Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-10 / 34. szám
2. oldal - Petőfi Népe HÍR HÁTTÉR 2000. Február 10., csütörtök VELEMENYEK '(É)c Jó napot! Február 10., csütörtök Köszöntjük az Elvirákat! Az Elvira nyugati gót eredetű név, jelentése: vidám, nyájas. Köszöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Ella, Klára nevű olvasóinkat is. Lapszél Úr és hölgy Intelligens. Jó kiállású. Előzékeny. Talpig úriember. Persze ezzel a titulussal együtt értendő minden, ami úri. Becsület, az adott szó megtartása és a többi. Lehet, hogy sokan felkapják a fejüket - különösen nőtársaim -, hol van ma ilyen férfi!? Van. De semmiképpen sem a bűnözővilágban. Pedig rendre azzal összefüggésben hallani róla. Bűnügyi magazinokban hemzsegnek a tudósítások az ismeretlen urakról. Hátborzongató e névhelyettesítő szó azokra alkalmazva, akiknek a tetteit ilyesformán örökítették meg: Brutálisan megverte. Megerőszakolta. Majd elvágta az asz- szony nyakát. Az „úr” vélhetően ismerte áldozatát. Nemkülönben bosszantó a hölgy kifejezés. Hölgynek lenni - mit mondjak - a mai világban nem is egyszerű. Mert rohanunk a munkába, a gyerekért, s haza a megrakott szatyrokkal körbeag- gatva. Persze időnként mindent megteszünk azért, hogy megillessen bennünket a „hölgyem” megszólítás. Igaz, előtte nem baltával, késsel támadunk. A szerény sikerért finomabb módszerekhez folyamodunk... _______________________________ WHAI A SZALMASZALBA IS BELEKAPASZKODIK. Mármint a fuldokló. Hát még ha van egy szörfdeszkája! Mint a képen látható bejrúti (Libanon) férfinak. Városnegyedét nemrég elöntötte az ár. Csak föltűnősködne? Vagy a gyerekét keresi kétségbeesetten? Szerencséjére csak autókat vitt a víz. Cián nem volt benne. fotó. feb-reuters Matróna a nebuló Traktomtkaság Kilencvenkilenc esztendős „nebulóval” büszkélkedhet Csehország. A prágai Blanka Vavrinova 1998 szeptemberében kezdett ismét egyetemen tanulni, azaz 97 éves korában, az után, hogy meghalt a férje. A haláleset miatt az élettől teljesen elment a kedve, a tanulástól viszont - amire egy barátnője rábeszélésére szánta rá magát - megjött. Az eredmény: Vavrinova előbb elvégezte a betegségek megelőzéséről tartott kurzust, majd pedig a mező- gazdasági egyetemen az Ember és kert című tanfolyamot. Utána a vegyészeiben mélyedt el, az Élelmiszerek és táplálkozás tanfolyam keretében. Bár az idei iskolaévben szem- műtéte miatt meg kellett szakítania tanulmányait, máris azon gondolkodik, hogy mi legyen a következő tudományág, amivel behatóan foglalkozni fog. Blanka Vavrinova február elsején ünnepelte 99. születésnapját. Tessék kérem példát venni Blanka néniről! Meg azokról az idősebb emberekről, akik ötvenen, hatvanon túl megtanulnak varrni, síelni, klubba járnak és utazgatnak. Vagy éppen tanulnak, mint a nagynéném, aki a nyugdíjazása másnapján beiratkozott egy némettanfolyamra. Merthogy ő ugyan többet nem szégyenkezik, ha egy osztrák kérdez valamit tőle a siófoki ABC- ben. Nénik, bácsik! Ne az unokákat lessétek az ablakból, hanem tegyétek szebbé, érdekesebbé a hátralévő éveiteket! ____________D.V.M. Hét d arab volt a traktorból az országban - ellopták az egyiket. Tavaly októberben, Szekszárd közelében. Több millió forintot ért. A rendőrök nem akadtak nyomra hónapokig. A napokban jött a fordulat. Három zsaroló jelent meg a tulajdonosnál: vásárolja vissza a gépét. Egymillióért. A gazda látszólag belement az üzletbe. De a pénz átadásakor már a rendőrség is jelen volt. Lakat alá kerültek,a zsarolók. Bevallották, hogy a hidasi K. István bízta meg őket az eladássál. A beismerő vallomás nem maradt el. Kiderült: a zsarolók át akarták vágni K.