Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-09 / 261. szám

Előtérben a hivatalnoki munka a falugazdászoknál Magyarország az élen a piacgazdasági reformokban Német cég ajánlata: 4000 hektáros iparialma-ültetvény Ezerrel növelik jövőre a falugazdászok számát. A Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztéri­um egyik munkatársa nyi­latkozta ezt a napokban. Rozsnyói Zoltán, az FVM megyei hivatalának veze­tő gazdajegyzője az orszá­gos létszám ezerre való felemeléséről tud mint el­képzelésről. Ők a megyé­ben 28 fővel szeretnék bővíteni a falugazdák szá­mát 2000-ben. Bács-Kiskunban jelenleg 52 fa­lugazdász dolgozik. Részben köztisztviselők, részben szer­ződéses vállalkozók, részben pedig megbízási szerződéssel alkalmazzák őket. Ha bővülhet a létszám, az újakat köztisztvi­selőként akarják fölvenni.- Okozott-e fennakadást a munkában, hogy év elején átke­rült a hálózat az agrárkamará­tól a minisztériumhoz? - kérde­zem Rozsnyói Zoltán osztály- vezetőt, vezető falugazdászt.- Úgy érzem, hogy kisebb zökkenőktől eltekintve jól meg­állta helyét a csapat. Most már több a közigazgatási feladat. De ez nem okozott gondot, mert már a kamaránál le kellett tenni a falugazdászoknak a közigaz­gatási alapvizsgát. A kamara igényesen alakította a hálóza­tot. így könnyű volt a beillesz­kedés az FVM megyei hivatalá­nak struktúrájába.- Az új munkáltató változta­tott-e a gazdászhálózaton?- Az FVM megyei hivatalá­nak vezetője, Madari Jenő kör­zetrendszert vezetett be, saját ötletéből. Kilenc körzetet hoz­tunk létre a megyében, Kecske­mét, KunSzentmiklós, Lakite­lek, Kiskőrös, Kalocsa, Kiskun- majsa, Halas, Jánoshalma és Baja centrummal. Ezek épp olyan irodatechnikával, számí­tógépparkkal rendelkeznek, mint a megyei hivatal. Kihelye­zett fiókoknak is tekinthetők. A megyei hivatal vezetője olyan jogköröket vagy azok egyes részleteit adta le a körzetveze­tőknek, amelyek gyakorlása na­gyon meggyorsította a mun­kánkat. A körzetvezető falugaz­dász a többi közt aláírhatta a földalapú támogatás igénylését, a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylését, az őstermelői igazolványt, igazolhatta a gép- támogatás jogosságát stb. A re­gisztráció is a körzetcentru­mokban történt. Vagyis nem kellett utaztatni az ügyeket Kecskemétre, majd vissza. E- zért pörgött föl a munka. Rozsnyói Zoltán- Ezzel az újítással csökken­tek a falugazdák terhei?- Bizonyos értelemben csök­kentek, de valójában 30-40 szá­zalékkal nőtt az idén az ügyfél- forgalmuk. Egy-egy fogadóidő­ben 37-38 ügyfél kereste fel őket. Ez nagyon sok. Egyetlen földalapú támogatás igénylésé­nek adminisztrálása 1 órába te­lik. Egyedül a földalapú támo­gatásnál 1,2 milliárd forint tá­mogatáshoz adta ki a hivatal az igazolást, a körzetek közremű­ködésével. Október 20-áig 198 ezer 398 ügyfél kereste fel a falugazdákat, 19 témakörben. A hivatalnoki munka került előtérbe. Nem szaktanácsadói hálózat vagyunk, hanem a minisztérium megyei hivatala szakigazgatási tevékenységé­nek vagyunk részesei. Az átke- rülés óta ténylegesen a szakmai jellegű információ- és adatszol­gáltatásnál vettek igénybe ben­nünket. Gyakran kér tőlünk a minisztérium ad hoc jelleggel információkat, adatokat. Gon­dolok itt például a túlsúlyos sertések számára, a belvizekre, a parlagföldek felmérésére. Va­lamennyi falugazdásznak mo­biltelefonja van, tehát bármikor elérhető. Ez a körzetek számí­tógépes felszereltségével páro­sulva nagyon gyors munkát tesz lehetővé.- Mi adta a legnagyobb fel­adatot eddig az idén?- Az elemi károk felmérése, a bejelentés fogadása, a hely­színelés, az igazolás. A csak­nem 150 millió forint kártérítés kifizetésének előkészítése.- Jelenleg mivel foglalatos­kodnak a falugazdászok?