Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-26 / 48. szám
lÜ 2000. Február 26., szombat HAZAI TÜKÖR VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal A két külügyminiszter az érdeklődés középpontjában FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Változatlan Európa-politika Martonyi János az osztrák külügyminiszterrel tárgyalt „Nem a bécsi kormányprogram, hanem a Szabadságpárt számtalan korábbi kijelentése és az osztrák kabinetben való mostani részvétele vált ki aggodalmat” - mondta Martonyi János osztrák kollégájával folytatott tárgyalásai után. Budapest Az európai biztonsági szervezet, az EBESZ elnöki tisztét betöltő Ausztria képviselőjeként és az osztrák diplomácia irányítójaként kereste föl Benita Ferrero-Waldner Magyarországot. Vendéglátója, Martonyi János hangsúlyozta: „Osztjuk a tizennégyek fenntartásait a kialakult osztrák politikai viszonyokat illetően, ám Magyarország - nem lévén az Unió tagja - nem vezetheti be a tagállamok szankcióit. Ausztria ráadásul szomszéd, amellyel kétoldalú ügyeinket rendeznünk kell.” Martonyi szerint semmi sem utal arra, hogy változna az osztrák Európa-politika, ám az új kormányt tettei minősítik majd, különösen a most következő, számunkra sorsdöntő hónapokban. „Aggályaink pedig akkor oszlanak el véglegesen, ha már tagjai leszünk a földrész integrációs szervezetének” - tette hozzá. Ferrero-Waldner történelmi, gazdasági, politikai okokkal magyarázta, miért támogatja Bécs Magyarország csatlakozását - fel- készültsége alapján - az Európai Unióhoz. Burgenlandot és Nyugat- Magyarországot a gazdasági-politikai együttműködés máris ezernyi szála kapcsolja egymáshoz. A politikusasszony, aki több mint négy évig dolgozott államtitkárként az osztrák külügyminisztériumban, ugyanakkor tudja, hogy a bővítésnek vannak ellenzői is. „Ausztria demokratikus ország, így sokféle nézet fogalmazódik meg. Tudom, hogy sok osztrák tartományi vezető a kormányéval ellentétes véleményen van a bővítéssel kapcsolatban. A sarkított fogalmazás persze sértheti a felvételre váró ország érzékenységét, de maradtak azért tényleges, tisztázásra váró problémák, például az ingázó munkaerővel, a szolgáltatásokkal, a környezetvédelemmel kapcsolatban.” Ez u- tóbbira utalva Ferrero-Waldner ígéretet tett: Bécs keresi a módját, miként működhetne közre a tiszai ciánszennyeződés okozta károk enyhítésében. ___ (toronyi) V ádak és tények A román sajtó szerint a tiszai halpusztulást nem a cián okozta. George Lazar, a román vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi tárca főtitkára közölte: a híradásokban mutatott halak még mozogtak, ami eleve kizárja a ciánmérgezést, hiszen e méreg azonnal megbénítja az idegrendszert. Illetékes magyar szervek határozottan cáfolják ezeket az állításokat. Bukarest A román környezetvédelmi szakember azt is elmondta az újságíróknak, hogy szakembereik 1# sédeteket végeztek a tiszai haífaj- tákkal. Medencéjük vizét ciánnal telítették, amíg az meg nem egyezett a Tiszában mért legmagasabb értékkel. A halak életben maradtak - állítja Lazar. Ennek alapján a bukaresti lapok külügyi hírforrásokra hivatkozva azt írják, hogy „a cián semlegesítésére a folyókba öntött nátrium-hipo- klorid okozta a katasztrófát. A haltetemeket ezt követően vitték a Tisza partjára”. A jól értesülteb- bek azt is tudni vélték, hogy tulajdonképpen Bulgáriából származnak a vízbe került mérgező hulladékok. A magyar külügyi szóvivő szégyenletesnek, felháborítónak és cinikusnak minősítette azokat az állításokat, amelyek szerint Magyarország öntött ciánt a Tiszába. Horvárh Gábor hozzátette: a ciánügy nem politikai kérdés. Ezért a román-magyar kapcsolatokat nem árnyékolják be az ilyen megalapozatlan és sértő fel- tételezések. Koller M. Gábor környezetvédelmi szóvivő kiemelte, hogy Magyarországon nem működik olyan ipari egység, amely mérgező ciánvegyületet használ, és nem próbálták a folyókba került mérget semmilyen más vegyület- tel közömbösíteni. A haltetemekről pedig annyit mondott: némelyikben 5 milligrammnyi ciánkoncentrátumot találtak. A Környezetvédelmi Minisztériumban ma véglegesítik azt a programot, amely a Szamoson és a Tiszán bekövetkezett romániai eredetű ciánszennyeződés okozta károkat méri fel, s azok enyhítéséről intézkedik - ezt tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be Pepó Pál környezetvédelmi miniszter. Eddig összesen 200 