Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-26 / 198. szám

1999. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK SPORT 9. OLDAL TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Triatlonünnep Kiskunhalason TRIATLON A XIV. Halasi Hajtás triatlon több mint 100 indulója jó érzéssel zárhatta a napot augusztus 20-án Kiskunhalason. Nemcsak az idő­járás fordult jóra, a rendező Zöld­sport Klub is remekelt a szokáso­san frappáns lebonyolítással, to­vábbá az értékes díjakat látványos ünnepség keretében vehették át az arra érdemesek. A százon felü­li résztvevő fele arányban me­gyénket képviselte, míg a másik ötven százalékot 13 város, telepü­lés versenyzői tették ki. Beleértve a tavaly is már jelentkező, de az idén kibővült létszámmal érkező Novosadski Maraton Klub tagjait, valamint a testvérvárosi kapcsolat révén a Felsővárosi Általános Is­kolánál vendégeskedő lengyel diá­kokat. A legnagyobb küzdelmet a 10 és 40 év közötti férfiak 32 fős mezőnye hozta. Itt az elmúlt év­ben győztes Halászevics Áronnal szemben új trónkövetelő akadt a hódmezővásárhelyi Csányi Ró­bert személyében, aki az úszásnál 45 másodperc előnyt szerzett, s amelyet a kupavédő végül nem bírt lefaragni. A „35 éves a kiskunsági kőolaj­bányászat”. jegyében megrende­zett jó hangulatú Halasi Hajtás triatlonverseny érmes helyezett­jei: 1. táv (100 m úszás, 2 km ke­rékpározás, 800 m futás), 11-12 éves fiúk: 1. Faldum Gábor (Baja, Mogyi SE), 2. Újházi Bálint (Szeremle, Mogyi SE), 3. Lajos Lé- nárd (Kiskunhalas); 13-14 éves fi­úk: 1. Csengő Tamás (Baja, Mogyi SE), 2. Simon Attila (Kiskunha­las), 3. Kovács Tamás (Kiskunha­las); 11-12 éves lányok: 1. He- ckenberger Laura (Baja, Mogyi SE), 2. Gulyás Berta (Csongrád), 3. Berkes Lilla (Csongrád), 13-14 éves lányok: 1. Sándor Ágnes (Csongrád), 2. Várnagy Kinga (Kecskemét), 3. Berkecz Dóra (Csongrád). 2. táv (700 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km fu­tás) . A 14 év feletti korcsoportok vettek részt ezeken a távokon: 15-18 éves fiúk: 1. Sándor Mihály (Csongrád), 2. Szatmári Márton (Szeged), 3. J. Grujie (Növi Sad), 19-40 év közötti férfiak: 1. Csányi Róbert (Hód-Triatlon SE), 2. Halászevics Áron (Szeged), 3. Lahorczi Dénes (MAFC), 41-50 éves férfiak: 1. Ferencz Ferenc (Szeged), 2. Kmetovics János (Szeged), 3. Kiss László (Canada Dry Triatlon SE), 51 év felettiek: 1. Csapó László (Szeged), 2. Pap Gyula (Szeged), 3. Kiss György (Gödöllő). 15-18 éves lányok: 1. Szikszai Dorina (Csongrád), 2. Faldum Fanni (Baja, Mogyi SE), 3. Dalai Mónika (Szeged), 19-40 év közötti nők: 1. Panyor Krisztina (Makó), 2. Takáts Magdolna (Sze­ged), 3. Faldum Gáborné (Baja, Mogyi SE), 41-50 év közötti nők: 1. Rada Lászlóné (Kiskunhalas Zöldsport klub), 51 év felettiek: 1. Weidinger Júlia (Baja, Mogyi SE). Az abszolút első férfi és női ver­senyző - Csányi Róbert 1:01:56, és Panyor Krisztina 1:05:10 - külön- díjként egy-egy mountain bike ke­rékpárt vehetett át. Különdíjban részesítették a felnőtt táv legered­ményesebb halasi férfi és női tel­jesítőjét: Vezendi Tamást, illetve Rada Lászlónét. A legjobb külföl­di versenyző címet Grujiénak ítél­ték. Kovács Iván főszervező, a Zöldsport klub elnöke a győztesek tiszteletére rendezett fogadáson örömét fejezte ki többek között a szépszámú résztvevő és a gyer­mek korcsoportúak létszámának megduplázódása miatt. Kellemes meglepetésként értékelte, hogy a kimondottan triatlonisták, a válo­gatottak mellett teljes létszámú család