- Mostanában sorsolják ki a földeket azoknak, akik eddig nem jutottak hozzá jogos tulaj­donukhoz - mondja Rozsnyói Zoltán, az FVM megyei hivata­lának osztályvezetője, vezető falugazdász. A. T. S. DIEGO SZŐNYEG • PVC ( » PARKETTA PADLÓSZŐNYEG PVC-PADLÓ 6m 2x3 m-es SZŐNYEG 9.900 PARKETTA 1.990, ICMillg alátét habfólia, lerakókészlet, videokazetta A szegés és a házhoz szállítás ingyenes! [MMíBli Márdus 15. v. 5. Tel.: 76/491-774 %. N ^ Nyitva: H-P: 9-19; Szó: 9-14; V: 9-12 óráig. * Közép- és Kelet-Európa or­szágai közül Magyaror­szág jutott a legmesszebbre a piacgazdasági átalakí­tásban. Nicholas Stern, az EBRD távozó főközgazdá­sza állította ezt az átmenti gazdaságok helyzetéről a bank által elkészített idei je­lentést ismertetve. A piacgazdasági átalakulás elősegítésére egy évtizede lét­rehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közgazdá­szai idei jelentésükben is „osztályozták” azon 26 or­szág teljesítményét, ahol a bank működik. Az egytől négy pluszig terjedő skálán értékelték a privatizáció ál­lását, a vállalatok átalakítá­sát, irányítását, az árak libe­ralizációját stb.- A számokból kiderül, hogy átlagban Magyarország teljesítménye a legjobb a pi­acgazdasági reformokban. U- tána Lengyelország, Csehor­szág és a balti államok értek el igen jó teljesítményt - kö­zölte Stern. Magyarország 4-es és 4 plusz osztályzatokat kapott a privatizációra, a külkereske­delmi és a valutaliberalizáció­ra és a bankrendszer reform­jára, a kamatpolitikára. 3 plusz osztályzattal értékelték a vállalatok átalakítását, a vál­lalatirányítás korszerűsítését, az árliberalizációt, a tőkepiac és a nem banki pénzintézetek helyzetét. A legalacsonyabb osztályzattal - hármas - a ver­senypolitika terén tett intéz­kedéseket illették. Négyezer hektár nagysá­gú ipari almaültetvény Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei telepítéséhez ajánl támogatást a német tulajdonban lévő vásáros- naményi Wink Mezőgazda- sági Termer > ős Kereske­delmi Kft. Pénteken hang­zott ez el a cég rendezvé­nyén. Anton Wink, a társaság tulajdo­nosa a telepítésre vállalkozni szándékozó mintegy 400 nyír­ségi termelőnek elmondta: a költségek 25 százalékát fizeti hitel formájában. Amit törlesz­teni majd az ültetvények termő­re fordulása után, a cégének ér­tékesített gyümölcs árából kell. A telepítők természetesen pá­lyázhatnak területi és országos fejlesztési forrásokra is - tette hozzá. Garanciát vállalt Anton Wink továbbá arra, hogy a kft. vásárosnaményi üzeme hosszú távon átveszi feldolgozásra az ipari almát. Abból nyugat-euró­pai és amerikai piacra készíte­nek sűrítményt. A német cégtulajdonos négy, az Új fehértói Gyümölcster- mesztési Kutatóállomás által létrehozott almafajtát ajánl tele­pítésre. Ezek a fajták korán ter­mőre fordulnak, bőven terem­nek, s növényvédelmük sem költségigényes. Ugyanakkor a minőségük kiváló az ipari célú feldolgozásra. A vásárosnaményi rendezvé­nyen a részt vevő termelők kö­zül több tucatnyian aláírták a szándéknyilatkozatot a telepí­tés vállalására. £ FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK Születésnapunk alkalmából a szakma minden elismerését szeretnénk megosztani Önökkel. Tudjuk, hogy bizalmuk es támogatásuk nélkül a CIB Bank nem lehetett volna ilyen sikeres. Budapest, 1999. november 9. Zdeborsky György elnök-vezériga2ga?ó 1992 Az év bankja Kelet-Európábán (Central European) 1993 A legjobb magyarországi bank (Euromoney) 1994 A „Bank és Tőzsde" által a Budapesti Értéktőzsde 40 kibocsátója körében végzett felmérés alapján a CIB Bank minden kritérium szerint az első helyre került 1995 A legjobb külföldi bank Magyarországon (Euromoney) 1996 A legjobb magyarországi bank (Euromoney) 1997 A legjobb hazai bank (Central European) 1997 A legjobb hazai bank Magyarországon (Global Finance) 1997 A legjobb magyarországi bank (Euromoney) 1999 Különösen ajánlott bank Magyarországon. (Euromoney) www.cib.hu I CIB0O64O242242 A 8ANCA COMMeBCSALÉ ITAUANA • CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom