Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-17 / 113. szám
4. oldal Hazai Tükör 1999. május 17., hétfő Családi nap. Szombaton a budapesti állatkertben, a Nemzetközi családi nap rendezvényén a szociális és családügyi tárca az ország minden részéből érkezett gyerekeket és szüleiket fogadta. Sokan voltak, akik most először jártak a fővárosban az ingyenes utazásra és belépésre jogosító meghívónak köszönhetően. fotó: feb/kallus györgy Informális ülést tartott a kormány Pénz a vízkárosultaknak Holnaptól: béranya-per ünnep Mohácson A kormány első olvasatban tárgyalta az egészségügy reformjáról szóló tervezeteket - ismerteti a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának közleménye a kabinet szombati informális ülésén történteket. A dokumentum leszögezi: a tájékozódó jellegű megbeszélésen a kormány tagjai megismerhették a reform koncepciójának főbb elemeit.- A Belügyminisztérium megkezdte az ár- és belvíz okozta károk helyreállítására szánt összegek kiutalását - közölte Pintér Sándor az ülésen. Hozzátette: az igényeket továbbra is az önkormányzatok és a köz- igazgatási hivatalok gyűjtik össze, és juttatják el a tárcához. A kárfelszámolásra szánt pénzek utalása az elkövetkezendő időben a tervezett ütemben halad. Elmondása szerint az önkormányzati tulajdonban jelentkezett károk 40 százalékára 300 millió forintot fizetett ki a Belügyminisztérium. Az iskolák, óvodák, bölcsődék és szociális otthonok esetében a teljes kárösszeget megtéríti a kormány. Pintér Sándor beszámolt arról is, hogy a belügyi tárca szerdán mintegy félmilliárd forintot fizetett ki, amely a védekezési költségek 70 százalékát fedezi. A minisztérium az ön- kormányzati tulajdonban lévő, kötelező feladatokat ellátó intézmények helyreállítására szánt 403 millió forintból 161 millió forint előleg folyósítását is megkezdte. A felsoroltakon kívül a kormány az önkormányzati utakban keletkezett károk helyre- állításához a teljes költség felével, összesen 1,625 milliárd forinttal járul hozzá. Czeizel Endre orvos-genetikust elsőrendű vádlottként öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti a vádirat alapján abban a béranya- perben, amely holnap kezdődik a Fővárosi Bíróságon. Emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatásának bűntettével vádolja a Fővárosi Főügyészség Czeizel Endre mellett Merhala Zoltán másodrenű vádlottat, a genetikus tudományos titkárát és Rózsa Béláné harmadrendű vádlottat, Gáti Marianna édesanyját. Gáti Marianna a vádirat szerint amerikai ügyvédek és szociális munkásók bevonásával létrehozott egy szervezetet, amely a magyar szülők gyermekeinek anyagi ellenszolgáltatásért történő külföldi örökbefogadását bonyolította le úgy, hogy mind a magyar családjogi törvényt, mind az amerikai bevándorlási szabályokat megkerülte. A külföldi örökbefogadóktól Gáti Marianna több tízezer dollárt kért, a gyermekükről lemondó anyáknak pedig egy- és nyolcezer dollár közötti összeget adott, továbbá finanszírozta utazásukat és kinntar- tózkodásukat. de Gáti Marianna nem vádlottja az eljárásnak. Ezzel kapcsolatban Bócz Endre fővárosi főügyész elmondta: Gáti Marianna amerikai állampolgár, kiadatására csak akkor lehetne számítani, ha a nemzetközi jog által is szankcionált, illetve mindkét állam jogrendje szerint büntetendő cselekményt követett volna el. Azonban a magyarországi eljárás tárgyává tett cselekmények csak a magyar törvények szerint büntetendőek. A főügyész hozzátette: tudomása szerint Gáti Marianna ellen előbb indult eljárás az Egyesült Államokban - ahol adócsalással vádolják -, mint Magyarországon. Április végén Strasbourgban egy szövetségi ügyész magánbeszélgetésen arról tájékoztatta Bócz Endrét, hogy bírósági eljárás még nem indult, de az amerikai hatóságok már zár alá helyezték Gáti Marianna vagyonát. Bárándy Péter ügyvéd, az elsőrendű vádlott védője elmondta: a tárgyaláson elsődlegesen azt az álláspontot fogja képviselni, hogy a védence nem követett el bűncselekményt. Bárándy körülbelül nyolc hónapja az Alkotmánybírósághoz; fqrdult azzal, hogy semmisítsék meg a családi állás megváltoztatásának bűntettéről szóló paragrafust. Az ügyvéd szerint a tényállás megfogalmazása túlságosan szabad magyarázatokat enged meg, és nem tesz eleget a jogbiztonság követelményének. A törvényhely példálódzó felsorolása - a gyermek elcserélése, csempészése - csalárd, megtévesztő magatartást feltételez, de lehetséges olyan értelmezés is, mely szerint önmagában a családi állás megváltoztatása bűncselekmény. Ebben az esetben viszont az a férfi is elkövetné ezt a bűn- cselekményt, aki legjobb tudomása ellenére állítja, hogy nem tőle származik a gyermek. Bárándy elmondta azt is, hogy a családi állás megváltoztatására vonatkozó paragrafusnak az az emberkereskedelemmel kapcsolatos bekezdése, amelynek alapján Czeizel Endrét is vádolják, csak néhány éve lépett hatályba, és az ez év márciusi Btk- módosítás során ebben a formájában hatályon kívül helyezték. <3 FELHÍVÁS fodrászhelyiség bérletére A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Izsáki úti telephelyén fodrászhelyiséget kíván üzemeltetni. amelynek bérletére ezúton felhívást tesz közzé. A helyiség alapterülete megközelítőleg 11 m\ víz, csatorna és elektromos csatlakozási lehetőséggel. A bérlő feladata az üzlethelyiség kialakítása, amelynek fejében kórházunk 3 éves időtartamra garantálja a bérleti szerződés fennállását. Ezt követően a felek évente tárgyalnak a bérleti szerződés hatályáról. A bérleti díj induló összege: 4500 Ft + áfa + rezsiköltség. A helyiség átalakítása és a szakhatósági engedély beszerzése a bérlőt terheli. A bérletre történő jelentkezést írásban kell benyújtani, két példányban, 1999. május 30-án, 12.00 óráig, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza gazdasági igazgatójánál (Hegedűs Iván gazdasági igazgató), Kecskemét, Nyíri út 38.). Ha a bérleti szerződéssel összefüggésben további felvilágosítást szeretnének kapni, a kórház jogi osztályához forduljanak (76/481-781/2121). (23095) A vízenjárók védőszentje, Ne- pomuki Szent János tiszteletére kétnapos ünnepi programot rendeztek Mohácson. Népünnepélyek, jeles napok címmel közművelődési konferenciát tartottak, amelyen a kulturális hagyományok jövőt alakító szerepéről, a pécsi római katolikus egyházmegye védőszentkultuszáról, a magatartást meghatározó tradíciókról, valamint a hajdani mohácsi vízenjárók leszármazottai által napjainkig megőrzött ,jánoskázás” hagyományáról szóló előadások hangzottak el. Az ünnep keretében vasárnap ülést tartott a város önkormányzati képvi- selő-testülete, és aláírták a lengyelországi Siemianowicze és Mohács testvérvárosi együttműködéséről szóló szerződést. A depresszió törvényszerű A halálos balesetek áldozatainak hozzátartozói általában öngyógyító taktikákkal, az életben maradt vétkes fél pedig „vezek- léssel” küzdheti le az ilyenkor törvényszerűen kialakuló heveny depressziót. Csizmadia Mariannt a deutschlandsbergi buszbaleset ügyében született ítélet kapcsán kérdeztük. A pszichiáter szerint a három év börtönre ítélt Kolcsár Józsefet és a meghalt gyerekek szüleit ért lelki megrázkódtatás mélysége szinte egyforma, ám minősége más. A gyermek elvesztése semmihez sem hasonlítható trauma, amit alig szüntethető hiányérzet kísér. Ilyenkor az úgynevezett öngyógyító módszerek - például a rokon gyerekekről való gondoskodás, esetleg az örökbefogadás - ajánlhatók. A pszichiáter hangsúlyozta: az ember regeneráló- dási képességét dicséri, hogy csak igen kevesen menekülnek öngyilkosságba. Csizmadia úgy véli: a nem erőszakosan, s nem szándékosan halált okozó fél számára a szabadságtól s így az emberi méltóságtól való megfosztás épp elég büntetés. Az ilyen ember évekig vezekel, és okul a történtekből. Biztos, hogy ugyanazt a hibát soha többé nem követi el. A közönséges bűnözők - lelkiismeret híján - nem gyötrődnek. T. M. Fuvarospiac. A magyar árufuvarozók az Európai Unió műszaki és környezetvédelmi követelményeit nehezen tudnák teljesíteni, ezért Magyarország fuvarpiacát csak EU-csatlakozásunk után néhány évvel szeretné megnyitni a külföldi fuvarozók előtt - jelentette ki Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) közgyűlésén szombaton, Budapesten. Fesztivál. Csaknem kétszáz alkotást bemutató képző- és iparművészeti tárlat megnyitásával megkezdődött vasárnap a keszthelyi Goldmark Művelődési Központban a tó körüli Balaton Fesztivál programja. Húsz tó menti település csaknem százféle rendezvénnyel fogadja a kéthetes Balaton Fesztivál alatt az érdeklődőket. Vasúti tragédia. Két halottja és egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely Örkény és Táborfalva között - Budapest irányában egy vasúti átkelőhelynél történt szombaton délután - közölte az Országos Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese. - A Volkswagen típusú gépjárművet a motorvonat annyira maga alá gyűrte, hogy a helyszínre érkező tűzoltók nem tudták a sérültet és a holttesteket kiszabadítani - tette hozzá. A MÁV egy úgynevezett segélymenetet küldött a helyszínre, azzal emelték le a mozdony jellegű szerelvényt az autóról - mondta a MÁV fődiszpécsere. Új, hőtárolós villanybojlerét május 3-tól július 31-ig 10.000 Ft kedvezménnyel* vásárolhatja meg a DEMASZ Partner Kereskedőknél. A villanybojler hőszigetelése és éjszakai árammal való működtetése garantálja a gazdaságos üzemeltetést. A felfűtött és tárolt melegvizet Ön igény szerint, bármely napszakban felhasználhatja. További információkért forduljon az Önhöz legközelebbi DEMASZ Partner Kereskedőhöz. " Az akció csak a DEAAASZ Rt. zolgáltatási területén felszerelt, és a DEMASZ Partnernél vásárolt bojlerekre vonatkozik. Keresse a DÉMÁSZ Partner Kereskedőket! Dérrmsz PARTNER D^máSZ RT. 2. sz. Vas-Műszaki Bolt, Bácsalmás, Szí. János u. 15-17., Tel.: 79/341-208 • 101. sz. Bácska Áruház, Baja, Vürösmarty u. 1-3-. Tel.: 79/323-755 • Áfész Üzlet, Érsekcsanád, Dózsa u. 48., Tel.: 79/3664)47 • Áfész Üzlet, Kecel, Fő tér", Tel.: 78/321-403 • Axis, Baja, Szabadság u. 2., Tel.: 79/321-620 • BF.LKA Kft., Baja, Jelky lér 1., Tel.: 79/322-333 * Iparcikk Áruház, Izsák, Kossuth tér 2., Tel.: 76/37+420 • TREFF Bt. Vasbolt, Kalocsa, Rákóczi u. 4., Tel.: 78/461-624 • Szerszám-Műszaki Kisáruház, Kalocsa, GrószJ. u. 1.. Tel.: "8/461-475 • RÓNAGÁZ Kft., Kecskemét, Nyíl u. 25., Tel.: "’6/480-44+ • ELEKTRO MARKT PÓLUS RÓNA Bevásárló Központ, Kecskemét, Dunaföldvári út 1., Tel.: 76/516-616 • ELEKTRO MARKT Elektronikai .Áruház, Kecskemét. Nagykőrösi u. 5., Tel.: 76/417- 50S • ELEKTRO MARKT Háztartási Gépek Szakáruháza, Kecskemét, Kurucz krt. 8., Tel.: 76/482-212 • STRANG Bt, Kecskemét. Szentmiklós u. 19/b., Tel.: 76/322-199 • Szerelvénybolt Kft., Kecskemét, Borz u. 5., Tel.: 76/416-622 • FÁZIS Villamossági Szaküzlet, Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 2., Tel.: 78/312-646 • ELEKTRO MARKT Elektronikai Szakáruház, Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1., Tel.: 76/4664)53 • ELEKTRON Villamossági Kisáruház, Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 16., Tel.: "6/461-946 • Villamossági Bolt, Kiskunhalas, Táncsics M. u. 6., Tel.: 77/421-972 • Szerszám-Műszaki Bolt, Kiskunhalas, .Árpád u. 5-, Tel.: "7/421-751 • Rácz és Tóth Kft. Gazdabolt, Kiskunmajsa, Félegyházi út, Tel.: 77/481-641 • Z és M. Kér Bt. Víz- Gáz- és Fűtésszerelési anyagok Szakboltja, Lajosmizse, Dózsa Gy. u. 106/a., Tel.: 76/455-31" • Áfész Üzlet. Nemesnádudvar. Petőfi u. 63_, Tel: 79/378-209 • 1. sz. Műszaki Bolt, Solt, Posta u. 5., Tel.: 78/486-074 • Műszaki Bolt, Soltvadkert. Kossuth u. 15.. Tel.: 78/381-560 • Áfész Üzlet, Sükösd, Hősök tere 1. * 84. sz. Vas-Műszaki Bolt, Szabadszállás, Kálvin tér 3-, Tel.: "6/354-618 • Bajusz és Fiai Üzletház, Szabadszállás. Mindszenty tér 3-, Tel.: 76/353-352 • ELEKTRO MARKT Műszaki Áruház, Cegléd. Kossuth tér 6.. Tel.: 53/320-313 • SZIDÓ Kft., Cegléd, Külső-Kátai út 35/a., Tel.: 53/316-470 • HANGA Kft. Műszaki Osztály, Cegléd. Kossuth tér 8., Tel.: 53/310-780 • START Műszaki Üzlet, Cegléd, Kossuth F. u. 8., Tel.: 53/31^-660 • Iparcikk Áruház, Kunszentmiklós. Mara tér 9., Tel: 76/351-240 • Ludányi Vas-Műszkai Kereskedés, Kunszentmiklós, Rákóczi út 62., Tel.: 76/351-149 • Kék Forrás Kft., Monor, Kossuth u. 75., Tel.: 29/410-988 • ELEKTRO MARKT Elektronikai Szakáruház, Nagykőrös, Derkovits u. 1., Tel.: 53/354-922 • DELTA GMK., Nagykőrös, 441-es főút 13,6km szelvény Tel.: 53/357-014 Szívet melengető megoldás