Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-20 / 66. szám
Utazásközvetítő Alany J. u. 3. Te!.: 76/416-488. Kiskunfélegyháza, Mólnál B. u. 5. Tel.: 467-401 Március 22'25-én nyitva tartás: 8.30-18.00 (Szó: 8.30- 13.oo) Túl van a déli határon a szennyezés A folyó alsó szakaszán már alatta volt a határértéknek a nehézfémszenny Elhagyta az országot vasárnap délelőtt a romániai eredetű tiszai nehézfémszennyeződés. Ismeretes, hogy március 11-én érte el a folyó magyarországi szakaszát. Az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletese szerint az oldott állapotú szennyezőanyag a Tisza alsó szakaszán már sehol nem érte el a határértéket. I ____________________ Al só-Tiszavidék A magyar határtól 184 kilométerre fekvő nagybányai REMIN vállalat borsabányai részlegében a tározó gátja március 10-én szakadt át. Ennek következtében több tízezer tonnányi nehézfémtartalmú ipari üledék került a romániai Vaser-patakon keresztül a Viso folyóba, majd pedig a Tiszába. A történtek után Pepó Pál környezetvédelmi miniszter rögtön a Tisza felső szakaszára utazott, hogy a helyszínen tanulmányozza a kialakult helyzetet. A szilárd szennyezőanyagoknak a folyó vízében több mint ötvenszeres növekedését jelezték a román hatóságok. Egy hete a vízmintában a megengedett 0,1 milligrammos ólomkoncentrátummal szemben a határérték kétszeresét, 0,2 milligrammot mértek egy liter vízben. A többi nehézfém értéke alatta volt a megengedett mértéknek. Gönczy János tiszai kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézfémsó-szennyezés rendkívül alattomos, ugyanis évtizedeken át fejti ki hatását. Várhatóan országgyűlési határozat is születik majd a Szamos és a Tisza térségének területrendezéséről és területfejlesztéséről. Debrecenben még szerdán jegyzőkönyvet írtak alá a magyar-román-ukrán vízügyi tárgyalásokon résztvevő felek az esetleges környezetszennyezések megakadályozásával kapcsolatos tennivalókról. A dokumentum szerint a jövőben közösen lépnek fel a potenciális szennyezőforrások kockázatának csökkentése érdekében. Igyekeznek a beavatkozások forrásait külföldi pénzek bevonásával előteremteni. Közben ENSZ-szakértők érkeztek a Felső-Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszához, hogy mintát vegyenek a nehézfémmel szennyezett vízből.- Magyarországot önhibáján kívül súlyos kár érte, és ezt valakinek meg kell térítenie - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szombaton Budapesten, miután megbeszélést folytatott Mugur Isarescu román miniszterelnökkel a tiszai környezetszennyezésről. Elmondta: a jogászok még dolgoznak azon, hogy Magyarország - a ciánszennyezést okozó cég és annak ausztrál anyavállalata mellett - a román állam ellen is indít-e kártérítési pert. Szerdán a Tisza magyarországi szakaszára újabb nehézfémszennyeződés érkezett. Az első információk két különálló gátszakadásról szóltak. De a Debrecenben megtartott magyar- román-ukrán vízügyi tárgyaláson kiderült, hogy csak egy vízáttörés volt a borsabányai derítőnél. A szennyezés második hulláma már annyira felhígult, hogy szemmel nem is észlelhető. Ez részben köszönhető annak is, hogy a folyón jelentős árhullám vonul le - mutatott rá az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség. _____________________________________ __________ MTI A z ólom és vegyületei veszélyesek Elraktározódik a szervezetben és krónikus mérgezést okoz Alig vonult le a borzalmas cianid- szennyezés a Tiszán, máris újabb veszély fenyegeti a folyó mentén élő állatokat, növényeket és rajtuk keresztül az embereket. Bár pontosan még nem lehet tudni, hogy milyen fémeket mosott a Visó folyóba a meddőhányóból a hóolvadás miatt megduzzadt víz, de az eddigTértesülések szerint mintegy húszezer tonna, egy-öt százalék nehézfémtartalmú iszap került a román folyóba, onnan pedig a Tiszába. Azt sem lehet tudni, hogy a nehézfémek - elsősorban ólom, cink, réz és esetleg mások - leül- nek-e az iszapban, vagy a megáradt víz tovább sodorja őket. Az utóbbi nem lenne baj, csak any- nyiban ellentmondásos a dolog, hogy ha az ártérre is kikerülnek a fémek, a víz levonulása után a talajban maradhatnak és bekerülhetnek a táplálékláncba. Az élőlények közül több akkumulálja a fémeket (fémionokat), és hatásuk hosszabb idő után jelentkezik. Tehát ha a mérgezés nem heveny, hatása elhúzódó és a mérgezés tünetei is mások, de nem kevésbé veszélyesek. A vízbe került fémek közül talán legveszélyesebb az ólom, gondoljunk csak arra, hogy régente az ólombányákban csak rabokat vagy hadifoglyokat dolgoztattak. Ha visz- sza is tértek családjukhoz, legtöbbjük kihullott hajjal és foggal, a későbbi követelményekről nem is szólva. A méreghatásnak a toxikológia három szakaszát különbözteti meg: a méreg bejutását a szervezetbe, ekkor még károsító hatás nem mutatkozik, majd a méreghatást, ebben a fázisban már kimutatható változás következik be, végül a mérgezés állapotát, amikor egy vagy több szerv károsodik, működésében zavar keletkezik. Az ólom és vegyületei (minium, ólom-klorid, ólom-nitrát és mások) igen veszélyes mérgek. A tüneteket a vérben keringő ólomion okozza. A panaszok elsősorban étványtalanság, gyomor- és bélrendszeri tünetek, szorulás, gyengeség, végtagfájdalmak, fáradékonyság. Néha a máj károsodása okán enyhe sárgaság is jelentkezhet. A bőr jellegzetesen szürke, sápadt lehet. A laboratóriumi vizsgálatok a végkép változását mutatják ki, és bizonyos vegyületek jelennek meg a vizeletben. Az idegrendszer is károsodhat. Tünetei fejfájás, alvászavar, szédülés, súlyosabb esetben memóriazavar, epileptoid görcsök, remegés, nyugtalanság és pszichés tünetek. Az ólomion kiürítésével a tünetek fokozatosan javulnak, majd megszűnnek, de az ideg- rendszeri elváltozások makacsok. Nehezíti a kórképet, hogy az ólom elraktározódik a szervezetben és lázas állapotban mobilizálódik, krónikus mérgezést okozva. Ezért az ólmot a szervezetből el kell távolítani, erre szolgál egy komplexképző anyag, ami megköti a fémet, majd a vasén keresztül kiürül. Hasonlóan veszélyesek a cink- vegyületek, elsősorban a cink- klorid és cink-szulfát. A rézsók közül a réz-szulfát és a réz-acetát okoz gyakrabban mérgezést. Utóbbi görcsöket, véres hasmenést, hányást okozhat súlyosabb esetben. Hatással van a vérképre is, súlyos vérszegénység alakulhat ki. Emellett a máj megnagyobbodik, nyomásérzékeny, és gyomor-, valamint bélvérzés is kialakulhat. A gyógyulás elhúzódó. Súlyos kórkép alakulhat ki a higany, a mangán, a króm, a kad- mium, az ezüst és vegyületeinek szervezetbe jutása nyomán. Ezért nagyon lényeges, hogy a fémmel és vegyületeivel szennyezett vízből ne itassák az állatokat, az emberek csak vezetékes vizet fogyasszanak a veszélyeztetett helyeken, és tartsák be a tisztiorvos rendelkezéseit, mivel a fémek igen „alattomos” mérgek. Kecskemét, Dunafőldvárí út 2. Információ: 76/ 516-600 PÓLUS PIAC “ csere-bere Megunta, feleslegessé vált? Cserélje hasznosra, érdekesre! / lemezek, sportszerek, hangszerek, régiségek, játékok, babaholmik, dísztárgyak, stb. / 2000. Március 25-én 10 órától Kizárólag magánszemélyek részére. A. részvétel ingyenes. Helyszín: a volt Játékváros Román kérés Bukarest Kiegészítő pénzügyi támogatást kér Románia az Európai Uniótól. Ahhoz, hogy az európai szabványoknak megfelelő környezetvédelmi programot valósíthasson meg - jelentette ki Mugur Isarescu román kormányfő'. A többlettámogatásra vonatkozó kérést hétfőn terjeszti majd elő Brüsszelben. A román kormányfő elmondta, hogy a január végén történt cián- szennyezéshez hasonló balesetek veszélye nagy. Ugyanis a cián használatára épülő technológiai folyamatokat sem Romániában, sem más európai országban nem tiltják. 