Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
16. OLDAL PETŐFI NEPE 1999. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK Meleg idő Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 28 Kecskemét: 29 Jászberény: 28 Baja: 28 Tiszafüred: 27 Kiskörös: 28 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az Északi-tenger feletti középponttal ciklon örvénylik, amelyik enyhe, változó nedvességtattalmú levegőt szállít a kontinens belsejébe. Magyar- országon eleinte túlnyomóan napos idő lesz, majd délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan lehet számítani záporesőre, zivatarra. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, zivatarban erős széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 29 fok között, délkeleten 32 fok közelében alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Szórványosan előfordul záporeső, nedves útszakaszok várhatók. Az oldalszél zivatarok mentén figyelmet érdemel. Az ország nagy részén kettős fronthatás lesz, ugyanakkor északnyugaton hidegfronti hatás várható. Meleg, nyári időre lehet számítani. A hajnali, reggeli párafoltok megszűnését túlnyomóan derült, napos idő követi. Délutántól időnként azonban megnövekszik a gomolyfelhőzet, és néhol záporeső előfordul. Az észak- nyugati szél megélénkül. Délutánra 27, 29 fok várható. Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 35-45 30-35 Velencei-tó: Fertő-tó: 35-45 30-35 Balaton: 22 Velencei-tó: 21 Szolnok: 30-40 Kecskemét: 30-40 Szelidi-tó: 22 Fertő-tó: 19 Jászberény: 35-40 Baja: 35-40 Tisza: 19-24 Duna: 19-21 Tiszafüred: 35-40 Kiskőrös: 3540 Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Széljelentés: 06-60-505-055 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 SZÍNES U A férfiaknak udvarolt a hím delfin a vízben VILÁG Erőszakos nemi közösülés kísérletével vádolt meg egy norvég férfi egy delfint. A 28 éves „sértett” szerint a hím delfin valószínűleg heteroszexuális érdeklődésű és csupán összetévesztette őt egy delfinhölggyel. A közö- sülési kísérlet a tengerben történt, Norvégia déli partvidékén. A férfi a vízben úszkált, amikor mellé szegődött egy delfin. Egy idő után a férfi meglepve tapasztalta úszónadrágja és a lábai között a delfin behatolási kísérletét. Az állat két-három méteren keresztül tolta ebben a pózban „szerelmét”, mígnem szabadjára engedte. A férfi először azt hitte, hogy az állat uszonya akadt a lábai közé, ám hamar feleszmélt, hogy a delfineknek nincs uszonyuk a hasuk tövében. Az esetnek szemtanúja is volt, a kis híján pórul járt férfi egyik barátja, aki ugyancsak megtetszett a delfinnek. A „férficsábász” állat vele is kikezdett, ám az inti- mebb kapcsolatot ez esetben az akadályozta meg, hogy a férfin búvárruha volt - adta hírül a norvég Verdens Gang című lap. Ginger Baker 60 éves Dobosok nélkül elképzelhetetlen egy rockegyüttes, mégis csak ritkán figyelnek rájuk - kivéve dobszólókor. Akadnak olyan dobosok is, akik „fazont” adnak a bandájuknak, mint a most 60 éves Ginger Baker. Angliában született 1939. augusztus 19-én. Játszott a Creamben, az Eric Claptonnal és Jack Bruce-szal alkotott feledhetetlen trió után újabb .szupercsapat következett, a Blind Faith, Claptonnal, Stevie Winwooddal. Az évek során nem annyira lemezekkel tűnt ki, inkább koncertezett. DEVIZA Angol font Euró Német márka Japán yen (100) Svájci frank USA-dollár 385.74 253.28 129.50 212.38 158.22 240.35 Máról holnapra expressz apróhirdetések 10 hl-es műanyag tartályok házhoz szállltva eladók. 06-30/9-482-515. ___________ 1 10 hl-es fekvő alutartály eladó. Érd.: 78/311-129, 30/214-7360._____________ 2 db platós lassújármű, piros rendszámú, műszaki nélkül eladó. Érd.: T.kécskeÓbög, 76/440-599.__________________ 2 l-es debreceni kannák eladók. 