Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24 / 171. szám

10. OLDAL HÉTVÉGI MAGAZIN 1999. JÚLIUS 24., SZOMBAT A Molekulaember című szobrot - amely Johnathan Borofsky alkotása - Berlinben, a Spree folyó közepén állították fel. A szobrászművész a következőképpen értelmezte müvét: az emberi kapcsolatok jelképének tekinthetjük. FOTÓ: FEB-REUTERS Már nemcsak Floridában látható delflnshow, hanem a fekete-tengeri Várnában is. Kálóján Sarchev és nyolc társa óriási sikereket arat műsorával. / Az „Évszázad Armadája” Hatalmas turistatömeget - nyolcmilliónyi látogatót - von­zott Rouenba az „Évszázad Ar­madája”, amely nemrégiben végleg kihajózott a francia vá­rosból. Az érdeklődők tíz napon át ingyenesen tekinthették meg a világ jelenleg létező, működő legnagyobb és legszebb 30 vitorláshajóját, valamint másfél tucatnyi hadihajót és félezer elegáns jachtot. A rakpartokon, hidakon ismét százezrek szo­rongtak, hogy lássák a szép bú­csút: a kibontott hatalmas vi­torlákkal útra kelő tengeri jár­műveket, a felsorakozott, tisz­telgő 8 ezer fehér ruhás mat­rózt. Minden távozó vitorlást hatalmas taps kísért, miközben a térség zengett az adott hajó nemzeti himnuszától és a kür­töktől. Az Armada Rouentól a ka­nyargó Szajnán a torkolatig 100 km-t tesz meg. A tengeren a vi­torlások Honfleur felé vették az irányt, majd Saint Malóba tar­tanak a Cutty Sark vitorlásver­seny startjára. Az Armada be­mutatkozóján a Szajna torkola­tától a normandiai kikötőváros rakpartjaihoz felhajózott dí­szes járművek 7 km hosszan sorakoztak fel, s elözönlötték őket a látogatók. A legnagyobb sikert a klasszikus hatalmas háromárbocosok aratták, ame­lyek többsége ma kiképzőhajó­ként szolgál Kolumbiától Len­gyelországig, Norvégiától Ar­gentínáig. Közülük a legna­gyobb, 109 méter hosszú a len­gyel Dar Mlodtierzy, de az orosz Mir, az ukrán Hersones, vagy az argentin Libertad alig marad el mögötte. A sört is szerették a rómaiak A rómaiak tudták, hogyan kell jól élni. Éjszakába nyúló tivor­nyák, frissítő fürdők, szép asszonyok és természetesen jó bor - mindez hozzátarozott mindennapjaikhoz, legalábbis ami a gazdagokat illette. Németország legöregebb városában, Trierben ma is lát­ható nem egy épület, amely szórakozásaikról tanúskodik. Amit azonban eddig még csak nem is sejtettünk: a rómaiak nemcsak a szőlő levéért lelke­sedtek, hanem szívesen nya­Kristóf, az utazók védőszentje Szent Kristófot, a 14 segítőszent egyikét, a keresztény mártírt évszázadok óta a vízenjárók, vándorok, kincskeresők, zarán­dokok, századunk húszas évei óta pedig az autósok védelme­zőjeként is tisztelik. Művészi ábrázolásokon hatalmas sza­kállas férfi, aki egy folyón át a vállán viszi a gyermek Jézust, kezében kizöldült botot tartva. A legenda szerint miközben át­kelt a folyón, egyre súlyosabb­nak érezte vállán a gyermeket és a túlsó partra érve felnyö­gött: „Mintha az egész világot vittem volna át a folyón.” Mire a gyermek megszólalt: „Nemcsak az egész világot vitted válladon, hanem azt is, aki teremtette és fenntartja azt.” Azóta nevezik Krisztophorosznak, azaz Krisz­tushordozónak. Az évszázadok során elter­jedt róla, hogy megóv a pes­tistől. Napjainkban pedig a né­metországi autóutakon segítője is akad a vadul száguldozó ve­zetők megfékezésére, mégpe­dig a „sárga Kristófnak” neve­zett mentőhelikopter. kalták a sört is. Trierben fellelt számos lelet bizonyítja, hogy már a rómaiak idejében is fel­dolgoztak árpalevet és árultak sört. Régészek ugyanis az elmúlt években egy temetőben és egy templom környékén végzett ásatásaik során 70 centi széles és 50 centi magas sírköveket találtak, rajtuk a jól olvasható „cervesarii” (serfőző), illetve „negotiatores artis cerve- sariae” (sörkereskedő) felirat­tal. Egy Diocletianus császár által 301-ben kiadott ármaxi- málási rendelet szerint a „cervesia” (sör) fele annyiba került, mint az egyszerű aszta­li bor. Az ókori sör ízéről és előál­lításának módjáról semmi kö­zelebbit nem tudni. Valószínű­leg sötét színű nedű lehetett. Annak ellenére, hogy kiderült: a rómaiak sört is fogyasztot­tak, mégis mindenekelőtt szenvedélyes borivók voltak. Átlagosan fejenként évi 150 li­ter bor szaladt le a torkukon. A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA 1999. JÚL. 26-AUG. 1-JÉIG Herczeg Kata értelmezi a csillárok állását. A hívás díja percenként 99 Ft/áfa+8 Ft kapcs. díj «06-90/230-431 KOS p.a,iv.2o.) Szerelem: Egyelőre képtelen dönteni. Akarja is, meg nem is a változást, ebből aztán sok bo­nyodalom származik, mert hol ezt mondja, hol azt, és partnere kezd kijönni a sodrából. Hiva­tás: A feladatok most már egyre inkább a kedvére valók, így már- már sajnálja, hogy szabadságra megy! «06-90/230-432 BIKA (ív. 21,-V. 20.) Szerelem: A Vénusz most segítő­kész és minden vágyát teljesíti. Ön pedig elég szerény, tehát nincs ne­héz dolga a partnerének sem. Hi­vatás: Elsősorban mások érdekeit védi, de azért nem árt olykor saját magára is gondolnia! Különösen azt gondolja meg, kiért hoz anyagi áldozatot! I«06-90/230-431 IKREK (v. 2i,vi. 2i.) Szerelem: Kicsit unalmasnak tartja majd ezt a hetet, annyira nem tör­ténik semmi. Hivatás: A munká­ban annál több változásra számít­hat. Alighanem összevész a köz­vetlen főnökével, rosszabb esetben a munkaadójával, és első haragjá­ban olyasmit is mond, amit később megbán. I «06-90/230-434 RAK (VI.22,VII,22.) Szerelem: Szívügyekben nem tud dönteni. Különösen nehéz a hely­zete, ha a környezete véleményére is kíváncsi, ugyanis ahány embert kérdez, annyiféleképpen látja a megoldást. Hivatás: Semmi kedve a munkához, pedig most mások helyett is dolgoznia kell! «06-90/230-435 OROSZLÁN (VII.22.-VIII.22.) Szerelem: A héten hagyja magát irányítani, átengedi a kezdemé­nyezést a barátainak, kedvesé­nek. Élvezi a helyzetet, s azt hogy nem kell döntenie, semmi­ért nem kell felelősséget vállal­nia. Hivatás: Munkahelyén a dolgok kedvező fordulatot vesz­nek és előfordulhat, hogy jobb beosztásba kerül! «06-90/230-436 SZŰZ (VIII. 22,IX. 23.) Szerelem: Végre kezd magára ta­lálni. Ez érzelmi életére is kedve­zően hat. Felébred lelkében ro­mantikus énje, és a borúlátást fel­váltja a jövőbe vetett remény. Hi­vatás: Engedékenyebb, mint más­kor. Kollégáival elnézőbb, ennek meg is lesz az eredménye. Min­denben számíthat rájuk! «06-90/230-437 MÉRLEG (Dí. 24,X. 23.) Szerelem: Hódító, flörtölő kedve alábbhagy, és inkább vágyik tar­tós, kiegyensúlyozott kapcsolat­ra. Állandó partnerével is „rende­zi sorait”, ha pedig egyedülálló, most azt keresi, aki mellett lehor­gonyozhat. Hivatás: Ne fogjon még új dologba, várjon türelme­sen! «06-90/230-438 SKORPIÓ (X. 24,XI. 22.) Szerelem: Hatalmába keríti a szere­lem. Érzései vezérlik, és azt sem veszi észre, ha becsapják. Hivatás: Ebben az időszakban nem annyira a kétkezi munkával, mint inkább spekulációval, jó befektetéssel jut anyagi előnyhöz. De senkivel ne társuljon! «06-90/230-439 NYILAS (xi.23,xn.2i.) Szerelem: Most azokhoz is több a türelme, akiket egyébként ne­hezen visel el maga körül. Part­nere családjával is képes össze­barátkozni, ez a jövendő közös élet miatt igazán hasznos lépés. Hivatás: Szakmai és pénzügyek­ben sose a saját feje után men­jen, mert általában melléfog! Fogadja meg mások tanácsait! «06-90/230-440 BAK (XII. 22,1.20.) Szerelem: Hosszú idő után kezdi úgy érezni, hogy megtalálta azt, akit keresett. Ha új és új feltétele­ket szab kedvesének, elronthatja a szépnek induló kapcsolatot. Hiva­tás: Elsősorban a vezető beosztás­ban lévő Bak-szülöttekre várnak nehéz napok, mert túl nagy fele­lősség hárul rájuk. «06-90/230-441 VÍZÖNTŐ (1.21,-ii. 20.) Szerelem: Munkatársai közül vala­kivel szorosabb kapcsolatra vá­gyik, és ebben az sem zavarja, hogy kellemetlen helyzetbe hozza az illetőt. A veszélyes szerelem iz­gatja a fantáziáját. Hivatás: Meg­szaporodnak a feladatok a követ­kező napokban, csak szoros idő­beosztással juthat előbbre. «06-90/230-442 HALAK (ii.2i.-in.2o.) Szerelem: Baráti összejövetelre ké­szül, ahol a szokásos beszélgetésen kívül most az ön magánélete is szó­ba kerülhet. Hivatás: A teendőket rutinszerűen látja el, alig várja, hogy leteljen a munkaidő és me­hessen haza. Otthona csinosítása most mindennél fontosabb! Továbbra is váijuk versenyünkre a lekvárokat __________________________ ZENESZALON Látványnak sem utolsó a sok lekvárosüveg, amelyet eddig olvasóink beküldtek a Petőfi Népe versenyére. Nincs köz­tük két egyforma, a háziasz- szonyok ldfogyhatatlanok a leleményben. Akad olyan, amelyen csak egyszerű kis te­tő van, de készítője pár ked­ves szóval ajánlotta a zsűri fi­gyelmébe művét. A másikon nagy műgonddal elkészített szalvéta díszeleg, a harmadi­kon ott a megjegyzés: „nagy­anyám receptje szerint”. Az embernek összefut a nyál a szájában, ha arra gondol, mi­lyen lehet az ízük. Majd elvá­lik a zsűrizések folyamán. Ad­dig is van elég idő, aki tehát még nem küldött nekünk ott­hon készített művéből, meg­teheti, egészen augusztus 10- éig. Az üvegekre ragasztott címkére kérjük írják rá jól ol­vashatóan nevüket, címüket, és ha van, telefonszámukat is. Az első három helyezett 100, 50, illetve 25 kg cukrot nyer, a döntőbe bejutott versenyzők­nek pedig egy-egy Petőfi Né- pe-ajándékcsomaggal kedves­kedünk. A szakértő zsűri - amelynek tagjai között lesz konzervgyári szakember, gya­korló háziasszony és vendég­látós szakoktató is - az au­gusztus 16-ával kezdődő hé­ten dönti el, ki főzte a legízle- tesebb lekvárt vidékünkön. Az eredményről természete­sen tájékoztatjuk olvasóinkat. Az pInő 5 albumra 15% EMiEn.MÉM 1. Ámokfutók Ezüsteső {. 2. Backstreet Boys Millennium \ 3. D.J. Budai Budai 2. 4. Bravo Summer 4. Válogatós 5. Ricky Martin Ricky^Maxtin 6. Sterbinszky Eg^-njfcr a ... 7. In Da House 5. V^Sgatás 8. Balatoni buli .^Síogatás 9. Vengaboys *4-The Party 10. Britney Spears Baby One... 11. Mr. President Space Gate 12. Fresh Boogie Nights 13. Geri Hal|WötÍ Schizophonic 14. Splash^ Hozd el a ... 15. Mik&OÍdfíeld Guitars... 16. ;.áÍÍ'n:::: Menny és Pokol l7|sBest of Disco 2. Válogatás í%. Glub Sounds 3. Válogatás 19; Picasso Branch Picasso Branch 20. Jamiroquai Synkronized Kecskemét, Hornyik J. krt. 2. Kecskemét, Pólus Róna, X/4. Kiskőrös, Petőfi tér 15. Baja, Eötvös u. 7. Baja, Kossuth u. 2. Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Kalocsa, Szt. István u. 37. 33606 A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes Ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti Időjárás­előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Már szombaton kérje az újság­árusoktól! csak 38 forint! rr.TiT.7-ri

Next

/
Oldalképek
Tartalom