Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-05 / 103. szám
KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Emlékhangversenyt rendezett a kecskeméti Nagytemplomban a Szent Imre Katolikus Általános Iskola. A hangversenyen a házigazdák mellett fellépett az Angolkisasszonyok kórusa, a Református Kollégium vegyes kara, a Benedictus kamarakórus, valamint az M. Bodon Pál zeneiskola rézfúvósai. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Változások a Dégáznál Társasházi képviselők összejövetele A kecskeméti Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete legutóbbi összejövetelén Fehér Ferenc, a Dégáz Rt. munkatársa volt a vendég, aki ismertette a cég új számlázási rendszerét, amely júniustól lép életbe. Ezentúl megszűnik a kézi díjbeszedés. Továbbra is havonta számlázzák a gázdíjszámlát, ám csak háromhavonta olvassák le az órákat. Júliustól áremelkedés is várható. Fehér úr kitért még a szigorított fizetési határidőkre. A beszámoló után a közös képviselők tették fel kérdéseiket a Dégáz felé. Borsós Zoltán az után érdeklődött, hogy van-e valami előírás a gáztűzhelyek nyomásellenőrzésére. Fehér úr elmondta: korábban ötévenként felülvizsgálták a készülékeket, ám ez az ügyfelek ellenállása miatt országszerte megszűnt. Ma már ez az ügyfelek kötelessége, és érdeke is. Kői Béla, az egyesület elnöke megkérdezte, hogy a Pákozdi csata utca és az Akadémia körút mentén tavaly végzett gázvezetési munkák terep- rendezését mikor fejezik be, mivel hónapok óta ugyanúgy áll. Igaz, a lakók már több helyen maguk elvégezték, hogy ne csúfoskodjon. Fehér úr elmondta, ők a Városgazdasági Kft.-t bízták meg ezzel a feladattal, akik hamarosan elvégzik azt. Az egyesület legközelebbi összejövetelén az épületek rehabilitációja lesz a téma, többek között a lapostetők állagáról, és az emelet-ráépítés magastetős lehetőségeiről beszélgetnek a meghívott szakemberekkel. Sebestyén Hajnalka Hírek Borverseny Az 1999. évi Kecskemét és Vidéke Kistermelői Borverseny legjobb kecskeméti versenyzője Palotás László lett. A legeredményesebb vidékinek pedig - a korábbi évekhez hasonlóan - a jánoshalmi Szili Antalt találta a zsűri. Szabadegyetem A megyei TIT és a kecskeméti önkormányzat szervezésében újraindított Nyugdíjasok Szabadegyeteme című rendezvénysorozat következő előadása május 10- én, hétfőn 16 óra 30 perckor kezdődik a Tudomány és Technika Háza tanácstermében. Báldy Béla Kuba kertészszemmel című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Műsorvezető: Szénási Pál Bertalan. Most a diákok feleltettek Igaz-e, hogy a Homoki Nagy István Általános Iskola helyén McDonald’s épül? Milyen nyári programokat kínálnak a fiataloknak? Várható-e, hogy a Németh László Gimnázium új épületet kap? - ilyen és hasonló kérdések hangzottak el a III. Kecskeméti Diákfórumon a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Az összejövetelre közel 200 diák ment el, hogy feltegye kérdését és kérését a város, illetve az intézmények vezetőinek. A válaszokból természetesen kiderült, hogy senki nem tervez a Homoki-iskola