Petőfi Népe, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-29 / 99. szám

1999. ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Majsa kistérségi dilemmái Kiskunmajsa önkormány­zata nem lép ki azokból a kistérségi társulásokból, amelyeknek korábban is tagja volt. A keddi majsai önkormányza­ti ülésen éles vitákat váltott ki, hogy a város a jövőben me­lyik kistérségi társulásban vál­laljon szerepet. A sürgős döntés a SAPARD- pályázatban való részvétel mi­att vált szükségessé, mivel a pályázat első fordulójának ha­tárideje április végén lejár. A programot az Európai Közös­ség hirdettette meg a társulás­ra váró országok részére, a csatlakozási előkészületek tá­mogatására. A programban való sikeres pályázatokra a- zonban nagyobb az esély, ha csak egy társulásban érdekelt egy település. A város eddig tagja volt a Bugac-Majsa Homokhátság Kistérségi Társulásnak, vala­mint a Kiskunmajsa és Térsége Területfejlesztési Önkormány­zati Társulásnak. Az utóbbi szerveződés tagjai - Szánk, Kömpöc, Csólyospálos - közö­sen kívánnak részt venni a terü­letfejlesztési programokban és arra kérték fel Majsa önkor­mányzatát, hogy legyen a be­nyújtandó pályázatok gesztora. Elhangzott az is, hogy a bugac-majsai homokhátsági társulásból lépjen ki a telepü­lés, mert eddig csak a tagdíjat fizette, más haszna nem szár­mazott belőle. Végül azonban az a döntés született, hogy egyelőre mindkét társulásban bennmarad a város, de bizott­sági szinten továbbra is vizsgál­ják, érdemes-e mindkét térség­hez kapcsolódni. A Legfelsőbb Bíróságon ma kezdődik a Stadler-per (Folytatás az 1. oldalról) Az első fokú bíróság által meg­állapított ítéleti tényállás lénye­ge szerint Stadler József 1993- ban és 1994-ben hamis, fiktív számlák alapján, illetve fel- használásával több mint 800 millió forint általános forgalmi adót igényelt vissza jogtalanul. Hasonló módszerrel és kettős számlázással ugyanebben az időben jogtalanul 400 millió fo­rintot meghaladó értékben ex­porttámogatást is igénybe vett. Ezt meghaladóan fiktív költség- számlák felhasználásával a tár­sasági adóbevételt 1,1 milliárd forinttal csökkentette. Stadler József nyolc vádlott-társa közül kettőt bűncselekmény hiányá­ban felmentett a megyei bíró­ság, amit az ügyészség tudomá­sul vett, így tehát ebben a ré­szében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet. A másodrendű vádlottat, egy főkönyvelőt bi­zonyítottság hiányában men­tett fel a megyei bíróság, ez el­len azonban már fellebbezett a vádhatóság, csakúgy, mint Stadler József, illetve további öt vádlott ügyében, akik másfél­től négy évig terjedő büntetést kaptak. A büntetőeljárás azt követő­en vált ismertté, hogy 1995. no­vember 2-án váratlan házkuta­tást tartottak az ORFK nyomo­zói Stadler József irodájában, jelzálog került a vállalkozó cé­geinek tulajdonában lévő ingat­lanokra, így többek között az akasztói stadionra, majd napo­kon belül ki is hallgatta a rend­őrség a sportmecénást. A nyomozás 1996 augusztu­sában vádemelési javaslattal zárult. A bírósági eljárás 1997. októ­ber 27-én kezdődött. Baján nem aktuális a zombori látogatás Még a jugoszláviai bombázá­sok megkezdése előtt, február­ban tanácskozásra hívták a vaj­dasági testvérvárosba a bajaia- kat. Egy egészségvédelmi, felvi­lágosító programmal kapcsolat­ban kértek segítséget, amit a Soros Alapítvány támogatásá­val indítottak el. Ebben a nem­zetközi kapcsolatok szélesíté­sével további lehetőségek nyíl­tak volna a zomboriak előtt. Az április végére szóló meghívást a háború kitörése után nem erő­sítették meg. Széli Péter kérdé­sünkre elmondta, hogy nem tartaná aktuálisnak a látogatást. Konszolidált helyzetben Baja szívesen támogatja Zombor ter­veit, ám erre most nincs ko­moly lehetőség - tette hozzá a bajai polgármester. GAZDASAROK Védekezzünk a gesztenye­aknázómoly ellen A fehér virágú geszte­nyefák egyik legna­gyobb ellensége a vadgesztenye-aknázó­moly, amely 1994 óta az egész országban el­terjedt és rendszere­sen pusztítja a fák lom­bozatát. Minden évben az első lepke­nemzedék