06-20/9587-297, 06-60/304-351._____________ 3 00 hl-es alumíniumtartály eladó. T: 0620/9-773-691 ______________________ 300 hl-es alumlniumtartály (10 Ft/I) és Akasztó Döbrögecen tanya 380, víz, villany van. Tel.: 06-20/9-410-557 Irányár: 1.2 M Ft.__________________________ 516-os kombájnra kukoricaadapter és nagy bálás fűszéna eladó. T.: 78/425-181 84-es Ford D eladó. 60/313-093. 89. év végi 2105-ös Lada, 65 E km-rel, gyári állapotban eladó. Érd.: napközben 06-20/93-93-268, este 06-78/353-532. 91-es VW Passat 1.81 ABS, szervo, e. tető, rm„ riasztó, jó állapotban, 1.190.000 Ft-ért eladó. Érd.: 06-20/9-729-159 telefonon. 93-as Skoda Pickup, B+G üzemű, 60 E km-rel, szervizkönyvvel, bevizsgáltan eladó. Irányár: 650 E. Csere érdekel. 60/307-488.________________________ 93-as VW Passat 1.9TD jó állapotban, 1.740.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: 06- 20/9-270-854-es telefonon. 98-as Suzuki Swift 1.3 GLX eladó. Érd.: 06-20/9-312-158. A LORD BÖNGÉSZDÉBE SZUPER vállfAs Áru érkezett! A POLAR-STÚDIÓ KFT értesíti a lakosságot, hogy Kiskunmajsa, pusztamérgesi középfeszültségű és 0,4 kV-os hálózatokat, valamint transzformátorállomásokat a DÉMÁSZ Rt. feszültség alá helyezte. A hálózat és tartozékai érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! Akác tűzifa eladó. 06-20/9-545-144. Befektetés életbiztosítással: 30/225-5725: 30/955-68-76.___________________ Be tonszlop legolcsóbban! 20/33-43-968 Billenős Kamaz szerelvény és zárt Bar- kas eladó. 79/361-851._____________ C ement, hullámpala 60/302-765. Cement, hullámpala. 30/2-297-320. Csettegő eladó. Kőszegi típusú MIB- motoros, friss műszakival. Érd.: 78/413060.______________________________ Daewoo Tico 96. évj.: 950.000 Ft, hitelre is eladó. Tel.: 77/422-596_____________ E512-re kukoricaadapter, MTZ-50, 3-as eke eladó. Este: 79/356-308. Eladó 6 hengeres adagoló próbapad meleg vizes gőzborotva, optikai teherautó- futómű-beallító készülék. 76/448-908 Eladó Polski FIAT 126-os, 90-es évj. 78/353-028. FIAT Brava 1.4S 97. XI. havi, 36.000 km- rel, 1.850 M Ft-ért, hitelre is eladó. Tel.: 77/422-596________________________ Fog atolt nóniuszok, mezőhegyesi fedezőmén, lipicai csikó eladó. Tel.: 78/312-461 Gyephézagos tégla (500 db), féláron eladó. Tel.: 06-20/9-312-158____________ Hűtő kamrába komplett új hűtőkompreszszor eladó. 77/495-169.______________ I FA B 50-es hosszú platós eladó v. MTZ-, ill. szgk.-csere érdekel. Érdeklődni lehet:: 30/9-060-063_______________________ Izsákon családi ház eladó. Tel.: 06-20/9- 732-639___________________________ JUMZ 65 LE traktor, 96. évj., kevés ü.ó.- val, kitűnő állapotban eladó. 76/434-288. K-454-es bálázó (barna, 87-es) eladó. Érd.: 30/225-81-14.__________________ K ecel központjában társasházban. 80 m2- es lakás garázzsal eladó. Tel.: 78/321854, 78/422-008____________________ Ya maha Jog Artistic spec., elöl tárcsafékes eladó: 120 E Ft. 77/481-680. Kecskeméten, a Róna u. 24.-ben 545 m2- es építési telek 200 m2-es felvonulási épülettel eladó. Érd.: hétköznap, munka- időben, 76/416-492, 06-30/9656-966. Kitűnő állapotú nemzetközi vizsgás pótkocsis LIAZ szerelvény eladó. Tel.: 30/9354-577___________________________ Kitűnő állapotban lévő 92-es évj. 1.6-os Opel Vectra eladó. Érd.: Kiskőrös, Baross u. 107. Tel.: 78/311-513, 30/9-552-918 Kmét-Ballószög 293. sz. tanyából elloptak 1 db MTZ-82-es, piros, kis fülkés traktort. A megtaláló vagy nyomravezető 100.000 Ft jutalmat kap. Tel.: 76/494-724, este Körbálás lucerna eladó T.: 60/303-531 Kútfúrás kedvezménnyel! T: 30/9-384789 Lada 2107, 96. V. havi eladó. 77/422-558. Lada, lépcsőshátú, 1.5, 94. évj.: 670.000 Ft eladó. Telefon: 77/422-596__________ L ovászt keresek bentlakással. Tel.: 06- 30/9-503-456 MTZ 50-es eladó. 06-30/9-578-611. Maruti eladó. 