Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-06 / 233. szám

10. OLDAL 1999. OKTÓBER 6„ SZERDA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! CIKKÜNK NYOMÁN Tartani fogjuk a határidőt A „Forgalombénító gázveze­tékcsere” címmel a Kiskunfél­egyháza, Kossuth Lajos utcá­ban végzett gázvezeték-felújí­tási munkákról megjelent új­ságcikkben leírtakat szeret­nénk pontosítani, és tájékoz­tatni a lap tisztelt olvasóit. A Dégáz Rt. a vagyon és életbiztonság veszélyeztetésé­nek megelőzése érdekében, úgynevezett „hibaprogram” szerinti sorrend alapján végzi a korróziós acélvezetékek cse­réjét. A munkálatok elvégzé­sét a veszélyforrás aktualizált- sága és nem a társaságunk számára is előnyös társköz­művek vezetéképítési prog­ramjával való egybeesés hatá­rozza meg. A szükséges köz­Az erkölcsi tökéletesség csak a szenteknek adatik meg, de az erre való törekvés igazi példá­ját meg is tapasztaltam. A nyolc évig tartó súlyos be­tegség után nemrég elhunyt férjem, Szulyovszky László er­dész. Kezelőorvosa, dr. Borka István főorvos úr, felesége dr. Csornai Ágnes főorvosnő és csodálatos munkatársai, a Ceg­léden működő hematológiai osztályon emberségükkel, tu­dásukkal, szeretetükkel csalá­terület-bontási engedélyt az önkormányzat is ennek figye­lembevételével kényszerült megadni, a Kossuth utca ese­tében is. Társaságunk és a kivitelező között, a Kossuth utca II. ütem gázvezeték cseréjére 1999. au­gusztus 10-én kötött megálla­podás 1999. október 15-i befe­jezési határidőt rögzít. A mun­kálatok jelenlegi állása szerint az 1999. október 15-i határidő betartása biztosított. A veze­tékcserével kényszerűségből adódó bosszúságok miatt, me­lyek szükségszerű velejárói a rekonstrukciós munkáknak, ezúton is elnézést kérünk. Dr. Szabó István területi igazgató dias hangulatot teremtve, több évre meghosszabbították - mindnyájunk örömére - az al­kotó ember életét. Köszönöm Borka főorvos úrnak, Törőcsik Kálmán úr­nak, hogy nagy tudásukkal, lelkiismeretességükkel elfeled­tették a szörnyű kórt és az el­múlás lehetőségének tudatát is, vele és mindnyájunkkal. Az Isten áldja meg ezért őket. Szulyovszky Lászlóné, Kecskemét Egy nem mindennapi történe­tet szeretnék közre adni, mely 1999. szeptember 15-én tör­tént. Egy egész családnak oko­zott nem éppen kellemes na­pot a kiskőrösi rendőrkapi­tányság. fme a történet, mely tanulságként szolgálhat min­den tisztes állampolgárnak. 18 éves gyermekem - megbí­zásból - villanyszámlát kívánt volna rendezni a kiskőrösi Démásznál. Reggel 8 óra előtt járt ott, 8 óra után már haza is ért. 8.30-kor a helyi rendőrség­ről jött két repdőr a munkahe­lyemre és kérdezgettek a gye­rekeimmel kapcsolatban. Hiá­ba kérdeztem, hogy mi a prob­léma, nem nyilatkoztak. Nagy nehezen kiderült, hogy a há­romból kit kérésnek, de hogy miért, ők sem tudták, mint az a végén valóban ki is derült. A fi­út, aki tíz percről nem tudott elszámolni, amit az úton töl­tött Kiskőrös és Soltvadkert kö­zött, a bűnügyi osztályon nem a legkellemesebb körülmé­nyek között, mint gyanúsítot­tat kezelték. Keményen faggat­ták, durva szavakkal bántal­mazták, hogy vallja be, de hogy mit? Ez a fiatal gyerek, akinek még soha nem volt dol­ga a rendőrséggel, el