helyére gyorséttermet. Bőséges kulturális és sportprogramot tervez az ifjúsági otthon a nyárra, új épületet azonban egyelőre nem kap a Németh László Gimnázium. Több helyi általános és középiskola diákjai tették fel kérdéseiket, amelyek nemcsak a szórakozási lehetőségeket célozták. A bányaisok például a szezonális munkalehetőségek iránt érdeklődtek, míg a rákó- czisok kérték, hogy a Széktói strandon minden medencét töltsenek fel. A Magyar Ilona iskola diákjai a volt fajátszótér felújítására kérdeztek rá, a széchenyisek pedig szerették volna megtudni: egy nap hány témazárót írathat egy tanár. Kazinczy-jelvényt kapott Az általános iskolák 7. és 8. osztályosainak Debrecenben rendezték meg a Kazinczy szép kiejtési verseny országos döntőjét. Mészáros Szabinát, a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola 7. a osztályos tanulóját a zsűri ezüst Kazin- czy-jelvénnyel jutalmazta. Felkészítő tanára: Bokor Istvánná, ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Polgár Enikő (Belány Melinda) Apostag, Kiss János (Csősz Emília) Szentkirály, Bánó Péter (Kocsis Zsuzsanna) Lajos- mizse, Nagy Zoltán Dániel (Németh Klára), Marton Bálint (Nagy Éva Zsuzsanna), Urbán Szabolcs (Lehóczki Adrienn), Borsodi Dzsenifer (Ádám Eszter Tünde) Fülöpháza, Nagy Nikolett (Tritont Mária), Simon Nikolett (Kovács Etelka) Hetényegy- háza, Vincze Fanni (Kelemen Erika) Orgovány, Mészáros Milán (Száraz Erzsébet), Bóbán Gyula Roland (Bencze Piroska), Katona Márk István (Demeter Katalin), Kálmán Géza Bence (Csernus Ilona Mária) Jakab- szállás, Kovács Szilvia (Boldog Szilvia), Halász Bianka (Her- czeg-Kiss Márta), Varga Lajos Krisztián (Kormos Erika), Tormási Izabella Anna (Balogh Aranka) Ágasegyháza, Rabi Dalma (Baracskai Judit) Szalk- szentmárton, Barabos Donát László (Valkai Éva) Kerekegyháza, Bodoglári Cintia (Révész Tünde), Richter Anett (Parádi Ildikó), Bandzsal Dóra (Pintér Edit), Dékán Lajos (Nagy Mária), Matkovics Tiana (Mang Mónika) Szabadka, Barat Bence (Tordai Gyöngyi), Zoboki Dávid (Tóth Bernadett) Tiszakécske, Kovács Réka (Kelecsényi-Tóth Mónika), Szegezdi Noémi Csilla (Kecskeméti Mária Gizella), Balaton Kamilla (Katona Éva) Kalocsa, Somi Krisztina (Kovács Mária) Kerekegyháza, Nagy Kristóf (Szabó Brigitta) Lajosmizse. Házasságot kötöttek: Balogh István és Mihály Ágnes, Szujó Zoltán és dr. Jankahidy Andrea. Meghaltak: Pólyák Jánosné Benkő Anna (Kerekegyháza), Juhász István (Páhi), Zsohár József, Tormási Pálné Szőke Julianna, Kocsis Zsigmond, Barcsik Imré- né Farkas Anna (Soltvadkert), Gál János, dr. Juhász Magdolna, Kertész-Farkas Pál, Bán István, Lakatos Imre (Dunapataj), Kisberk Rudolf, Nyulász József Ferenc (Kunszentmiklós), Pataki István, Ágoston Lajos, Bogyis Györgyné Kiss Piroska (Kunszentmiklós), Bolytár Andrásné Bócz Terézia, Vincze József Istvánná Tóth Erzsébet, Lantos Ferencné Nagy Irén, Mészáros Imre (Kunszentmiklós), Gömöri János István, Szekér Ferencné Tóth Ágnes (Városföld), Dinnyés József, Farkas László (Helvécia), Vincze Gábor, Kocsis Péter, Bende László, Tarjányi Ferenc (Városföld), Kalics Lajosné Molnár Ilona, Ákos Imre, Sándor Józsefné Mészáros Zsófia, Kovács Imréné Bencze Mária (Tiszakécske), Reibl Györgyné Fodor Terézia, Szabó László Miklós (Lajosmizse), Rakonczai László Imre, Pejner István (Solt), Gonda Lajos Béla (Lakitelek), Zsaludek Istvánná Halyagos Erzsébet (Kerekegyháza), Kis István János (Izsák), Gubacsi Imréné Nagy Etelka, Kovács Istvánná Dudás Ilona, Fábián József Antal, Süveges Jánosné Nagy Ilona, Sándor József Mihály, dr. Térjék Józsefné Bencsik Veronika, Arányi György János, Exner István Józsefné Józan Erzsébet (Nagykőrös), Peregi Pál, Ambrus József, Kuli Jánosné Garaczi Sára, Gimes György László, Parádi Pál (Kiskunfélegyháza), Vincze Virginia Lilla. Középiskolás diáksikerek Csoportos tréning az előadás előtt A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban ma 18 órától az Ideál Egészség és Életmód Klub szervezésében Vörös Ákos tart előadást Hogyan fejleszthetjük emberismeretünket? címmel. Előtte 17.15 órától 17.45-ig Tagir Abdull léleksebész energiahatásra épülő, csoportos tréninget tart az érdeklődőknek. A Föld napja rendezvényeihez kapcsolódva ismét tartottak Kecskeméten középiskolások számára környezet- és természetvédelmi vetélkedőt. A versenyen tizenkét gimnázium és szakközépiskola csapata vett részt Kecskemétről és a városkörnyéki településekről. A versenyen idén a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium ötfős csapata szerezte meg az első helyet. Második lett a kecskeméti református gimnázium csapata, harmadik helyen a kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjai végeztek. A kecskeméti ÁFEOSZ-iskola is eredményesen szerepelt az idei tanulmányi versenyeken. Az Országos Kenguru Matematikaversenyen a szakközépiskolások mezőnyében Bende Imre országos hatodik helyezést ért el. Hatvanhétén fejenként 450 milliliter vért adtak a kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában. A megyei vértranszfúziós intézet a Magyar Vöröskereszttel karöltve, az iskola diákjainak közreműködésével szervezte a sikeres véradást. Fogadóóra A Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete minden héten hétfőn és csütörtökön délelőtt 10 órától fél 12-ig fogadóórát tart a Batthyány u. 2. szám alatt (bejárat a Trombita utca felől), ahol várják a polgárokat mindennemű problémáikkal, javaslataikkal. A közérdekű javaslatokat továbbítják az önkormányzati KELE- képviselőknek. Eboltás Megkezdődött a városi eboltás, amely minden, három hónaposnál idősebb ebre kötelező érvényű. Az oltás díjköteles, ára ebenként 350 forint. Az oltás egész május hónapban tart, a részletes kiírást megtalálható a szokásos hirdetőhelyeken. Elfogott tolvaj A kecskeméti kapitányság vendégszeretetét élvezi az a kecskeméti polgár, P. J., aki még március 14-én hatolt be egy borozóba. Az italmérésből gázpalackot és műszaki cikkeket lopott el, összesen 60 ezer forint értékben. Ismeretlen rongálót keresnek a kecskeméti rendőrök. A vandál április 28-án a Kecske- mét-Alsónál lévő MÁV-állo- máson fejtette ki áldásosnak nem mondható tevékenységét. Az állomás V5-ös kijárati jelzőjénél lévő úgynevezett szigetelt fazekat rongálta meg, s ezzel 175 ezer forintos kárt okozott. BALLAGÓ DIÁKOK - 1999 Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma 12. a. osztály Osztályfőnök: Gálfiné Makra Ildikó Agócs Ákos, Antalfalvi Ágnes, Bobvos Gergely, Bodor Péter, Buda Kata, Csőke Sarolta, Dre- nyovszki Rajmund, Faragó Zsuzsanna, Fekete Gábor, Ficsór Hanna, Gera Csilla, Házi Imre, Horváth Ágnes, Katona Áron, Kiss Beáta Nóra, Kocsándi Ildikó, Kovács Bernadett, Kovács Csilla, Mészáros Gábor, Müller Katalin, Patonai Szabolcs, Pólyák Ágnes, Sárkány Péter, Somoskői Judit, Szabó Rita, Szeverényi Krisztina, Szondi György, Tankó Veronika, Tóth- Kása Balázs, Vass Csaba. 12. b. osztály Osztályfőnök: Vass Tünde Berényi Milán, Csatai Melinda, Cseh Zsuzsanna, Csepeli Zsuzsanna, Csizmadia Gyöngyvér, Flesch Tamás, Galambos Ádám, Gutái Mátyás, Gyovai Gábor, Hámori Balázs, Kiss István, Kocsis Áron, Koleszárik Csaba, Kovács Anita, Lakó Réka, Nagy Gabriella, Nagy Judit, Nagy Oszkár, Nyéki Orsolya, Nyíri Klára, Osztényi Éva, Papp Katalin, Ponicsán Orsolya, Stein Katalin, Szabó Erika, Szakonyi József, Váradi Péter, Varga Márk Tamás. 12. c. osztály Osztályfőnök: Galambos Péter Baranyi Lóránt, Báló Rita, Bende Melinda, B. Szűcs Mária, Farkas Mária, Fazekas János, Fűzi Csaba, Gyenes Kata, Győző-Molnár Gábor, Hegedűs Melinda, Ka- valkó Kinga, Kósa Teréz, Kovács Zoltán, Kurdi Zoltán, Lajis Tímea, Nagy István, Nagy Iván, Poór Gergely, Prácser Anna, Provaz- nik Ariella, Saskői Anikó, Tekes Gyula, Téglás-Kovács Zoltán, Vá- nyi Ambrus. Piarista Gimnázium Kecskemét 12. a. osztály Osztályfőnök: Balázs Gergely Bálint Kamill, Bállá Gergely, Balia János, Beréti Krisztián, Bőczén Árpád, Csizovszki Balázs, Fazekas Ferenc, Ferencz Endre, Földi Áron, Hajagos Csaba, Hajnal Gábor, Hómann János, Horváth Béla, Jobbágy Ambrus, Kovács Antal, Kovács Kornél, Kránic Patrik, Kürti Ignác, Látó Krisztián, Minda Péter, Pacsirta István Gábor, Paku Zsolt, Pászti Károly, Takács Péter, Valent Gábor, Vidovits Norbert, Wiedemann Tamás, Zsíros Róbert. 12. b. osztály Osztályfőnök: Sümeghy György Balassi Dávid, Farkas István, Farkas Zoltán, Forgács Gergely, Ga- laczi Tibor, Gilly Áron, Golovics Ferenc, Jakubek István, Kabáci Zoltán, Káplár Balázs, Lakatos István, Mariánovich Dániel Zoltán, Matkó István Balázs, Mizere Imre, Pásztor Gyula, Sárkány Sándor, Sárospataki Máté, Schleisz- Bognár Attila, Seres Dávid, Soltész Sándor, Szarvák Imre, Szegedi János Péter, Szögeczki Zoltán Özséb, Toldi Ákos, Toriska Tibor. 12. c. osztály Osztályfőnök: Csány Endre Arany Milán Rudolf, Farkas Balázs, Gál József, Gettler Zsolt, Halász Előd, Hegedűs Levente, Kálny István, Kovács Adrián, Lipták Tamás, Nagy István, Nagy Zoltán, Nemes Tamás, Ország Zoltán, Palkovits Márk, Poko- mándy Ferenc, Rácz András, Rácz Attila, Schimó Ferenc, Schnörch Miklós, Siklós Attila, Sipos Szabolcs, Somorácz Ákos, Sovány András, Szabó Kristóf, Szabó Kristóf, Szívás Péter, Szívós Norbert, Terjéki Gábor, Török András, Urbán Péter, Veres Mihály Zoltán.