rajzáskezdetéről és a védekezési lehetőségek­ről számot adtunk és most is azt tesszük. A lehullott leveleken tele­lő bábokból a kifejlett lep­kék április 16. óta repülnek a gesztenyefák lombja kö­zött. Az időjárás változékony­ságából adódóan nem lehet teljes pontossággal a töme­ges lepkerajzásra most idő­pontot meghatározni. Aki védekezni akar a kártevő el­len, annak a fák törzsén pi- - henő lepkéket kell figyelem­mel kísérni és tömeges meg­jelenésükkor kell a védeke­zést elvégezni. Mivel mediterrán jellegű kártevő, ezért erős felmele­gedés esetén (most a hét végére várható) a rajzás fel­gyorsul. Mivel a kártevő hazánk­ban 3-4 nemzedékes, ezért most az elsőnél kell jól idő­zíteni a kezelést (most még a korona alsó részében talál­ható), hogy ne tudjon a ké­sőbbiekben felszaporodni. Védekezésre elsősorban a környezetkímélő Alsystien 25 WP, a Cascade 5 EC, a Dimilin 25 WP, és a Nomolt 15 SC használható fel, mivel ezek az aknázómoly termé­szetes ellenségeit, a fürkész darazsakat kímélik. Védekezéskor az előírt óvó rendszabályok betartá­sa kötelező! Bács-Kiskun megyei NTÁ Kecskemét Bővült a tázlári ivóvízhálózat Érdeklődéssel hallgatták a község lakói a polgármester beszámolóját. Nagy érdeklődés kísérte a napokban a falugyűlést Tázláron, ahol Koszé End­re polgármester a többi között ismertette az 1998. év eredményeit. Az önkormányzat működési kiadásokra 86 millió forintot tervezett, amelyből maradékta­lanul teljesítette mind a kötele­ző, mind az önként vállalt fel­adatokat. Tavaly a legnagyobb változás a szociális ágazatban történt: létrehozták a gyermek- jóléti szolgálatot, amelynek működtetésével a védőnőt bíz­ták meg. A szociális kiadások A nehéz gazdasági helyzet el­lenére az önkormányzat to­vábbra is változatlan létszám­mal működteti meglévő in­tézményhálózatát - derült ki Anka Balázs polgármester be­számolójából a keddi lakite­leki falugyűlésen. Az elmúlt évet - noha betervezték - sike­rült hitelfelvétel nélkül átvé­szelnie a községnek - hangsú­lyozta a polgármester. Mi több, még pénzük is maradt. Kérdés, idén rákényszerül-e az önkormányzat a tervezett 38,5 millió forintos hitel felvé­telére. Az esetleges szigorítá­Lapunk gyakran foglalkozik a sertéstartók gondjaival. Ezért tegnap felhívott bennünket Zsikla Győző soltvadkerti or­szággyűlési képviselő (FKgP), s kérte, ismételten ajánljunk olvasóink figyelmébe néhány lehetőséget problémáik enyhí­tésére. Azok a családi gazdaságok, őstermelők, akik eddig sem­milyen támogatást nem tud­tak igénybe venni, április 23- ától május 31-éig utólagosan 30 forint/kilogramm támoga­tást kérhetnek áron alul eladott sertéseik után. Ehhez szabá­lyos felvásárlási jeggyel - nem holmi papírfecnivel! - kell ren­delkezniük. A falugazdásznak ezt felmutatva, kérhetik tőle az igazolást arról, hogy a felvásár­lónak eladott jószág a sajátjuk volt. A támogatást az APEH-től kell kérni. Amikor lejár ez a támogatási forma, életbe lép a 193 fo­rint/kilogramm minimális fel- vásárlási ár, amely hatósági ár lesz. Vagyis amelyik felvásárló kevesebbet fizet, azt az állam felelősségre vonja. Zsikla Győző képviselő e- zeknek a támogatási formák­nak egyik kezdeményezője volt. Közreműködött az úgyne­vezett vízidisznók felvásárlási tervének kidolgozásában is. A megye ár- és belvíz sújtotta te­az előző évhez képest duplá­jukra emelkedtek, elsősorban a gyermekvédelmi támogatások­ra nyújtott 7 millió forint miatt. Emellett 45 milliót költöttek az általános művelődési központ működtetésére, 24 milliót az önkormányzati igazgatásra, 6 milliót a háziorvosi szolgálatra. A társadalmi szervezetek fi­nanszírozására 1 millió forintot fordítottak: egyházakra, nő­klubra, nyugdíjasklubra, önvé­delmi egyesületre, sportkörre, asszonykórusra és a citeraze- nekarra. Az önkormányzat tavaly 15 millió forintot nyert pályázá­sokról csak az első fél év gazdasági eredményeinek is­meretében döntenek a képvi­selők. A polgármester külön kitért a szilárd hulladék elhelyezé­sére. Mint mondta, a község szeméttelepe megtelt, ezért az önkormányzat a kecskemé­ti Városgazdasági Kft.-vel kö­tött megállapodást a lakiteleki háztartásokból származó sze­mét elszállítására. A szemét- szállítás díjáról még nem dön­töttek. Valószínűleg kommu­nális adó formájában szedik majd be. rületei ebből először kimarad­tak, de közbenjárására 2 ezer darab túlsúlyos disznót Bács- Kiskunból is felvásárolnak. (Országosan ez a szám a meg­hirdetett 20 ezerről 14 ezerre csökkent, ugyanis eredetileg a kalkulációban 120 kilós álla­tokkal számoltak.) Az ország­ban összesen 80 ezer sertést ton a Területfejlesztési Ta­nácstól. Ennek segítségével 27 millió forint értékben valósí­tott meg több fontos beruhá­zást, amelyek az ott élők min­dennapjait könnyebbé tették. A fennmaradó 12 millió forin­tos önkormányzati részt azon­ban erősítették a lakossági hozzájárulások is. Kiépítették a felsőtelepi ivóvízhálózatot, elkészült a Kossuth utca köve­zése és a Petőfi utca egyik fe­le. Szociális gondozóhelyisé­get alakítottak ki, és nem utol­sósorban új számítógépeket vásároltak. Sebestyén Hajnalka A falugyűlésen szóba került egyebek mellett, hogy bizo­nyos utcákban ihatatlanul bü­dös a víz. A Bácsvíz Rt. illeté­kese elismerte, hogy noha az ivóvizet naponta vizsgálják, egyes szakaszokon mégis elő­fordulhat büdösödés. Kérte a lakitelekieket, azonnal jelez­zék az ilyen eseteket, hogy a vízmű sürgősen megtehesse a szükséges intézkedéseket. A kérdések, panaszok kö­zött felvetődött a szúnyogir­tás és a kábeltelevíziós szol­gáltatás javításának szüksé­gessége is. jelentettek be eladásra ebben az akcióban, a megyében pe­dig 28 ezret - tudtuk meg Zsikla Győzőtől. Mint mondta, a számokból kitűnik, hogy az ismertetett akciók a gondok­nak csupán csekély enyhítésé­re elegendőek, de egyelőre ennyire van lehetőség. A. T. S. GYORSHÍREK Sertéstartók szövetsége alakul Alakuló ülését tartja május 2- án 9 órai kezdettel Kiskunfél­egyházán a Tompa utca 2. szám alatt (a volt bőrgyó­gyászat épületében) a Dél-al­földi Régió Sertéstartóinak Szövetsége. A kistermelők, őstermelők és kisvállalkozó sertéstartók érdekképvisele­tének megalakítását a Füg­getlen Kisgazdapárt helyi szervezete kezdeményezte. A létrehozandó érdekképvi­selet célja, hogy feloldja a sertéstartók kiszolgáltatott helyzetét. (A szövetség létre­hozásával kapcsolatban in­formációkat a 06/60/451-782 telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.) Költségvetésről Imrehegyen Ma délután 3 órakor Imre­hegyen képviselő-testületi ü- lést tartanak a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. A napirendi pontok tárgyalá­sa előtt Takács Jánosné pol­gármester tájékoztatót tart az elmúlt hónap eseményeiről, vezetői döntéseiről, a fonto­sabb intézkedésekről. A be­számolót követően az 1999. első negyedévi költségvetés teljesítéséről tárgyalnak a képviselők, majd a testület szervezeti és működési sza­bályzatát vizsgálják felül. Az ülés végén pedig képvise­lői interpellációkra és e- gyéb bejelentésekre lesz le­hetőség. Társasházi ülés Ma délután 16 órakor tartja a Kecskeméti Társasházak Ér­dekvédelmi Egyesülete az ehavi összejövetelét, amely­re várják az érdeklődő kö­zös képviselőket Kecskemé­ten, a Szövetségi téri kiskun­sági mezőgazdasági székház­ban. Az ülés vendége dr. Sza­bó István, a Dégáz Rt. igazga­tója lesz. Rajtakapott tolvaj A bajai URH-s járőrök hétfőn este tetten értek egy kerék­pártolvajt. A rendőrkapitány­ságon előállították K. János helyi hajléktalant, aki a város egyik vendéglátóegysége elől akart elkötni egy Mountain­bike kerékpárt. Méhek napja A Magyar Méhészek Egyesü­lete és a Méhészeti Termékta­nács immár 6. alkalommal rendezi meg a méhek napját. Az idén a központi rendez­vény május 1-jén lesz Buda­pesten. Nyerjen egy pólót! Játék a Petőfi Népe előfizetőinek E V,«*. A játék fődíja a Brill QjyPolo megtekinthető: április 29-től május 2-ig Baján (a Szentháromság téren) PÓLUS RÓMA BEVÁSÁRLÓKÖZPONT-ban! A részleteket és a nyereményszelvényt keresse a Petőfi Népében! Lakitelek nem tervez leépítést Május végéig kérhető sertésár-támogatás t

Next

/
Oldalképek
Tartalom