tonna haltetemet gyűjtöttek össze és ártalmatlanítottak. Hozzátette: a tárca kárfelmérésre és -enyhítésre 250 millió forintot különített el, amelyet civil szervezetek kapnak. SZALÓKY ESZTER Tiszták és korruptak Tesztekkel a megvesztegetések ellen Az államok megfelelő működését manapság a korrupció veszélyezteti leginkább - hangzott el a Korrupció-korrekció!? című tanácskozáson. A résztvevők szerint a Magyarországon is egyre erősödő jelenség ellenszere a fokozottabb állami szigor, és a nyilvánosság ellenőrző szerepének növelése lehet. Budapest Várhatóan májusra készül el az Igazságügyi Minisztérium intézkedési csomagterve, amely a korrupció visszaszorítását kívánja szolgálni - közölte a konferencián Márki Zoltán, a tárca főosztályvezetője. Úgy vélte, hogy szükséges a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése és a pártfinanszírozás szabályozásának felülvizsgálata. De időszerűnek tartotta a lobbitörvény és az etikai kódexek megalkotását is.- Rendkívül fontos, hogy a megvesztegetések száma a rendvédelmi szerveknél visszaszoruljon, ellenkező esetben a bűnözői csoportok akarata érvényesülhet az erőszak hivatalos monopóliumával rendelkező szervezetekben - mondta el Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A szakember hozzátette, a jövő év végéig szeretnék elérni, hogy az önkormányzatokon kívül más ne támogathassa a rendőrséget, mert a támogatók előbb-utóbb „benyújtják a számlát”. Előfordult, hogy a hatósági engedélyek kiadására jogosult tűzoltókat is megpróbálták korrumpálni. Az államtitkár bejelentette, hogy egy hónapon belül véglegesítik a korrupcióra való hajlamot vizsgáló tesztet, és fél éven belül bevezetik az úgynevezett biztonsági teszteket is, amelyekkel kísértésbe hozva a rendőrt, illetve a határőrt, folyamatosan ellenőrzik a megbízhatóságot. Kifejtette: egyes felmérések szerint a szervezett bűnözéshez befolyó ösz- szegnek körülbelül 20 százalékát korrupcióra használják fel. Vásárhelyi Márta szociológus felmérésekre hivatkozva elmondta, hogy a korrupciótól az egyházak és a bíróságok, illetve az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék a legkevésbé fertőzött, ezzel szemben a pártok és a különböző állami intézmények sorában erősebben érződik a korrupció veszélye.- wAz agrárstratégia hiányosságai Az MDF bírálja koalíciós partnerét Első fokon nyert az exkapitány Kecskemét Félő, hogy az európai uniós csatlakozás után a magyar mezőgazdaság csak nyersanyag-beszállító marad, ugyanis még mindig nem készült el az agrárium hosszú távú koncepciója - vélekedett Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője. Szerinte az agrártárca összképe ugyan pozitív, de ez a kép egyre romlik - derült ki a kormánypárti politikus pénteki, budapesti tájékoztatóján. Budapest A frakcióvezető-helyettes szerint a parlament mezőgazdasági bizottságában nem tudnak arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (FVM) lenne egy olyan 5-10 évre szóló agrárstratégiája, amely a mezőgazdaság számára célokat tűz ki, módszereket határoz meg. Az MDF-es poliükus szerint legfeljebb 2-3 év áll rendelkezésre arra, hogy az uniós csatlakozásnak leginkább megfelelő stratégiát dolgozzon ki a szaktárca. A Zöldség- és Gyümölcs Terméktanács adatai szerint a hagyományos magyar termékekből is rendszeresen negatív az export és az import mérlege. Igaz ez az alma, a földieper, a csemegekukorica, a burgonya és a szőlő esetében is. Meg kell találni a választ arra is, miként lehetne a nyers gyümölcsöt jól eladható feldolgozott termékké alakítani - hangzott el a tájékoztatón. Font Sándor a „tiszta minisztériumok” elvével egyetértve megjegyezte, el kell érni, hogy egy- egy tárca működésébe be lehessen tekinteni, hiszen a kormányzati felelősség közös. AZ MDF-frakció véleménye szerint a hét eseménye volt, hogy Torgyán József, az FVM első embere aláírta a 2000. évi agrártámogatásokról szóló rendeletet. A 150 milliárd forint ugyanis meghatározza a mezőgazdaságban dolgozó emberek sorsát. ■ Közös célok Ukrajnával Hazánk egyelőre nem vezeti be a vízumkényszert Kijev „Közös célhoz közelít minket az európai integráció” - hangsúlyozta Viktor Juscsenko ukrán kormányfő. „Támogatjuk a magyar vállalkozók ukrajnai beruházásait” - mondotta Orbán Viktor kijevi megbeszéléseik után. Orbán Viktor a maga részéről kiemelte, hogy szerencsés pillanatban érkezett Ukrajnába, ahol kedvező változások