sem tudta képzelni, miért került csaknem Gyógyszerbajok? a rácsok mögé. Nem vétett sen­kinek, nem csinált semmi rosszat, és mégis megalázzák, mint egy bűnözőt. Bátyja a legrövidebb időn belül utána ment, de a leg­messzebb menőkig távol tar­tották. A Démásznál közölték vele, hogy bombariadó volt, és mivel abban az időben ő járt bent, ezért vitték el. Ezek után nem tudhattuk, hogy akár 72 órán át is benttarthatják, min­den indok nélkül. Volt hang­anyaguk is, azt is tudták, hogy háztól telefonáltak, és mégsem azzal foglalkoztak. Mindaddig, míg a fiúk - egymástól függet­lenül - nyomatékosan nem kö­zölték , hogy ügyvédet hívnak, nem éppen válogatott szavak­kal ostromolták a fiamat. Ez­után aláíratták vele a tanúval­lomását, hiszen addig mint gyanúsított szerepelt. 12 óra­kor kiengedték, mivel részük­ről elérkezett az ebédidő. Név és soltvadkerti cím a szerkesztőségben Olvasónk levelét továbbítot­tuk a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány sághoz, ahol Ferenczi László alezredes, sajtóreferens a következő vá­laszt adta: Szeptember 15-én kora reggel telefonon megfenye­gették kiskőrösi Démász-kiren- deltséget, hogy ott bombát fog­nak robbantani. A helyi kapi­tányság munkatársai kivonul­tak, az épületben azonban nem találtak sem bombát, sem más robbanószerkezetet. Ki­hallgatták a dolgozókat, akik elmondták, hogy aznap addig egy ügyfelük volt, akivel kisebb nézeteltérésbe keveredtek. A le­vélíró fia ugyanis már előző nap be akarta fizetni azt a bi­zonyos számlát, de akkor pénztárzárás után érkezett a kirendeltségbe, s ezért nem tudta elintézni a befizetést. Másnap viszont hiába ment vissza, a számlát már kipos­tázták. Ezen támadt a kisebb vita, s ezt az ott dolgozók'meg­említették a bombával fenyege­tőző után nyomozó rendőrök­nek is. A kapitányság munka­társai azonban nem gyanúsí­tottként hallgatták meg a fiút, s az pontosan tudta, miről is faggatják a rendőrök. A tanú­kihallgatási jegyzőkönyvet elol­vastatták vele, azt alá is írta, majd otthonába távozott. Az ügyben nyomozók csupán a munkájukat végezték, hiszen szakmai hibát vétettek volna, ha nem hallgatják meg a kiren­deltségben aznap járt ügyfele­ket is. 1870 forint két betűért? Megkönnyítették a végső utat Szülőfalumból, Nemesnádud­varból érkezett egy kedves han­gú meghívás 1999. szeptember 24-25-26-ra, az újbor ünnepére. Sok év után egy olyan település­sel találkozhattam, ahol nem­csak a polgármester, de a falu minden lakója szívügyének érzi az új generáció jövőjét. A hagyományos ételek kósto­lója után egyre vidámabban pró­báltuk megfogadni dr. Sümegi József borfogyasztással kapcso­latos szaktanácsait. A falu mai kultúrájáról az egyik legfonto­sabb és talán leghitelesebb em­léket a vasárnap délelőtti mise adta. A Khüner János által ce­lebrált német-magyar nyelvű mise ugyanis minden vasárnap ezen a két nyelven történik. A németek megőrizhették kultú­rájukat, a magyarok pedig elfo­gadják. A szertartás alatt kris­tálytisztán megszólaló énekkar után a hívek együtt énekelhet­tek magyarul és németül is. Hi­„Központi idegrendszerre ha­tó, rossz hangulati állapotok (depresszió) kezelésére szol­gáló gyógyszert” a szakrende­lésen eü. rendelkezés meg­jegyzéssel írnak fel. A támoga­tás egy ideig 100%-os volt. A tb valószínűleg kiszimatolhatta az egyre gyakoribb betegség­ben szenvedők számának gya­rapodását. Egy idő óta ugyanis fizetnünk kell a gyógyszerért. Egy-két hónap elteltével újra árat emelnek, és így a közel duplájába kerülő, nélkülözhe­tetlen gyógyszert már nem tu­dom kiváltani. Pedig napköz­ben dolgoznom kell, este pedig otthon helytállnom. Folytat­hatnám a sort a glaukómára (zöldhályog) felírt szemcsep- pel (ha nem használom, meg­vakulok), a magas vérnyomás­sal is törődnöm kell, ha nem akarok „gutaütést” kapni. Gon­dolom, nem vagyok egyedül ezekkel a gondokkal. Hihetet­len, de azt érzem, hogy igen­csak utálhatják a döntéshozók beteg polgártársaikat. Név és cím a szerkesztőségben A beteg nem volt életveszélyben A sajtó hasábjain szeretném közzétenni azt a nem minden­napi, felháborító és megdöb­bentő eseményt, ami engem és 82 éves édesanyámat a Kiskun­félegyházi Városi Kórházban 1999. szeptember 6-án, hétfőn, 21 órakor ért. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy idült, sokízületi, progresszív jellegű gyulladás­ban szenvedő édesanyám a már említett és az azt megelő­ző két napon a szokottnál sok­kal rosszabbul érezte magát, ezért a fent említett napon dél­után szóltam a körzeti orvos­nak. Az általa megadott idő­pontban meg is jelent az ügye­leti kocsival. Miután édes­anyám vérnyomását megmérte és szívműködését meghallgat­ta, máris írta a beutalót az in­tenzív osztályra, infúzióval történő ellátásra. Nyomban rá­diótelefonon hívta a mentőt, ami perceken belül meg is ér­kezett. Beszállította a kórház­ba az ambulanciára, ahol az ápolónők ímmel-ámmal, kény­szerből levetkőztették édes­anyámat EKG-vizsgálathoz. A vizsgálat után az orvos közölte velem, hogy édesanyám nincs vizsgálható állapotban, ezért késő este, 21 óra 40 perckor visszaküldött bennünket laká­sunkra. Ez engem úgy ért, mint de­rült égből a villámcsapás. Hiá­ba kértem szépen arra, amit a körzeti orvos írt a beutalóra, hogy azonnal infúziót adjanak neki, hajthatatlan volt, mond­ván az is folyadék, mint a víz. Szerintem és hozzátartozóim szerint is köteles lett volna eb­ben az esetben édesanyámat kórházban elhelyezni, vagy más gyógyintézetbe küldeni. Az ápolónők a végén még azt sem tették meg, hogy édes­anyámat felöltöztessék, egy szál alsóruhát húztak rá, a töb­bit pedig egy nejlonzsákba dobták. Kérdezem: egy hivatására felesküdött orvos büntetlenül hogy csinálhat egy ilyen mély­ségesen elítélendő dolgot? Név és cím a szerkesztőségben A fenti panaszos levéllel kapcsolatban szíves tájékozta­tásként az alábbiakat közölhe­tem: Az ügyeletes orvos elmondá­sa szerint a 82 éves nőbeteget - rendkívül elhanyagolt higiénés állapotban - orvosi beutalóval, de helybiztosítás nélkül hozták be kórházunkba. Az előző hét­végi nagy betegbeáramlás mi­att összesen két üres ággyal rendelkezett és a beteg vizsgá­lata után, gyógyszeres javaslat­tal őt - miután megítélése sze­rint heveny életveszély kizárha­tó volt, otthonába bocsátotta. Az ügyeletes kolléga nem tett említést arról, hogy akár a be­teggel, vagy hozzátartozójával nézeteltérésbe vagy vitába ke­veredett volna. A fentiektől függetlenül ez