Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-14 / 240. szám
1999. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Mi lesz a repülőkórházzal? Katona volt az ámokfutó Szerencsére a rendőrök simán megállították az ámokfutó autóst a félegyházi kapunál. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS A honvédség meg akar szabadulni katonai kórházaitól? Ez szivárgott ki az előkészületben lévő honvédségi átszervezésekkel kapcsolatban. Az esetleges változások a Kecskeméti Repülőkórházat is érinthetik. Amint az első hírek az átszervezéssel kapcsolatban napvilágot láttak, szerkesztőségünket is többen keresték tájékoztatásért. A betegek ugyanis nem tudják, meddig számíthatnak ezentúl a repülőkórház szolgáltatásaira. Utánajártunk a dolgoknak. Megtudtuk, hogy aggodalomra semmi ok. Az elképzelés, miszerint a repülőkórházat a honvédelmi tárca átadná az Ősz közepén Járunk. A lakások többségében már fűtenek. A családi költségvetés Jelentős részét az otthonok felmelegítésére kell fordítanunk. Kecskemét: A távfűtőmű már a múlt héten beindította a szolgáltatást. A hónap elején ugyanis lehűlt a levegő, a lakásokban sokan dideregtek. A kecskemétieknek a Termostar szolgáltatásaiért többet kell október 1-jétől fizetniük. A fűtési alapdíj 174 forintról 194-re, a hődíj 220-ról 233 forintra emelkedett légköbméterenként. A melegvíz alapdíja 43-, míg a hődíja 220 forint a hónap elejétől. A fenti összegeket a 12 százalékos áfa is terheli. Baján 1987 lakás távfűtött. Alapdíjak: távfűtésnél - 249,80 forint/légköbméter, meleg víznél - 86,30 forint/légköbmé- ter/év. Hődíj: fűtésnél - 986 forint/Gigajoule, meleg víznél - 201,55 forint/köbméter. A fenti nettó árakhoz 12 százalékos áfa számítandó. A légköbméter-számításnál fűtött helyiség-^ nek az számít, ahol fűtőtest található. Ez - állítólag - eltér a szokásos számítási módtól. Kiskunhalason utoljára a választások előtt egy évvel, 1997-ben emelkedtek a távhőszolgáltatási díjak. A városban Számos nemzeti konyhának (így a magyarnak is) egyik fő ízesítője a hagyma. Ennek a liliomfélék családjából való növénynek számos változatát ismerjük és használjuk mindennapi betevőnk elkészítéséhez, fűszerezéséhez. A hagymák rokonsági körébe tartozó ehető fajokat ősidőktől nagy becsben tartja az ember. Erről tanúskodik angol, latin és kínai neve is. Miszerint vagy „nagy gyöngynek” vagy pedig a „zöldségek ékkövének” hívják. A hagymafélék gyógyhatásúkról is ismertek. Minél erősebb a szaguk, annál nagyobb a gyógyító erejük - tartják a hozzáértők. Az ókori Egyiptomban a piramisok építői, csakúgy, mint a római birodalom katonái a nagy meneteléseken, mindennap megkapták a fokhagyma-fejadagjukat. Nem véletlenül, hiszen megfigyelték, hogy a fokhagymától megnövekszik az ember teljesítőképessége. Mai tudásunk szerint a fokhagyma cukor-, vas- és vitamindús. Továbbá olyan illóolajokat tartalmaz, melyeknek vértisztító, emésztést elősegítő, vérnyomást csökkentő (megelőegészségügyi tárcának, csak egy a sok közül. Döntés még nem született. A sok lehetőség között létezik olyan is, amely meghagyná a HM kötelékében a kórházat, sőt még szerepét is növelné a közeljövőben. A kórház igazgatója sajnos nem nyilatkozhatott a tervezett részletekről. A Petőfi Népe információi szerint azonban a repülőkórház a jövő évi szerződéseket az idei ágyszámra és struktúrára kötheti meg a megyei egészségbiztosítási pénztárral. Ez pedig azt jelenti, hogy a közeljövőben nem számíthatnak a betegek lényeges változásra a kórházi szolgáltatásokkal kapcsolatban. Bán János 1248 távfűtéses lakást érint a Halas-T Vagyonhasznosító Kft. tervezett díjemelése, amelyet az október 25-ei testületi ülésen hagyhatnak jóvá a képviselők. Balázs János, a fűtőmű üzemeltetője elmondta, hogy 12-13 százalékos díjemelést terveznek. Az alapdíj emelkedhet 144,70-ról 167 forintra. A melegvíz-hődíj pedig 192 forintról 205,50 forintra, köbméterenként. A lépcsőház díját 163,9 Ft-ban, a fűtési hődíjat 248 Ft-ban, a mért energia díját 973 Ft-ban határozta meg a résztulajdonos kft. A fenti árakhoz az áfa hozzászámítandó. Kiskunfélegyházán a távfűtéses lakásokban tegnap melegedni kezdtek a radiátorok. Közel ezerötszáz családot é- rint mindez. A félegyházi családoknak a korábbiakkal ellentétben kevesebbet kell a fűtésért fizetni. Tavaly ugyanis a gáz árával arányosan két százalékkal, idén pedig eggyel csökkent a hődíj. Egy családnak átlagosan 8-10 ezer forintba kerül a fűtés havonta. (Ez az ár tartalmazza a melegvíz- és a csatornadíjat is.) Kiskőrösön a Köröskom Kft. 106 lakást lát el meleggel. Áremelés a tavasz elején történt. Azóta 10 százalékkal kell többet fizetniük a lakóknak. zi az érelmeszesedést), a baktériumok szaporodását gátló hatása van. Társnövényként véd a gombabetegségektől is. Októberben kezdjük el a póréhagyma felszedését. Ez az egyszerűen termeszthető, kitűnő télálló hagyma sohasem fagy ki. Finom leves, mártás, főzelék készíthető belőle, de nyersen is fogyasztható. Szintén fagytűrő a metélőhagyma (snidling). Ha azonban október végén egy-egy ásónyi hagymácskát földlabdával együtt kiemelünk és átültetjük cserépbe, egész télen friss leveleket szedhetünk róla. A metélőhagymát enyhe, pikáns íze miatt salátafűszerként, mártások ízesítéséhez használják. A fagyra érzékenyebb vörös- vagy főzőhagymának is több változata ismeretes. Legenyhébb ízű a salotta hagyma. Ha kora tavasszal kívánjuk piacra dobni az új- hagymát, legkésőbb október 20-áig dugdossuk 20 centiméter mélyre, 15 centiméteres tő-' és sortávolságra az ezüsthagyma mogyoró nagyságú dughagymáját. K. L. (Folytatás az 1. oldalról) Súlyos következményekkel számolhat munkahelyén a „visszaeső” ámokfutó. Mivel a kecskeméti katonai repülőtéren dolgozik hajtómű-szerelőként, szigorú vizsgálatot indítottak ellene felettesei. Ez azt jelenti, hogy - bár az eset nem szolgálati időben történt - katonai ügyészség elé kerül az eset. A kedd hajnali ámokfutásról tegnap nagyon sokan beszéltek. Legtöbben a forgalommal szemben hajtó férfi elfogásának körülményeire voltak kíváncsiak. A kiskunfélegyházi autópálya-rendőrség emberei elmondták riporterünknek, hogy minden különösebb feltűnés nélkül, megállj jelzéssel sikerült megállásra késztetniük a fehér Ford Escorttal érkező 33 éves ámokfutót. Erőszak alkalmazására sem akkor, sem később nem volt szükség. Amikor kiszállították a kocsiból, nem ellenkezett, normálisan viselkeGyanút fogott a kiskunhalasi polgár, s nem volt rest a rendőrséget értesíteni. Mint utóbb kiderült: nem alaptalanul sejtett rosszat. Azaz: nem lisztet vagy porcukrot hordott magánál grammos kiszerelésben az a helybéli fiatalember, aki a Total-benzinkútnál tankolt hétfőn este. A halasi bejelentő azt közölte telefonon a rendőrökkel, hogy valami gyanús dolgot látott kiesni az ifjú ruhájából a benzinkútnál. A kapitányságról azonnal a helyszínre irányították a járőrt, s az egyenruhások még ott érték a 21 esztendős F. Zsoltot. A kocsiját és a ruháját átvizsgálva éppen olyan kis zacskócskákat találtak nála, mint amilyet a bejelentő lefestett. Sőt, 118 darab, dett. - Jóember, amit csinált, abból komoly tragédia származhatott volna! - korholták felháborodottan a rendőrök. Erre ő csak azt felelte: - Mint látják, eddig még nem döglöttem meg! A rendőrségi jelentés szerint az elfogott sofőr erősen ittas volt, de ittasságának pontos mértékét természetesen csak a Az ügy másik meglepő fordulata volt, hogy hivatalosan csak ittas járművezetés vétsége miatt indíthatnak eljárást a kecskeméti férfi ellen. Az elektromos alkoholteszt 0,8 ezrelék feletti értéket mutatott ki nála. Hogy ezen felül felelősségre vonható-e bármiért? Ferenczi László, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint - bármilyen különös, felettébb gyanús fehér tabletta is előkerült. A fiatalembert ezek után a lakására kísérték, ahol ugyancsak körülszimatoltak a rendőrök. Meg is találták, amit kerestek: kis, üres, műanyag tasakokat, s egy, a kábítószerek porciózásához elengedhetetlen mérleget. Egy tegAz UNIT Textilipari Kft. felvételre keres pályakezdő, szakképzett munkaügyi és tb-ügyintóző munkakörbe munkavállalót. Nyelvtudás előnyt jelent Jelentkezés előzetes időpont-egyeztetés alapján a következő telefonszámokon: 76/320-321; 76/481 -548. .2266* kétszeres vérvétel eredménye igazolja majd. Az ámokfutóról egyébként többen is állítják, hogy teljesen hétköznapi módon él, csak éppen alkoholos állapotban fordult elő vele kétszer is az autópályás „mutatvány”. E két kisiklás azonban könnyen az állásába kerülhet. Bán János - Szász András de nem. Ahhoz ugyanis, hogy a közvetlen veszélyhelyzet előidézését bizonyítani lehessen, konkrét esetre volna szükség. Márpedig a rendőrség szerint nem merült fel adat a közvetlen veszélyhelyzetre. (A szóvivő úrnak pgi szempontból igaza lehet. A helyzet azonban annyira abszurd, hogy megáü az ember esze. A témára visszatérünk.) napi közlés szerint 370 gramm kokaint, valamint 315 gramm vadkendert találtak a halasi rendőrök. A 118 darab, kábítószergyanús tabletta összetétele egyelőre ismeretlen. F. Zsoltot őrizetbe vették, s ma tesznek javaslatot az előzetes letartóztatásba helyezésére. GYORSHÍREK Meddig ér a takaró? Miből és hogyan gazdálkodhat az év hátralévő részében Kiskunfélegyháza? Erről tárgyal ma délután egy órakor a városi közgyűlés. A képviselő-testület harmadik nekifutásra szavaz a költségvetési rendelet módosításáról. Az ülésen szó lesz még ezenkívül egy úgynevezett okmányiroda létrehozásáról, a vállalkozókat támogató közalapítványról, valamint a Kossuth és Bajcsy utca csapadékcsatorna építéséről. Őz a sztrádán Egy őzet akart kikerülni egy kiskunfélegyházi rendőr hétfőn, az M5-ös autópályán. A manőver sikerült: nem trafálta el az állatot. Nem úgy a szalagkorlátot. Az eset hétfőn reggel negyed hétkor történt az M5-ös 104-es kilométerénél. A félegyházi kapitányság autópálya-alosztályának egyik beosztottja egy szolgálati kocsival hajtott. Szerencsére nem sérült meg a rendőr. A rendőrautóban körülbelül 50 ezer, a pályát szegélyező szalagkorlátban pedig mintegy 15 ezer forintnyi anyagi kár keletkezett. Halálos baleset Súlyos közlekedési baleset történt szerda hajnalban Szabolcs megyében. A 41-es számú főúton Apagytól nem messze egy ember meghalt, kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A főúton haladó egyik személygépkocsi vezetője későn észlelte az úttest menetirány szerinti jobb oldalán álló gyalogosokat. Az emberek mögött helyzetjelzővel kivilágított pótkocsis autó is állt. A vezető kocsijával elütötte a gyalogosokat. Majd a járműszerelvény hátuljának ütközve állt meg. H0VÄNU gSSa5^ EGYRE KÖZELEBB ÖNHÖZ A NAGY MENŐ EXPLORER Félelmetes erejével, luxusfelszereltségével, pazar kényelmével és biztonságával az évtized luxusterepjárója lett. Jöjjön és győződjön meg róla személyesen! Személyautó változatban óriási árelőnnyel! Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 email: www.fordhovany.hu ápemTtel Távközlési Rt. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚJ TELEFONKÁRTYÁRÓL Cégünk - más telefonszolgáltatókhoz hasonlóan - 1999. május 1-jétől lehetővé tette az EurochipII rendszerű telefonkártyák használatát a kártyás nyilvános készülékekben. Az új rendszer sokkal megbízhatóbb, kizárja a kártyahamisítással való visszaélés lehetőségét. A régi és az új telefonkártyákat 1999. szeptember 30-áig lehetett párhuzamosan használni a készülékekben, jelenleg azonban már csak az új típusú kártyákkal lehet telefonálni, amelyeknek ára változatlan maradt. A régi kártyákat, illetve a megmaradt impulzusokat az ügyfélszolgálati irodáinkben mindenki visszaválthatja 2000. szeptember 30-áig. Amennyiben a kártyán maradt egységek ellenértékét szeretné visszakapni a felhasználó, az impulzus alapú kártyák legutolsó eladási árát, azaz az 50 egységes telefon- kártya esetében impulzusonként 16 Ft- ot, a 120 egységes telefonkártya esetében pedig 15 Ft-ot kaphat visszav Kedvezőbb azonban az a lehetőség, ha cserekártyát kér az ügyfél, ebben az esetben ugyanis minden egység 20 Ft- ot ér, amelyet beszámítunk az új kártya árába. Ha egy 50 egységes telefonkártyán 40 egységnél, egy 120 impulzusos telefonkártyán 90 egységnél több van, akkor automatikusan, térítés- mentesen kap helyette egy új 800, illetve 1800 forintos kártyát a jelentkező ügyfél. Tájékoztatjuk továbbá tisztelt ügyfeleinket, hogy irodáinkban kedvezményes telefonkártya-vásárlási lehetőséget biztosítunk. Ennek lényege, hogy minden Ügyfél egy meghatározott mennyiség megvásárlásával olcsóbban juthat telefonkártyához, és ezzel az Emitel Rt törzsvásárlójává válik. A törzsvásárlói kártyát az ügyfélszolgálati irodában állítjuk ki, az alábbiakban részletezett kártyamennyiség megvásárlása esetén. A kedvezményre jogosító vásárlás mértéke: 10 db 800 forintos kártya, vagy 5 db 1800 forintos kártya, vagy 6 db 800 forintos és 2 db 1800 forintos kártya A fenti kártyamennyiség (vagy ennél több) vásárlása esetén a nettó ár: 800 forintos kártya 617 Ft/db + áfa 1800 forintos kártya 1388 Ft/db + áfa További információt a díjmentesen hívható 184-es telefonszámon kaphat! Ügyfélszolgálati irodák: 6500 Baja, Arany J. u. 2. Tel.: 79/499-084 Fax: 79/499-085 6400 Kiskunhalas Mátyás tér 9. Tel.: 77/499-084 Fax: 77/499-085 6200 Kiskőrös, Safári J. u. 5. 6300 Kalocsa, Széchenyi út 2. Tel.: 78/499-084 Tel.: 78/499-184 Fax: 78/499-085 Fax: 78/499-185 Pénztári nyitva tartás: Hétfő: 8-14.30 óráig Kedd: 8-14.30 óráig Szerda: 7-14.30 óráig Csütörtök: 8-16.30 óráig Péntek: 8-14.30 óráig A fűtési szezonban mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni GAZDASAROK Ékszer a zöldségek között Az a fránya drogostasak! Csak ittas vezetés?