2000. Március 20- Televízió-műsor MTV1 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 6.30 Regionális hírek, 8.30 A bestia (brazil sorozat 93.), 9.00 Csak ma! (Szórakoztató délelőtti magazin), 9.30 Happy Holiday (német sorozat), 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat), 12.00 Hírek, 13.00 Cigány magazin, 13.30 Domovina (nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Linda (magyar sorozat) 15.05 TS - Bajnokok Ligája magazin, 15.58 Hírek, 16.00 Magyar Ház, 16.30 A „jászhuszárok'' hitvallása, 16.45 Maradj velünk! (Találkozás Jézussal), 17.00 Úton, 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete, 18.00 Híradó hatkor, 18.55 Alaphangok, 19.00 Tele- mázli, 19.30 Híradó 20.00 112 ________ 2 0.40 Elképesztő öve- zet (sorozati 21.30 Kettesben dr, Hídvégi Mátéval 22.00 Híradó______ 22.10 Aktuális______ 2 2.30 Alaphangok 22.35 Fogadóóra 23,05 Micsoda? (olaszanool film) 0.55 Budapesti Tavaszi Fesztivál RTL KLUB 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- .8394), 9.00 Recept klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.10 Celeste (argentin sorozat), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia sorozat), 15.15 Helene és a fiúk (francia sorozat 3.), 15.45 Afarm, ahol élünk (amerikai sorozat. Fsz.: Michael Landon), 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói sorozat), 17,35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 17.40 Tiltott szerelem (sorozat 18. Fsz.: Carolina Tejera, Juan Carlos Vivas) 18.30 Híradó ______ 1 8.50 Fókusz______ 1 9.25 Barátok közt 19.55 Gyilkos arany (amerikai kaland- film) ______ 2 1.35 Helyszíni szemle 22.25 Autómánia 22.55 Este________ 2 3.L5 Magányos vadász a szív (amerikai film) ______ 1 .25 Fókusz (ism.) Hétfő TV2 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Csupa-csupa élet (német sorozat), '9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat),' 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.05 Szőrmentén, 11.30 Ötödik dimenzió, 11.50 Jenny (sorozat), 12.10 Divatshow, 12.35 Riviéra (sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (sorozat 628.), 13.50 A hegyi doktor (német sorozat), 15.35 Sunset Beach (amerikai sorozat 390.), 16.00 Vad angyal (argentin sorozat 1), 16.45 Samantha (sorozat), 17.40 A vipera (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat) 20.00 A Karib-tenger kalózai (olasz ____sorozat) 2 1.45 Jó estét, ____Magyarország! _ 2 2.30 Száguldó bűnözők - szuperzsa- . ruk akcióban__ 2 3.00 Autószalgn 23.30 Színkép __ 0 .30 Háló@világ MTV2 5,42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Delta, 9.00 Seregszemle, 9.25 Beethoven műveiből, 10.25 Elrabolt műkincsek, 11.00 A jövő Magyarországa, 11.30 Einblicke, 12.00 Paradicsom Szálló (német tévéfílmsorozat), 13.00 Híradó délben, 14.00 Közvetítés a parlament üléséről, 16.00 Iskola utca, 17.30 Hölgyválasz 18.00 TS 19.40 Esti mese ___ 2 0.30 Budapesti ____Tavaszi Fesztivál 2 0.501990. március 19-20. Maros- ___vásárhely -____ 2 1.30 Beszéljünk a iövőnkről! 