Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-21 / 297. szám

1999. DECEMBER 21., KEDD HAZAI TŰKOR 5. OLDAL Végszavazások futószalagon mányszerzésre, a múlt, a jelen és a jövő kisajátítására, a más felfo- gásúak megsemmisítésére kap­tak felhatalmazást. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter - immár nem először - azzal vágott visz- sza: egyetért a felszólalóval, de az ellenzék együttműködési szándékának nemcsak a szép szavakban, hanem a tettekben - például a kétharmados törvé­nyek elfogadási hajlandóságá­ban - is meg kellene nyilvánul­nia. Az országgyűlési képviselők 13. havi illetményével, költségté­rítésével és ingyenes parkolásá­val kapcsolatos passzusok kivé­telét javasolja a jövő évi költség- vetésből zárószavazás előtti mó­dosító indítványában Szájét Jó­zsef fideszes frakcióvezető. A ja­vaslat indoklásában Szájer Jó­zsef jelzi: a múlt héten e tárgy­ban megszavazott javaslatok al­kotmányosságával, illetve jog­szerűségével kapcsolatban több észrevétel és kifogás is felvető­dött, ezért azok tisztázásáig a ja­vaslatok elfogadását nem tartja időszerűnek. A beszámolók so­rában tegnap a bíróságok helyze­téről Solt Pált, az Országos Igaz­ságszolgáltatási Tanács (ÓIT) el­nökét hallgatta meg a Tisztelt Ház. S. Á. mentesítését és a pártépítés idő­szerűségét emlegetik. Informáci­óink szerint az elnöki poszt két legesélyesebb várományosa Áder János, az Országgyűlés elnöke, illetve Kövér László titkosszolgá­latokat felügyelő miniszter. Isépy Tamás frakcióvezető­helyettes kérdésünkre válaszol­va elmondta: Ádert többen ma­rasztalnák jelenlegi helyén, a T. Ház elnöki székében, így Kövér nagyobb eséllyel pályázhat az elnöki posztra. A honatya meg­jegyezte: e fejleménynek semmi köze nincs a Fidesz népszerű­ségvesztéséhez. Mint megtudtuk, a küldöttek dönthetnek úgy is, hogy a mi­niszterelnök vigye tovább a párt­elnöki teendőket, de egy agilis, kormányzati funkcióval nem rendelkező ügyvezető al-elnök vegye le válláról a terhek egy ré­szét. Erre a posztra a hírek sze­rint Szájer József a legesélye­sebb. Az Országos Választmány fel­oszlatta a gyöngyösi szervezetet és kizárta a párt tagjainak sorá­ból Helmeczy László országgyű­lési képviselőt, a Szabolcs me­gyei közgyűlés elnökét, mert sú­lyosan sértette a párt érdekeit, amikor az országos és helyi el­nökség akarata ellenére jelöltette magát a Szabolcs megyei köz­gyűlés élére. Helmeczy pártból történő kizárása egyben a Fidesz frakciójából való kizárását is je­lenti. Takács Mariann Kinevezések. Göncz Árpád köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára hétfőn - 2000. január 1-jei hatállyal - Matolcsy Györgyöt gazdasági miniszterré, Rockenbauer Zoltánt pedig a nemzeti kulturális örökség miniszterévé nevezte ki. Az új miniszterek a képviselöház előtt tettek hivatali esküt. FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Sikertelen vasutas-bértárgyalás Továbbra sincs megállapodás a MÁV Rt. vezetői és a szakszervezetek között. A hétfői sztrájk Ideje alatt tar­tott bértárgyalások ismét eredménytelenül zárultak, így kedden tovább folytatódik a lélektani had-viselés a Vas­úti Érdekegyeztető Tanácsban. A hétfői országos mun­kabeszüntetés után este hatra normalizálódott a közle­kedés a síneken. Katona Kálmán közlekedési mi­niszter sajnálatosnak tartja, hogy a december 20-án hajnal­tól délig tartó vasutassztrájk mi­att