Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-05 / 258. szám
1999. NOVEMBER 5., PÉNTEK HAZAI TÜKÖR - VILÁGTÜKÖR 5. OLDAL 2002-től megnyílnak a források Szakértők szerint hazánk léphet he elsőként az unióba Az Európai Bizottság azt akarja, hogy 2002-ben jelöljék meg az új tagok felvételéről szóló első döntés meghozatalának határidejét - jelentette ki Günter Verheugen, a bizottság bővítésért felelős tagja. „Határidők kijelölése már önmagában is bizonyos lökést ad az eseményeknek” - mondta a politikus csütörtökön Hágában egy konferencián, amelyet az „új és integrált Európáról” szervezett a holland kormány. „A döntéshez szabott 2002. évi határidő egybeesik azzal a dátummal, amikor az unió folyósítani tervezi az első pénzügyi forrásokat a csatlakozó tagok számára” - mutatott rá Verheugen, aki szerint azonban 2004 előtt nem várható új tagok felvétele az unióba. „Az Európai Unió közvéleményében a keleti bővítéssel kapcsolatban felvetődő aggályokat illetően a jövőben arra kell törekedni, hogy az egyes tagországok lakosságának konkrét felvetéseire válaszoljanak” - jelenette ki csütörtökön Hágában Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetője. Az internet hálózaton élőben közvetítették azt a beszélgetés, amelyen részt vett Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési felelőse és Gottfried Péter, aki egyetlen keleteurópai kormánytiszt- viselíként kapcsolódott be a vitábi. Szakértők körében Magyar- ország biztosan vezet az Európai Unióhoz való csatlakozásén folyó versenyben - je- lentete a Reuters szakvélemények alapján, de hozzátette, hegy a helyezés gyorsan megviltozhat. A megkérdezett gzdaságkutatók és aka- démilusok egyetértenek abban, logy az első új tag Magyarodig lehet, amely kimagasló osztályzatait gazdasági reformja és politikai elkötelezettsége miatt kapta. Egy érvel később Lengyelország, Csehország, Észtország, Szlovénia, Ciprus és Máltakövetkeznék. Tiltakoznak a diákok. Több ezer egyetemista vonult csütörtökön Bukarest utcáira, teljese megbénítva ezzel a román főváros közlekedését A fiatalok azért tüntetnek, mert elégedetlenek az oktatás színvonaláal és az egyéb tanulmányi lehetőségekkel. FOTÓ: FEB/REUTERS Méltóbb partnert kémek A kormányzat és a négy történelmi egyház közös bizottságot állít fel az államigazgatási egyeztetés javítására - erről Hámori József kulturális miniszter számolt be csütörtökön a parlamentben azután, hogy. Stumpf István kancellária- miniszterrel együtt megbeszélést folytatott a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet vezetőivel. Hámori József közölte azt is: egyetértettek az egyházi vezetőkkel abban, hogy az ingatlanrendezésre jövőre előirányzott 5 milliárd forintot 6 milliárdra, majd ezt a keretet 2002-ben 8 milliárd forintra kellene növelni. A résztvevők távozóban a minisztertől. Az egyházak vezetői azt javasolták Stumpf Istvánnak, hogy az egyházi ügyek kezelése kerüljön méltóbb rangra, konkrétan a Miniszterelnöki ruiu. rto/iumMcnui nvmt Hivaalhoz Balog Zoltán, a mini;zterelnök egyházi főta- nácsidójszerint a kormányzat állás>ontja ez ügyben eltér az egy lázakétól. Enyhülnek az álláspontok a szerbiai embargóvá kapcsolatban Szabad választásokra van szükség Madeleine Albright amerikai külügyminiszter Washingtonban kijelentette: az Egyesült Államok álláspontja szerint szabad és tisztességes választásokat kell tartani Szerbiában ahhoz, hogy feloldják az ország ellen elrendelt legtöbb szankciós intézkedést. Washington eddig kifejezetten Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök távozását jelölte meg annak feltételeként, hogy a nemzetközi közösség ismét partnernek tekintse Szerbiát, és helytelenítette az Unió azon tervét, hogy az ellenzéki kézben levő szerbiai városok kapjanak ötmillió dollár értékben fűtőolajat. Attól tartott ugyanis, hogy egyfelől Milosevics saját céljaira „téríthetné el” az olajszállítmányokat; másfelől ha ezek a szállítmányok mégis a rendeltetésszerű célhoz érnének, akkor a téli nehézségek enyhülése csökkentené a kormányellenes tiltakozások erejét. Ugyanakkor a német kormány