Petőfi Népe, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-12 / 84. szám
1999. április 12., hétfő Gazdasági Tükör 7. oldal Construma ’99 Április 13-17-e között rendezik meg tizennyolcadik alkalommal a kőbányai vásárvárosban Construma Nemzetközi Építőipari és Épületgépészeti Szakkiállítást. Tóthné dr. Pásztor Zsuzsa, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta: rendhagyó év az idei a Construma történetében, hiszen ezúttal Magyarország legnagyobb kiállítása lett az építők találkozója. A rendezvény növekedésének egyik fő oka, hogy most először szerepel a fűtés-, klíma- és sza- nitertechnika, vagyis az épületgépészeti tematika együtt a teljes építőiparral a kiállításon. így teljes a kép, az építtetők, beruházók mindent megtalálhatnak itt, amire szükségük lehet. 1008 kiállító, 42 ezer négyzetméternyi területen mutatkozik be, a külföldről érkezett cégek száma 110. A legtöbben, 20-an Olaszországból és 15-en Ausztriából érkeznek, de még Chiléből is jöttek kiállítók, akik szerint Magyarország is potenciális piacot képez számukra. Érdekessége még a kiállításnak, hogy Dortmund városa a város vezetőinek, a Kereskedelmi Kamarának és a helyi építőipari vállalatoknak az összefogásával önálló városként jelentkezik Kőbányán. Híven a hagyományokhoz ebben az esztendőben is odaítélték a Construma díjait, nagydijait. A pályázatra 55 pályamű érkezett, ezek közül a zsűri összesen 15 terméket ítélt alkalmasnak az elismerésre. Koós Tamás A támogatás átmenetileg szünetel A SAPARD program pénzeire április végéig még lehet pályázni Kimerült az új típusú szövetkezetek támogatására elkülönített, mintegy 1,3 milliárd forintos keret, ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium átmenetileg felfüggesztette a pályázatok elbírálását, a hónap elejétől nem fogad el igényeket. Szeremley Bélától, a földművelésügyi miniszter főtanácsadójától megtudtuk: az agrártárca költségvetésében erre az évre 1,3 milliárd forintot különítettek el az új típusú szövetkezetek megalakításának és forgó- eszköz-feltöltésének a támogatására. A nagy érdeklődés miatt azonban ez az összeg az év első három hónapjában elfogyott. A pályázatok elbírálása egyelőre szünetel, a tárcánál keresik a megoldást, hogy honnan lehetne újabb forrásokat erre a célra átcsoportosítani, jóllehet - vélik a minisztériumban - az idei keretnek akár a négyszerese is elfogyna. A gazdálkodóknak április 30-ig lehetőségük van az előcsatlakozás idejére megszavazott hétéves SAPARD program keretében is pályázni támogatásra, ugyanis a vidékfejlesztéssel összefüggő közösségi programok részét képezik az új típusú szövetkezetek is. Itt még elfogadják az igényeket, ezeknek a pályázatoknak az elbírálására a második félévben kerül sor. Szeremley szerint elsősorban a termékpályás szövetkezetek számíthatnak kedvező elbírálásra, mivel ez áll a legközelebb az Európai Unióval konform szövetkezeti formákhoz. Filipsz László, a MOSZ titkára érthetetlennek nevezte, hogy az új típusú szövetkezések megalakulásához adott támogatást a minisztérium felfüggesztette, véleménye szerint még nem érkezhetett annyi pályázat a tárcához, hogy az éves keret kimerüljön. A MOSZ mintegy 400 új típusú szövetkezet alakulási szándékáról tud. A titkár szerint az FVM-nél jelenleg 140 támogatási kérelem vár elbírálásra. Ezek ügyében egy bizottság dönt majd aszerint, hogy mit ítél valós szövetkezési szándéknak és mit tekint „álszövetkezésnek”. (újvári) BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Húsvétra virágba borultak a korán ébredő gyümölcsfák, a mandula-, a kajszi - és az őszibarackfák. A kellemes időben szorgalmasan járták a virágokat a méhek, lehet reménykedni abban, hogy ezekből a gyümölcsökből jó termés takarítható be. ígéretesek az alma-, a körte- és a szilvafák, sőt a tavaly a monília által sanyargatott meggyfák is. Az esős időjárás nemcsak a kultúrnövényeknek, de a gyomoknak is kedvez. Az agresz- szív növények ellen csak időben végzett gyomirtással vehetjük fel eredményesen a küzdelmet. Sikeresen lehet bevetni e küzdelemben a forgalomban levő totális gyomirtó szereket is, mint például a Roundupot. A gyomtalanítás azonban csak akkor eredményes, ha minden területre kiterjed! A gondozatlan, kapálatlan és ka- szálatlan árokpartok, szérűk, parlagok kezeletlen gyomtengere milliárdszámra szórja szét a magjait, amelyek átkerülnek a gondosan művelt szántóföldekre és kertekbe is. A hét végén már el lehet kezdeni az étkezési bab vetését. Csak a kereskedelemben vásárolt babot érdemes vetni, mert ez csávázott, tehát nem terjeszti a zsizsikfertőzést. Ültetéskor a sorok egymástól mért. távolsága 25-30 centiméter legyen, a sorban pedig sűrűn (1-2 centiméteres távolságra) legyenek a babszemek, ellenkező esetben a növény nem bokrosodik. A termés mennyisége szoros ösz- szefüggésben van az elvetett babszemek számával. Fontos az is, hogy a babszemek 5-6 centiméter mélyen legyenek a talajban, a felszínen heverő babszemeket ugyanis a galambok és a feketerigók felcsipegetik. Számos olyan egynyári virág van (körömvirág, szagosbükköny, seprőfű, csillagfürt, estike, porcsinfű stb.), amelynek a magja állandó helyére vethető. Az ágyást a talaj elgereblyézé- sével, elegyengetésével kell előkészíteni és a magokat 2-3 centiméter mélyen ültessük el. Határidők cégvezetőknek Április 12.- Tb-ellátásban részesült foglalkoztatottakra vonatkozó változások bejelentése-Társadalombiztosítási járulék, egészségbiztosítási hozzájárulás levonása, bevallása, befizetése- Külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel utáni adó megállapítása, levonása, megfizetése- Osztalékadó megfizetése- Százalékos mértékű egészség- ügyi hozzájárulás megállapítása, megfizetése-Táppénz-hozzájárulás bevallása és befizetése- Baleseti járulék befizetése- Magánnyugdíjpénztáraknak szóló bevallás a foglalkoztatottak tagdíjának alapjáról, összegéről, a levont tagdíj befizetése -Egyéni vállalkozók tb-, nyugdíj-, illetve egészségbiztosítási járulékának bevallása és befizetése- Cégautó adójának befizetése- A kifizető által levont szja, illetve szja-előleg befizetése- A munkáltató által a megállapított szja és a levont szja-előleg különbözeiének befizetése, visz- szaigénylése-Magánszemélyek, egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők szja-előlegének befizetése- Termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni adó befizetése- Tb-összesítő bevallás Tételes egészségügyi hozzájárulás megállapítása, befizetése Április 13.- Befektetési szolgáltatók nyitott pozíció jelentése Április 15.