Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-22 / 44. szám
2000. FEBRUÁR 22., KEDD ELŐTÉRBEN A Z AGRÁRGAZDASÁG Petőfi Népe - 11. oldal TÖRETLEN TÉRHÓDÍTÁS. A Carnation Research előrejelzése szerint 2000-ben a vártnál is dinamikusabban bővül majd a magyar elektronikus kiskereskedelmi piac: mintegy 440 millió forintos forgalom mellett sok új szereplő belépése és a szolgáltatások színvonal-emelkedése várható. A kutatóintézet szerint egy év múlva 975 millió, két év múlva pedig 2,2 milliárd forintra bővül a forgalom. ELKELT A DRÉGELYVÁR. Tu lajdonosváltás történt a drégely- palánki Drégelyvár Kft.-nél. A korábban svájci érdekeltségű céget a német Zentis AG vásárolta meg. A nyugat-nógrádi bogyósgyümölcs-termés felvásárlására és feldolgozására tizennégy éve alapított társaság minden jel szerint jól jár a tulajdonosváltással: a német gazda jelentős fejlesztésekben, bővítésekben gondolkodik. A Németországban 1500 embert foglalkoztató, s évi 750 millió márka forgalmat lebonyolító Zentis sem csinált azonban rossz vásárt. Hiszen a Drégelyvárral nemcsak Nógrád megye legjelentősebb gyümölcs feldolgozója, hanem egyben Magyarország tejipari cégeinek legnagyobb gyümölcsadalék- beszállítója került érdekeltségi köreibe - közölte a drégely- palánki társaság vezetője. Ez pedig azt jelenti, hogy a fejlesztendő kft. termékeire hosz- szú távon piac van. Gyakorolni kell a párbeszédet Jelentősen átalakult tavaly az érdekegyeztetés intézmény- rendszere: különvált a gazdasági, a szociális és a munkaügyi egyeztetés. A makro mellett létrejöttek az ágazati érdekegyeztető fórumok is. Budapest - GM Az érdekképviseletek részéről mégis sok kritika éri ezt a tevékenységet. Ennek okáról kérdeztük Herczog Lászlót, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkárát.- Annak ellenére, hogy sok vita övezi az érdekegyeztetést: ezek a fórumok jól működnek - mondta a gazdasági tárca képviselője. - A viták nem az átalakulásból adódnak, inkább a belpolitikai konfliktusok vetülnek az érdek- egyeztetés rendszerére. Köztudott például, hogy a kormányzó pártok és a szakszervezetek között nem felhőtlen a politikai viszony, ami az egymástól lényegesen különböző értékrendből fakad. A szereplők nem bíznak egymásban, e nélkül pedig nagyon nehéz eredményes párbeszédet, szociális dialógust folytatni. Ám nem lehetetlen, csupán a jelenleginél nagyobb erőfeszítéseket igényel az egyeztetés. Párbeszéd tehát van, csak nem mindig sikerül közös platformot kialakítani. A jelenlegi helyzet javulni fog, miután a partnerek megismerik, megértik egymás szándékát. A kölcsönös engedményeknek ugyanis ez előfeltétele. Az egyetértés egyébként Európában sem követelmény, inkább csak az az elvárás, hogy a kormányok mindent tegyenek meg azért, hogy együtt tudjanak működni a szociális partnerekkel, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek többé-kevésbé élvezik az érdekképviseletek támogatását. Elmondható: Magyarországon általában az érdekegyeztetés európai szintű szervezeti keretei megvannak, politikai természetű konfliktusok nehezítik a párbeszédet. Ezt érzékelik jelenleg a különböző ágazatban dolgozó szervezetek A társadalom elvárja, hogy jól működjenek ezek a fórumok, és ott megállapodások szülessenek. Véleményem szerint már annak is nagy jelentősége van, hogy létezik egy fórum, ahol az érdekképviseletek információt kapnak a kormány terveiről, törekvéseiről. Persze nincs az a rendszer, amelyen ne lehetne javítani. U. G. A kamatadó előnyei és hátrányai A kamatadó a magyar Pénzügyminisztérium örökzöldjei közé tartozik. Időnként felröppentik az ötletet, hogy aztán ismét elejtsék. A pénzügyi hatóságok kedvelik ezt a bevételt, mert úgynevezett forrásadó, a keletkezési helyén adóztatják meg. Az adózók is könnyebben elfogadják, mert ezt a jövedelmet nem adják hozzá az egyéb bevételekhez, azaz elkerülhető a magasabb adókulcs. Adminisztratív költségei is szerények, hiszen a bankok által az ügyfeleik számára kiszámított kamatokból kis számú adófizetőnél, hitelintézetnél, államkincstárnál, kötvényt kibocsátó