boszniai különmegbí- zottja a nemzetközi büntetőintézkedések feloldását szorgalmazza. Hans Koschnick úgy véli, hogy a szankciók elsősorban a jugoszláv lakosságot sújtják. A megbízott a tilalmak feloldását tartaná ésszerűnek; helyettük olyan rugalmas intézk'déseket kellene bevezetni, anelyek a szerb ellenzékkel raló fokozott együttműkö- déstszolgálnák. Mntegy ezer ellenzéki tünfctő vonult fel szerda este íelgrád központjában a Szö'etség a Változásokért (SZÍ) tömörülés felhívására. A tintetők előzőleg két különböző kerületből, kisebb csoportokban vonultak a ju- gosiáv főváros szívében lévő Köztársaság térre, a nagy esti „séták” hagyományos kiinlulópontjára. Az SZP szeptember 21. óta szervezi a ju;oszláv elnök távozását, átmmeti kormányt és vá- laszásokat követelő tüntetéseit. Nem lesz gyógyszerár-emelés Január elsején nem lesz gyógyszerár-emelés. A korábbi ígéretekkel ellentétben egy-két éven belül nem lesz érdemi változás a közgyógyellátás rendszerében sem. Ugyanakkor hamarosan egy új készítmény gazdagítja a patikai választékot, mivel megtalálták az Alzheimer-kór ellenszerét - jelentette be Gógl Árpád egészségügyi miniszter csütörtökön. Egyes korábbi lapértesülésekkel szemben nem vezetik be a receptdíjat. A gyógyszerek kiváltásakor tehát jövőre is csak a felírt készítmény térítési díját kérhetik el a patikákban. A szakemberek szándéka szerint a hétezres gyógyszerválaszték jelentősen nem bővül. A miniszter elmondta, hogy új készítményekkel évente egyszer „gazdagítják” a patikai palettát. Az egészségügyi tárca vezetője kiemelte, hogy a közeljövő újdonsága az Alzheimer-kór - az A szocialisták kezdeményezni fogják a parlament külügyi és honvédelmi bizottságának együttes rendkívüli ülésének összehívását, és ezen Orbán Viktor miniszterelnök meghallgatását arról: mit és miért mondott egy kanadai lapnak az esetleges atomfegyver-telepítéssel kapcsolatban. Erről számolt be az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja elnökségének csütörtöki ülésén született döntésről Kovács László. A frakcióvezető szerint a kormányfő kanadai kijelentése indokolatlan, káros és a későbbi magyarázkodások miatt kínos is volt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke nem záridőskori elbutulás - nemrég megtalált ellenszere lesz. 2000- től a betegek egyre gyakrabban szembesülhetnek azzal is, hogy a régebben forgalmazott gyógyszerek ára csökken. Az új gyártási technológiák és a piaci bevezetés költsége idővel csökkenő arányban jelentkezik a termelői árban. A társadalombiztosítás kiadásait is szeretnék visszafogni azzal, hogy a jövőben több influenza elleni oltást adnának térítésmentesen. Gógl Árpád félmillióval szeretné emelni a jelenlegi, csaknem egymillió vakcinás keretet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ott, ahol a lakosság 20 százalékát beoltják, a betegség kezelésére fordított kiadások kétharmad résszel csökkennek. Az a terv, hogy a közgyógyellátás a Szociális és Családügyi Minisztérium hatáskörébe kerül, az egészségügyi miniszter szerint egy-két éven belül nem megvalósítható. (németh) kózik el attól, hogy a testület a honvédelmi bizottsággal együttes rendkívüli ülésen hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt. Szent-Ivá- nyi István (SZDSZ) elmondta: a miniszterelnök kijelentését mindenképpen tisztázni kell. Lányi Zsolt, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kisgazda elnöke nem ért egyet az MSZP javaslatával, teljesen feleslegesnek és erőltetettnek tartja azt. Lányi emlékeztetett arra is, hogy az esetleges atomfegyver telepítésről szóló döntés - amennyiben napirendre kerülne - nem a kormány, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozna. Kínai látogatása során Mar- tonyi János külügyminiszter Hszianban megbeszélést folytatott Csao Te-csüen-nel, Senhszi tartomány helyettes kormányzójával. A magyar politikus a találkozón elmondta, hogy a két ország közötti kapcsolatok bővítésében a tartományokkal való együttműködést is fontosnak tartja. A visegrádi védelmi miniszterek találkozójának második napján a katonapolitikusok