Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-30 / 176. szám

Gyorssegély a rászorulóknak 1999. JÚLIUS 30., PfiNTEK________________________________ Jövő héten kedden alakul meg a megyei újjáépítési bi­zottság, melynek elsődleges feladata az elmúlt hetek eső­zései és viharai során megsé­rült lakóépületek helyreállí­tásának szervezése. A megye egyelőre hatszázezer forint gyorssegélyt utalt ki a legna­gyobb kárt szenvedett kécs- keiek támogatására. Ebből há­rom-, illetve kétszázezer fo­rintot egy-egy magányos, nyugdíjas nő, míg százezret egy gyermekét egyedül nevelő anya kapott. Mindezt tegnap a tiszakécskei képviselő-tes­tületi ülésen, napirend előtti tájékoztatójában jelentette be Endre Sándor, a megyei köz­gyűlés elnöke. A tájékoztatón Kovács Ernő polgármester elmondta: mind­három támogatott lakóháza olyan mértékben károsodott az utóbbi napok esős, viharos időjárása következtében, hogy egyedül, önerőből képtelenek volnának helyreállításukról gondoskodni. Egyikük régi, vert falú háza hetek óta lak­hatatlan. Az épület kapu felő­li fala teljesen kidőlt, a többi fal, a mennyezetek és a ház tetőszerkezete megrogyott. Az idős nő a szomszédban kere­sett átmeneti menedéket. A kécskei polgármesteri hivatal felvállalta, hogy a megyei gyorssegélyen túl gépi és egyéb munkával is segíti a magányos nőt lakásproblémá­ja mielőbbi megoldásában. A régi, lakhatatlanná vált épüle­tet lebontják. Helyére a régi épület anyagait felhasználva egy kisebb, szoba-konyhás épületet emelnek. A megyei közgyűlés 90 ezer forinttal támogatja a vasárnap kezdődő népzenei és népi- tánc-tábort, 200 ezerrel a kécskei szüreti rendezvénye­ket. A polgármester végezetül bejelentette, hogy a kécskei önkormányzat 1,7 millió forin­tot nyert a megyei területfej­lesztési tanácstól a városháza felújítására. Szász András Zsarolták a közvetítőt Még Két héttel ezelőtt történt, hogy egy férfi szórakozni ment egyik barátjával egy kiskunfél­egyházi bárba. A cimbora azzal a kéréssel állt elő, hogy társa valahogy ke­rítsen neki egy alkalmi hölgypartnert. Össze is hozta barátját egy hölggyel, aki a szomszéd asz­talnál ült négy férfi társasá­gában. Miután az újdonsült partnerek elhagyták a helyisé­get, a négy férfi odalépett a közvetítőszerepet játszóhoz, s pénzt követeltek tőle - a nő szolgáltatásaiért cserébe. Nyo­matékül alaposan össze is verték. Ezután kényszert al­kalmazva a lakására hurcol­ták, s ott összeszedtek 26 ezer forint készpénzt és 42 ezer forintot érő arany ékszert. Kedden azonban újra felke­resték a férfit az erős embe­rek, mondván: adjon ismét 20 ezer forintot, ugyanis mióta a hölgyet összehozta a barátjá­val, a nőt nem látták, s nem dolgozik nekik. Az illető fele­sége azonban ekkor már meg­elégelte a dolgot, s feljelentést tett. A négy gyanúsított közül egy 27 éves, félegyházi férfi már őrizetben van. Kása Megcsapolták az olajvezetéket A halasi tűzoltóságra szerda éjjel egy óra után érkezett a ri­asztás, hogy egy tehergépko­csi lángol a csólyospálosi sze­méttelep közelében. A jármű teljesen kiégett, de az csak a lángok megfékezése után derült ki, hogy mitől gyulladt ki a Mercedes. A gépkocsiból egy nagy nyomá­sú hidraulikatömlőt - amely­re egy csapot szereltek - csat­lakoztattak a föld alatt húzó­dó Mol-távvezetékre, és azon keresztül fejték át a kőolaj- származékot a járműre sze­relt tartályba. A veszélyes művelet közben keletkezett a tűz, de az elkö­vetők eltűntek a helyszínről. A rendőrség kiderítette, hogy V. Sándor szegedi lakosnak köze van a gazolinvezeték megcsa­polásához, mert bizonyítható­an huzamosabb ideig ő vásá­rolta fel az ellopott kőolajter­méket. - Az eset körülményei még tisztázásra várnak, V. Sándor ellen jelenleg orgazda­ság miatt folyik büntetőeljárás - tájékoztatta lapunkat Braun Tamás alezredes, a halasi rendőrkapitányság szóvivője. T. K. GAZDASAROK Irtsuk ki az arankát! Az aranka különböző fa­jai az utóbbi években je­lentős mértékben elsza­porodtak, úgy a szántó­földeken, mint az útszé- leken és a községek belterületén. Veszélyes növényként előfor­dul elsősorban a zöldségfé­léken, pillangósokon és a kü­lönböző gyomnövényeken. A fémzároltvetőmag-előállítás nehezen tisztítható gyom­magja. Exportgátló tényező igen sok terménynél. A védekezés ellene lelkiis­meretes munkát kíván. A gyomnövény ellen felhasz­nálható készítmények totális hatásúak, nemcsak az aran­kát pusztítják el, hanem a kultúrnövényt is. Nem ele­gendő csak a látható foltot lepermetezni, hanem az alig észrevehető, vékony, terje­dő fonalai miatt a szegély 1 méteres körzetét is le kell perzselni. A védekezést egy évben legalább 2-3 alkalommal vég­re kell hajtani, hogy a mag­készletet, illetve a terjedést csökkenteni tudjuk. Négy­zetméterenként 0,5-0,2 1/ha permetlevet kell kijuttatni, a növényzet nagyságát és sű­rűségét figyelembe véve. Használható készítmé­nyek: Régióné 40 EC (tö­ménység: 0,5%), Régióné Turbo 20 SL (0,5%), Chal- lange 150 EC (1,0%), Bro- motril 40 EC (1,0%), Finale 14 SL (1,0%), Glialka 20 EC (1,0%), Glialka 36 EC (0,6%), Glistar 68 WG (0,4%), Glyfos 36 EC (0,6%), Medalion 48 EC (0,5%). Ezen szerek egy része sza­bad forgalomban is kapható. Felhívjuk a vállalkozók és kistermelők figyelmét a vé­dekezési munkálatok elvég­zésére és az óvó rendszabá­lyok betartására. Dr. Kőrösmezei Csaba Bács-Kiskun megyei NTÁ MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Leszereltek a katonák Százötvenöt Bács-Kiskun, Szolnok, illetve Békés megyei honvéd mondott búcsút teg­nap, kilenc hónap után a kis­kunfélegyházi Bem laktanyá­nak és az V. Kiskun Elektro­nikai Harcezrednek. Hárman még egy ideig tovább kényte­Hulladéklerakó- társulás alakult Tegnap Vaskúton 28 település képviselői megalakították a Felső-Bácskai Regionális Hul­ladéklerakó Önkormányzati Társulást, mely 104 ezer lakos hulladékelhelyezését hivatott megoldani. Matheisz János vaskúti polgármestert válasz­tották a társulás elnökévé, míg helyettese Dancsa Bálint bajai alpolgármester lett. A felügye­lőbizottság tagjai: Bátor Fe­renc (Baja), Kerényi Tamás (Bácsalmás) és Nagy János (Mélykút). Matheisz János el­mondta: a dokumentáció el­készülte után, jövő januárban pályázattal szeretnének támo­gatást nyerni a beruházás­hoz. Remélik, hogy 2000-ben megkezdődhetnek a munká­latok és 2001-től fogadhatja a lerakó a térségben képződő kommunális szemetet. lenek viselni a zöld egyenru­hát. Jogerős bírói ítélet alap­ján ugyanis katonai fogház- büntetést kaptak - tájékoztat­ta lapunkat Tagai Lajos őr­nagy. A sajtóreferens elmond­ta, hogy 1 millió 232 ezer 400 forint segélyt osztottak ki a le­(Folytatás az 