Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-19 / 115. szám
KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula A KFC befejezi a bajnokságot (Folytatás az 1. oldalról.) A KFC annak ellenére folytatja a bajnokságot, hogy a klubnak tett ígéretek nem váltak valóra. Figyelembe véve az utánpótlás önkormányzati támogatását (3 millió forint), a város labdarúgása hosszú évekre visszatekintve nem volt olyan kilátástalan helyzetben, mint most. Úgy tűnik, az MTK Bognár Györgyön keresztül tett ígérete sem valósul meg. A fővárosi klub nem kíván szerepet vállalni Kecskemét labdarúgásában. A kialakult helyzetben újból csak városi összefogásra és ön- szerveződésre lehet számítani. Kérdés, ez mire lesz elég. Nos, az a bizonyos összefogás egyelőre várat magára. A klubot működtető kft., valamint az egyesület elnökségi tagjai ugyanis az elmúlt hét végére megszerveztek egy beszélgetést dr. Szécsi Gábor polgármesterrel. A kölcsönös eszmecserére azonban - mint azt dr. Kisjuhász Gyula vezetőségi tagtól megtudtuk - dr. Szécsi Gábor nem érkezett meg, s még arra sem méltatta a kft. tulajdonosait, hogy távolmaradásának okáról tájékoztassa őket. Éppen ezért megkerestük Kecskemét polgármesterét, hogy mondja el ő maga, miért nem jelent meg azon a baráti találkozón.- Valóban ígéretet tettem arra, hogy ha tudok, akkor elmegyek a beszélgetésre. Mivel két nagyon fontos programom volt az adott időben, így le kellett mondanom a randevút. Ezt meg is tettem, a találkozó helyszínének tulajdonosa kapta meg az értesítésemet. Ezért nem is értem, hogy miért nyilatkozott így dr. Kisjuhász Gyula. A futball ügyét egyébként továbbra is kiemelt témaként kezelem, s mindent megteszek az éppen most folyó tárgyalásokon azért, hogy az ősszel kezdődő NB Il-es bajnokságban egy új alapokra helyezett kecskeméti csapat - a KFC és a KTE esetleges ösz- szevonása után - visszacsalogassa a nézőket a lelátóra. Farkas Mihály Atlétikaverseny yita a nyelvoktatásról Kisiskolák atlétikaver- ^ senyét rendezték meg Kecskeméten a Széktől Stadionban, amelyen 380 tanuló vett részt. A 3-4. osztályos csapatok közül az 1-3. helyezést a lányoknál a Mathiász János-iskola, Nyárlőrinc, Jakabszállás érte el. A fiúknál: Felsőlajos, Kertváros és Fülöpszállás szerepelt a legjobban. Az 5-6. osztályoknál lánycsapatok közül Jakabszállás, Kunadacs és Ágasegyháza győzedelmeskedett. A fiúknál a Magyar Ilona- iskola, Kunadacs és Jakabszállás bizonyult a legjobbnak. A 7-8.-os korcsoportban Nyárlőrinc, Jakabszállás és Kunadacs lánycsapata nyert, a fiúk közül pedig: Nyárlő-: rinc, Kunadacs és Kertváros volt a legügyesebb. A kecskeméti önkormányzat oktatási bizottsága tárgyalt az általános iskolai idegennyelvoktatásról. Dr. Sárközy István alpolgármester elmondta: a tapasztalat azt mutatja, hogy az alacsony óraszámok miatt az általános iskolákból kikerülők idegen nyelvi tudása nagyon gyenge. Semmi sem indokolja, hogy a 3. évfolyamtól megkezdődjön az idegennyelv oktatása. A bizottsági ülésen a városi nyelvtanári munkaközösség három tagja is részt vett, akik gyakorlati tapasztalataikról számoltak be. A középiskolai tanárok elmondták, gyakran nagyon gyenge nyelvtudással érkeznek hozzájuk a diákok, akiknél szinte elölről kell kezdeni mindent. Úgy gondolják, ha csak felső évfolyamon oktatnák a nyelveket magasabb óraszámban, sokkal jobb eredmények születhetnének. Az ülésen felmerült az óvodai nyelvoktatás is, amit nem tartanak