Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-22 / 298. szám

1999. DECEMBER 22., SZERDA 8. OLDAL GAZDASÁGI TÜKÖR Vasúti reform Remény van arra, hogy a jövő év elejétől hozzá lehet látni a vasút reformjához. Ezt Taká- csy Gyula, a MÁV Rt. elnöke mondta kedden. A reform so­rán a tervek szerint szétvá­lasztják a pályavasúd és a for­galmi vasúti funkciót, és ez­zel megteremtődik a verseny feltétele. Kukely Márton ve­zérigazgató tájékoztatása sze­rint az idén 156,5 millió utast szállított a vasút, 43,9-44 mil­lió tonna áru fuvarozásával számolnak. A MÁV Rt. az idén 180,4 milliárd forint be­vételt ért el, és kiadásai meg­haladják a 195 milliárd forin­tot. A részvénytársaság 15,5 milliárd forint veszteséggel számol az idén, ami 600 mil­lió forinttal több a tervezett­nél. Kukely Márton elmond­ta még, hogy a vasúttársaság november elején tudatosan alakította ki bértárgyalási stratégiáját. Üzleti terve jövő­re 8,5 százaléknál magasabb bérfejlesztési ajánlat megté­telére nem ad lehetőséget. Az erdőgazdálkodók is fizetnek A tapasztalatok szerint az erdő- gazdálkodók nem mindig isme­rik pontosan a rájuk vonatkozó adózási szabályokat. Az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgató­ságának ügyfélszolgálati mun­katársa, Borbényi Józsefné ezért hangsúlyozta, hogy az adófizetési kötelezettség rájuk is vonatkozik. Az erdőgazdálko­dás több ponton is átfedésben lehet a mezőgazdasági vállalko­zással (őstermelő, kistermelő), ezért az adózási szabályok is hasonlók, de eltérés is lehet. Az erdőtulajdonosok közös­ségei az általuk kijelölt közös képviselő útján gyakorolják az adóalanyisággal kapcsolatos kö­telezettségeiket és jogaikat. Az erdőgazdálkodó választhatja a mezőgazdasági tevékenység kü­lönleges jogállását, vagy alanyi adómentességet is. (Utóbbit például erdészeti termék és lá­bon álló fa értékesítésére.) Tár­gyi adómentes a termőföld bér­beadása vagy a vadászati jog hasznosítása. Az éves áfabeval­lásra kötelezett adóalanyoknak a (99)651-es számú nyomtatvá­nyon a tárgyévet követő február 15-ig kell bevallást adniuk, s az elszámolandó adót is ezen idő­pontig kell teljesíteniük (befi­zetniük) . A különleges jogállás­ra jogosult, mezőgazdasági te­vékenységet végzőknek nem kell áfabevallást tenniük. A me­zőgazdasági tevékenységnél - beleértve az erdőgazdálkodást is - mint szezonális jellegű vál­lalkozásnál fél évvel elcsúszta­tott adóév alkalmazásával kell eljárni. Az általános forgalmi adózásban az erdőgazdálkodás esetén is figyelembe kell venni a kereskedelmivámtarifa-besoro- lás rendjét. Az ITJ-számok he­lyett ugyanis a vámtarifaszámo­kat kell megadni. Fontos tudni, hogy a kedvezményes ősterme­lői tevékenységként is figyelem­be vehető erdészeti termékek köre nem azonos a kompenzá­ciós felár igénybevételére jogo­sító erdészeti termékek körével. Részvénytársasággá alakul az értéktőzsde Módosította alapszabályát a budapesti értéktőzsde. A bör­ze életében mérföldkőnek szá­mít a hétfői közgyűlés, amely megszavazta az alapszabály módosításait, lehetővé téve a vagyonfelosztást és a majdani részvénytársasággá alakulást ­mondta Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója. Az átalakulás a túlélés lehe­tőségét jelenti a tőzsde számá­ra, és a tagok túlnyomó több­sége vállalta az ezzel járó ál­dozatokat. A közgyűlés egyik legnagyobb vitát kavaró kérdé­se az alvó tagságok körül ala­kult ki. 1999 december 31.-én a tőzsde vagyonát az eddigi befizetések arányában feloszt­ják a tagok között, és ebből a vagyonból az alvó, vagyis tag­sággal már nem rendelkező brókercégek is részesednek. \ Pannon GSM előfizetés mo^t csak bruttó 6000 forintba kerül, és ezért 2000-ben 2000 darab SM.Vt küldhet, brutti 20 forintos áron! Sót. usvanez/eí a lehetőséggel bruttó 2000 Ft befizetése mellett meglévő előfizetőink is élhetnek, ha mobiltelefonjukról megrendelik a 173-as telefons/ámon. *\ymdh ««tv?™ GSM Az elvonta Meglévő előfizetőinknek 2000 darab,* bruttó 20 forintos SMS. mindössze bruttó 2000 forintért! Pannon GSM előfizetés mindössze bruttó 6000 forintért, 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS-sel! Példát mutatnak a multik a környezetvédelemben Magyarország vizeinek ál­lapota híven tükrözi az el­múlt negyven év fejlemé­nyeit. Magyarán: keveset költöttünk folyóink, tava­ink védelmére - jelentette ki lapunknak Somlyódy László akadémikus. A Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szerint európai uniós csatlako­zásunk egyik kulcsfontosságú kérdése vizeink minősége. Somlyódy László lapunknak elmondta: nagy folyóink - ellentétben Csehországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal vagy Romániával - bővizűek, hígítóképességük nagy, követ­kezésképpen vizeink szennye­zettsége alacsonyabb, minősé­ge a környező országokéinál jobb. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek gon­dok. Felszín alatti vizeink egy része erősen sérülékeny, na­gyon érzékeny a szennyezésre, ezért ezeket is védeni kell. Sok tehát a megoldandó feladat. Magyarország és az Európai Unió közötti tárgyalások alkal­mával az egyik kulcsfontosságú kérdés a vízminőség, ezen belül is a csatornázás és a szennyvíz­tisztítás. Ezen a területen na­gyon nagy a lemaradás, a szak­emberek becslése szerint mint­egy 1500 milliárd forint (!) be­ruházásra volna szükség. Ha­zánk 13 év halasztást kért, hogy ez teljesíthető legyen. Az ipari szennyezésről szólva az akadé­mikus kifejtette: a multinacio­nális külföldi befektetők sokkal környezetérzékenyebbek, mint korábbi nagyvállalataink vol­tak. Magyarországon már száz vállalat működteti az ISO 14.000-es szabványt. Ez azt je­lenti, hogy ezeknél a cégeknél a környezetvédelem jobban beépül a gazdálkodásba, és na­gyobb mértékben érvényesül a megelőzés is. A mezőgazdasá­got viszont már nehezebb meg­ítélni, vélekedik Somlyódy, mi­vel ebben az ágazatban nagyon lassú az átalakulás. A birtok­szerkezet olyan nagymértékben aprózódott szét, és olyan kicsik jelenleg a birtokok, hogy nehéz befolyásolni a környezetérzé­keny gazdálkodás irányába a termelőket. Az agrártárca fel­adata lesz a megfelelő szabályo­zók kialakítása és azok betarta­tása. Újvári Gizella Bíznak a növekedésben Az elemzők bíznak a növeke­désben Magyarországon. Ke­vésbé optimisták viszont az inflációt illetően. A Reuters brit hírügynökség budapesti irodá­ja által megkérdezett makro­gazdasági elemzők prognózi­saiból összeállított konszenzu­sos jóslat az ez évi növekedés­re vonatkozóan idén először érte el a 4 százalékot. Nem ilyen kedvező a pénz­romlás mértékére vonatkozó előrejelzés. Ez év decemberé­re a Reuters által megkérde­zett szakértők az egy évre visszatekintő pénzromlás mér­tékét 10,7 százalékra várják. Januárban ugyan az egy évre visszanyúló infláció 10 száza­lékra esik vissza, ez azonban nem elegendő az elemzők sze­rint ahhoz, hogy teljesüljön a kormányzat által 2000-re vo­natkozó, 6-7 százalékos éves inflációs előrejelzés. Kiegészítő támogatás Az önkormányzati törvény alapján az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetben lé­vő helyi önkormányzatokat kiegészítő támogatás illeti meg. A területileg illetékes szakbizottságoknál 358 ön- kormányzat pályázott támo­gatásra. A szakbizottságok javaslatával a parlament il­letékes bizottsága javaslatá­ra 268 önkormányzat több mint 1 milliárd 683 millió forint, 5 megyei önkormány­zat 138.402 millió forint tá­mogatást kap. 98 helyi ön- kormányzat kérelmében nem kellően támasztotta alá forráshiányát, így kérésük nem támogatható. A helyi önkormányzatok támogatása - megyénként Megye Támogatott települések száma Támogatás ezer Ft-ban Baranya 19 40 645 Bács-Kiskun 6 76151 Békés 14 101572 Borsod-Abaúj-Zemplén 64 448 214 Csongrád 10 142 567 Győr-Moson-Sopron 5 8 432 Hajdú-Bihar 11 70 719 Heves 4 63 219 Komárom-Esztergom 3 47 665 Nógrád 11 57467 Pest 9 99 484 Somogy 23 77 058 Szabolcs-Szatmár-Bereg 47 378 938 Jász-Nagykun-Szolnok 9 112877 Tolna 3 22 628 Vas 6 9 035 Veszprém 8 44 444 Zala 16 24 418 A BUX ALAKULÁSA XII. 15-21-IG Részvényárfolyamok B.chem: Fotex: Matáv: Mól: OTP: Rába: Richter: 9 605 Ft * 89 Ft * 1 720 Ft * 4 700 Ft * 14 510 Ft t 2 400 Ft * 15 105 Ft * Z.kerámia: 1 715 Ft t 8409,77 y/8456,65 '8244,84 8022,02^0^ 8107,71 Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Kedd Nyitóár: 8411,71 Napi érték Minimumár: 8355,56 Maximumár: 8534,40

Next

/
Oldalképek
Tartalom