is megjelent, mint például a Faldum szülők három gyerme­kükkel (a legkisebb még járni ta­nul, tehát még nem indulhatott), és sok halasi is visszatért a már hagyományos versenyre. A jugo­szláv és lengyel sportbarátok pe­dig a halasi triatlon jó hírét elvi­szik szerte a világba, még na­gyobb érdeklődést keltve iránta. Vass Katalin ASZTALITENISZ Lezárult a Satelit Kupa nemzet­közi utánpótlás asztalitenisz kör­versenysorozat. A Kecskeméti Prpfitholding Spartacus fiatal asz­taliteniszezője, Szarka Levente ki­tűnően szerepelt, hiszen a ma­gyarországi versenyen a magyar csapat tagjaként első helyet szer­zett, míg egyéniben második he­lyezést ért el. Szlovákiában, illetve Csehországban, a csapatverseny során nem adták lejjebb az első helynél, míg Szlovákiában egyéni­ben a harmadik helyen végzett. Összesítésben 14 ország mintegy 200 versenyzőjét felvonultató ver­senyen egyéniben bronzérmes lett. ATLÉTIKA 18. Kanizsa nemzetközi futó és úszó maraton, Magyarkanizsa (Jugoszlávia). A 13,5 km-es távot a bajai Heckenberger Aliz 65 perc alatt teljesítette, s ezzel korosztá­lyában az első helyen végzett. Fenyves Futás krosszverseny, Komárom (13,6 km). A versenyen két veterán bajai atléta állt rajt­hoz. Petrity Rudolf 61:01-es, míg Heckenberger Aliz 72:12-es idő­eredménnyel végzett korosztályá­ban (55, illetve 45 év felettiek) a második helyen. 8. Sárkányi Őrület országúti futóverseny, Bakonyszombathely -Bakonysárkány (23,1 km). A ver­senyen négy Sugovica-parti atléta állt rajthoz. Gömzsik Imre (60 évesek) 1 óra 44 perccel az első helyen végzett, míg Petrity Rudolf (50) l:44-es, Heckenberger Aliz (40-) pedig l:49-es időeredmény­nyel lett második. Töreki Jenő (40) 1 óra 49 perc alatt teljesítette a távot. BILIÁRD Junior pool biliárd Európa- bajnokság, Kielce (Lengyelor­szág). A kontinensviadalon 19 or­szág 114 sportolója vett részt, Ma­gyarországot a bajai Földes Vil­mos képviselte. Sajnos csak némi kellemetlen színjátékot követően. Történt ugyanis, hogy a Magyar Biliárd Szövetség pool biliárd szakágának volt egy rendezetlen nemzetközi tagdíja, és ezért az európai szövetség büntetett. Még­pedig úgy, hogy addig nem enged­te asztalhoz Vilit, amíg a magyar Az úszás után a bringát lovagolták meg a Halasi Hajtás triatlonverseny halasi résztvevői. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS vezetők nem fizették be tartozá­sukat. Az akadály két és fél napig tartó huzavona után, az utolsó utáni pillanatban elhárult (a ma­gyar szövetség fizetett), így Földes bemutathatta tudását. Mint édes­apja elmondta, a dobogós remé­nyekkel érkező (Magyarországon a felnőtt ranglista 4. helyén tanyá­zó) 14 éves Vilit megviselte a her­cehurca. Ennek ellenére tizenegy­ből 7 mérkőzését megnyerte, és úgy a 8-as, mint a 9-es játékban az 5. helyen zárta az idei junior Eu- rópa-bajnokságot. Ezzel kvalifi­kálta magát az októberi spanyol- országi világbajnokságra. LABDARÚGÁS Megyei III. osztályú bajnok­ság, Északi csoport: Izsák SE II- Kunszentmiklósi FC 2-1, Fülöp- szállási SE-Fülöpházi SE 5-1, Kun- szentmiklósi GYFE- Városföldi SE 9-2, Ballószögi LSK-Ballószögi VSE 3-4, Kunadacsi SE-Kun- peszér4-3, Kaskantyúi SE-Csen- gőd SE 4-0, Apostagi SE- Szalk- szentmártini SE 4-1.. Alkotmány Kupa amatőr kis­pályás labdarúgótorna, Baja. Végeredmény: 1. Autó Jásó, 2. P és M T-Boy, 3. Titanic Szekszárd, 4. Kansasok, 5. Jogsi Autó, 6. Amatőrök, 7. Bad Boys, 8. Bajai LSE serdülő. Gólkirály: Lovász Barna (Titanic) és Budai Róbert (Autó Jásó), a torna legjobb játé­kosa: Morvái Tamás (Autó Jásó), kapusa: Galambos Gyula (Kan­sasok). ÚSZÁS Szent István Kupa utánpótlás úszóverseny, Siklós. A Bajai Spar­tacus Vízügy SC úszóinak ered­ményei. Lányok. 