Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-10 / 34. szám
Petőfi Népe 2000. Február 10., Csütörtök Jó napot! Ötletek, tippek, tanácsok Szerkeszti: Miklós Magda Az illetéktörvény lakosságot érintő legfontosabb változásai Illetéket kell fizetnünk, ha például ingatlant vásárolunk. Akkor is, ha útlevelet váltunk, vagy a személyi igazolványt kicseréljük. Mikor mennyit, ez a kérdés, nehéz eligazodni a sokféle összeg között. Illetékek változása Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély a vevő, a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. Minden egyes lakásvásárlással szemben csak egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni. Megszűnt viszont az a korlátozás, mely szerint a kedvezményt 5 éven belül csak egyszer lehet igénybe venni. Ez a módosítás 1999. január 1-jétől kezdődő visszamenőleges hatályú. Ha az adózást is tekintjük, ingatlan eladásából származó jövedelem után akkor nem kell adót fizetni, ha azt 15 évnél régebben vásároltuk meg. Ha tehát olyan ingatlant adunk el, amit 1985-ben vásároltunk, adó- mentességet élvezünk. Há később vásárolt ingatlant adunk el, a jövedelem 20 százalékát kell adóként befizetnünk. A jövedelem megállapítása a következőképpen történik: az eladási árból le kell vonni azt az összeget, amennyiért megelőzően megvettük az ingatlant. A maradék összeg húsz százaléka lesz az adó. További kedvezmények is lehetségesek, lényeg, hogy minél frissebb a vásárlás, annál magasabb az az összeg, ami után adót kell fizetnünk. Lakástulajdonok cseréje esetén módosulnak a fizetési arányok a fizetésre kötelezettek között. Míg korábban a szerződő feleket az illeték egyenlő arányban terhelte, 2000. január 1-jétől a szerződő felek az illetéket olyan arányban viselik, mint amilyen arányt az általuk megszerzett lakástulajdon forgalmi értéke képez a csereügyletben szereplő valamennyi lakástulajdon forgalmi értékének együttes összegében. A jogalkotók pontosították az illetékelőleg-fizetési kötelezettség esetét. A bejelentett érték alapulvételével fizetendő illetékelőleg-fizetési kötelezettség abban az esetben is fennáll, ha a vételár teljes ki- egyenlítéséig az eladó AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK Az illetékre kötelezettek Általános Lakásszerzés 1. Az ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint mérték (%) esetén (%) a háztartásban eltartott szülő nélküli unokája terhére 11 5 II. Az ajándékozó unokája, nagyszülője, testvére terhére 15 8 III. Minden más megajándékozott terhére 21 10 Forrás: Fővárosi Illetékhivatal ÖRÖKÖSÖDÉSI ILLETÉK Az illetékre kötelezettek Általános Lakásszerzés I. Az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint mérték(%) esetén (Ki) a háztartásban eltartott szülő nélküli unokája terhére 11 2,5 II. Az örökhagyó unokája, nagyszülője, testvére terhére 15 4 III. Minden más örökös terhére Forrás: Fővárosi Illetékhivatal 21 5 ül a tulajdonjogát fenntartja. Ugyancsak pontosításra került az illetéktörvényben megállapított termőföld fogalma. Ennek megfelelően az ilyen földrészleten bármilyen célra létesített épület után általános mértékű illetéket kell megállapítani, az épület nem részesülhet a termőföldre megállapított kedvezményben. Módosultak az egyes okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások illetékei.- A második magánútlevél kiadásának illetéke 4000 forint.- A határátlépési engedély kiadásának illetéke 1500 forint.- Az állandó személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárás illetéke 1500 forint. Ha az eljárásban állandó személyazonosító igazolvány átmenetileg nem adható ki, és ezért ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadása is szükséges, az eljárás illetéke összesen 3000 forint.- A személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány illetéke 500 forint.- A gépjármű-vezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke 4000-4000 forint. Ha a kérelem egy eljárásban több okmány kiadására vonatkozik, az eljárási illetéket az igényelt okmányonként külön-külön kell megfizetni. Illetékmentes:- a 14. életévet betöltő polgár első állandó személyazonosító igazolványa, ha azt annak a naptári évnek a végéig kéri, amelyben a 14. életévét betölti,- a 70. életévét betöltött polgár állandó személyazonosító igazolványa. A Magyar Vöröskereszt interneten Magyar Vöröskereszt Az interneten is olvashatunk a Magyar Vöröskereszt tevékenységéről. Értesülhetünk a segélyprogramokról, a szervezetet érintő aktuális hírekről - tájékoztatta a humanitárius szervezet szóvivője a sajtót. Légrády Eszter közölte: a www.voroskereszt.hu internetes címen megtalálhatók a különböző segélyprogramok számlaszámai, amelyekre a pénzadományokat be lehet fizetni. Akik a humanitárius szervezetnek szeretnék felajánlani személyi jövedelemadójuk egy százalékát, az ehhez szükséges adószámot és egyéb tudnivalókat is