06-30/214-84-09. ________ Mercedes 124 kerekek eladók. Tel.: 30/9502-599_______________________ M itsubishi L200-as GLS 2 éves, friss műszakival, zöld-ezüst metál színű, számlá- val eladó. Tel.: 30/9-381-860__________ M éhekl 40 méhcsalád NB kaptárban eladó. Érd.: 79/352-371._______________ Napr aforgó- és kukoricaaratást vállalunk. 06-20/9-383-641.___________________ N issan Sunny 1.8D, 88. óvj.: 680.000 Ft eladó. Tel.: 77/422-596_______________ P ermetezőszivattyú, Harvade Ethrel eladó. 06-30/9-720-407. Platós Barkas eladó. T: 60/313-093 RK 2-es fűkasza, H 5580 körbálázó eladó. Tel.: 30/229-8610 RK-6 fűkasza eladó. Érd.: 06-20/991-89- 92._______________________________ Re nault 5 1.4, 3 ajtós, 89. évj.: 490.000 Ft eladó. T: 77/422-596________________ Rö ckfejes prés, 5 hl-es és fahordók 20, 14,10, 7 hl-esek eladók. T.: 78/381-429 Skoda 120L, 88. évj. eladó. 30/9-438-932. Skoda 120L, 87. évj.: 180.000 Ft eladó. Tel.: 77/422-596_________________ Supe r 50-es traktor bontásra eladó. Irdü 06-20/9-836-106.____________________ Szedd magad! Befőző kopaszbarack: 40 Ft/kg. 78/381-815.___________________ Személy- és vagyonőrök jelentkezését várjuk izsáki munkahelyre. Jelentkezés 99. 08. 20-án, a 06-20/99-26-912-n. Szilvát és Pannónia szőlőt veszek. T.: 06- 30/2183-757_______________________ Szoba festőt felveszek Orgovány kőrnyékéről. Tel: 20/9-918-895______________ Sző lőt veszek, illatosat, Irsai Olivért. Tel.: 78/310-343________________________ Szá ntóföldet vennék 5 ha felett Kiskunhalas és környékén. 60/495-804._________ T-25-ÖS traktor 300 üzemórával eladó UAZ-t beszámítok: 78/381-306, 17.00 után. Terepes billencs IFA és Molotov 3,5 t-s D targonca eladó. 06-30/9-557-782. Trabant eladó. 30/9-088-484. UE-28-as Dutra, jó állapotban eladó, vagy MTZ-50-es csere érdekel. 78/346-012. Utasokat keresek München-Stuttgart- Frankfurt útvonalra. Utazás heti rendszerességgel. 06-78/343-387, 06-30/2-053413.______________________________ VE B 5,5 t billenős, zárt pótkocsi eladó. Érd.: 76/351-310.___________________ VW LT 28-as, 2004-es D, hosszú, magas, 85-ös eladó. Szgk.-t beszámítok. Tel.: 06- 20/9-332-896_______________________ Vásárolnék western típusú nyerget. Tel.: 06-20/9-410-557____________________ Ya maha T2R 50 cm3 vízhűtéses sportmotor, 3 éves, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 77/420-002____________________ Ú j olasz függesztett és vontatott axiál ventilátoros permetező (1000 és 2000 literes) eladó. 06-60/383-403. A NAP VICCE Az autóvezetői vizsgán az egyik tanuló a következő kérdést kapja:- Megtett háromszáz métert, amikor észreveszi, hogy nincs slusszkulcsa. Mit csinál?- Megállók, kiszállok és jól behúzok annak, aki egész idő alatt maga előtt tolt. Átváltási arányok: 1 euró: 6.55 frf, 1.95 dem, 1936.27 itl, 13.76 ats, 166.38 esp. (Szerdai adatok.) TŐZSDEJELENTÉS RUDA-CASH Augusztus 18. Záróár (Ft) Záróár vált (FI) B0RS0DCHEM 6300-10 EGIS 6945 145 MATÁV 1415 1 MÓL 6020-165 OTP Törzs 10850 120 RÁBA 2450 45 RICHTER 11465 145 TVK 3415-75 ZALAKERÁMIA 1895-25 BUX INDEX 7049-27 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: 76/500-800 Baja, Attila u. II. Tel.: 79/125472 a?RriU2.P*«n*»* Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vérei Éledés USD 237.5000 243.5000 DEM 128.0000 130.0000 ATS 18.1500 18.5000 ITL 0.1285 0.1325 CHF 155.3000 159.3000 FRF 37.8500 39.3000 CAD 159.0000 166.0000 NLG 112.7500 116.0000 SKK 5.0000 6.0000 ESP 1.4900 1.5500 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. ________Internet: www .goldinfo.hu _________ HOLLYWOOD MULTIPLEX, KECSKEMET 1999. AUGUSZTUS 19. CSÜTÖRTÖK A THOMAS CROWN ÜGY 16.00, 18.15, 20.30 és 22.45 órakor SZÁJKOSARAS KOSARAS 15.00, 17.00 és 19.00 órakor HIVATALI PATKÁNYOK 15.30, 17.30, 19.30 és 21.30 órakor CSÚCSFORMÁBAN 16 00, 18 00, 20.00, 22 00 és 24.00 órakor MÁTRIX 15.15, 18.00, 20.45 és 23.30 órakor MIMIC- AJÚDÁS FAJ 21.00 és 23.00 órakor Az augusztus 20. (pénteki) műsor megegyezik a csütörtöki műsorral. Húszéves a Ti sütőtök, a Palásti é$ Pólyák Pékáru Kft.! 1979. augusztus 20-ra nyitották ki első magánsütödéjüket Palásti József és Pólyák Mátyás pékmesterek Kunszálláson. Abban a korban a 18 éves ifjú mesteremberek üzletnyitása nagy feltűnést keltett, hiszen egész Bács- Kiskun megyében két-há- rom magánsütöde tengődött csupán. Nem csoda, hogy az akkori ipar és közvélemény nem nagy jövőt jósolt a ©P4P§ formációnak! Az új kenyér ünnepét 20. alkalommal megélő „P & P" PÉKÁRU Kft. egyik tulajdonosát, Palásti Józsefet kérdeztük:- Hogyan mennek ma a „P&P” dolgai, milyen újdonságok várhatók?- Cégünk, tradícióinak megfelelően, ebben az évben is a Hírős Hét Fesztivál keretében, Kecskemét főterén találkozik kereskedelmi partnereivel és természetesen vásárlóival. A már megszokottá vált helyen, minden évben nagyszerű hangulat övezi az új termékek bemutatását, kóstoltatását, valamint kitűnő lehetőség teremtődik a vásárlók és a mindennapi kenyeret asztalra tevő pékség munkatársai közötti diskurzusra. A mostani fesztivál szenzációjának ígérkezik a helyben sütött baquette és csabattake- nyér, valamint a süteménykínálatból a világújdonságnak számító girella kakaós apró süti. Ezenkívül bemutatásra kerül a rövidesen forgalomba kerülő császárzsömle, rozsos és magvas párnák, valamint további kifli- és zsömleféleségek csomagolt változatai. A fesztivál teljes ideje alatt természetesen a helyi látványpékség frissen süti valamennyi péksütemény szortimentünket, valamint az évek óta kedvelt fesztivál pizza is kapható lesz. A helyben sütött forró baquettet az Unilever Magyarország Kft. együttműködésével, háromféle ízesítésű Rama margarinnal lehet kóstolni. A girella süteményünkkel pedig reméljük, hogy a fiatalabb vásárlóink elismerését sikerül megszereznünk. A gyerekek a kóstoló mellett ajándékot is kapnak.- Tisztelt Palásti Úr! Ez valóban nagyszerű fesztiváli program! Méltó az Önök 20 esztendős vállalatához és egy olyan Hírős Hét Fesztiválhoz, amely egybeesik augusztus 20-ával, a kenyér ünnepével. Felmerül bennem a kérdés, hogyan tudja az Ön cége évről évre felülmúlni az addigi sikereit?- A Palásti és Pólyák PÉKÁRU Kft. tulajdonosai és munkatársai tudatában vannak a feléjük megnyilvánuló vevői bizalom értékének és az ennek megfelelő alázattal végezzük munkánkat nap mint nap, a sütőipari szolgáltatás területén. A folyamatos technológiai és műszaki fejlesztések biztosítják számunkra, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, a továbbiakban is mi emeljük azt a bizonyos képzeletbeli lécet itt Észak Bács-Kiskunban és a vezető pozíciónkat a pékárus piacon a kereskedelem szerkezet- váltása után is megőrizzük.- Ön talán fél a multinacionális kereskedelemtől?- Mi évek óta tudatosan fejlesztjük a kisbolti látványpékség rendszerünket abból a meggyőződésből, hogy a helyben sütött pékáruk segítenek a kiskereskedelemnek a vásárlók megtartásában. A „P&P” PÉKÁRU Kft. és a belőle kinőtt Fornetti Franchise ma Magyarországon 1300 látványkemencét működtetve a legnagyobb kisbolti lát- ványpékség-rendszer, sőt a Fornetti Franchise Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában is megkezdte termelő és kereskedelmi működését. Én nem félek a kereskedelemre váró változásoktól, de őszintén féltem itt Kecskemét környékén a kiskereskedő partnereinket, mert Ők könnyen az átgondolatlan üzletközpont-mánia áldozataivá válhatnak.- Végezetül, mit kíván munkatársainak, a vásárlóknak Szent István ünnepén?- Minden honfitársamnak boldogulást és sok-sok boldogságot kívánok augusztus 20. alkalmából, remélve, hogy a következő húsz esztendőben is mi süthetjük a magyar kenyeret! J