zajlanak, és egyidejűleg a magyar gazdaság is felfelé ívelő pályán halad. A kormányfő megismételte a magyar álláspontot, amely szerint nem kívánunk vízumkényszert bevezetni Ukrajna ellen Magyarország teljes jogú európai tagságának elérése előtt. A két kormányfő először négyszemközti megbeszélést folytatott, s ezt követően került sor a plenáris tárgyalásokra, amelyeken főként gazdasági és Orbán Viktor az ukrán kormányfővel pénzügyi kérdésekről, a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről esett szó. Orbán Viktor ellátogatott a Richter Gedeon Rt. kijevi székhelyére is, ahol nagy volumenű magyar beruházás készül. FOTÓ: FEB/REUTERS A magyar miniszterelnök megkoszorúzta Tarasz Sevcsenko XIX. századi ukrán költő szobrát és a magyar honfoglalási emlék- jeletl. Délután Lembergbe utazott, ahol fogadta őt Leonyid Kucsma ukrán államfő. Az Alföld mostoha sorsú Ülést tartott az MSZP megyei választmánya Kecskemét Kecskeméten tartotta megyei választmányi ülését tegnap a Magyar Szocialista Párt. Meghívott vendégük Szekeres Imre ország- gyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja volt, aki sajtótájékoztatót tartott az Alföld problémáiról. Az Alföldön élő emberek bérezése az országos átlaghoz képest is alacsony - mondta Szekeres Imre. A térség foglalkoztatottságán is erőteljesen javítani kellene, de a rossz utak és a csatornázatlan területek számában is vezet a Duna-Tisza köze. Pártjának mindezekre vannak megoldásai. De a legégetőbb gond jelenleg a Tisza ügye, amely pártoktól függetlenül is árad és pusztulhat - mondta az ország- gyűlési képviselő. A szocialista párt hétfőn kezdeményezni fogja egy átfogó, gyors rehabilitációs program kidolgozását a Tisza megmentésére. A sajtótájékoztatón dr. Balogh László országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője is megszólalt.. Szerinte a megyei önkormányzat legszomorúbb napjai következnek. A vezetők családcentrikusságot hirdetnek, miközben az önkormányzat családfenntartókat, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereket tesz ki az utcára. Szerinte az elbocsátások mögött politikai szándékok húzódnak, mert nem is egy üres állás van a megyei önkormányzatnál betöltetlenül. TUDÓSÍTÓNKTÓL A volt kiskunhalasi rendőrkapitány első fokon megnyerte az elbocsátása miatt indított perét - tájékoztatta a Fővárosi Munkaügyi Bíróság pénteken kihirdetett ítéletéről az MTI munkatársát a felperes Kastyják János. Emlékeztetett arra, hogy ellene Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány javaslatára indult fegyelmi vizsgálat - megítélése szerint döntően bíráló nyilatkozatai, illetve a neki tulajdonított sajtónyilatkozatok alapján. Jogorvoslati lehetőségével élt amiatt, hogy 1999. augusztus 16-án elbocsátották. Kastyják János a bírósági ítéletet ismertetve elmondta: a perben első fokon eljáró munkaügyi bíróság garanciális jogokat sértő eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a fegyelmi elbocsátást. Közölte azt is, hogy az íté- let még nem jogerős. ____ ■ P UTYIN LEVELE. Nyílt levelet intézett az orosz választókhoz Vlagyimir Putyin. A március 26- ai elnökválasztás jelöltjei péntektől jelentethetnek meg választási anyagokat, s ennek jegyében számos orosz napilap közölte a jelenlegi ügyvezető elnök üzenetét. Putyin változatlanul a növekvő bűnözést, illetve a törvények semmibe vételét tartja az egyik legnagyobb problémának. GYÚJTÓBOMBA. A moszkvai lengyel követség épületére gyújtóbombát domdtak, de károk szerencsére nem keletkeztek. A rendőrség őrizetbe vette a három tettest, akik szerint az akció válasz volt az orosz konzulátus elleni pozna- ni merényletre. Ezzel kapcsolatos hír, hogy Igor Ivanov orosz külügyminiszter a tervekkel ellentétben jövő pénteken nem utazik Varsóba. ELJÁRÁS. Hat önkormányzat csatornaépítése ügyében indít eljárást az Országgyűlés közbeszerzési bizottsága. A testület eddig 22 beruházást vizsgált, amelyből hat bizonyult törvénysértőnek. Az eddigi számítások szerint a céltámogatásokból, amelyek folyósítását a törvénysértés miatt szüntették meg, egymilliárd forint kerül vissza a költségvetésbe. BETILTOTTÁK. A „Macska karom” elnevezésű termék forgalmazását betiltotta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, mert az forgalomba hozatali engedély nélkül került a drogériákba, gyógynövényszaküzletekbe. A forgalmazást az engedély beszerzéséig függesztették fel. ■