-t is. Ő csak ötszázezret akart kérni az eredeti tulajtól. Tolvajtanulság: Ha traktort lopsz, add el magad!-ATSNézöpont Géczy Zsolt ________________________________ M egsértődtek és feloszlottak Nagyon furcsa dolog lehet polgármesternek vagy helyi képviselőnek lenni. Amikor éppen választások kezdődnek, mindig sokakról kiderül, hogy alapvetően politikára termettek. Jelölt ugyanis állandóan rengeteg van. Később persze kiderül, hogy nagyon kemény és nehéz dolog ám egy település vezetése. Olyankor általában panaszkodnak, és elfelejtik, hogy ők maguk jelentkeztek a posztokra. Mostanában még fel is oszlatják a testületet. A testületi üléseken pártok és személyek csapnak össze különböző érdekek kapcsán. Az érdekek pedig nagyon sokfélék lehetnek. Akár egyéni, akár kisebb vagy nagyobb közösségeké. Célszerű lenne a települést és annak lakosságát szolgálni. Ezt mindenki tudja. Csak éppen nem mindenütt teszik ezt a kiválasztottak. Bácska-Sárköz régiójában vasárnap tartottak egy időközi választást. Bátyán már jó ideje nem volt polgármester. Lemondatták, mert összeférhetetlenséget észleltek egy felügyelőbizottsági tagság kapcsán. Most a község lakossága ismét őt emelte trónra. Megszűnt az összeférhetetlenség. De hogyan tud majd tovább dolgozni a képviselőkkel? Szeremlén is voksolásra készülnek. Ott nem csak polgármestert, hanem egy teljesen új testületet is választani kell. Feloszlatta magát ugyanis a képviselő-testület. Szeremlén ez nem olyan nagy szám, négy évvel ezelőtt is megtették. Igaz, akkor legalább heves vita után, megokolva a döntést. Most nem volt vita. Meg igazi ok sem. Magánjellegű sérelmeket említenek. Hát nem tudom. Ha egyszer valaki egy települést, annak teljes lakosságát képviseli, akkor szerintem nincs sok helye magánjellegű sértődésnek. A lemondások következtében szinte irányíthatatlanná válhat a község. Tavaszra minden eddiginél súlyosabb belvízhelyzet várható. Éppen a déli régiót sújtotta legnagyobb mértékben eddig is a sok csapadék. Szeremlén ki áll a védekezési munkálatok élére? Kik ellenőrzik a szigorú megszorításokat tartalmazó költségvetés végrehajtását? Kik döntenek fejlesztésekről, beruházásokról? És egyáltalán: kik jelentkeznek a polgármesteri posztra, illetve képviselőnek? Magánjellegű sérelmeket említenek RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. február 9.) Borsodchem 11100 Ft 6 Fotex 162 Ft U Matáv 2133 Ft Ü Mól 5 245 Ft ü OP 16 205 Ft ö Rába 2420 Ft a Richter 19445 Ft u Zalakerámia 2 270 Ft 6 BUXi 9960,37 +0,33% eltérés az előző záróértékhez képest BaniAAustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EQY ÉVRE VISSZAMENŐLEG 2000. 02. 09-én CA Kötvény Alap 17,01% CA Részvény Alap 33,96% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/612-100 CO\2-Ú E.R. péiuvóltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 255.0000 260.5000 DEM 129.2000 131.0000 ATS 18.3500 18.6000 ITL 0.1300 0.1330 CHF 156.5000 160.5000 FRF 38.2000 39.5000 CAD 176.5000 182.5000 NLG 114.0000 117.0000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5050 1.5600 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MN8 HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 415,40 Cseh korona 7,17 Euró 255,64 Német márka Osztrák schilling 130,71 18,58 Lengyel zloty 62,45 Svájci frank 158,91 Szlovák korona 6,05 USA-dollár 258,30 Hírháttér • Egyház • Hírháttér • Egyház • Hírháttér Szerzetesek zaklatott korunkban A pannonhalmi főapát a keresztény életpéldáról Egy nagyon változékony korban az emberek nehezebben kötelezik el magukat a szerzetességre, az ilyenfajta stabilizáló életformára - nyilatkozta szerdán Várszegi Asztrik. A püspököt a Magyar Bencés Kongregáció Főmonostori Konventje szombaton újabb kilenc évre megerősftette pannonhalmi főapáti hivatalában. Pannonhalma A szerzetesi létszám csökkenése kapcsán a püspök hangsúlyozta: a szerzetesség története során a statisztikai „nagyság” folyamatosan változó volt. Ennek komoly társadalmi, történeti okai vannak.- Vannak nyugodtabb, konszolidáltabb korszakok, vannak zaklatottabb korszakok. A mienk egy nyugtalanabb korszak, talán itt is keresendő az ok - mondta. Hozzátéve, hogy a közösségek létszámát az emberi kapcsolatok stabilitása is befolyásolja. Kiemelte ugyanakkor azt is: „Isten nem a számokban, a statisztikában, hanem az emberi lelkekben tudja megmutatni erejét.” Várszegi Asztrik rámutatott arra, hogy a fiatalok, akik rendjüknél érdeklődnek, jelentkeznek, sok esetben belső szorongásuk vagy félelmük miatt nem merik véglegesen elkötelezni magukat. A főapát úgy vélte: a keresztény életpélda, a szerzetesi életpélda az, amely vonzóvá teheti a szerzetesrendeket a fiatalok számára.- Ha a munkaterületeinken - akár a lelkipásztori munkában, akár az oktató-nevelő munkában maga a szerzetes olyan vonzó egyéniség, aki szimpáüát kelt, akkor a környezetünkben a fiatalok jelentős részében megfordul a gondolat: Szeretnék ilyen lenni. A püspök jelezte, hogy a püspöki kar és a szerzetesközösségek elvárásai, érdekei nem minden tekintetben esnek egybe. A püspökök arra törekednek, hogy a szerzetesek aktív részesei legyenek az egyházmegye életének.- A szerzetesek inkább közösségbe tartoznak, nem biztos, hogy külső aktivitást akarnak mindenáron vállalni - mondta. Várszegi Asztrik szerint ma a szerzetesek, ami a modern világot illeti, kellően nyitottak: közösségeiket eléri a rádió, a televízió, a sajtó híradása. Emellett gyakran találkoznak híveikkel, és iskolán kívül is kapcsolatot tartanak diákjaikkal.- Egy közösséget jó lélekben, jó lelkületben összefogni, megtartani Jézus Krisztus követésében - így foglalta össze főapáti tevékenységének közvetlen célját a főapát. Feladatnak nevezte emellett a közösség célkitűzéseinek minél teljesebb mértékű megvalósítását és a rendházak megújítását, nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is. Tájékoztatása szerint á Pannonhalmi Főapátságot illetően erre az évre is számos felújítási-szé- pítési tervük van. Szerelmesek imaórája Eger Valentin napja alkalmából a szerelmesek imaóráját rendezik meg február 13-án az egri Minorita templomban. Tegnap sajtótájékoztatón jelentette ezt be Cebula Pawel minorita atya, a templom plébánosa. Elmondta: a kezdeményezéssel az egyháznak az a célja, hogy megakadályozza a Valentin-nap erkölcsi kiüresedését. Felfogása szerint hamis az a közvélekedés, hogy a katolikus egyház ellenzi a szerelmet és a szexet.- Ugyanakkor az a véleményünk - mutatott rá -, hogy nem szabad helytelenül élni a szerelemmel és a szexualitással. Ezt hirdeti majd a plébános a Valentin-napi imaórán is. Ezen tanúságot tesz majd a szerelem mellett egy fiatal jegyespár, egy hatvan éve boldog házasságban élő házaspár, egy görög katolikus pap, sőt egy apáca és egy római katolikus pap is.- Utóbbi kettő Jézus szeretete mellett tesz tanúságot - mondta Pawel atya, akinek nevéhez az egyházi kezdeményezés fűződik. MTI □pelQ TORMÁS^ Éljen a rendkívüli lehetőséggel! Most minden nálunk vásárolt használt autóhoz INGYENES EREDETISÉGVIZSGÁLAT! Kedvező hitelkonstrukciók a *-gal jelölt autókra! ALKUDNI KÖTELEZŐ!!! MODELL: ÉVJÁRAT: KM: ÁR/Ft: Opel Corsa „A" 3a, 1.0B 1991. 73.338 850.000 Opel Corsa City 5a, 1.2i (OK-H modell, 1 év garanciával) 1996.12. 50.877 1.580.000 Opel Corsa City 3a, 1.2i (Ok-H modell, 1 év garanciával) 1996.09. 60.512 1.450.000 Opel Corsa City 3a, 1.2i (OK-H modell, 1 év garanciával) 1996.04. 28.247 1.510.000 Opel Corsa City 3a, 1.2i 1995.12. 54.584 1.420.000 Opel Corea City 5a, 1.2i (OK-H modell, 1 év garanciával) 1997.06. 10.844 1.680.000 Opel Corsa City 5a, 1.2i (OK-H modell, 1 év garanciával) 1996.04. 41.082 1.510.000 Opel Corsa 3a, 1.5 D 1991. 199.000 750.000 Opel Corsa Del Van 1996.06. 129.553 1.050.000 Opel Astra GL 5a, 1.6i 1992.12. 130.415 1.250.000 Opel Astra „G" Caravan, 1.4-16V (OK-H modell, 1 év garanciával) 1999.01. 17.000 2.990.000 Opel Astra Caravan, 1.4i 1996.11. 173.780 1.650.000 Opel Astra Caravan 1.4-16V 1996.09. 84.021 1.800.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1995.11. 101.172 1.590.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1992.04. 69.088 1.190.000 Opel Astra GL 5a, 1.4i 1994.04. 111.232 1.400.000 Opel Astra 5a, 1.4i 1995.08. 62.423 1.550.000 Opel Astra „G" Club 3a, 1.4-16V (OK-H modell, 1 év garanciával) 1998.08. 20.353 2.700.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1996.01. 44.088 1.940.000 Opel Vectra 4a, 1.6i 1995.11. 87.745 1.790.000 Opel Vectra CD 4a, 1.6i 1995.06. 134.743 1.850.000 Opel Vectra B GL 4a, 1.6-16V (OK-H modell, 1 év garanciával) 1995.11. 66.948 2.750.000 Opel Vectra B CDX 5a, 2.0-16V 1996.06. 83.785 3.050.000 Opel Vectra GL 4a, 1.6i 1990.12. 153.176 1.130.000 Opel Omega MV6 3.0-24V 1997.10. . 55.000 7.500.000 Opel Omega MV6 3.0-24V 1998.02. 24.134 9.500.000 Opel Omega CD 4a, 2.0-16V 1998.12. 2.080 8.300.000 Skoda Felicia Caravan, 1,3B 1997.05. 143.174 1.350.000 Ford Fiesta 5a, 1.3i 1999.05. 39.450 1.900.000 Ford Escort 5a, 1.3B 1997.04. 22.050 1.780.000 Ford Escort 5a, 1,3i 1994.11. 104.162 1.490.000 Ford Escort 5a, 1.6B 1983. 93.800 320.000 Lancia Prizma 4a, 1,5B 1987. 157.358 490.000 Suzuki Swift 5a, 1.0i 1994.12. 85.978 1.050.000 Lada Combi, 1.5B 1994.02. 93.375 590.000 Lada Samara, 1.3B 1989.02. 91.820 420.000 Lada Samara, 5a, 1.3 B+G 1993.11. 56.558 690.000 Daewoo Lanos 3a, 1.4i 1998.01. 39.890 1.700.000 Audi A4 Avant 1.8i 1997.08. 106.512 4.400.000--------------------------------------------------------------------------------« 6000 Kecskemét, Jász u. 24., Tel.: 76/500-240 Fax: 76/482-201 S