vállalatnál kell az adót levonni, amelynek viselője persze a betétes, illetve az állami, önkormányzati vagy vállalati kötvény tulajdonosa. Ez egyike azoknak az adóknak, amelyek fizetése alól nem lehet kibújni, s ilyen értelemben a forgalmi és fogyasztási adókhoz hasonlatos. A pénzügyi igazgatás számára kényelmes bevételről van tehát szó, bevezetésével kapcsolatban el lehet büszkélkedni azzal is, hogy lám, nemcsak a munkajövedelmeket, hanem a tőkejövedelmeket is megadóztatják. A kamatadónak azonban számos hátránya is van. Tőkejövedelem-adóként bemutatni demagógia, mert az állítás ugyan elméletileg igaz, ám a kamatjövedelem a legnagyobb (gazdaságilag járatlan) tömegek, illetve a kamatmegtakarításokat használó élet-, nyugdíj- és egészségbiztosító intézetek tőkejövedelme. Egyébként a megtakarításoknak kamatot hozó formái már személyi jövedelemadóval megadóztatott pénzből származnak, amelyek után nem jár adókedvezmény. Az adófajta bevezetése nagy valószínűséggel a ka-, matlábak emelkedéséhez vezetne, mert a betétes vagy a kötvényvásárló a nettó, adózás utáni kamatjövedelmet hasonlítja össze a többi befektetés hasznával, s dönt a hovafordításról. A magasabb kamatláb egyébként a legnagyobb kölcsönfelvevő, a kormányzat számára is megdrágítja a forrásokat. A magasabb forrás-kamatláb megdrágítja a hitelkamatlábakat is, ami fékezi a növekedést. A magasabb kamatlábakkal dolgozó cégek pedig igyekeznek e többletköltséget a fogyasztókra hárítani, vagyis árfelhajtási törekvéseket is kivált. bácskai tamás SERTESFELVASARLASI ARAK 7. HÉT I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: __________210,56 E bből: 1 gazdasági társaság átlagár 215,31 2. szövetkezeti átlagár: 214,33 3. egyéni vállalkozói átlagár: 196,30 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 209,42 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 214,40 2. szövetkezeti átlagár: 217,58 3. egyéni vállalkozói átlagár: 197,91 III. Régiónkénti átlagárak: ________________________ 1 . E-Magyarorszag (Heves, Nograd, BAZ): 214 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Beneg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 205 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 198 4. Központ (Budapest, Pest megye): 213 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 215 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 215 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 219 IV. Orszáqos átlaqár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 278,32; U: 266,61; R: 256,00; O: 241,91; P 233,70 V. Nemzetközi hasított félsertés átlaqár: 2,16 DM Fonás: HÚSCÉH Törvényre varva Hulladékhasznosítás Budapest A Magyarországon évente keletkező mintegy 25,3 millió torma hulladék jelenleginél hatékonyabb hasznosítása üzleti alapon valósítható meg - állapította meg Király Ödön, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) vezérigazgatóhelyettese hétfőn. Elmondta: mára Magyarországon összesen 500 millió tonna hulladék halmozódott fel, amelyet évente kiegészít további 21 millió tonna ipari és 4,3 millió tonna háztartási szemét. Amíg az európai uniós országokban az újrahasznosítási arány eléri a 80 százalékot, addig a magyar hulladékok 20 százaléka hasznosul másodlagos nyersanyagként.- Az újrahasznosítás hatékonyságát a jelenleg parlament előtt álló hulladékgazdálkodási törvény, és az ez évtől induló környezetvédelmi háttéripart támogató program javíthatja. Az akciót a GM a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból finanszírozza, amelynek a pontos keretösz- szegéről február 28-án döntenek - mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Király Ödön szerint a begyűjtés és a hasznosítás egyik legnagyobb gátja, hogy a környezetvédelmi tevékenységekhez szükséges eszközök többsége importból származik. Az újrahasznosítás hatékonyabbá válásában döntő szerepe van olyan külföldi beruházásoknak, amelyek a hulladékhasznosítás területén tapasztalatokkal rendelkeznek - hangsúlyozta. Hagymások reményei Szolnok A hagymatermesztők jövedelme jórészt