az utasok megalázó helyzet­be kerültek. Bízik abban, hogy a szakszervezetek béremelési kö­vetelései megváltoznak, ami előrevetíti a mielőbbi megegye­zést. A szaktárca vezetője sze­rint az, hogy az éjszakai mű­szakban a dolgozók alig 50, a nappali műszakban pedig csu­pán egyharmada csatlakozott a munkabeszüntetéshez azt jelzi, hogy a vasutasok kezdik belát­ni: nem lehet teljesíthetetlen kö­veteléseket támasztani a MÁV Rt. vezetésével szemben. A vas­utasok év végére kialkudott, éves szinten 1,5 százalékos tel­jesítményjutalmával kapcsolat­ban Katona Kálmán elmondta, hogy a hónap elején még úgy tűnt, intenzív munkával a pré­miumelvárásoknak meg tudnak felelni. A jelenlegi helyzetben azonban megkérdőjeleződött a dolgozónként átlagosan 16-20 ezer forintos jutalom kifizetése. A tárca a kormány keddi ülé­sén kívánja beterjeszteni a vas­úti reform tervezetét. A vasút tá­mogatásában jövőre több mint hétmilliárd forinttal csökken az állami szerepvállalás. Ezt Kato­na Kálmán azzal indokolta, hogy néhány hete a kormány 36 milliárd forintot vállalt át a MÁV Rt. adósságállományából, tehát a vasúttársaság hátralékát idén sikerült jelentősen csökkentem, ezért 2000-ben nem lesz szük­ség jelentős mértékű állami se­gítségre. Végül is a szakszervezetek sem zárkóztak el attól, hogy mérsékeljék 14 százalékos bér­emelési követelésüket. Ám ra­gaszkodnak ahhoz, hogy elő­ször a MÁV Rt. vezetői módo­sítsák jelenlegi, 8,5 százalékos ajánlatukat. A kilencórás or­szágos vasutassztrájk után este hatra helyreállt a közlekedés. n. zs. Bemutatkoztak az igazolványok Az új személyazonosító igazolvány bankkártya formátumú és hamisítás ellen többszörösen vé­dett - hangzott el tegnap az új okmányokat be­mutató sajtótájékoztatón. Megváltozik a sze­mélyazonosító igazolvány kiváltásának és cseré­jének rendje is. Az eddigi gyakorlattól eltérően a személyazonossági igazolvány kiváltásához vagy cseréjéhez kérőlapot nem kell vásárolni, elegendő felkeresni az új okmányirodák egyikét. Január 1-jével 150 ilyen új intézmény nyílik meg, minden városban lesz belőlük legalább egy. A területileg illetékes okmányiroda címét a polgármesteri hivatalban lehet megtudni. Még egy új igazolványunk lesz, ez a lakcímet igazoló hatósági igazolvány. Ezzel együtt egy­szerűsödik a lakcím-bejelentési eljárás is, mert ehhez sem kell lakcímbejelentő lapot vásárolni. A lakcímet a területileg illetékes polgármesteri hivatalánál lehet bejelenteni, ahol kiadják az iga­zolványt, amelyen a lakcímen kívül a tulajdonos korábbi személyi számát is feltüntetik. Koós Tamás Világkongresszus. „Az élet szentsége, a gyermek, a család, a magyarság jövője” központi gon­dolattal rendezi meg a Magyarok V. Világkongresszusát Budapes­ten 2000 májusában a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) - jelen­tette be Csoóri Sándor, a szövet­ség elnöke hétfőn. Elmondta: a május 21-én kezdődő háromna­pos világkongresszus tisztújító fórum is lesz. Díszdoktoravatás. Díszdokto­rává fogadta Németh Miklós volt miniszterelnököt, az Európai Új­jáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnökét a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egye­tem hétfőn. A díszdoktorrá ava­táson többek között jelen volt Horn Gyula volt miniszterelnök, Gál Zoltán, az Országgyűlés volt elnöke és Kovács László, az MSZP elnöke is. Tudományfinanszírozás. A jö­vő évben a gazdaság