ügyben vizsgálatot indítok, ahol a panaszos meghallgatá­sa is szükségessé válhat. A vizsgálat eredményéről a pana­szost és igény esetén a szer­kesztőséget is értesíteni fogom. Dr. Tóth Sándor igazgató főorvos 1998 júliusában férjem elhalá­lozott és a közös lakásban lévő telefon az ő nevén szerepelt. Ez idáig nem is volt semmi probléma, a haláleset után a telefonszámlákat rendesen ki­fizettem, melyek a férjem ne­vére érkeztek. Az 1999. júliusi és augusz­tusi számlát a postás nem kéz­besítette, mondván, hogy a küldeményen szereplő férjem meghalt, és visszautalták a fel­adónak, a Matávnak. Miután erről tudomást szereztem, a Matávtól beszereztem a két számlát és azonnal kiegyenlí­tettem, egyben kértem a Ma- távot, hogy a problémák meg­előzése érdekében a számlá­kat a jövőben az én nevemre küldjék. A Matáv közölte, hogy rendben van, de a névát­írásért 1870 forintot kér. Kérdezem én, milyen nagy­vonalú törvények teszik lehe­tővé a Matávnak, hogy két da­rab betűért 1870 forintot kér­jen és egyáltalán, törvényes-e a Matáv eljárása. Megjegyzem, hogy sehol sem kértek a névát­írásért egy fillért sem. Judik Menyhértné, Kiskunfélegyháza Olvasónk panaszát továbbí­tottuk a Matáv Miskolci Terüle­ti Képviseleti Központjához, válaszukat következő szá­munkban közöljük. A titok kulcsa: szakadatlan munka és kitartás Ünnepeltek Izsákon, a sárfehér hazájában. A város vezetősége, lakossága, a stullendorfi testvér- város küldöttsége, az innen el­származottak. Mindazok, akik a háromnapos rendezvények valamelyikén részt vettek, le­gyenek ott jövőre is, s azok is, akik most nem jutottak el, érde­mes. Több helyszínen folytak az események, most tartották a fogathajtó pályán a hajtóderbi versenyt is. A homok hősei azok az ősla­kosok, betelepültek, akik 100 évvel ezelőtt minden erejüket, tudásukat felhasználva hozzá­fogtak a jó tűrőképességű sárfe­hér szőlő telepítéséhez. Izsák a honfoglalás kora óta lakott hely (Aqua Colon Possessio), 19. bir­tokterülete a Tihanyi Apátság­nak. A korábbi Reviczky-, Uzovicz-birtokon a szorgalmas lakosság nagy áldozathozatalá­val honosodott meg ez a fajta, a nagy filoxérajárvány után. Min­den munkát többségében kéz­zel végeztek a 80 cm mélyre for­gatástól az ültetésig, gondozá­sig. Szüreti bál a betakarítások után volt. Dobozi Eszter Tíz körömmel című könyvében emléket állít nagy tisztelettel, kis csodálko­zással is azoknak az izsákiak- nak, akik ízig-vérig örökségül kapták a föld szeretetét, a sza­badság, a tulajdon érzését. A telepítésben élen járók, a mintagazdaságok létesítői, fi­nanszírozói: Teisler József (Népbank), Barthalos Kálmán gyógyszerész, Kostha László birtokos (a neves festő testvé­re), Beck, Rózsa, Faragó 1936- ban rendezték meg az első Sár- fehér Napot. Damásdi Gábor főbíró, Bárdi János másodbíró és a helyi szervezők: Kostha László, Rózsa Béla, Rankasz János, U. Szabó Sándor és Jó­zsef, dr. Damásdi Elek és egyúttal ő szerkesztette az első újságot is. Feledhetetlen marad a mos­tani ünnepségen a római katoli­kus templomban a terményál­dás, az ezüstmisés hajdani atya, Nagy Károly szőlőtő-szőlővesz- sző példázata. A német vendé­gek papja a közös pontokat emelte ki, melyen a két nép ösz- szebarátkozását