azon múlik majd, hogy az agrártárca miként támogatja a vöröshagyma piacra jutását - hangzott el a napokban Szolnokon szakmai összejövetelen. Dankó István, a Hagyma Terméktanács Szolnok megyei területi bizottságának elnöke elmondta: a tavalyi haszonból csak a felvett kölcsönöket tudták kifizetni. Az idén is csak reménykedhetnek a kedvező időjárásban, és abban, hogy a belvíz mégsem okoz nagys károkat - tette hozzá. DUNAHOLDING BRÓKERHÁZ RT. Értékpapírpiac 2000. február 11-február 18. Nép László A jövő meséje Sztárok a magyar parketten: MATÁV, Antenna Hungária, Synergon. A befektetői láz elérte Budapestet is a világ többi tőzsdéje után. Amikor a Nasdaq internetes és telekommunikációs (és/vagy mobil-) papírjai esetenként több százas P/E-vel forognak, vagy a France Telekom 60-as és a Deutsche Telekom 100-as mutatóját nézzük, nem is csodálkozhatunk, hogy az elmúlt héten szárnyaltak a kezdő mondatban felsorolt részvények (talán kicsit késve indultak meg, de az éves eredmények lehettek igazán meggyőzőek a még hitetlenek számára). A MATÁV szerdai szereplése volt lenyűgöző, mikor több mint ötmillió részvény fordult meg a parketten, és az árfolyam 2.500 Ft felett járt. Igaz, ezután inkább lefelé tartott az árfolyam, de a heti záróár így is mintegy 6%-kal volt magasabb az előző péntekinél. Az "Antenna" még ezt is túlszárnyalta: bár forgalma meg sem közelítette a Matávét, de az árjegyzés mintegy 20%-kal került magasabbra egyetlen hét alatt. A trió harmadik tagja, a Synergon pedig a kifejezetten gyászos eredményadatok után lódult meg, a 3.500 Ft-os hét közi rekordszintet követően 3.350 Ft-on zárt a hét végén, ami így is 7% pluszt jelent. A részvénypiac egésze azonban meglehetősen vegyes, sőt néhol lehangoló képet mutatott. A BUX teljesítménye heti szinten 78 pont mínusz, így pénteken alig valamivel a vízválasztó 10.000 pont felett állt a mutató. A kedvezőtlen irányzatot a Richter-, az OTP- és a MOL-részvények ármozgásának "köszönhettük". A gyógyszergyártó a korábban publikált kedvező adatok ellenére sem volt képes megküzdeni a rég nem látott 20.000 Ft-os szinttel, míg a banki papír esetében az eredmények sem sikerültek túlságosan fényesre. Az olajpapírnál pedig lassan már megszokhatták a befektetők, hogy "gáz van" (ez érthető szó szerint is: a kőolaj világpiaci ármozgását követve a földgáz ára is az "egekbe kerülhet" a közeljövőben, amit a MÓL az eladási áraiban nem tud követni). A részvény árfolyama ismét közelített az 5.000 Ft-hoz. A kisebb cégek esetében született egy-két meglepetés is. A Zalakerámia és a Graboplast emelhető ki talán leginkább, ugyanis mindkét eredményadat meglehetősen alulmúlta a várakozásokat, mégis a részvények ára felfelé indult. Mozgalmasan alakult az Inter-Európa Bank piaca is, miután a várt hatalmas veszteség nem rázta meg a részvényt, sőt rakétasebességre kapcsolt, és pénteken már 30%-kal magasabban jegyezték árfolyamát, mint hétfőn. De a hét kuriózuma az első nyilvános ellenajánlat volt, amit a Kékkúti Ásványvíz Rt. részvényeire tett a COCA-COLA egyik cége, a Perrier- ajánlattal szemben. A nemzetközi részvénypiacok hangulatát tükrözte a hazai tőzsde általános szereplése, bár a BUX mozgása alapján a világ egyik legjobban teljesítő piaca voltunk az elmúlt héten is. Főképp, ha figyelembe vesszük, hogy a DOW JONES lassan leereszkedik a 10.000 pontos szintre, ezzel elbizonytalanítva vezető börzéket, habár a jóslatokban már rágóta várták az amerikai piacok most zajló korrekcióját. Dunaholding Brokerház Rt. 6000 Kecskemét, Horváth D. krt. 10. Tel.: 76/486-606, 486-607 Fax: 76/481-884 Talpra kell állítani a paradicsomtermelést Budapest Talpra kell állítani az ipari paradicsomtermelést. A termelése mintegy a harmadára esett vissza a 80-as évek végéhez képest - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termék- tanács ügyvezető igazgatója hétfőn. A szakember közölte: 1989- ben Magyarországon mintegy 350-400 ezer tonna ipari paradicsomot termeltek. Az elmúlt években ez a mennyiség 120-200 ezer tonna között mozgott. A termelés visszaesésének