kikereshetik az internetes oldalon. Tartalmazzák az oldalak a Magyar Vöröskereszt valamennyi Hol lehet A Kecskeméti Vértranszfúziós Intézet és a megyei vöröskereszt a következő helyeken és időpontokban szervez véradást: ma 8-13.00-ig a Széchenyi István Vendéglátó-ipari iskolában, is elérhető megyei szervezetének címe és telefonszáma mellett az anyaotthonok, hajléktalan szállók, népkonyhák és más szociális intézmények jegyzékét is. Az internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők a véradás szervezéséről, a menekültek támogatásáról, a keresőszolgálatról, a nemzetközi segélyezésről, valamint az adománygyűjtésről és az elsősegély-nyújtásról. vért adni? Kecskeméten; 11-én (pénteken) 9-12.00-ig Kunbaracson, a műv. házban; 13-án (vasárnap) 9-13.00-ig a műv. házban; 14-én (hétfőn) 9-12.00-ig Gátéron, a műv. házban. ■ JELENTKEZZEN! a Gábor Dénes Főiskola költségtérítéses, nappali és távoktatási főiskolai képzésére Gazdasági informatikai szakon KÖZGAZDÁSZ GAZDASÁGI INFORMATIKUS KÉPZÉS Műszaki informatikai szakon MÉRNÖK-INFORMATIKUS __________KÉPZÉS__________ K ÉRJEN INGYENES TÁJÉKOZTATÓT! Jelentkezési határidő • számítógép-alkalmazás • műszaki manager • biztonságszervező menedzser A távoktatáson {elviteli vizsga nincs. A képzés hét. ill. nyolc féléves! Munka mellett is szerezhet diplomát! Jelentkezni, érdeklődni: Kecskemét, Pf. 615 Tel.: 76/411-494, 06-20/9-935-735 Be|a, Szt. I tér2 Tel.: 79/426-427 Kiskunhalas, Kossuth u 14. Tel.: 77/421-215 KECSKEMÉTEN TANULMÁNYI HITEL IS IGÉNYBE VEHETŐ! . március 1-jéig. A Hubay-hegedűversenyre lehet még jelentkezni Hubay-hegedüverseny Az első országos Hubay Jenő hegedűversenyre április 15-éig meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A versengést meghirdető Hubay Jenő Társaság titkára, Csévi Istvánná tájékoztatásul elmondta: az eredeti, február elsejei időpontig húsz fiatal jelezte részvételi szándékát. A nevezések beadási határidejének meghosszabbításától a szervezők azt remélik, hogy ennél is több fiatal él majd a megmérettetésben való részvétel lehetőségével. Az elődöntőket junius 5. és 7. között a Vörösmarty utcai régi Zeneakadémián tartják. A versenyprogramban a kötelező Bach, Hubay-művek választékán kívül a kortárs magyar darabok sorában Kocsár Miklós Szólószonátájának vagy Csemiczky Miklós, ugyancsak Szólószonáta című művének első tétele közül választhat a művészjelölt. A döntőnek június 10-én és 11-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyterme lesz a helyszíne. A jelentkezési lap és a kortárs magyar mű kottája a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanulmányi Osztályán szerezhető be. ■ Nyaralni - másképpen Ifjúsági szállásbörze Nemzetközi ifjúsági szállásbörzét rendeznek a jövő héten. A fiatalokon kívül a családokat és a nyugdíjasokat is várják a február 19-én és 20-án a fővárosban - tájékoztatta a rendezvény programmenedzsere a sajtót. Zombor Melinda elmondta: a XI. kerületi Villányi Úti Konferenciaközpont hét végi programján 12 ezer hazai, valamint több száz osztrák és német vendégház mutatkozik be. A programmenedzser hangsúlyozta: az eseményt rendező Magyar Ifjúsági Szálláshelyek Szövetsége szeretné megváltoztatni a magyar társadalom hagyományos üdülési szokásait, s ezért tovább szélesítették a kiállítók körét, valamint kedvezményeket nyújtó tagkártyát és nemzetközi katalógust is ki fognak adni. Akik idén tankötelesek Az érvényes jogszabály szerint tankötelesnek a gyermek általánosan abban az évben minősül, amely év május 31-éig betölti a 6. életévét. A 2000/2001-es tanévben feltétlenül tanköteles az, aki 1993. június 1-je és augusztus 31-e között született. Az 1993. június 1- je és az 1994. május 31-e között születettek esetében az, aki 1994. január 1-je és május 31-e között látta meg a napvilágot, az óvoda véleménye alapján még egy évet halaszthat. Annak a gyermeknek az esetében, aki 1993. szeptember 1. és december 31. között született, a szülő és az óvoda közös megegyezése kell ahhoz, hogy még egy évig az óvodai képzés keretén belül maradjon. ■fjpp. 1659 000 Ft-tol 2995000 F»-tól 2450000 Ft-tól Brav« 1.6 2695 000 Ft-tol Brava 1.6 2765 000 Ft-tól GARANCIA FIAT UNO ajándék metálfény es egy év ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól FIAT MARIA ajándék spoilerrel 2 995 000 Ft tol egy ev ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól PALIO KOMBI egy év ajándék CASCO és kamatmentes részletfizetés lehetősége a FIAT .— Finanszírozástól ^ BRAVO és BRAVA 1.6-os modelleknél ABS + légkondicionáló bruttó 150 000 Ft-ért Baja Auláteani Kft., 6500 Buja, Bajcsy-Zs. u. 6 tel /fax: (79) 425 131 K. B. Auloleum Kft., 6400 Kiskunhalas, Keceli u. 17-23, tel,: (77) 422 596, fax: 177) 422 796 fialla Kecskemét Kft., 6000 Kecskemét, Városföld út 32/A, tel./fax: (76) 502 900, lax: (76) 502 901 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BOE3B