50 m gyors: 1. Hosszú Katinka 22.06, 50 m mell: 1. Hosszú Katinka 44.07, 2. Szabó Dorina 44.67, 50 m hát: 2. Hosszú Katinka 37.07, 50 m pillangó: 2. Hosszú Katinka 35.48. Fiúk. 50 m mell: 2. Varga Tibor 41.09, 50 m hát: 2. Nagyhegyesi János 41.07. Edző: Bakos László. Ifjúsági futballbajnokságok MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Kiskunmajsa 3 3- ­15-3 9 2. Soltvadkert 3 3­11-6 9 3. Harta 3 2 1 ­11-6 7 4. Izsák 3 2- 1 9-6 6 5. Hetényegyháza 3 2- 1 7-5 6 6. Tompa 3 2 1 5-7 6 7. Dusnok 3 1 1 1 8-8 4 8. Jánoshalma 3 1 1 1 4-4 4 9. Solt 3 1 1 1 9-10 4 10. Lakitelek 3 1- 2 7-6 3 11. Kiskunhalas 3 1- 2 8-9 3 12. Bátya 3 1- 2 5-7 3 13. Nemesnádudvar 3 1- 2 4-8 3 14. Bácsalmás 3­1 2 2-4 1 15. Tiszaalpár 3­1 2 2-10 1 16. Kunbaja 3­- 3 3-11­MEGYEI II. OSZTÁLY Északi csoport, ifjúságiak: Du­navecse-Szabadszállási Honvéd 1-5, Kiskunfélegyházi Honvéd-Csólyos- pálos 5-2, Nyárlőrinc-Kolonker FC 3-2, Jakabszállás-Tabdi 4-1, Tiszaug KTE-Ladánybene 5-2, Kunszállás- Helvécia 2-5, Akasztó-Kecskeméti MÁV 5-3, Tass-Orgovány 1-0. ÉSZAKI CSOPORT 1. Tass 3 3- ­134 9 2. Kkfházi Honvéd 3 3- ­134 9 3. Nyárlőrinc 3 3- ­12-3 9 4. Akasztó 3 3- ­12-5 9 5. Tiszaug-KTE 3 2 1 ­10-3 7 6. Helvécia 3 2- 1 13-7 6 7. Kolonker FC 3 1 1 1 7-5 4 8. Jakabszállás 3 1 1 1 6-7 4 9. Szabadszállás 3 1- 2 8-6 3 10. Orgovány 3 1- 2 3-6 3 ll.Tabdi 3 1- 2 6-10 3 12. Ladánybene 3 1- 2 5-9 3 13. Kunszállás 3­1 2 4-10 1 14. Kkméti MÁV 3­- 3 7-17­15. Dunavecse 3­- 3 3-14­16. Csólyospálos 3­- 3 4-16­Déli csoport, ifjúságiak: Bátmo­nostor-Gara 6-1, Császártöltés-Bács- borsód 2-6, Csávoly-Sükösd 1-2, Du- nafalva-Kiskunhalasi Spartacus 2-3, Géderlak-Nagybaracska 2-3, Kele- bia-Katymár 2-1, Kecel-Szakmár 3-2, Vaskút-Hercegszántó 4-0. DÉLI CSOPORT 1. Bácsborsód 3 3 _ _ 17-2 9 2. Kecel 3 3­­17-8 9 3. Kiskunhalasi Sp. 3 3­­14-5 9 4. Bátmonostor 3 3­­10-2 9 5. Vaskút 3 2­1 7-1 6 6. Nagybaracska 3 2­1 12-8 6 7. Sükösd 3 2­1 6-3 6 8. Császártöltés 3 1 1 1 16-8 4 9. Szakmár 3 1­2 12-7 3 10. Kelebia 3 1­2 5-9 3 11. Géderlak 3 1­2 5-12 3 12. Csávoly 3 1­2 4-13 3 13. Gara 3­1 2 5-11 1 14. Dunafalva 3­­3 2-8­15. Katymár 3­­3 4-21­16. Hercegszántó 3­­3 1-19­Tegnap ért véget a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett Sakkozó Magyarok IV. Világtalálkozója. A nemzetközi verseny fel­nőtt kategóriáját a debreceni Lengyel Ferenc (jobbról) nyerte. A díjat Nagy Ferenc, a megyei sakkszövetség alelnöke (balról) és Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, a verseny fővédnöke (középen) adta át. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS MLSZ: vannak titkos jelöltek Szerdán délutánig, amikor alig fél nap volt hátra a jelentkezési határidőig, több tucat egyesü­leti javaslat érkezett az elnök­re, valamint elnökségi tagokra a Magyar Labdarúgó Szövet­ségbe. A szövetség munkatár­sai, az előírásokat betartva, semmiféle információt nem ad­tak a faxon, vagy postán beér­kezett dokumentumokról. Az ügyvezető főtitkár, Berzi Sán­dor külföldön tartózkodik, így a jelentkezőkről érdemben senki nem nyilatkozik. Annyit Bár a realitás az, hogy az újvidéki 0-4 után nincse­nek továbbjutási reménye­ink, de azért a Vojvodina játékosai is hibázhatnak. Ezt nyilatkozta szerdán Glázer Róbert, az Újpest FC labdarúgó- csapatának vezetőedzője a csü­törtök este Vácott 20 órakor (MTV2) kezdődő UEFA Kupa­selejtező visszavágó mérkőzés kapcsán. Glázer annak ellenére derűlátó, hogy hét játékosára nem számíthat: az Újvidéken kiállított, s eltiltott Kopuno- vicsra és Tóth Norbertre, az UEFA Kupába nem nevezett Véberre és Petőre, továbbá a sé­rült Jeneire, Csordásra és Szán- tay kapusra. A vezetőedző már összeállí­tást is adott. Eszerint Vácon a Bíró - Kiskapusi, Szlezák, Ta­mási, Lőw - Babos Á., Zimmermann, Tokody vagy Szabó Z„ Csillag - Térjék, Ko­vács Z. összeállítású együttes veszi fel a küzdelmet a Vojvo­dina ellen. jegyeztek meg az MLSZ-appa- rátus tagjai, hogy várhatóan to­vább emelkedik a kandidálók száma, mert a szerda éjféli ha­táridőig postára adott jelölések csak csütörtökön vagy pénte­ken érkeznek meg a szövetség­be. A részeredmények várható­an hétfőn válnak ismertté, a teljes listára azonban a szep­tember 25-i tisztújító közgyűlé­sig várni kell, mert több jelölt írásban kikötötte, hogy jelent­kezését titokban kell tartani.- Nem téveszt meg bennünket az az hír, hogy az ellenfél labda­rúgói közül többeket gyomorfá­jás gyötör - érvelt Glázer. - El­lenfelünk egységes és nagyon jó játékosokból álló gárda, ám ha­zai környezetben számunkra mégis csak a győzelem lehet el­fogadható eredmény, hiszen ez szolgálja célunkat, a csapatépí­tést. Arra a kérdésre, hogy a já­tékosokat feldobja-e az, hogy hosszú idő úján prémiumot kaptak a Nyíregyháza legyőzé­sét követően, Glázer azt felelte: labdarúgói jó hangulatban vár­ják a Vojvodinát.- A sok-sok hitegetés után - folytatta Glázer - a játékosok ér­zik, hogy az új vezetés az ígére­teit betartja, s ennek előbb- utóbb a pályán is meglesz a gyümölcse. A Vojvodina szerda délben érkezett meg Budapestre. A csapat szerda este 20 órakor Vácott gyakorol a csütörtök es­ti mérkőzésre, amelyen az osztrák Konrad Plaltz lesz a já­tékvezető. SPORTHÍREK A Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség - amely idén 30 éves és közreműködése nél­kül rendezték meg a kettesfo- gathajtó-világbajnokságot - tegnap a Pongrácz-tanyán kö­szöntötte a megye hajtóit: Nyúl Zoltánt (Lajosmizse), Szegedi Gábort (Kiskunhalas) és vezetőiket. A vb-n szerepelt két sportembernek dr. Balogh László, a szövetség megyei el­nöke adott át tárgyjutalmat. Ugyanúgy, mint tavaly Sze­geden, ötvenöt ország ver­senyzői vesznek részt az idei síkvízi kajak-kenu-világbaj- nokságon, amely csütörtök reggel az 1000 m-es előfutam­okkal kezdődik meg Milánó­ban. A magyarok mellett az oroszok és a lengyelek képvi­seltetik magukat mind a 26 versenyszámban. TöTÓf% ÜtÍmÍ TANÁCSADÓ BUNDESUSA 1. 1. Hertha BSC-Bremen 1 2. Freiburg-1860 München 1,x 3. VfB Stuttgart-Leverkusen X.2 4. Wolfsburg-Rostock 1 5. Ulm-Dortmund 2 6. Frankfurt-Duisburg 1 OLASZ A-0SZTALY 7. Bologna-Torino 1 8. Fiorentina-Bar! 1 9. Intemazionale-Verona 1 10. Lecce-Milan 2 11. Perugia-Parma x.2 12. Piacenza-Roma x.2 13. VeneziaLldinese X, 2 +1 mérkőzés: ANGOL PREMIER LIGA 14. Liverpool-Arsenal X Valasek Tibor Glázer győzelmet remél BUTI l< ... ősszel is lehet YO?... ES vásárlás, SS árakon... A Hornyik János körúton, a Hanga-órás mellett. A Rábatrans Kft. értékesítésre kínálja alábbi típusú, nemzetközi fuvarozásból kivett 8-9 éves járműveit: • Rába S22.221 + Rába 572.50 • • Rába L22.188 + Rába 574.50 • Érdeklődni lehet: Győr, Budai út 1. * Tel.: 96/412-053 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom