Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-16 / 138. szám

1999. június 16., szerda Hazai tükör - Világtükör 5. oldal Szlovén-magyar-olasz kormányfői nyilatkozat az együttműködésről Az átfogó balkáni rendezés a cél Magyarország és Olaszország továbbra is aktívan támogatja Szlovénia azon törekvéseit, hogy már a következő bővítési körben a NATO tagjává váljon - egyebek között ezt rögzítet­ték a Maribori Nyilatkozatban, amelyet kedden fogadott el Szlovénia, Magyarország és Olaszország miniszterelnöke. Lemondták II. János Pál pápa betegsége miatt az egy­házfő június 18-ára, péntekre tervezett örményországi vil­lámlátogatását. A Szentatya lázzal járó influenzás megbe­tegedése miatt kedden nem volt jelen a Krakkó melletti szentmisén. A krakkói misét közel kétmillió hívő előtt An­gelo Sodano vatikáni bíboros mutatta be. A pápa orvosai közölték: II. János Pál álla­pota reggel óta jelentősen ja­vult, láza csökkent, tehát ag­godalomra nincs ok. A katonaságot is bevonják a rendőrség mellett a cseh-szlovák határ őrzésébe, mert nagyobb terhelésre lehet számítani az illegális beván­dorlók részéről - közölte Vác­lav Grulich cseh belügymi­niszter. Engedélyezni fogja Ehud Barak megválasztott izraeli miniszterelnök a Har Homa nevű, kelet-jeruzsálemi zsidó lakótelep építésének folytatá­sát. A Háárec című izraeli lap június 15-i, keddi jelentése szerint a politikus ezt ígérte egyik reménybeli koalíciós partnerének. Negyven iszlám ország tör­vényhozói tanácskoznak Irán­ban. Az Iszlám Parlamentek Szervezetének első konferen­ciáján egyebek között a ko­szovói helyzetet, a muzulmá­nokkal szembeni megkülön­böztetés és a kábítószer elleni harc kérdéseit vitatják majd meg. Felfüggesztették Belgium után Luxemburgban is a Coca-Cola cég összes üdítői­tal-gyártmányának árusítását. Az amerikai élelmiszeripari óriás hollandiai ágazata ugyancsak jelezte, hogy „a vásárlók megnyugtatása vé­gett” fontolgatja termékei ki­vonását az ottani piacról is. Az üdítőket azért távolíttatták el az összes elárusítóhelyről, mert előzőleg száznál is több belga fiatal szorult orvosi ke­zelésre rosszullét miatt, s mindről kiderült, hogy nem sokkal korábban kólát fo­gyasztott. Torgyán a heti ülés mel­lett. Professzionális Ország- gyűlés, mint a magyar, heti rendszeres- séggel kellene, hogy ülésezzen, mert a tör­vényalkotói munka mellett po­litikai állásfoglalásokra is szükség van - közölte kedden Torgyán József, az FKGP el­nöke. Kovács nem mond le. To­vább kívánok dolgozni az ál­talam 1998 szeptemberében elvállalt munka elvégzésén a következő tisztújító kongresz- szusig, amely majd eldönti, hogy megfeleltem-e a rám bí­zott feladatnak - mondta Ko­vács László az egyik napilap keddi értesülésére reagálva, miszerint a szocialisták frak­ciójában többen szívesen lát­nák a pártelnök távozását. A Janez Drnovsek, Orbán Vik­tor és Massimo D’Alema által elfogadott dokumentumban megállapították, hogy sikere­sen fejlődik a három ország 1996 óta bontakozó szorosabb együttműködése. Megerősítet­ték országaik azon törekvését, hogy átfogó párbeszéd és együttműködés alakuljon ki a nemzeti kisebbségek védel­Törvényileg előírja az Orszá­gos Területfejlesztési Kon­cepcióban kijelölt 7 tervezési­statisztikai körzet számára, hogy regionális fejlesztési ta­nácsot hozzanak létre, amely kidolgozza és megvalósítja a közös területfejlesztési prog­ramot. Erre elsősorban azért van szükség, mert Európa immár az erős régiók demok­ratikus közössége, ahol az el­maradottabb térségek felzár­kóztatására szánt pénzeket az átlagosan 1,5-2,5 millió lakost számláló körzetek kaphatják. Az ország közigazgatása ezzel a lépéssel nem változna, a megyerendszer (egyelőre) megőrizné eredeti közigazga­mében. Felszólították a nem­zeti kisebbségeket és szerve­zeteiket, hogy keressék a szo­rosabb együttműködés formáit a különböző nemzetközi fó­rumokon és a nem kormány­zati szervezetekben. A kor­mányfők állást foglaltak a magyar-szlovén-olasz kultu­rális és oktatási együttműkö­dés elmélyítése mellett. tási funkcióit. A vita során a régiók kialakításával min­denki egyetértett, de többen javasolták a tárgyalás folytatá­sának őszre halasztását, hogy legyen idő az állam, az ön- kormányzatok, a gazdaság szereplői és a tudomány véle­ményének összehangolására és a megfelelő hatáselemzések elvégzésére. Egyesek szerint erős önkormányzattal kell rendelkezniük a régióknak, mások szerint természetes, hogy bennük az államnak le­gyen vezető szerepe. Az esti órákban számos zá­rószavazásra került sor. Dön­tött a Ház a koszovói béke- fenntartó erőkkel kapcsolatos A Maribori Nyilatkozat le­szögezi, hogy olyan hosszú távú megoldást kell találni a koszovói és a délszláv vál­ságra, amely garantálja Jugo­szlávia demokratizálását és Délkelet-Európa stabilitását. A miniszterelnökök remé­nyüket fejezték ki, hogy foly­tatódik az Európai Unió bőví­tése, és üdvözölték az Európai Tanács kölni ülésének határo­zatait az intézményi reformok­ról, valamint az Uniónak azt a szándékát, hogy véleménycse­rét folytat a tagjelölt orszá­gokkal e kérdéskörben. javaslatokról, módosította az egészségügyről, a szakképzési hozzájárulásról és a közbe­szerzésekről szóló törvénye­ket, elfogadta a közterület-fel­ügyeletről és a szabálysérté­sekről készített új törvényeket. Napirend előtt Szalay Gá­bor (SZDSZ) kijelentette: már meghirdetésük időpontjában is teljesíthetetlenek és ezért ha­misak voltak a Fidesz válasz­tási ígéretei, amelyek nagy arányú adócsökkentésről és sosem látott gazdasági növe­kedésről szóltak. Járai Zsig- mond pénzügyminiszter vála­szában elismerte: valóban van szó új adónemek bevezetésé­ről vagy visszaállításáról, hogy közelítsék egymáshoz a tőke- és munkajövedelmek adóztatását. Ezzel együtt évről évre csökkenni fog a nemzeti termékből az állam által el­vont rész aránya. S. A. Rudolf Schuster FÓfÓ: FEB/RÉIÍTÉRS A pozsonyi eskü Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság új ál­lamfője kedden Pozsonyban ünnepélyes kere­tek között letette a hivatali esküt. „Becsüle­temre és lelkiismeretemre esküszöm, hogy a Szlovák Köztársasághoz hű leszek, a szlovák nemzet, a Szlovák Köztársaságban élő nemzeti­ségek és etnikai csoportok boldogulásával tö­rődni fogok. Kötelességeimet a polgárok érde­kében, az alkotmányban és más törvényekben szavatolt jogaik megőrzése és védelme szolgá­latában fogom teljesíteni” - hangzott a fogada­lom szövege. A rendhagyó helyszínen, a Szlovák Filhar­móniának otthont adó pozsonyi Vigadó felújí­tott épületében megtartott parlamenti díszülé­sen Rudolf Schuster az alkotmánybíróság el­nöke, Milan Cic kezébe tette le az államfői es­küt. Az eseményen jelen volt Göncz Árpád ma­gyar, Václav Havel cseh, Thomas Klestil oszt­rák, Aleksander Kwasniewski lengyel és Leo- nyid Kucsma ukrán államfő is. Az eskütétel után az új államfő a beiktatási ünnepség félezer résztvevőjével együtt a Szent Márton-székesegyházba vonult, ahol hálaadó ökumenikus istentiszteleten vett részt. Délután Rudolf Schuster az elnöki hivatal épületének erkélyéről szólt a tiszteletére egybegyűltekhez, majd jeles szlovák személyiségek emlékhelyé­nél, köztük Alexander Dubcek Sírjánál tett tisz- telgő látogatást. A megyerendszer egyelőre megőrzi közigazgatási funkcióját Régiók - nagy pénzekre várva A három évvel ezelőtt alkotott területfejlesztési törvény lehe­tővé tette, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok önkénte­sen társulva regionális fejlesztési tanácsokat hozzanak létre. Az a törvénymódosítás, amelyről tegnap kezdett vitázni a parlament, egy lépéssel tovább megy. Mi lesz az UCK-val? Házkutatás Kovács Attila cégeinél Az APEH Bűnügyi Igazgató­ságának nyomozói kedden házkutatást tartottak a Ma­gyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Kovács Attila cégei­nél: a Canyon Wheel és a Ko­vács Acél Rt.-nél - tudtuk meg Burillák Attilától, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivőjétől. A bűnügyi igazgatóság illeté­kese elmondta, hogy két külön feljelentés érkezett, mindkettő ismeretlen tettes ellen. Ilyenkor az adóhatóságnak, illetve a bűnügyi igazgatóságnak nincs mérlegelési jogköre, az eljárást le kell folytatnia. A bűnügyi igazgatóság kizárólag a törvé­nyi előírásoknak megfelelően járt el. Az első feljelentő - az APEH Dél-Budapesti Igazgatósága - május közepén, a Kovács Acél Rt. ellenőrzése során értesítette a bűnügyi igazgatóságot, míg júniusban az APEH Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Igaz­gatósága tette ugyanezt. A nyomozást a bűnügyi igazgatóság június 14-én ren­delte el különösen nagy kárt okozó, általános forgalmi adóra elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt. A feltéte­lezett kár mértékéről csak any- nyit lehet tudni, hogy az meg­haladja az 500 millió forintot. Az adónyomozók a két cég székhelyein és telephelyein tar­tott házkutatás során több mint tíz zsáknyi dokumentumot fog­laltak le. Ezek elemzését az APEH szakemberei megkezd­ték. Jogászok szerint a feltéte­lezett bűncselekmény elkövető­jének 2-8 évig terjedő szabad­ságvesztéssel kell számolnia, ha beigazolódik a gyanú. Szerettük volna megkérdezni Kovács Attilát, a két cég elnök­vezérigazgatóját is az ügyről, de lapzártáig nem értük el. A The Wall Street Journal keddi számában megjelent elemzés szerint csak úgy lehet kikecme­regni a koszovói problémahal­mazból azon emberek elárulása nélkül, akiknek a megsegítése érdekében a nemzetközi közös­ség fellépett, ha a Koszovói Fel- szabadítási Hadsereget (UCK) professzionális szervezetté ala­kítják át. Az UCK pusztán rend­őri testületté való transzformá­lása nem elégítené ki a koszovó­iak biztonsági igényeit. Ko­szovó nem térhet vissza a ko­rábbi állapotokhoz, a status quo antéhez „még akkor sem, ha a Fehér Ház és a NATO úgy tesz, mintha visszatérhetne”. Az UCK hadsereggé alakul? Folytatódik a KFOR-alakulatok telepítése A NATO tagországai várha­tóan a jövő hét legelején ha­tároznak a Jugoszlávia elleni légicsapások végleges leállítá­sáról - derült ki a NATO szó­vivőjének keddi brüsszeli tá­jékoztatójából. Jelenleg Ja­vier Solana főtitkár még csak a „felfüggesztésre” adott parancsot. A szerb kivonulásnak a Belgrád és NATO között született tech­nikai egyezmény szerint vasár­nap estére kell befejeződnie. Jamie Shea közlése szerint a jugoszláv erők kivonása a ter­vek szerint zajlik; meglehet, üzemanyaghiány, forgalmi du­gók és szállítójármű-hiány ne­hezíti a folyamatot. A szerb ne­hézfegyverzetnek és személyi állománynak nagyjából egy- harmada már távozott a tarto­mányból. Mintegy tízezer szerb polgár is elhagyta otthonát, ámbár erre, az albán menekül­tekkel ellentétben, senki nem kényszerítette őket. Folytatódik a nemzetközi erők telepítése is. Jelenleg ösz- szesen 24 500 KFOR-katona tartózkodik Koszovóban és Macedóniában. Újabb orosz egység hagyta el kedd reggel boszniai támaszpontját, hogy utánpótlást szállítson a Koszo­vóba irányított 200 orosz ejtő­ernyősnek. All járműből álló gépkocsioszlop élelmiszert, vi­zet, üzemanyagot és készpénzt szállít a pristinai alakulatnak. Georgij Spak vezérőrnagy, az ejtőernyősök parancsnoka sze­rint megerősítik állásaikat az elfoglalt repülőtéren. A Pristinát ellenőrzés alatt tartó brit ejőtemyősök letartóz­tattak öt albánt, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg feltéte­lezett tagjait, miután egy éjsza­kai lövöldözésben életét vesz­tette egy szerb férfi - jelentette kedden a BBC a pristinai brit erők szóvivőjére hivatkozva. Egy szerb család hívta a KFOR járőrszolgálatát segítségül, amikor egyik hozzátartozójukat lelőtték Pristinában. A hely­színre vonuló brit katonákat tűz alá vették a környékbeli házak­ból. Ezután került sor az albá­nok őrizetbe vételére. A NATO-nak mihamarabb meg kell találnia a megoldást a koszovói albán fegyveresek le­szerelésére - hívják fel a fi­gyelmet a brit lapok, amelyek helyszíni jelentéseikben részle­tesen beszámolnak arról, mi­ként pórbálják meg a koszovói városokba visszaszivárgó UCK-fegyveresek átvenni az ellenőrzést, a rendfenntartást a szerb erők távozása nyomán. Rustem Mustafa, a Koszovó északkeleti térségéért felelős UCK- parancsnok a Financial Times lapnak adott pristinai in­terjújában minden kertelés nél­kül kijelentette: az UCK célja, hogy egy független koszovói állam hadseregévé alkuljon át. Rustem Mustafa, akit a brit lap az egyik legkeményebb albán paracsnokként jellemez, és aki még ezután találkozik majd Michael Jackson tábornokkal, a KFOR-erők parancsnokával, közölte: "a NATO nem kérte tőle, hogy fegyverezze le csapa­tait. A bevonuló NATO-egysé- gek parancsnokainak meg­mondtuk, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk Pristinát." Hétfőn a tartományi székhe­lyen a helyi UCK-parancsnok, Sáli Mustafa megtartotta első sajtóértekezletét, ahol elmondta az újságíróknak: az UCK végső célja a térségben élő "összes al­bán egyesítése egy haza terüle­tén, amely magában foglalja Macedónia bizonyos körzeteit is". Sáli Mustafa hangoztatta: fegyveresei kivégeznek miden szerb katonát és rendőrt, akit a városban találnak a NATO-által kedd éjfélig megszabott kivonu­lási határidő után - írta a The Da­ily Telegraph. A tudósítás sze­rint hétfőn este sorra jelentek meg az UCK ellenőrző pontjai szerte Pristinában, különösen a Belgrád felé kivezető északi fő­útvonal mentén. A szerb ortodox egyház Milosevics lemondását kéri A szerb ortodox egyház kedden felszólította Szlobodan Milose­vics jugoszláv elnököt és a szö­vetségi kormányt, hogy mond­jon le. A szövetségi elnök és kormánya mondjon le a nép ér­dekében, hogy otthon és külföl­dön is elfogadható új tisztségvi­selők vehessék át a felelősséget a nép jövőjéért a nemzeti meg­mentés kormányaként - áll a szerb ortodox egyház szent szi- nódusának nyilatkozatában. A dokumentumban az egy­házi vezetők mély nyugtalansá­guknak adnak hangot a koszovói fejlemények, pontosabban a szerbek tömeges távozása miatt, és arra kérik a nemzetközi béke- fenntartó erőket, hogy egyfor­mán oltalmazzák a tartomány szerb és albán lakosságát. Az egyház azt is kéri a KFOR- tól, hogy nyújtson védelmet a Koszovóban található szerb templomoknak és más szent he­lyeknek. A nyilatkozat arra buz­dította a koszovói szerbeket, hogy ne menjenek el, ne hagyják el otthonaikat. Előfizetéssel 301 ajándékot sorsolunk ki a Petőfi Népe nyári szerencsekártya-játékán. FŐDid: FAGYASZTÓSZEKRÉNY! A sorsoláson a júliusi és az augusztusi előfizetők vehetnek részt, akik beküldik a nyereményszelvényt. Keresse a nyereményszelvényt a Petőfi Népe lapcsaládban: ■jróci bakAt qj ruhában ^ Petőfi Népe Petőfi Népe 2 Al Petőfi Népe apás* Ha Ön még nem előfizetője a Petőfi Népének, kérjük, hívja olvasószolgálatunk 06-80/480-756-os ingyenes telefonszámát! S

Next

/
Oldalképek
Tartalom