megerősítették, hogy a három visegrádi NATO-tagországnak fontos érdeke Szlovákia csatlakozása az atlanti szövetséghez. Eközben Brüsszelben Magyar- ország és Csehország képviselői szerződést írtak alá a két ország lég-védelmi rendszerének a NATO-keretében történő fejlesztéséről. Megvétózta Clinton amerikai elnök azt a kongresszus republikánus többsége által már elfogadott törvényt, amely egy százalékkal csökkentette volna a 2000. költségvetési évre szóló szövetségi büdzsé összes kiadási tételét. Indiába utazik pénteken II. János Pál pápa. Oda, ahol a kisebbséget alkotó keresztényeknek az utóbbi időben el kellett szenvedniük a szélsőséges hinduk erőszakos cselekményeit. Az indiai katolikusok reménykedéssel tekintenek az egyházfő látogatása elé. Felfüggesztették három hónapra Hamburgban a Wehr- machtról szóló vándorkiállítás bemutatását, hogy független történészek megvizsgálhassák az anyagot. A kiállítást az elmúlt hetekben sokan kritizálták, mert néhány fotója Hitler reguláris hadseregének tulajdonít olyan kegyetlenkedéseket, amelyeket szerintük valójában szovjet katonák követtek el. Meghallgatnák a kormányfőt 50 éves a kiskunfélegyházi Kiskun Agrár-Ipari Szövetkezet Jubilálunk... Történelem is, jelen is ez az ötven év. Történelem, mert azok a változások, amelyek az idő során lejátszódtak, csak történelmi mércével mérhetők. Jelen is, mert ami ebben az időben elkezdődött, folytatódott, megváltozott, napirenden van ma is. A változásoknak részese, alanya a mezőgazdaság, az ország parasztsága, a vidék minden lakója. A mostani megemlékezés célja, hogy emléket állítsunk annak a tizennégy földhöz juttatott szegényparaszt családnak, akik kevéske eszközzel és gazdasági lehetőséggel léptek a közös gazdálkodás útjára 1949. november 6- án. Emléket állítsunk és elismerjük az 1960-1961. évben nem önként belépett, hanem beszervezett parasztemberek, családok mérhetetlen erkölcsi és anyagi sérelmét. Emlékeznünk kell arra a sok-sok erőfeszítésre, melynek sokszínűsége, ellentmondásossága, változatos útkeresése mégiscsak megteremtett egy nagy gazdasági egységet, amely ma is sok embernek munkát adó mezőgazdasági vállalkozás. Átalakuló, formálódó életünkben mindig sokat jelent a múlt. Annak az elemzése, élményeink feldolgozása, a tanulságok levonása életünk része. A legfontosabb viszont a jelen és a jövő. Örömmel és büszkeséggel tájékoztatom a tagságunkat, üzletrész-tulajdonosainkat, partnereinket, hogy szövetkezetünk mára ismét erős, stabil mezőgazdasági vállalkozás. Növénytermesztésünk hozamai ez évben kiemelkedőnek mondhatók, például búzából 5,3 tonna/ha, napraforgóból 2,2 tonna/ha, kukoricából 6,5 tonna/ha, silókukoricából 36 tonna/ha, lucernából 40 tonna/ha. Legfontosabb termékünkből, a tejből 3 millió litert értékesítünk és ezúttal is kérem, hogy a saját félegyházi Tejüzem termékeit vásárolják. Jelenleg 1300-at meghaladó a szarvasmarha-létszám. Az elmúlt két évben 80 millió forintot fordítottunk beruházásra, melyhez az állam is hozzájárult, és ez már a jövő záloga. Fejlesztés, beruházás nélkül nincs jövőképünk, enélkül a piac elvárásainak, az Európai Uniónak nem tudunk megfelelni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink nagy része töretlenül bízik bennünk, jelentős létszám a megtakarított pénzét is tagi kölcsön formájában ránk bízza és ezzel a termelésünkét finanszírozza. Külön figyelmet fordítunk azokra az idős nyugdíjas tagokra, akik a földjüket a szövetkezetnek adják bérbe - hiszen az egyik legfontosabb termelőeszközt, a földet bocsátják rendelkezésünkre. Saját vagyonunk jelenleg 350 millió forint. Büszkén jelenthetjük ki, hogy az elmúlt 10 év jellemző kormányzati politikája és a mezőgazdaság általános válsága ellenére vagyonúnkat megőriztük működőképesen, sok embernek munkát tudtunk biztosítani és ez évben elkezdődött, hogy az üzletrészekre is osztalékot fizetünk. Mindenkinek, aki segített és reménykedett a kibontakozásban - köszönöm! Az Igazgatóság és Felügyelő Bizottság hozzáértő munkájával, tisztességével végzi feladatait a következő években is. Horváth Gáborné dr. ig. elnök