célravezetőnek. Véleményük szerint először a magyar nyelvtannal kell tisztában lennie a diákoknak, és esetleg 4. osztálytól kellene előkészítő formájában megismertetni a nyelvet. A bizottság hosszas tárgyalás után sem jutott eredményre, így még foglalkoznak a kérdéssel. Több bizottsági tag is kérte, hogy addig készüljön kimutatás a városban oktató nyelvtanárok képzettségéről és szakmai felkészültségéről. Ennek tükrében döntenek majd arról is, hogy a melyik iskolákban engedélyezik az emelt szintű nyelvoktatást szeptembertől. KECSKEMÉT Születtek: Fodor Gábor Dó- minik (anyja neve: Hegedűs Mária), Maros Mirella (Pap Hajnalka Edina), Szabó Gréta Szilvia (Pap Szilvia) Kiskunhalas, Rafael István (Baranyi Ma- tild), Dobos Lambert Richárd (Bognár Andrea), Erdélyi Gábor (Mester Éva Marianna), Molnár Alex (Szabó Tamara Klára), Kima Dávid (Fekete Erika Judit), Monori Marcell (Bánó Csilla) Hetényegyháza, Toma Csaba (Szabó-Kis Ágnes) Hetényegyháza, Siller Anita (Horváth Magdolna) Szentkirály, Juhász Zoltán (Pecznyik Mária) Kiskőrös, Szaszkó Dóra (Sas Szilvia) Lajosmizse, Fogl Karolina Ida (Hegedűs Etelka Edit), Tompái Judit (Szívós Judit) Nagykőrös, Merákovics Evelin (Molnár Anikó), Kolo- zsi-Rechtorisz Kitti (Csorba Anita Erzsébet), László Vivien Anyakönyvi hírek (Kovács Anita), Czirkos Angéla (Szabó Ilona), Rados Balázs Ákos (Hajdú Tünde), Farkas Szilvia (Túri Zsuzsanna) Lajosmizse, Ujhidy Adrián Tibor (Kelemen Erika Éva), Jakab György Zsolt (Kovács Erzsébet Klára) Táborfalva, Berta Alexandra (Kiss Gyöngyi Teréz), Müller-Brockmann Gabriella (Institoris Ágnes). Házasságot kötöttek: Gye- nes Tibor és Trecskó Aranka, Gömöri Ferenc és Bállá Éva, Mónus Sándor és Hajas Judit, Kurucz Pál és Bodor Éva, Molnár Csaba és Nagy Anita Rózsa, Oláh Krisztián István és Várady Katalin, Schindler József és Patai Gabriella, Gubényi István András és Kovács Ágnes, Ja- czina József és Bálind Magdolna, Bari Béla Mihály és Csorba Annamária, Lőrincz László Ferenc és Bánszki Zita, Kelő-Gere László és Lénárt Marianna Edina, Barna Endre Vince és Tóth Szilvia. Meghaltak: Bende János Emilné Gábor Lujza Mária (Or- govány), Csőke József (Tisza- kécske), Bene György Lajosné Szarvák Ágnes (Lajosmizse), Kiss Lászlóné Csinos Mária Judit, Vas István (Lajosmizse), Hegedűs László Pál, Szalai István, Tóth Lajosné Szöllősi Anna, Kalmár Sándor, Rózsa Margit Ilona, Posch Imréné Orcsik Júlia, Podhradszkiné Gombos Ibolya Rozália, Hegedűs József (Jakabszállás), Szabó János, Szabó Lajosné Makai Erzsébet (Lajosmizse), Nagy Józsefné Váradi Ilona Éva (Lajosmizse), Schubert Mátyásné Szabó Terézia, Kozma Ferenc, Oláh Erzsébet, Szlonkai Istvánné Czégényi Magdolna (Ballószög), Keller József (Helvécia), dr. Berta Jenő (Fájsz), Csömör Kálmánné Vö- rösváczki Mária (Izsák). Keresik a bringák gazdáit Kerékpártolvajt fogtak a kecskeméti rendőrök. T. L. ellen a hírős városi rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytat eljárást. A férfinál találtak a rendőrök néhány olyan bringát, amelyeknek nem ismerik a tulajdonosát. így várja gazdáját egy fekete vázú, ismeretlen típusú női kerékpár, amelyet a gyanúsított május 13-án, a Nyíri út 35. szám alatti ház fala mellől kötött el. Ugyancsak keresik egy ezüstszínű, krómozott sárvédőkkel felszerelt kétkerekű tulajdonosát. A bicikli első kerekének gumija A Honvéd Hagyományőrző Egyesület kecskeméti területi szervezete május 20-án, 16 órakor tartja ülését a Helyőrségi Klubban. Napirenden szerepel Dobozy Lajos egykori főhadnagy harctéri beszámoNémeth László Gimnázium és Szakközépiskola, Kecskemét Ifjúsági 12. a osztály Osztályfőnök: Szűcs Jánosné. Al- mási Ferenc, Antal Zoltán, Boron- kay Ágnes, Deutsch Mónika, Erdélyi Gábor, Hegedűs Anikó, Horváth Csilla, Horváth Eszter, Jakab Gabriella, Kabók Erika, Keresztély Gabriella, Kis Andrea, Kis Péter, Kovács Márta, Krizsák Gabriella, Kurucz Éva, Lovas Tamás, Máté László, Nagy Ágnes, Nagy Judit, Rigó Róbert Pál, Szantner Ernő, Takács András, Vörös Ágnes. Ifjúsági 12. b osztály Osztályfőnök: dr. Iványosi Szabó Andrásné. Balogh Katalin, Bartók Boglárka, Begidsán Szabina, Bócsai Edit, Böde Judit, Csókás Dezső, Dömötör Erika, Dudar Szilárd, End- rődi Zsolt, Gajdács Ágota, Greksa Bernadett, Gruber Szilvia, Halasi Marianna, Hegedűs Iván, Kalóz Melinda, Katona Mónika, Károlyi Magdolna, Kovács András, Kürtösi Ivett, Molnár Anikó, Nagy Tamás, Német József, Nyerges Norbert, Oppelt Katalin, Pataki Edina, Pataki Marianna, Patik Anikó, Szelecz- ki Zsuzsanna, Szente Gabriella, Tóth Viktória, Urbán Gergely, Vet- ró Dániel. Levelező 12. osztály Osztályfőnök: Füzesgyarmati Edit. Andócs László, Bakos Bernadett, Bakos Erika, Bolvári Anett, Bujdosó Emőke, Braunitczer Barbara, Cina Anita, Csertő Irén, Csizmadia Ilona, Fábiánná Bíró Nikolett, Földházi Viola, Géczi Amanda, Hajnal Mária, Harangi Ferencné, Hublik Imre, Ivancsó Györgyné, Karajkó Judit, Kelemen Beáta, Kiss Rozália, Kom- lósi Gábor, Komlósi Judit, Komlósi Márta, Kürtösi Erika, Palásti Anett, sárga, a hátsó fekete, s a járművet valamikor március 31. és április 20. között lophatta el T. L. a Trombita utcából. Gazdára vár továbbá egy piros színű, 26-os és egy kék színű versenykerékpár is, amelyeket szintén március vége és április eleje között fújt meg a gyanúsított a Batthyány utca- Rávágy tér vidékéről. Akinek hiányzik valamelyik drótszamár a felsoroltak közül, az jelentkezzen személyesen vagy telefonon a 484- 684/3540-es számon a kecskeméti kapitányságon, Bohács Krisztián hadnagynál. lója; előkészület a május végi Hősök napi megemlékezésről és emléktábla-avatásról, valamint egyéb szervezeti ügyeket is megtárgyalnak - tudtuk meg dr. Jósa Ivántól, a szervezet vezetőjétől. ELBALLAGTAK - 1999 Pap Erzsébet, Pálinkás Ferencné, Pozsár Balázs, Ruip Melinda, Sári Márta, Simon Blanka, Sörös Mária, Svébis Tamás, Szabó Istvánné, Szilágyi Gábor, Tóth Mónika, Tóth Zsófia, Varga Katalin. 13. a. osztály Osztályfőnök: Teklits Vincéné. Balia Szilvia, Bán Katalin, Baranyi Beáta, Borsodi Attila, Fakan Andrea, Faragóné Hriazik Katalin, Herczeg Zoltán, Hoffer Ildikó, Husákné Fruktusz Gyöngyi, Kállai Ferenc, Kiss Lajos Gábor, Kósa Andrea, Kósáné Hriazik Mária, Mészáros Zsolt, Parádi Zoltánná, Sárossyné Lukács Andrea, Scheidt Atüla, Sióvölgyi Kitti, Svjatkó Anna, Szabó Sándor, Szűcs Andrea, Szűcs Bernadett, Szűcs Tiborné, Tóbiás Julianna, Tóth Hona, Törteti József; Urbán Judit, Veres Beatrix, Veres Emese, Vidéki József. 13. b. osztály Osztályfőnök: Csukásné Kis Olga. Aimsteier László, Antal László, Bakó Miklós, Balogh Ibolya, Böde Szilvia, (Dos Reis Teixeiráné Mészáros Orsolya), Farkas Dénes, Gyallai Zoltán, Homoki-Szabó Tibor, Izsák Zoltán, Iván Károlyné, Kiss Rozália, Kökény Zoltánná, Laczi Henrietta, Nagy István, Nagy Judit, Nardai Katalin, Ördögh Diána, Peczelák Judit, Rózsa Renáta, Serbán Éva, Skultéti Mónika, Szabó Angéla, Szabó Zsolt, (Szabóné Tóth-Baranyi Szilvia), Tapodi Nándor, Tormási Katalin, Tóth Lívia, Várkonyi Klára, Víg Sándor, Vinczéné Pólyák Mónika, Zöldi Andrea. 13. c. osztály Osztályfőnök: Duráncsik Tiborné. Adamik György, Ácsbog Melinda, Árva Gabriella, Balogh Andrea, Bencsik Szilvia, Bíró Sándor, Csillag Hírek Közmeghallgatás Kecskemét képviselő-testüle- te ma 16 órakor közmeghallgatásra várja az érdeklődőket a városháza dísztermében. Kecskeméti tanúk Május 20-án, 16 órakor Kecskeméti szemtanúk Buda várának bevételénél (1849. május 21.) címmel előadást tart Székelyné Körösi Ilona Kecskeméten, a Katona József Emlékházban, a Katona József utca 5. szám alatt. Ideál klub Ma 18 órai kezdettel Galló Gyöngyi pszichológus előadást tart a különböző relaxációs technikákról az Ideál egészség- és életmódklubban, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Dedikálás A kecskeméti Venus együttes tagjai ma 17 órakor új albumukat dedikálják a Hornyik Jánós utcai Aréna Zeneszalonban. Ingyenes jogi tanácsadás A MIÉP Bács-Kiskun megyei szervezete ma délután 16-17 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart. Minden érdeklődőt várnak Kecskeméten, a Batthyány utca 2. szám alatti irodájukban. Német versek A kecskeméti német helyi kisebbségi önkormányzat május 21-én 10 órakor tartja meg az első német vers- és prózamondó versenyét Kecskeméten, a Teszöv Székházban, a Szövetség tér 1. szám alatt. Minden érdeklődőt várnak. Éva, Csillag Tibor, Csontos János, Csontos Jánosné, Dudás Mihályné, Farkas Anikó, Gunther Annamária, Györki Istvánné, Halmágyi Gyula, Horváth Pál, Hrabovszkyné Szűcs Márta, Jelenek Tibor, Kapus Ágnes, Kazinczi Károly, Kökény Anita, Kövecses János, Krasnyánszki Zsolt, Megyik Zoltánná, Nagy Edit, Nagy^ Tamás, Papp Tibor, Szabó Csaba A Szabó Gábor, Szabó Zoltánná, Sze- belédi Ferencné, Szíjjártóné Ko- kovai Ilona, Szvorényné Rérti Gabriella, Takács Andrea, Tóth Sándor- né, Tóth Veronika. 13. d. osztály Osztályfőnök: Szabó Zoltán. Barna Tamás, Bódi Tibor, Bozsik Erika, Csizmadia László, Dómján Lajos, Fekete Endre, Fekete Róbert, Fodor Anikó, Gál Nóra, Geiszt Zsuzsanna, Gulyásné Németi Ildikó, Horváth Dénes, Kocsis Péter, Kovács Klaudia, Kovács Krisztián, Kovácsné Farkas Evelin, Kökény Márta, László Károly, Melkvi József, Miczák Mónika, Noé Henriett, Orosz Renáta, Prohászka Brigitta, Saskői Gabriella, Sándor Tamás, Squar Roland, Szabó Beáta, Székely Krisztina, Ta- siné Karkas Zita, Tóth Bence, Ungyi Attiláné, Vékás Mariann. 13. e. osztály Osztályfőnök: Kovács Tibor. Bacsa Erika, Bakó Attila, Bállá Atüla, Bognár Erika, Czenczik István, Csernus Tibor, Dómján Györgyné, Érsek Tünde, Fazekas Frigyes, Fehér Mónika, Gebei Tamás, Gombai Bernadett, Hajagos Brigitta, Hatvani Zsolt, Hiczpán Róbert, Juhász Lajos, Kézsmárki Andrea, Kis Anita, Kozma Ferenc, Kőrös Szabolcs, Kullai Ágnes, Mezei István, Papp László, Rácz Mária, Sándor László, Szabó Gabriella, Tar Péter, Témái Barna, Tóth Bernadett. Egyesületi összejövetel Idén több mint negyvenezer egynyári virágot ültetnek ki a kecskeméti közterületekre. Az egy hétig tartó munkálatokat hétfőn kezdték. A palánták és a fenntartás költsége mintegy 6,5 millió forint, kétmillióval több, mint tavaly. Ballagóruhájukban jártak Iskolába múlt héten a kecskeméti Széchenyi-vendéglátóipari szakközépiskola végzős diákjai. így adták meg a tiszteletet az alma maternek. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT