Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-28 / 251. szám

KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Társasházi ülés \ A távfűtés 11 ezer családot érint Kecskeméten. A Tár­sasházközösségek Érdekvé­delmi Egyesülete ezért is hívta meg a Termostar Hő- szolgáltató Kft. vezetőjét az e havi ülésére. Aktuális problémák meg­beszélésén túl bárki felteheti majd kérdését a Termostar vezetőjének. Az összejövetel ma délután 4 órakor lesz a Kiskunsági Mezőgazdasági Székház tanácskozó termé­ben. Várják az érdeklődő közös képviselőket. Tárlatnyitó Báron László festőművész ki­állítása ma nyílik a kecske­méti Erdei Ferenc Általános Művelődési Központban. A megnyitó ma délután 5-kor lesz. Á közismert és köztisz­teletben álló művésztanár ki­állítását dr. Sárközy István kecskeméti alpolgármester nyitja meg. Közreműködik S. Dorogi Zsuzsa (ének) és Smuta Attila (zongora). A tár­latot november 4-ig tekint­hetik meg az érdeklődők. Epülhet-e benzinkút Hetényegyházán? Feloldhatják a benzinkút-épí- tési tilalmat Kecskeméten. A városrendezési bizottság már rábólintott. Már csak a város­atyák hozzájárulása hiányzik. A tilalom feloldása azonban csak egy benzinkút megépí­tésére vonatkozik. Amely He- tényben, a Kossuth és a Barát­ság utca sarkán épülne meg üzlettel együtt. A vállalkozó kérelmét a hetényi részönkor­mányzat és a vonzáskörzet­ben élő lakók is támogatják. Ugyanis a településen még egyetlen üzemanyagtöltő állo­más sincs. A városi benzin­kútstop rendeletét egy új fo­galommal is kiegészítette a bizottság. Azzal, hogy a saját használatra szolgáló üzem­anyagtöltő állomás nem minő­sül benzinkútnak. Ezek építé­sét nem szabad korlátozni. A módosításra egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó vállalkozó kérelme miatt volt szükség. Aki a Szolnoki úti konzervgyár melletti telephe­lyén a gépjárművei tankolására szeretne egy ilyen saját hasz­nálatra szolgáló kutat építeni. Természetesín ehhez is kell a városatyák hozzájárulása. Kétmillió forintos kár Több mint kétmillió forintos kárt okoztak a lángok tegnap délután Lakiteleken. A Zrínyi utcában kiégett egy autószere­lő-műhely. A tüzet feltehetőleg egy he­gesztéstől felmelegedett alkat­rész okozhatta, amelyet a tulaj­donos otthagyott a műhelyben. A tiszakécskei és a kecskemé­ti tűzoltókat az oltásban rob­banásveszély is nehezítette. Ugyanis a műhelyben oxigén­palackok és háztartási gázpa­lackok is voltak. A műhely minden eszköze és egy javítás alatt álló személygépkocsi vált a lángok martalékává. A gyerekek örömmel vettek részt a KRESZ-játékban. Tényleg veszélyes lelépni a jár­dáról! Egy KRESZ-játékban ta­pasztalhatták ezt meg a kecs­keméti Lánchíd Utcai Általá­nos Iskola negyedikesei az is­kola mögötti pályán. Eljátszot­ták, mekkora az életben ma­radási esélyük, ha hirtelen egy közeledő jármű elé ugra­nak. Egy bábu helyettesítette a nebulókat. A gyerekek pedig egyenként beülhettek egy ok­tatókocsiba. Az autó a telepü­léseken megengedett legna­gyobb sebességgel, 50 km/órá- val haladt. A sofőr sem tudta, mikor kell megállni. Egy meg­adott jelre a negyedikesek fé­keztek az autóban. Majdnem mindegyikük elütötte a bábu­kat. A jármű ugyanis nem tu­dott időben megállni, hiába FOTÓ: KOVÁCS JUDIT nyomták a féket. A gyerekek nagyon megdöbbentek, ami­kor átélték, hogy elgázolnak valakit. Pedig ezek csak bá­buk voltak. A játékos bemutatót Kórász László, a Magyar Autóklub dél-alföldi területi igazgatója és Németh László, a Suzuki Autó­klub-autóház vezetője közösen szervezték a gyerekeknek. Sportnapot rendeztek a kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskolában. Volt többek közt kötél mászás, szekrényugrás, pók­mászás. Az összes gyerek tornászott minden szeren. A sportnap évek óta hagyomány az iskolában. Minden tanévben ősszel és tavasszal egy-egy tanítási napot szentelnek a mozgásnak. A programot Vasvári Károlyné szervezte. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010,414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9-ig félóránként, 10-22-ig óránként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendárium. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve vasár­nap, szombaton 6.52-kor). 7.22: Éj­szaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizi­kó (kivéve vasárnap). 10.30: KuL- túrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - esti mese. 02.00-5.30: Ismétlősáv. Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecske­mét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzsde­hírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehírek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55-kor: Comer valuta. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos vá­laszol. 10.00-12.00: Téma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 12.06-14.00: Sziesz­ta. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfo­lyam. 14.00-18.00: Csúcsidőben. 16.30, 17.08, 18.08, 19.06: Tőzsdehí­rek. 16.40: Útjelző. 18.00-22.00: Ka­rosszékben. November 1., hétfő: 15.30: Közbiz­tonsági percek. 16.10: Orvos vála­szol. 17.22: Tükröm. 19.15: Áramlás. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szia, Gabi! 22.05: Vándor a párom. 2., kedd: 15.20: Ingatlanmagazin. 16.05: Fitness magazin. 17.06: Aréna Top 20. 18.10: Pólus-Gong. 19.22: Gong kávéház. 20.10: Internetes kí­vánságműsor. 21.10: Hit. és élet. 22.00: Rock’n’roll. 3., szerda: 16.10: Orvos válaszol. 16.15: Provipercek. 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális. 19.05: DJ Time. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szerda éjszaka. 4., csü­törtök: 15.30: Kamarai percek. 16.15: Mezőgazdasági magazin. 20.10: Jazz vonal. 5., péntek: 16.10: Orvos válaszol. 18.15: Parlamenti tu­dósítás. 19.06: Tőzsdehírek! 19.06: Telefonbetyár. 21.00: Áloműzők. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Best of. 6., szombat: 6.25: Mottó. 6.30: Rövid hírek. 6.45: Kalendárium. 7.00: Részletes hírek. 7.22: Éjszaka történt. 7.30: Rövid hírek. 8.00: Részletes hírek. 8.30: Rövid hírek. 8.52: Napilap. 9.00: Rövid hírek. 9.10: Rizikó. 10.20: Gong konyha. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hét­végi szieszta. Benne: 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecs­keméti Est. Benne: 19.10: Unikum. 20.06: Gong Top 13. 21.10: Gong klub. 22.00-02.00: Party Zóna. 7., va­sárnap: 6.00-12.00: Lazíts velünk! 7.22: Éjszaka történt. 8.52: Lapszem­le. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta Benne: 16.30: Já­tékzóna. 17.05: Horoszpók. 18.00- 22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Telefonos kívánságműsor. 21.00: Gong klub. 22.05: Trance4mation. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. November 1., hétfő: 8.00: Tempó. 8.30: Portré. 9.30: Akarj élni! 16.00: Napóra. 17.00: Tempo. 17.30: Portré. 18.30: Salty, az oroszlánfóka. 19.30: Fecsegő tipegők. 20.00: Új Mezőgaz­dasági magazin. 21.30: Ideiglenes paradicsom. 22.00: Új Mezőgazda- sági magazin. 2., kedd: 8.00: Salty, az oroszlánfóka. 8.30: Új Mezőgaz­dasági magazin. 9.30: Fecsegő tipe­gők. 16.00: Napóra. 17.00: Kisfilm. 17.30: Új Mezőgazdasági magazin. 18.30: Memória (telefonos játék). 19.30: TV Laci. 20.00: Sportmagazin. 21.30: Perla Negra. 23.04: Sportma­gazin. 3., szerda: 8.00: TV Laci. 8.30: Sportmagazin. 9.30: Kisfilm. 16.00: Napóra. 17.00: Kisfilm. 17.30: Sportmagazin. 18.30: Megyei Króni­ka. 19.30: Megyei Krónika. 20.00: Városélet. 21.30: Az áldozat (magyar film). 22.50: Városélet (ism.). 4., csütörtök: 8.00: Városélet. 9.00: Teleklub. 16.00: Napóra. 17.30: Vá­rosélet. 18.30: Ki a Joker? 19.30: Raz­zia. 20.00: Sajtópáholy. 20.30: Divat- magazin. 21.30: Perla Negra. 22.50: Sajtópáholy. 23.30: Divatmagazin. S„ péntek: 8.00: Razzia. 8.30: Sajtó­páholy. 9.00: Divatmagazin. 9.30: Kisfilm. 16.00: Napóra. 17.00: Me­gyei Krónika. 17.30: Sajtópáholy. 18.00: Divatmagazin. 18.30: Betűva­dászat. 19.30: Kisfilm. 20.00: KUL- túra. 21.30: Derrick. 23.00: KUL­túra. 6., szombat: 8.00: Perla Negra. 16.00: Lipard produkció. 16.30: Fehér farkasok (német film). 17.50: Útközben. 18.00: Szuperhe­kus kutyabőrben (amerikai film). 19.35: Derrick. 20.35: El Paoban nő a láz (francia film). 22.25: Öldöklő angyal (spanyol film). 7., vasárnap: 8.00: A sólyomszigeti kiküldetés. 17.00: Teleklub. 18.00: Divatmaga­zin. 18.30: Mr. Universe (magyar film). 20.10: Hírszerzés a víz alatt (amerikai akciófilm). Osztalyindításokról döntöttek A rostán két iskola maradt fenn. A kecskeméti középiskolák 2000/2001. évi osztályindítási terveit két kivétellel fogadta el tegnap a város képviselő-testüle- te. A Bolyai János Gimnázium­nak és a Kada Elek Közgazdasá­gi Szakközépiskolának át kell dolgoznia pedagógiai program­ját. Csak ebben az esetben indít­hatják majd a kért összetételű osztályokat jövő szeptembertől. A város többi középiskolájának terveit a közgyűlés elfogadta. Kisebb szópárbaj alakult ki a Németh László Gimnáziumról, de végül itt maradhat a vitatott ifjúsági tagozat. A Bolyai és a Kada ügyét a pedagógai prog­ram átdolgozása után újratár­gyalják a képviselők. A finn testvérvárosba utaznak Dr. Szécsi Gábor polgármester Hyvinkää-be, Kecskemét finn testvérvárosba utazik novem­ber közepén. A polgármestert ezúttal nem önkormányzati képviselők kísérik el. Meg­hívást kapott az útra dr. Koz- mács István, a kecskeméti Finn-Magyar Baráti Társaság képviselője és Alföldyné Do­bozi Eszter, a Kodály Iskola igazgatója. Továbbá az iskola ajánlása alapján két zenész, ta­nár vagy növendék utazik még. A meghívás abból az alkalom­ból érkezett, hogy a partnerte­lepülés Finn-magyar Baráti Társasága november 18-21. kö­zött ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A Kodály Iskolára pedig azért esett a választás, mert a hyvinkää-i zeneiskola szeretné felvenni velük a kap­csolatot. A kiutazás 314 ezer forintos költségét a város vál­lalta, amelyről a tegnapi tes­tületi ülésen döntöttek. A Kodályból a technoig A mai zene csak dübör­gés. Élvezhetetlen. Bez­zeg a ml időnkben! így kritizálják sokan a mai technohangzású zenei vi­lágot. Miközben a rajongók tábora már népesebb, mint a hatva­nas évek beat-korszakában volt. Egy kecskeméti srác, Lip­tai András - akit csak Garfield néven ismernek rajongói - óri­ási sztár a mostani diszkós szakmában. Bejárta Európát. Hága és Belgrád után már száz- ötvenezer ember előtt is ját­szott Bécs városközpontjában. András nyolc éve kilépett a Kodály Iskolából, és mindent feltett arra, hogy részt vegyen a kezdődő zenei forradalomban. Szerinte a mai zenék hatásuk­ban semmivel sem másabbak, mint a Rock’n Roll volt a maga idejében. A tecno alapú zenék­ben azonban nem tömítik az ember fejét rózsaszín szöve­gekkel. Lényeg a zene. Annak monotóniája hat szédítően a hallgatóra, és kényszeríti tes­tét mozgásra. Ehhez hasonló­ak az ősi népek zenei rítusai is. Életidegen zenének tartják a technót, de akik ezt mondják, nem hozzáértők - vallja And­rás. Mert épp az életszerűség­re törekvést fejezi ki az is, hogy angol klubmintára ki­mondottan csak bakelitleme­Liptai András akcióban. zekről szólal meg ez a műfaj. András sajnálja, hogy a techno iránt nagy az előítélet. A hang­adók pedig összekötötték a műfajt a droggal. A kriminali­zálásnak az lett az eredmé­nye, hogy a drogellenes elő­adásokkal egybekötött buliso­rozatot ijedtükben az utolsó pillanatban lemondták a na­gyobb kecskeméti középisko­lák igazgatói. Annak azért örül András, hogy a sok elzárkózó médium mellett a városi Gong Rádió nyitottan fordul zenéje felé. A vasárnap este a tecno- rajongóké a Gongban. Akkor sokak mellett lehet hallani Dj. Garfield lemezeit is. Na, és per­sze Kecelen, a magyar zenei klubélet egyik fellegvárában. Rajnai Attila Koszorúzás A II. világháború befejezésé­nek 55. évfordulója és a halot­tak napja tiszteletére koszo­rúzást tartanak. A megemléke- zési ünnepség október 30-án, szombaton 10 órakor kezdődik a kecskeméti Budai úti szovjet­orosz katonatemetőbén. Kulturális szemle A szociális intézmények lakói­nak rendeznek kulturális szem­lét október 30-án, reggel 9 órá­tól a kecskeméti II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolában. A rendezvényt a Humán Foglal­koztató Kft. szociális foglalkoz­tató otthona szervezi. születésnapja alkalmából. Szeretnénk megköszönni azt a sok jót, amit az elmúlt 26 évben kaptunk Tőled, f eleséged Kati, gyermekeid- Gabi és Tamás. 27» Gázolni játékosan is megdöbbentő

Next

/
Oldalképek
Tartalom