oka elsősorban a tőkehiány és a technológiai korszerűsítés elmaradása volt. A cél az volna - az ügyvezető igazgató szerint hogy a magyar ipari paradicsomtermelés az uniós csatlakozásig elérje és stabilan tartani tudja az évi 200 ezer tonnát. Ehhez jövőre mintegy 1,5-2 milliárd forint állami támogatásra volna szükség, az idén pedig legalább 1 milliárd forintra. Ez ebben az évben kilogrammonként mintegy 5 forint támogatást jelentene. Ezt a szakember szerint úgy kellene felosztani, hogy egy kétforintos kilogrammonkénti termelői támogatás mellett, három forint kiviteli szubvenciót adnának paradicsomsűrítmény-exportra. Jövőre pedig a támogatásnak el kellene érnie az uniós szintet, azaz a kilogrammonkénti 7-8 forintot, amely már csak termelői típusú volna.- így a magyar paradicsomtermelők hasonló helyzetbe kerülhetnének, mint a franciák, az olaszok vagy a spanyolok - jelentette ki Mártonffy Béla. _______ MTI M elaszból akarnak üzemanyagot készítem Győr Az alkohol üzemanyag célú fel- használása kiemelt helyen szerepel a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. tervei között. A cég sajtótájékoztatóján hangzott ez el a napokban Győrött. Folláth György vezérigazgató elmondta: a cég törekvése összhangban van a megújuló energia- források részarányának növelését célzó európai uniós programmal. Ez a biológiai eredetű üzemanyagok részarányát az összes üzemanyag-fogyasztás 12 százalékára emeli 2010-ig. Az előirányzott 18 millió tonna mezőgazda- sági eredetű üzemanyagból 8,3 millió tonna a biodízel és 9,7 millió tonna a mezőgazdasági eredetű alkohol, azaz a bioetanol. Ez utóbbi alapanyaga a győri szeszgyár esetében a cukorrépa feldolgozásából keletkezett melasz lehet. Az üzemanyag célú alkohol felhasználását az EU több tagországában, egyebek között Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban adókedvezményekkel, vagy teljes adómentességgel támogatják.- A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács azt szeretné elérni, hogy a következő években a hazai üzemanyag-felhasználás legalább 2 százaléka biológiai eredetű etil-alkoholból származzon - mondta a vezérigazgató. OREL. ■©■ TORMÁSI Éljen a rendkívüli lehetőséggel! Most minden nálunk vásárolt használt autóhoz INGYENES EREDETISÉGVIZSGÁLAT! Kedvező hitelkonstrukciók a *-gál jelölt autókra! MODELL: ÉVJÁRAT: KM: ÁR/Ft: Opel Corsa City 5a, 1.2i 1996.12. 50.877* 1.580.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa City 3a, 1.2i 1996.09. 60.512* 1.450.000 (Ok-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa City 5a, 1.2i 1996.04. 41.082* 1.580.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa 3a, 1.5 D 1991. 199.000 750.000 Opel Corsa 5a, 1.0-12V 1997.12. 28.292* 1.870.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Corsa Del Van 1996.06.129.553* 1.050.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1996.09. 76.862* 1.650.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Astra GL 5a, 1.6i 1992.12. 130.415 1.250.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1995.11. 101.172* 1.590.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1992.04. 69.088 1.190.000 Opel Astra 5a, 1.4i 1995.08. 62.423* 1.550.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1995.06. 134.743* 1.850.000 Opel Vectra B GL 4a, 1.6-16V 1995.11. 66.948* 2.750.000 (OK-H modell, 1 év garanciával) Opel Vectra B CDX 5a, 2.0-16V 1996.06. 83.785* 3.050.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1990.12. 153.176 1.130.000 Opel Omega MV6 3,0-24V 1997.10. 55.000* 7.500.000 Opel Omega MV6 3.0-24V 1998.02. 24.134* 9.500.000 Opel Omega CD 4a, 2.0-16V 1998.12. 2.080* 8.300.000 Skoda Felicia Caravan, 1,3B 1997.05. 143.174* 1.350.000 Ford Fiesta 5a, 1.3i 1999.05. 39.450* 1.900.000 Ford Escort 5a, 1,3i 1994.11. 104.162* 1.490.000 Lancia Prizma 4a, 1,5B 1987. 157.358 490.000 Suzuki Swift 5a, 1.0i 1994.12. 85.978* 1.050.000 Daewoo Lanos 3a, 1.4i 1998.01. 39.890* 1.700.000 Audi A4 Avant 1.8i 1997.08. 106.512* 4.400.000 6000 Kecskemét, Jász u. 24., Tel.: 76/500-240 Fax: 76/482-201 2