- Tételes átalányadó megfizetése- Befektetési vállalkozások- Átképzési támogatás igénylése- Sajtótermékek köteles példányainak szolgáltatása- Befektetésialap-kezelők jelentése az Állami Értékpapír-felügyeletnek- Költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolásokról szóló adatszolgáltatás az adóhatóságnak- Átalányadó-előleg befizetése- Jövedéki termék adómentes felhasználásáról szóló elszámolás- Helyi adó bevallása- Kockázatitőke-társaság és -alap felügyeleti díjának befizetése- Magánvámraktárba helyezett áru vámkezelése iránti kérelem benyújtása- Vágóbaromfi-támogatás igénylése- Külföldi rendszámú teherszállító jármű utáni - a belföldi szállítmányozó által átvállalt - adó megfizetése- Idegenforgalmi adó befizetése- Vízkészletjárulék befizetése -Bizonylatolás az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló, az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozóknál Április 16.- Számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitelesítése. Taka rmány kukorica A 22/1999. (II. 26.) FVM rendelet szabályozza a 1005900000 vámtarifaszámú takarmánykukorica garantált árú állami felvásárlását. Az állam kizárólag az Országos Gabona Terméktanács tagjaitól vásárol fel takarmánykukoricát a rendelet 1. számú mellékletében szereplő mennyiségben, minőségben és meghatározott garantált áron. A felvásárlás feltétele, hogy a jogosult a megyei földművelés- ügyi hivatalhoz legkésőbb augusztus 31-ig bejelentse a takarmánykukorica vetésterületének nagyságát, az adott év május 31-ei állapotának megfelelően. A bejelentést a földművelésügyi hivatal a termelőnek írásban visszaigazolja. A felvásárlási időszak 1999. december 1 -jét^^OöO.’m&fciüá'!-jÍ5ig tart. Eine seit 10 Jahre in Ungarn tätige deutsche Firma sucht QUALITÄTSKONTROLLEUR mit Fachingenieurabschluss und deutschen Sprachkenntnissen. Anforderung: 5 Jahre Praxis, Komputerkenntnisse. Englische Sprachkenntnisse sind von Vorteil. Der Lebenslauf mit Photo wird unter "Qualitätskontrolleur" an die Redaktion erbeten. ^férfinapV 5t a CASINO-ban! iP Hölgyeim és Uraim, ez nem áprilisi tréfa! A megszokottól eltérően ebben az évben férfi vendégeinkre is gondolunk, és 1999. április 13-án FÉRFINAPOT tartunk! Természetesen HÖLGYVENDÉGEINK jelenlétére is számítunk, hogy ők is emlékezetessé tegyék ezt a napot partnerük számára. A Casino ajánlata: kevesebb gond KONZUMBANK CSALÁDI BANKSZÁMLÁVAL Lekötési lehetőség Éves kamat KBKM 4 millió forint felett 0,5% kamatprémium KONZUMBANK Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: (76) 481-883 Kiskunhalas, Semmelweis tér 28. Tel.: (77) 422-963 Soltvadkert, Hősök tere 2. Tel: (78) 482-502 AZ Ü&MFB BANKCSOPORT TAGJA Számláját díjtalanul nyitjuk meg. A kamatokat havonta jóváírjuk. Teljesítjük közüzemi kifizetéseit. A számlához VISA bankkártyákat is ajánlunk. Havonta az első két bankkártyával történő készpénzfelvételt, bármely bank illetve postahivatal pénztárából vagy a Konzumbank és a K&H automatáiból díjtalanul biztosítjuk. Gyors és egyszerű hitellehetőséget kínálunk. 1 hó 14.50% 14,50% 3 hó 14.75% 14,75% 6 hó 14.50% 14.50% 12 hó 14.50% 14.50% ^ lekötés nélkül 12,25% 12,96% ) megyei napilap kézbesítésére, KATYMÁR területére. Jelentkezni lehet: Kämmerer Károly Kiskunhalas, Thormassy u. 3. Tel.: 06-77/423-434 Mobil: 06-30/9-854-929 AKCIÓS CIPŐK ÉRKEZTEK! Férficipők $1990 3.990 Női cipők 3>49á 3.490 &99Ó 1.900 Amíg a készlet tart! Alföld Áruház emeletén, a üzletben. INTENZÍV, 50 órás alapismeretek Windows 95, Word szövegszerkesztő, Excel táblázatkezelés kezdőknek. Ára: 20.000 Ft (3 részletben). Tanfolyam: ápr. 15-28., de. 8-13 óráig. (Oktatás minden munkanap.) Jelentkezési határidő: ápr. 14. Érdeklődni és jelentkezni lehet: SZÜV Rt. Kecskemét, Irinyi út 17. ___________Tel.: 76/488-719