból egyaránt fontos a ház körül. Különösen a gyümölcsösökben hasznos az átható illatú, a rovarokat (elsősorban a méheket) csalogató, igénytelen gyógynövény. Telepíthetjük a gyógynövényeket a gyomok visszaszorításának szándékával is, talajtakaróként, a cserjék köré. Vagy ültethetjük a veteményessorok mellé, illetve közé. A legtöbb gyógy- és fűszernövény ugyanis riasztja a növénykártevőket átható illatával. Régen a kastélyok tudós kertészei a fűszerkertet alacsony sövénnyel, bukszus- sal, nyírott levendulával kerítették körül. Mutatós formákat, útvesztőket alkottak a szegélynövényekből. Az egyes gyógy- és fűszernövényeket azért kell egymástól sövénnyel elválasztani, hogy a javarészt egynyári vagy télen lepusztuló, dudvaszárú évelő ne keveredjék. Rendkívül hasznos például a zsálya és a kakukkfű, amelyek kiváló talajtakarók. Érdemes termeszteni a tarka levelű citromfüvet, amelynek teáján kívül az oldatát a rovarok elleni permetezőszerként is felhasználhatjuk. A bazsalikom, a majoránna és a borsikafű többnyire sok napfényt igényel, míg a menta fél- árnyékot. Valamennyi gyógynövény altalaját kétszer kell felásni, fellazítani, ígyjgarantálva a jó vízelvezetést. Érett trágyával dúsítsuk a talajt, mert a gyógynövények zöme a kissé íúgos, 7,5 pH értékű földet kedveli. Először a tőosztással szaporított cserjéket ültessük ki. ilyen a babér (télen fagymentes helyen kell tartam), a levendula és a rozmaring. Kora nyári zölddugványozással szaporíthatjuk majd ezeket a következő években. Az ágyásokba áprilisban a kerti borágót vessük magról helyre, majd 35 centiméterre ritkítsuk. A kaprot szintén most lehet sorba vetni, például a zöldség, a répa és a saláta közé. A lestyán tőosztással szaporított darabjait március utóján ültessük a komposztozó közelébe, egy külön sarokba. Lakatot tettek a mozira Hiába nézik a kifüggesztett műsort a félegyháziak: a mozi ajtaja jó darabig zárva marad. A városi önkormányzat türelme elfogyott, mert a bérleti dijat hasztalan várta. fotós Hétfőn hiába mentek moziba a félegyháziak. A filmvetítés elmaradt. Az önkormányzat ugyanis bizonytalan időre bezáratta a filmszínházat. Kiskunfélegyháza A kiskunfélegyházi önkormányzat mint tulajdonos hétfőn bezáratta a helyi mozit. Megcsinálták a leltárt és lecserélték a bejárati ajtó zárát. Dr. Tóth Sándor osztályvezető lapunknak úgy nyilatkozott: az önkormányzat türelme elfogyott. Dr. Tóth Sándor, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetője szerint a filmszínház valószínűleg májusban nyithat újra. Üzemeltetésére ugyanis új pályázatot írnak ki. Ennek lebonyolítása legalább egy hónapot vesz igénybe. A mozit üzemeltető Film-Szín-Ház 2000 Bt. ugyanis idén még nem fizetett bérleti díjat. A társaság több mint hatszázezer forinttal tartozik a városnak. Korábban egy bajai cég üzemeltette a félegyházi mozit. Ők azonban - a tulajdonos tudta nélkül - átruházták az üzemeltetési jogot a Film-Szín-Ház 2000 Bt.-re. Az önkormányzat csak később szerzett tudomást az üzemeltetőváltásról. A titkos manőver ellenére a gazdasági bizottság belegyezett, hogy 1999 végéig a betéti társaság működtesse a filmszínházat. Időközben a mozi üzemeltetésére pályázatot írtak ki. Novemberben a Film-Szín-Ház 2000 Bt.-t hirdették ki győztesként. A bérleti szerződés megkötése viszont elmaradt. Az osztályvezetőtől megtudtuk, az önkormányzat csak abban az esetben kötött volna szerződést, ha az üzemeltető kifizeti az elmaradt bérleti díjat. A tavalyi hátralékot február végén rendezte a betéti társaság. Idén azonban még nem fizettek semmit. A pályázati meghallgatáson ígért fejlesztések teljesítését a bt. írásban már nem vállalta. A szerződés megkötése tehát tovább húzódott. Szűcs Szabolcs, a Film-Szín-Ház 2000 Bt. vezetője szerint a mozi bezárása jogilag tisztázatlan. Úgy véli: az önkormányzat hibája, hogy elmaradt a szerződéskötés. További információkat az üggyel kapcsolatban - jogi képviselőjének tanácsára - nem szolgáltatott. Az ügyre visszatérünk. VAJDA PIROSKA Májusban újranyit? fotó, v. p. Balesetek, bűnügyek Képernyőt tört Összetörte egy játékautomata képernyőjét egy 23 éves, kiskunfélegyházi fiatalember. Az ifjú a Kossuth utcai Boss Klubban esett neki a masinának. Akciójával 130 ezer forintos kárt okozott a szórakozóhely tulajdonosának. A helybéli rendőrök rongálás miatt eljárást indítottak ellene. Ő JÁRT A KTE-NÉL? Megvan egy februári, kecskeméti betörés feltételezett tettese. A hírős városi rendőrök egy 26 esztendős, helybéli fiatalember számlájára írják, hogy február 13-ára virradó éjjel befeszítette a Kecskeméti TE klubszékházának ajtaját. A KTE Kurucz körúti otthonából azon az éjjelen sportszerek és egy szódásszifon tűnt el. A lila-fehér klub kára 70 ezer forintra rúgott. A gyanúsítottat őrizetbe vették. Közlekedés Vadhajtást irtanak az 52-es út 10-14., az 5-ös út 115-132., az 51-es út 182-192., az 54-es út 81-85. km-ei közt. Árokrendezés lesz az 5-ös út 90-110., az 55-ös út 84-85. km-ei közt. Kátyúznak az 51-es út 113-116. km-ei közt. Padkarendezést végeznek az 55-ös út 52-53. és 95-97. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma délelőtt Kalocsán, délután Kiskőrösön számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérés Kecskeméten, Katonatelepen, Baján és Csávolyon lesz. ■ Közéleti hírek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) fogadóórát tart március 31-én, pénteken délután 3 és 4 óra között a városföldi polgármesteri hivatalban. • Közmeghallgatást tart a tisza- alpári önkormányzat holnap 17 órakor. Az Árpád Művelődési Házban rendezendő eseményre minden érdeklődőt várnak. ■ Elbírálták a pályázatokat Bács-Kiskun Hárommillió forintot osztott szét keddi ülésén a Bács-Kiskun Megyei Falufelújítási és Műemléki Alapítvány kuratóriuma. Tegnap bírálták el ugyanis azokat az anyagokat, amelyek A települések értékmentő felújítása címmel kiírt pályázatra érkeztek be. A pályázat célja: a települések kisebb építészeti emlékeinek, emlékhelyeinek felújítását, helyreállítását támogatni - a millennium jegyében. A kiírásra 15 pályázat érkezett a kuratóriumhoz. Közülük tizenhárom elképzelést talált a testület támogatásra érdemesnek. Pizza sonkás felvágott Zalai paprikás vastagkolbász Paloma őrölt kávé, 250 g Delikát 8 ételízesítő, 75 g Boci töltött tej csokoládé, 100 g Kristályvíz, 1,5 1 (vissz.) Szobi kékszőlőital, 1,5 1 Arany Ászok sör, 0,5 1 TIX mosópor, 3,6 kg Zöld Pont eü. papír, tekercs 648 Ft/kg 583 Ft/kg 1168 Ft/kg 1051 Ft/kg 315 Ft 284 Ft 84 Ft 76 Ft 119 Ft 107 Ft 69 Ft+ü. 62 Ft+ü. 114 Ft 103 Ft 86 Ft+ü. 77 Ft+ü. 1199 Ft 1079 Ft 109 Ft 98 Ft Kecskemét, Dobó krt. 1. SlavruH autóbusszal máj. 19-28 apartman/4 fBs 15.900 Ft/fB jún. 16-25. apartman/4 fős 21.900 Ft/fö máj. 26-jún. 4. apartman/4 fős 16.900 Ft/fB jún. 9-18. apartman/4 fős 18.900 Ft/fB máj. 23 -30. apartman/2 fBs 49.900 Ft/fB máj. 31-jún. 7. apartman/4 fBs 37.500 Ft/fB T*»lj«-s sirú ■'ltjainkból március 31 -óig 10% kedvezmény! JORCiOS TKA l 'El., az. US ESEAE'A. TAZZ-TÍIZtA \ Sai-li autóbusszal kréta repülővel Korfu repülővel teltes ríni útjaiból k-tidx’ezménv ______________' Ke cskemét, GÖRÖG UDVAR, Széchenyi tér 9. Tel.: 76/417*100» 480-196 Már új Peugeot haszongépjárművek is akar 0% kamattal, kezelési költség nélkül. A O%os kamat feltételeiről, illetve finanszírozási ajánlataink további részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Tel.: 76/501-733, 418-094 Fax: 76/501-730 PEUGEOT