Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-29 / 252. szám
1999. OKTÓBER 29., PÉNTEK SPORT 7. OLDAL Fordulat a kunbajai futballban Kunbaja megyei első osztályú labdarúgócsapatára már az elmúlt bajnokság során is jellemző volt, hogy bárki ellen képes volt a győzelemre, de a másik véglet is a sajátja volt. Az idei hullámvölgy viszont a kelleténél hosszabbra sikeredett. Ezt egyik olvasónk szóvá Is tette. Sőt. Kérdést is megfogalmazott: mi van veled, Kunbaja! Hogy stílszerűek maradjunk, a kérdést továbbpasz- szoltuk a Kunbaja illetékeseinek.- Egy kérdés kivételével nincs semmi rendkívüli a csapat berkeiben - válaszolt Nagy István klubelnök. - Problémánk azonban már az elmúlt bajnokság tavaszi Idénye óta megosztja a csapat játékosait. Az egyik csopprt a megyei első, a másik a megyei második osztályban képzelte el a Kunbaja gárdáját. Ez a polémia sajnos még akkor is tartott, amikor más csapatok már az ú) bajnoki évre készültek, sőt a bajnokság jó néhány mérkőzése is ennek jegyében telt el. Mindez odáig fajult, hogy Gálfi Imre edző lemondott. Abban a reményben, hogy egy másik tréner talán meggyőzi a játékosokat. Új edzőt még nem találtunk. Varga Mihály megbízottként látja el a feladatot, A tavaly nyáron visszavonult játékos, látva a nehézségeket, ismét csatasorba állt, Az elmúlt hetek edzésmunkáját, a játékosok hozzáállását látva, hamarosan minden bizonnyal a régi Kunbaja lép majd pályára. Az elnöki értékelés és az új szellemű edzésmunka igazolására éppen kapóra jött az újonc Kis- kunmajsa elleni találkozó, amelyen nem a hazai csapat volt az esélyes, Bár a Bácsalmás elleni győzelmük alkalmával úgy nyilatkoztak a maj- sal vezetők, hogy vérmesebb céljaik - bajnoki dm, dobogós helyezés - nincsenek. Ellenben amíg a lendület tart, szeretnének minél több pontot begyűjteni. Az, hogy lendületük leáldozófélben van, az előző fordulóban derült ki. Hazai pályán vesztették el veretlenségüket a nem éppen villámrajtot vett Bátyával szemben. A kunbajai mérkőzésen látottak az elmondottakat igazolták. A hazai csapaton látszott, hogy rendeződtek a dolgok. Bár tartalékosán játszottak, még széllel szemben is ők Irányították a játékot, mfg a bajnokság elején nyújtott kiváló teljesítményüket nem Igazolták a vendégjátékosok. A mérkőzésen végül 4-1-es kunbajai győzelem született, Vasárnap Bácsalmáson próbálnak pontot gyűjteni a táblázat végén szerénykedő kunbajai focisták. (prókai) HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON A bajnokesélyest várják Kőrösre PÉNTEK KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kiskunhalasi NKSE-Tornádó SE, Kiskunhalas, ÁMK-sportcsarnok, 18 órakor. LABDARÚGÁS Profi ligás mérkőzések: Kispest Honvéd-Újpest, 18 órakor. ZTE- MTK, 20 órakor (MTV1). SZOMBAT ASZTALITENISZ NB I. A-csoportos férfimérkőzések: Lajosmizsei AC-JPTE DSE Pécsi EAC, Lajosmizse, 11 órakor. Kecskeméti Profitholding Sparta- cus-Csanádl Á. KSI, Kecskemét, Széchenyi sétány 11., Ü órakor. A kecskeméti csapat az élvonal egyik újoncát fogadja. A Profitholding eddig még nem vesztett pontot a KSI ellen. A papírforma szerint ezúttal sem jelenthet gondot a fővárosi együttes legyőzése. NB I. B-csoportos női mérkőzés: Veszprémi Dózsa-Soltvadkertl TE, Veszprém, 11 órakor. NB II-es férfimérkőzés: Kalocsai SE-Kecskeméti Ékisz Spartacus, Kalocsa, 11 órakor. KÉZILABDA NB I-es férfimérkőzés: Kiskőrös KKC-Dunaferr, Kiskőrös, városi sportcsarnok, 18 órakor. Több válogatottal, köztük a volt világválogatott Marosival érkezik a bajnokesélyes Dunaferr Kőrösre, Az új válogatott keretbe a vendégektől Marosi, Rosta, Décsi, Kertész, Mocsai került be. Náluk játszik a volt kiskőrösi Kuzmicsev, valamint két éve a világ legjobb kapusának választott kubai Hernandez. Marcinkevicius pedig a litván válogatott tagja. A Kiskőrösben jelenleg Bendó Csaba tagja a válogatott keretnek. Farkas, Makai és Tyetyák pedig reménykedhet, hogy kiváló teljesítmény esetén ők is a legjobbak közé kerülnek, Kolics János, a kiskőrösiek edzője korábban 3 évig a dunaújvárosiak szakvezetője volt, Így jól Ismeri a vendégcsapat erős és gyenge - ha van ilyen - pontjait. A hazaiak minden játékosának tudása legjavát kell adni ahhoz, hogy a siker reményében léphessenek pályára nagynevű ellenfelükkel szemben. A Dunaferr még nem vesztett pontot, A Kiskőrös az 5. helyen áll hat meccsen szerzett 6 pontjával. NB I/B-csoportos férfimérkőzések: Gyöngyös-Kecskeméti Delfin KC, Gyöngyös, 11 órakor, Kun- petrol Klskunmajsa-Csömör, Kís- kunmajsa, városi sportcsarnok, 18 órakor. NB I/B-s női mérkőzés: Hódmezővásárhelyi Narancs-Kiskörös KC, 18 órakor. NB II-es férfimérkőzések: Mízse KC-Tököl, Kalocsa-TFSE, Szi- getszentmlklós-Soltvadkerti TE Poll Farbe, 18 órakor, Megyei férfibajnokság: Bácsal- más-Kiskunfélegyháza, 12 órakor. Dávod-Miklós KC. 15 órakor. Megyei női bajnokság: Bács- almás-Csávoly, 14 órakor, KOSÁRLABDA NB I, B-csoportos női mérkőzés: Bajai EFSK-Debreceni Príma, Baja, Dr, Posta Sándor sportcsarnok, 14 órakor, NB II-es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Békési Afész, Kiskunfélegyháza, Ipari Szakmunkás- képző Intézet sportcsarnoka, 17 órakor. LABDARÚGÁS Profi ligás mérkőzések: Siófok- Nagykanlzsa, 14.30-kor. Haladás- Diósgyőr, 16,30-kor. Ferencváros- Tatabánya, 17 órakor (MTV1). Szeged-Debrecen, Gázszer FC-Duna- ferr, Győr-Vác, 18 órakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Dunavecse-Tabdl, Kiskunfélegyházi Honvéd-Nyárlőrinc, Jakab- szállás-Helvécia, Szabadszállási Honvéd-Kunszállás, Orgovány-Tí- szaug KTE, 14.30-kor, Déli csoport: Kiskunhalasi Spar- tacus-Katymár, 14.30-kor. Megyei III. osztály, Nyugati csoport: Dunaszentbenedek-Ho- mokmégy, 13.30-kor. Keleti csoport: Helvécia II.-Fü- löpjakab, Kiskunfélegyházi VSK- Tázlár, Jászszentlászló-Tiszaug II., Kiskőrös II.-Kunfehértó, 13 órakor. Északi csoport: Izsák II.-FÜ- löpszállás, Kunpeszér-Apostag, Fü- löpháza-Kunszentmiklósi GYFE, Kunszetnmiklósi FC-Kaskantyú, Ballószögi Váll.-Városföld, 14.30-kor. Déli csoport: Felsőszentiván-Bo- rota, 13.30-kor. RÖPLABDA Extra ligás férfimérkőzés: Kecskeméti RC-Csepel, Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Három győzelem és egy vereség, ez a KRC idei mérlege. A sikeres széria szombaton tovább folytatódhat, ugyanis az eddig nyeretlen Csepelt fogadják. A vendéggárda egyáltalán nem gyenge együttes - ráadásul az új számolási szisztémában bármi megtörténhet. így nagyon oda kell majd figyelniük Karagics Mátyás tanítványainak, ha győzni akarnak. Márpedig az biztos, hogy a kecskeméti fiúk nyerni szeretnének, hiszen akkor igen kedvező helyet foglalhatnak el a táblázaton. Ehhez hathatós támogatást kaphat a csapat a nézőtérről is. NB II-es férfimérkőzés: Debreceni Brassai-Tűzoltó SC, Debrecen, 11 órakor. VÍZILABDA OB 1/B-s férfimérkőzés: Neptun VSC-KVSC, Budapest, Tüzér utca, 17 órakor. TÖMEGSPORT A Kerékpárral a Kiskunsági Nemzeti Parkban túrasorozat ötödik állomása. Indulás 8 órakor a kecskeméti városi sportcsarnok elől a Tőserdő-alpárí rétre (a táv kb. 50 kilométer). Nevezni az indulás helyszínén lehet 7 és 8 óra között. A vasárnapi műsort szombati számunkban közöljük. ÁLLÁST KÍNÁL Autómosó megbízható munkaerőt keres! Tel.: 76/485-602 *4402* Felvételre keresünk számítógépszerviz-mérnököt, informatikust. Feladat: dinamikusan bővülő országos eredetiségvizsgáló hálózatunk Informatikai, koordinátori feladatainak ellátása. Pályázati feltételek: • szakirányú felsőfokú végzettség • szakmai gyakorlat Autósismeretekkel és autóval rendelkezők előnyben. A pályázat benyújtható: 6000 Kecskemét, Dobó krt. 3. _______Tel.: 76/483-187 -4397F elveszek fémszerkezeti drótfonót, festőt, bádogost. Lehet betanított vagy pályakezdő is. Jelentkezni a 76/471-338-as telefonon lehet. *4415* Gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó kft. pályázatot hirdet menedzserasszisztens munkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú végzettség, középfokú idegennyelv-ismeret (angol és/vagy francia), közgazdasági alapismeretek, önálló munkavégzésre való képesség. Fényképes pályázatokat "Kreatív" jeligére • a megjelenést követő egy héten belül - kérjük, a ki- adóba eljuttatni. •4120_____________ G yakorlattal rendelkező karosszérialakatost felveszünk. BRILL Kft., Nagy Lajos, telefon: 06-30/9581- 890. *4162*_______________________________ G épjármű-márkakereskedés gyakorlattal rendelkező értékesítési és kereskedelmi vezetőt, ill. üzletkötőket keres vállalkozói vagy alkalmazotti formában. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal, "Értékesítő" jeligére a kí- adóba. *4266*____________________________ A DESIGN Kft. Mindszenti körúti telephelyére targoncavezetői engedéllyel rendelkező munkatársat keresünk, fizikai jellegű munkavégzésre. Érdeklődni lehet munkaidőben: 76/329-926 vagy 76/485-046 telefonszámokon. -439s*_______________ M ellékállásban végezhető értékesítési munkára keresek munkatársakat. Érdeklődni lehet: 06-20/9293-909 •4495* Francia tisztálkodószer-gyártó cég exkluzív képviselete keresi Bács-Kis- kun megyei területi kapcsolattartó munkatársait. Érettségivel és saját gépkocsival rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk, akik jó probléma- megoldó készséggel, kifinomult esztétikai és erkölcsi érzékkel hiszik, hogy európai életszínvonalat rendszeres, odafigyeléssel és örömmel végzett kemény munkával lehet elérni. Tel.: 06-76/415-639, 30/9272-072 •4409' _________________________________ A z Agrikon-Alfa Kft., Magyarországon vezető nagykonyhai berendezéseket gyártó cég keres: AWI, C02 hegesztő, valamint anyagmozgató szakmunkásokat. Jelentkezni a 76/482-382-es telefonszámon lehet. •4423’_________________________________ A z Agrikon-Alfa Kft., Magyarországon vezető nagykonyhai berendezéseket gyártó cég keres önálló tervezői vagy gyártás-előkészitő! munkára képes, lemeztechnológiában vagy szerszámtervezésben jártas mérnököt, 35 éves korig, Számítógépes tervezési ismeretekben való jártasság és idegennyelv-ismeret előnyt jelent. Jelentkezni a 76/481-101-es faxra leadott szak- mai önéletrajzzal lehet. *4427* A MiZo Baranyatej Rt. Kecskeméti Üzeme felvesz azonnali belépéssel hűtőtéri segédmunkást és targoncást. Jelentkezés személyesen: Mindszenti krt. 6. sz., Marton József termelésvezetőnél. ’4462* BL: eddig tizenegy továbbjutó Real Madrld-Olymplakosz 3-0I A görögök játékosa nem tudja szerelni a kapura húzó Seedorfot. Tizenegy ceapat - köztük a címvédő angol Man- cheater United - már bejutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában. A B-, D-, £-, és G-csoportban már csak az UEFA-kupa-sze- replést jelentő 3. hely sorsa kérdéses, az A-, C-, és F-cso- portban viszont még egy nyol- caddöntős hely kiadó. Egyedül a H-csoport az, amelyikben az utolsó körre maradt minden döntés. A Hertha BSC (Király Gáborral és Dárdai Pállal), a Chelsea és a Milan a végsőkig kiélezett csatát vív. A berliniek kedden Londonba látogatnak, és há a Chelsea elleni mérkőzésük döntetlennel zárul, akkor az AC Milan búcsúzik a BL-től. Nehéz helyzetben van a Bayern München is: a tavalyi BL-döntős csak harmadik az F- csoportban és az utolsó fordulóban mindenképpen nyernie kell a Glasgow Rangers ellen. A bajorok mellett szól, hogy ők a pályaválasztók. Meglepetés az angol Arsenal, és az orosz Szpartak Moszkva kiesése, valamint a Croatia Zagreb gyengélkedése. A selejtezőben az MTK-t búcsúztató horvátok az utolsó helyen állnak csoportjukban, és Marseille-ben kellene nyerniük ahhoz, hogy esélyük legyen az UEFA-kupa-folytatás- ra. A franciák ellen szerdán bravúrral győztes (3-2) osztrák Sturm Graz Manchesterbe látogat, és ha egy pontot szerez, akkor biztos, hogy ő a csoportharmadik. Már a legjobb 16 közé került: FC Barcelona, Valencia, Real Madrid (spanyol), Lazío, Fiorentina (olasz), Bordeaux, Olympíque Marseille (francia), Rosenborg (norvég), Manchester United (angol), FC Porto (portugál), Sparta Praha (cseh). Érdekesség, hogy az utolsó forduló előtt még egyetlen német együttes sem biztosította helyét a legjobbak között. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Százat dobtak a félegyháziak KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mérkőzés: BSE-Cofinec Petőfi Nyomda KKC 72- 53 (42-37). Budapest. 200 néző. Vezette: Mocsai, Kiss. Kecskemét: Paradiz 10/3, Kovács 10, Herbster 5, Horváth 15, Vida 7. Csere: Elek, Vojnícs 4, Fűrész 2, Fück. Edző: Novák Gábor. Az eredmény alakulása. 8. perc: 11-10. 11. p.: 23-13. 14. p.: 27-24. 17 p,: 34-33. 24. p.: 42-39. 28. p.: 49-40. 37. p.: 63-49. Kitűnt: Szumnyikova 21/6, Cvje- tan 15/9, illetve Horváth. A Pro-Brill 2000 Kft. személy- és vagyonőri igazolvánnyal rendelkező munkatársakat keres, áruházi szolgálatra, Kiskunmajsára. Vállalkozók jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet a 06-30/9790-584-es telefonszámon. •4506* A PROMENT Kft. az Esálytirimlfí Program szarvazásához Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségéből 3-3 fő, 30 év feletti, érettségivel, empátiával, sok szabad Idővel és gépkocsival rendelkező, családcentrikus munkatársnőket keres. Teljesítményarányos magas jövedelemi A pályázatokat kérjük a kővetkező címre küldeni: | 0600 Szentes, Szent I, herceg u. 12-14. ? Árukiadó raktáros munkakörbe keresünk targoncavezetői vizsgával és gyakorlattal rendelkező munkavállalót. Építőanyag-kereskedelem területén szerzett gyakorlat előnyt jelent. A jelentkezéseket a 06-30/9431-020 telefonszámon várjuk. *4420* KÖZLEMÉNY Szemtanúkat keresek kerékpárosgázolás ügyében, mely szept. 12-ón, 20.10 órakor történt a Kkfháza- Majsai úton, a 11-es km-kőnél: 30/98 39-880.-4317* Novák Gábor: - Főleg egyéni hibák miatt kaptunk ki. A sérült center, Dzsuver hiányát megérezte a csapat. NB II-es női mérkőzés: Újfehértó- Kiskunfélegyházl KC 58-62 (23-39). KKC: Laczó 21, Jáger 25, Kiss 3, Kolossá 3/3, Pallagi 3. Csere: Soós 7, Sárkány, Herczeg, Szécsényi, A félegyházi csapat több ifjúsági korú kosarassal megtűzdelve, kiváló első félidőt produkált. Végül szoros meccsen győztesen hagyta el a játékteret, NB II-es férfimérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Mezőberény 100-87 (42-51). KKC: Rabi 20/3, Kósa 14, Hegedűs 2, Bódi 4, Máriás F. 23. Csere: Tóth 17, Vidéki 6, Jáger 14. Edző: Bódi Sándor. A szépszámú közönség két ellentétes félidőt láthatott. A vendégek az elsőben hárompontos kosarakkal szereztek előnyt. Szünet után a félegyháziak kitűnő játékkal fordítottak és megérdemelten győztek. Magyar Kupa női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Szegedi KE 30- 114 (21-59). A tartalékosán felálló hazai csapat nem tudta felvenni a versenyt az egy osztállyal feljebb játszó szegediekkel. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Nyugati csoport, 11. forduló: Dunaegyháza- Géderlak 5-2, Dunatetétlen-öreg- csertö 3-0, Ordas-Foktő 1-4, Duna- pataj-Ujtelek 0-3, Érsekhalma-Úszód 0-2, Fajsz-Homokmégy 16-0. A Solt H.-Dunaszentbenedek mérkőzés elmaradt. A 3 pontot 3-0-lal a vendégek kapták. Az élmezőny: 1. Du- naszentbenedek 21, 2. Fájsz 20, 3. Dunatetétlen 16,4. Dunaegyháza 16 ponttal. A Bábolna Rt. Kecskeméti Baromfifeldolgozó Gyára Kecskemét, Ceglédi út 11. felvételt hirdet: 1 fő belföldi /l/l /a/ • •• • 1/ //• ertekesitesi ügyintézői munkakörbe Jelentkezési feltétel: • középfokú végzettség, • belkereskedelmi áruforgalmi gyakorlat • jó kommunikációs készség • pontosság, megbízhatóság Érdeklődni a gyár munkaügyi osztályán, a 76/485-395/502 melléken lehet.