követhettük: Gizella királyné, Szt. Erzsébet határnyitása, Podmaniczki Imre plébános úr tolmácsolásában. Este orgonahangverseny, kör­menet, Tedeum, himnuszok. A szüreti felvonulások ran­gos események voltak régen is, a legények lovon mentek, nagy volt a tétje. Köszönet a város vezetőségének, Izsák lakosai­nak pedig további sikereket kí­vánok egyéni életükben Mathiász János szőlőnemesítő szavaival: „A titok kulcsa nem lehet más, csak a szakadatlan munka és kitartás.” Mesznéder Klára, Kecskemét Akinek a hírek szólnak Soltvadkerten Molnár Ist­ván és családja 31 éve la­punk előfizetői. Nagyon kedvelik az újságot, hiszen sok fontos információt megtudhatnak belőle. Vá­rosukról pedig csak itt ol­vashatnak friss híreket. Molnár úr kávézás közben nézi át a lapot, míg felesége inkább esténként. De bár­mi is jöjjön közbe, az új­ságolvasásra mindig szakí­tanak időt. OLVASÓSZOLGÁLAT Kétszáz ajándék Lapunk őszi Szerencsekár- tya-játékán a Petőfi Népe régi és új előfizetői pályáz­hatnak a 200 ajándék bár­melyikére. Várjuk mind­azon előfizetőink nyere­ményszelvényeit, akik most, októbertől rendelték meg először az újságot, s még nem vettek részt ilyen játékban. Hogyan pályázhatnak? A Petőfi Népe és a PN Alapár egyes lapszámaiban nyereményszelvényt talál­nak olvasóink. Ezekből a cédulákból kell legalább egyet kivágni, és kitöltve a szerkesztőség címére eljut­tatni. Egyetlen szelvénnyel is lehet nyerni, akár a fődíj­hoz is elegendő, azonban korlátlan számban elfogad­juk, így tetszés szerinti ki­ki megsokszorozhatja saját esélyét. November közepén - köz­jegyző jelenlétében - sorso­lunk. Az addig beérkező nyereményszelvények kö­zül húzunk ki kétszázat, a nyertesekét. Fődíj: konyhai felszerelés A legelőször kihúzásra ke­rülő szelvény beküldőjének konyháját kisgépekkel lát­juk el, százezer forint ér­tékben. A második szel­vény egy olajsütőt ér, a já­ték harmadik díjasa pedig egy mixergépet kap. Kisor­solunk továbbá 197 darab Petőfi Népe feliratú eser­nyőt. Kérjük, ne felejtsék el a Szerencsekártya-játék rész­vételi feltételét: az előfize­tést. Kérdéseikkel, megren­delési szándékukkal olva­sószolgálatunkhoz fordul­hatnak. Munkatársunk a 06-80/480-756-os számon várja a hívásokat. A tele­fonhívások díját mi fizet­jük. Címünk változatlan: 6000 Kecskemét, Szabad­ság tér 1/A. Az oldalt szerkeszti: Miklós Magda i Egy bombariadó következményei hetetlen példája a toleranciának, a konszenzusnak. Úgy gazdagít­ják egymást, hogy talán nem is tudatosul bennük. Természetesen ehhez a hát­térben rendkívüli emberek szükségeltetnek. S kellenek azok a rendkívüli tehetséggel megáldott emberek is, akik fel merték vállalni a vállalkozói kockázatot is. Nekik köszönhe­tően létezik ma Magyarorszá­gon egy olyan település, ahol alig ismeri a lakosság a munka- nélküliséget. Valószínű, hogy nevük a település történetében pár évtized múltán egymás mel­lett soroltatik majd fel; mint azoké, akiknek a falu felemelé­sében jelentős részük volt. Büszke vagyok szülőfalumra, Nemesnádudvarra. Az ott élők talán nem is tudják, milyen gaz­dag életet élnek. Köszönet, hogy láthattam. Hollósy Katalin, Kecskemét Büszke vagyok a szülőfalumra

Next

/
Oldalképek
Tartalom