által közvet­lenül innovációs célokra fordí­tandó forrásokkal együtt össze­sen 110 milliárd forint, a bruttó hazai össztermék (GDP) csak­nem 1 százaléka jut tudományra és a kutatás finanszírozására - közölte hétfőn Budapesten Pokomi Zoltán oktatási minisz­ter. Műsoridő. Januártól évente 3800 perccel nő, így csaknem 200 órára bővül a Magyar Televí­zióban a vallási adások műsor­ideje - jelentette be Szabó László Zsolt, a részvénytársaság elnöke azon a rendezvényen, amelynek keretében hétfőn megállapodást írt alá nyolc egyház, illetve fele­kezet vezetőivel a műsorok új rendjéről Budapesten. Gyed-rend. Az OEP jogi főosztá­lyának vezetője, Sári Emma teg­nap felhívta a figyelmet arra, hogy a gyed igénybevételének idejére fizetés nélküli szabadsá­got kell kivenni. Közölte: nem jár a gyed annak, aki gyermeke gon­dozása mellett kereső tevékeny­séget folytat, vagy a szociális tör­vény szerinti rendszeres pénzel­látásban részesül. Nem adható gyed annak a személynek sem, aki bölcsődébe adja gyermekét. MDF-nem. A Magyar Demokra­ta Fórum parlamenti képviselő- csoportja fenntartja korábbi ál­láspontját, és a keddi zárószava­záson sem fogja támogatni a ka­marai törvény módosítását - nyi­latkozta Balsai István a hétfői frakcióüíést követően. Műhibaszerződés. Új biztosítá­si szerződést kötött a MÁV Kór­ház és á Hungária Biztosító, amely szerint orvosi műhibák, fertőzések miatt indított perek esetében egyenként maximáli­san ötmillió forintot fizet majd a kórháznak a biztosító. Évente 50 millió forintos értékhatárra szól a szerződés - közölte dr. Kamuti Jenő főigazgató főorvos hétfőn. VI SS/. AS/. AM I ,ÁI .ÁS Telefonálás szilveszterkor A legnagyobb magyar távközlési cégek, vezetékes és mobiltelefon-társaságok ogybehangzóan azt ígérik: a dátumváltás nem okoz zavart sem a szolgáltatásban, sem pedig a telefonszámlák pontos kiállításában. A Matáv az ország egyik legna­gyobb számítógépparkját üze­melteti, ezért két éve több száz szakember foglalkozik azzal, hogy a berendezések hibátlanul működjenek - mondta el a FEB Sajtóügynökségnek Pálvölgyi Lajos programigazgató. Kezde­ményezésükre a hazai távközlé­si szolgáltatók együttműködnek a felkészülésben, s valamennyi­en megerősített ügyeletet fognak szilveszter éjjelén tartani.- A Pannon GSM-nél 1997 óta folyik a 2000. évvel kapcsolatos felkészülés. Ebben a program­ban, amelyet egy általam veze­tett csoport irányít, a vállalat va­lamennyi szakmai egysége részt vesz - válaszolt kérdésünkre Björn Flakstad, a Pannon GSM Távközlési Rt. vezérigazgatója. - A legfontosabb szempont a GSM-rendszer biztonságos üze­meltetése és a szolgáltatás zavar­talansága volt, a második a számlázás pontosságának garan­tálása. Felkészülésünk a GSM, vala­mint a kiszolgáló informatikai berendezések szoftver és hard­ver elemeinek vizsgálatán, tesz­telésén túl a cég minden területé­re, sőt üzleti partnereink vizsgá­latára is kiterjedt. A nálunk alkal­mazott BSI DISC PD2000-1 szab­vány alapján immár felkészülten várjuk a 2000. esztendőt. A Pan­non GSM-nél egyébként a pro­jekt kezdete óta alapelv, hogy va­lamennyi fejlesztés és minden új számítógépes rendszer és prog­ram már az üzembe helyezéskor megfeleljen a 2000. év elvárásai­nak. Szűcs József, a Westel 900 Rt. informatikai igazgatója is biza­kodva várja az évszámváltást. A társaság hálózati berendezéseit, valamint az ezeken futó progra­mokat vagy tíz módon tesztelték az elmúlt két év alatt. Az átállí­tás ez év június 30-ára fejező­dött be, s csaknem 1 milliárd fo­rintba került. Az azóta behozott eszközöket pedig már a vételkor ellenőrizték. Befejezték továbbá a forga­lomban lévő rádiótelefonjaik dá­tumfüggőségének vizsgálatát is. Ennek ellenére a westelesek is tartanak szilveszteri ügyeletet. Szerződjön velünk 2000-re, a Petőfi Népe előfizetésére! Mert:- ünnepi ajándékokat kap (Petőfi Népe Kalendárium, Kiskegyed Konyhája, kártyanaptár, reklámszatyor)- két alkalommal ingyen hirdethet a Petőfi Népe Alapárban- részt vehet a Petőfi Népe valamennyi nyereményjátékán- kedvezményes áron vásárolhat a Petőfi Népe által meghirdetett termékekből- az esetleges év közi áremelés nem érinti az Ón előfizetési díját Plusz: negyed- és féléves előfizetés esetén Recepttárat, egész évre történő előfizetés esetén Lakáskultúra különszámot adunk ajándékba. Szerződjön mielőbb, mert a 2000. január 10-éig aláírók között egy színes televíziót és 200 db Petőfi Népe s bögrét sorsolunk ki! Információs telefon: 06-80/480-756 (ingyenes) Petőfi Népe ajándék It*'1*''’ szerződéses partnereinknek! «wnwvnwuwiw ( kiilfinszÁHi 9746 Az ez évi utolsó, kétnapos ülését kozdte meg tegnap az Országgyűlés. Ez annak köszönhető, hogy a képvise­lők nagy többsége szavaza­tával lehetővé tette, hogy néhány előterjesztés rósz- és zárószavazása - a szabá­lyoktól eltérően - egyszerre történjen meg, mégpedig még ezen a héten, így nincs szükség a parlament két ün­nep közötti összehívására. Napirend előtt Pintér Sándor bel­ügyminiszter beszámolt arról, hogy december végén befejezi munkáját az ár- és belvizek kára­inak helyreállításán fáradozó kormánybizottság. 2000. január 1-jétől megalakul az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság, amely átveszi ezeket a fel­adatokat. A Medárd-időszaki esőzések nyomán a védekezésre és a károk helyreállítására 33 milliárd forintot kellett költeni, ebből 20 milliárdot a kormány fedezett. Jelenleg is a belvizekkel 600 tagú kárelhárító csapat küzd. Kovács László (MSZP) azt ja­vasolta, hogy a politikában vált­sanak hangnemet, mert a kor­mányzó pártok nem a zsák­Új esztendő, új elnök? A Fidesz kongresszusá­nak soron kívüli, Január 29-el összehívásáról dön­tött a párt országos vá­lasztmánya tegnap. A kül­döttek nemcsak a pártel­nöki-miniszterelnöki funk­ció szétválasztásáról, ha­nem az Orbán Viktor és a leendő elnök közötti mun­kamegosztásról Is szavaz­nak majd. A Fidesz választmányának teg­napi ülésén úgy döntött, hogy a pártelnöki és a minszterelnöki tisztség szétválasztását javasolja a kongresszusnak. Máris meg­kezdi munkáját az Áder János­ból, Kövér Lászlóból és Deutsch Tamásból álló kongresszust elő­készítő bizottság - tudtuk meg Farkas Attila sajtófőnöktől. A bi­zottságnak az a dolga, hogy a so­ron következő megyei és orszá­gos fórumokon begyűjtse a tag­ság véleményét e kérdésben. Farkas hangsúlyozta: a vá­lasztmány csupán a rendkívüli kongresszus dátumáról döntött, de a posztok szétválasztásáról nem. Hozzátette: a jelenlegi és az esetleges új felállás mellett is szólnak érvek. Aki továbbra is Orbán Viktort szeretné látni mindkét székben, az úgy véli: el­lenkező esetben kétfejűvé válna a párt, nem beszélve a járatlan út veszélyeiről. A két funkció szétválasztásá­nak hívei a miniszterelnök teher-

Next

/
Oldalképek
Tartalom