21.45 Elvira Madigan (svéd film) 23.15 Záróra HBO 6.30 A bátrak igazsága (amerikai film), 8.35 Éjkirálynő nappal (franciavígjáték), 10.10 Zsaru- lesen 2. (amerikai vígjáték), 12.05 Tüzes hó (amerikai akciófilm), 13.40 Everest - a remény csúcsa (amerikai dökumentumfilm), 14.40 Hat nap, hét éjszaka (amerikai romantikus vígjáték), 16.25 A bűvös kard (rajzfilm), 17.55 A bátrak igazsága (amerikai film), 20.00 Két apának mennyi a fele? (feliratos francia vígjáték), 21.50 Mozi! Mozi! Mozi! 22,20 Bázis a Holdon (amerikai sci-fi), 23.50 Az élőhalottak éjszakája (amerikai horror), 1.20 Feszültségben (amerikai akciófilm), 2.55 Nirvána (akciófilm), 4.45 Operation Delta Force DUNA TV 6.00 Virradóra, 9.10 Magyar világ, 9.40 Napóra, 10.25 Emlékképek, 10.45 Fauré: Impromptu, 10.55 Örökség, 12.00 Lapozó, 12.20 „Megidézett történelem”, 13.20 Elfeledett tájakon, 13.50 A marsi élet nyomában, 14.40 Szigetvilág, 15.35 Lyukasóra, 16.25 Szép magyar novella, 16.50 Rendhagyó történelem- óra, 17.25 Paddington kalandjai 18.00 Napóra ______ 1 .8.50 Sportképek 20.55 tükör - Lugosi, a Drakuia (doku____mentumfilm)__ 2 2.00 Pro Patria - Válogatás Sára Sándor rendezői és operatőri életmű véből _____ 2 3.10 Sportkéoek extra 23.40 Híradó SPEKTRUM 15.20 Csodák világa, 15.45 Csillagsztráda, 16.10 Állatlesen, 16.40 Mérges kígyók, 1710 Sportlexikon, 17.45 Teljes gázzal, 18.15 Élet a harmadik évezredben, 18.45 Pszichiátriai kórképek, 19.15 Múltunk titkai, 20.10 Macskasá- gok, 21.00 Földön, vízen... 22.00 Kommunikáció az állatvilágban, 23.00 Az X-repülők, 23.30 Fantasztikus teremtmények N. GEOGRAPHIC 15.00 Lavina, 16.00 Bunny Allen, 17.00 A bál nák, 18.00 Vadvilág, 19.00 Kaland, 20.00 Járatlan úton, 20.30 A kénkő rabjai, 21.00 Egy felfedező, 22.00 National Geographic EUROSPORT 8.30 WTA-tenisz (ism.), 10.00 Gyorsasági-vb (ism.), 12.00 Mezeífutó-vb, Portugália (felvételről), 13.00 Sffutó-vk, S. Caterina (ismétlés), 14.00 Alpesisí-vk, Bormio, 15.00 Biatlon-világkupa, Oroszország, 16.00 Síugró-vk, Planica, 17.30 Eurogólok, 19.30 Asztalitenisz, 21.00 Fedett pályás triál, Madrid, 22.00 Rali-vb, portugál futam, 23.00 Eurogólok, 0.30 Síugró-vk (ism.) Bács-Kiskun megye Jobbára erősen felhős lesz az ég, csupán néha, rövid időre süt ki a nap. Többfelé várható havazás, hózápor, Az északi, északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. Marad az évszakhoz képest hideg idő, a kora délutáni órákra 4,5 fok valószínű. Kétzítetle: Folytatódik a télies idő, főleg keleten várható havazás, hózápor. A hidegfronti hatás és a szél figyelmet érdemel. Hungária Biztosító Rt Nyugaton időnként felszakadozik a felhőzet, keleten marad a borongós idő. Főleg keleten várható havazás, hózápor. Az északi, északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A csúcshőmérséklet 2, 7 fok között alakul. Kékestető 48 cm Bánkút 40 cm Galyatető 10-15 cm Csorba-tó 182 cm Donovaly 80 cm Zakopane 75 cm Rax 80-280 cm Spital 60-170 cm Villach 17-60 cm Szerda 11° Csütörtök Nap és Hold Március 20., hétfő Napkelte: Napnyugta: Holdkelte: Holdnyugta: 5 óra 47 perc 17 óra 57 perc 18 óra 17 perc 6 óra 16 perc VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 559 cm (apad), Bajánál 713 cm (árad), a Tisza Szolnoknál 704 cm (árad), Csongrádnál pedig 636 cm (árad) magas volt. Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjesztés: Telefax: 76/486-539 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Tel./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Tel./fax: 76/463-274. Kiskunhalas: Szilády Á. u. 5-7. Tel.: 77/425-670. Hirdetésfelvétel, .olvasószolgálat: Tel./fax: 77/423-852. Kunszentiniklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax: 76/351-745. Tel.: 30/9859-575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Derkovits u. 7. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Lapnyomda: COFINEC HUNGARY Rt. - Petőfi Nyomda, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarorszag Kft., Hárlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Árusítja a DÉLHÍR Rt. Előfizetési díj: egy hónapra: 965 Ft, negyedévre: 2895 Ft, fél évre: 5790 Ft, egy évre: 11.580 Ft. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. ISSN 00133-235 x Kiadónk a tagja