1. oldalról.) Szerkesztőségünk a beérkező panaszok nyomán megpró­bálta kideríteni, hogy miért nem veszik fel a Démásznál a telefont. Kiderült, hogy az áramszol­gáltató rt. éppen július 1-jétől hajtott végre olyan átszerve­zést, melynek nyomán a ko­rábbi nagykőrösi üzletigazga­tóság egész területén - amely­hez valaha kilenc kirendelt­ség tartozott - csak egyetlen telefonszámon lehet a hibá­kat bejelenteni. Igaz, ez úgynevezett kék­szám (tehát vidékre telefo­nálva is helyi tarifát kell rajta fizetni), ám a vonalak száma csak kettő. S olyan időjárás esetén, amikor egyszerre lép fel több száz fogyasztónál szerelőknek. A pénzt a kato­nák szociális helyzete alap­ján osztották szét. Minimum 5.850, maximum 19.500 forin­tot kaptak. Három hónap múlva, kikép­zés után újabb katonákkal te­lik meg a félegyházi laktanya. áramszünet, a készülék ki- csöng ugyan, de gyakorlatilag foglalt, mert egyszerre töb­ben szeretnék a hibát beje­lenteni. Kevés a hibafelvelő diszpécser, aki legalább meg­nyugtatná a bejelentőt. A témával foglalkozó július 15-i cikkünket, valamint az ezt megelőző szóbeli megke­resésünket a Démász Rt. sze­gedi központja „bejelentés­ként” kezelte, s írásos vá­laszt küldött rá. Ebben Tamás Miklós műszaki igazgató és Braun Miksa „működéssza­bályozási és elemzési osztály- vezető” tudtunkra adta, hogy - a többi között - fejlesztik a hibacímek felvételét szolgáló telefonközpontot, s a fogyasz­tókat is értesítik a rendszer célszerű használatáról. GYORSHÍREK Tovább keresik a hamisítókat Egyelőre még nem sikerült elfogni a pénzhamisítással gyanúsított Lovas Andor ba­jai, Herczeg György miskei és Bennő Csaba kalocsai la­kosokat - tájékoztatott Zentai Ida, a megyei rendőr-főkapi­tányság szóvivője. Lovas jú­nius végén nagyobb mennyi­ségű hamis ötezerforintost hozott forgalomba E. Gábor segítségével. Ő a kiskunhala­si posta alkalmazottjaként a bácsbokodi postán helyette­sített, amikor a Lovastól át­vett hamis ötezerforintoso­kért Postatakarékjegyeket adott. Gázrobbanás Tiszaalpáron H Gázrobbanáshoz riasztották a tűzoltókat tegnap délelőtt Tiszaalpáron. Az Alkotmány utcai családi házban lakó, idős hölgy éppen az ebédet főzte, mikor eddig még ki nem derített okból a gáztűz- :: helyet üzemeltető gázpalack felrobbant. A robbanás kö­vetkeztében a hölgy elsőfokú égési sérüléseket szenvedett. A konyha berendezéseivel együtt teljesen kiégett, a lég­nyomástól pedig kitörtek a ház abldkai. A kár az első | becslések szerint megközelí­ti a 400 ezer forintot. Véradás Tabdin Véradásra lesz augusztus 1- jén a tabdi művelődési ház­ban. A vöröskereszt és a me­gyei vértranszfúziós állomás munkatársai 9-12-ig fogadják a véradókat. Lánctalpasok a búzában Lánctalpakat szerelnek a kombájnokra Szolnok me­gyében, hogy így mentsék a gabonát az elvizesedett föl­dekről - mondta Bottyán Bé­la, az FVM megyei hivatalá­nak helyettes vezetője. Ed­dig a 85 ezer hektárnyi búza kétharmadáról takarították be a kenyérnekvalót, a ter­mésátlag 3,3 tonna körüli. Kicsöngött a Démász kék telefonja, csak nem vették fel Nyáron sem sülhet fel! Ha az új Opel Astrát választja, mely a legforróbb nyárban és a legmelegebb helyzetekben is megállja a helyét! Légkondicionálóval most akár 100 000 Ft kedvezménnyel is! További részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben! OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT Jász u. 24. Tel.: 76/500-240 Fax: 76/482-201 OPEL CSERNI 6500 BAJA Keleti Ipartelepi út 61 Tel./Fax: 79/323-811 OPEL AUTÓARENA 6400 KISKUNHALAS Bácskai út 1-3. Tel.: 77/423-480 Fax: 77/423-488 OPEL START 6200 KISKŐRÖS Dózsa György út 71. (az 53-as úton) Tel./Fax: 78/413-932 OPEL START 6301 KALOCSA Bem apó u. 21. Tel./Fax: 78/462-949 jjkDs! - Lépjen velünk a XXI. századba! j 2. rész: HOGYAN csatlakozhat Ön, illetve CÉGE az ISDN hálózathoz? Társaságunk két nappal ezelőtt tájékoztató sorozatot indított az Integrált Szolgáltatású Digitális Hálózatról, amelyet azon előfizetőinknek ajánlunk, akik nagy kapacitású alközponti berendezéssel rendelkeznek, ill. akiknek távbeszélő-forgalmuk, adatforgalmuk jelentős. E vonalak egyaránt hasz­nálhatók telefonálásra, azaz hangátvitelre, de a sávszélesség lehetővé teszi a nagy mennyiségű adatátvitelt, sőt képanyagok továbbítását, akár videotelefo- nálást is. Az ISDN hálózathoz kétféle módon csatlakozhat: alap-, ill. primer­csatlakozással. Az alapcsatlakozás (ISDN2, BRA) kisebb irodák, illetve magánszemélyek telekommunikációs igényeinek teljesítésére alkalmas, tehát ahol kisebb átviteli sebesség és csatomaszám is elegendő, többek között egyedi Internet-elérésre is megfelelő. A szolgáltatás pont-többpont és pont-pont konfigurációban alkalmazható. Ez a csatlakozási mód egy érpár felhasználásával 2 db 64 kbit/s sebességű fel­használói (B) csatornából, valamint 1 db 16 kbit/s sebességű jelzésátviteli (D) csatornából áll. Mindkét B csatorna felhasználható beszéd és adat közvetí­tésére. A két csatorna egy időben, egymástól függetlenül (pl. két telefonhívás, egy telefon- és egy faxhívás, egy telefonálás és egy adattovábbítás), de együttesen is felhasználható (pl. képtelefon vagy 128 kbit/s sebességű adat- továbbítás). Az alapcsatlakozás minőségi jellemzője, hogy a rendszeren valóban jó minőségű telefonbeszélgetés (7 kHz) bonyolítható le, s a hagyományos faxo­láshoz képest 6-7-szeres sebességű átvitel valósítható meg. Az ISDN alap- csatlakozás biztosítása az Ön vagy cégének telephelyén egy ún. hálózat­végződtető egység (NT - Network Termination) felszerelésével fejeződik be. Pont-többpont konfigurációban a hálózatvégződtető egységhez köz­vetlenül két ISDN végberendezést lehet csatlakoztatni. Nagyobb igény esetén azonban S busz is kiépíthető, melyhez legfeljebb 8 ISDN típusú, vagy illesztő (TA - Terminal Adapter) közbeiktatásával hagyományos (analóg) végberendezés is kapcsolható. Pont-pont konfigurációban a hálózatvégződtető egységhez egyetlen ISDN végberendezés, alközpont csatlakozik. Felhasználói szemszögből ez azt jelenti, hogy az eddig vagy csak telefonálásra, vagy csak faxolásra használt előfizetői vonal a továbbiakban szimultán alkalmas két különböző célra (pl. telefon és fax, telefon és adattovábbítás stb.). A következő cikkben a primercsatlakozásról nyújtunk tájékoztatást, amely az üzleti élet ”nagyobb" szereplőinek ajánlható. Találkozunk hétfőn, ugyanitt. Tartson velünk akkor is! A szolgáltatásról a 62/402-735, ill. a 62/402-777 telefönszámokon nyújtunk felvilágosítást. \ A leszerelők többsége egyenesen a vasútállomásra ment, hogy mielőbb vonatra ülhessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom