Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

1999. február 6., szombat 5. oldal Hazai tükör - Világtükör A két ország támogatja egymást A térségre is kihatnak a kiváló magyar-szlovén kapcsolatok Szlovén-magyar miniszterelnöki tárgyalásokat tartottak pénteken Ljubljanában. A magyar kormányfő egynapos hi­vatalos látogatást tett a szomszédos ország fővárosában. Kí­séretében volt Stumpf István miniszter és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. Orbán Viktor és Janez Dmov- sek először négyszemközti megbeszélést tartott, majd tár­gyalóküldöttségek élén vitat­ták meg a két ország kapcsola­tainak fejlesztési lehetőségeit. A tárgyalásokon mindenek­előtt a gazdasági együttműkö­dés kérdéseiről esett szó. A két kormányfő egyebek között a - tavaly mintegy 400 millió dol­láros - kétoldalú kereskedel­mi összforgalom növelésének módjait, az infrastruktúra köl­csönös javításának kérdés­körét, a koperi kikötő magyar hasznosításának, a köz- és a vasúti összeköttetés fejleszté­sét vitatta meg. Orbán Viktor miniszterel­nök már egy héttel ezelőtti horvátországi látogatásán is kifejtette, hogy a magyar ex­portőrök biztos tengeri kikötői lehetőségeket keresnek Hor­vátországban és Szlovéniában. Az egymással versengő hor­vátországi Fiúméban és a szlovéniai Koperben egyaránt a forgalom bővítésére, nem pedig kizárólagosságra törek­szik a magyar fél. A szlovén-magyar politikai kapcsolatokat nem terhelik vi­tás kérdések, mindkét ország a NATO- és az Európai Unió­tagság elérésére törekszik. A magyar-szlovén viszony fo­lyamatosan és kölcsönösen fejlődik azóta, hogy Magyar- ország 1992 januárjában elis­merte a Szlovén Köztársasá­got. Budapest igyekszik hoz­zájárulni ahhoz, hogy Ljubl­jana minél előbb felvételt nyerjen a NATO-ba. Jó kap­csolatok alakultak ki a regio­nális szervezetekben, így a Közép-európai Szabadkeres­kedelmi Társulásban, azaz a CEFTA-ban, a Közép-európai Kezdeményezésben, valamint az olasz-magyar-szlovén hármas együttműködés kere­tében is. Orbán Viktort fogadta Mi­lan Kucan államfő. A minisz­terelnöki látogatás során aláír­ták a magyar-szlovén tolonc- egyezményt, valamint az isko­lai bizonyítványok és okleve­lek kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. Orbán Viktor ünnepélyes fogadtatása Ljubljanában. FOTÓ: FEB/REUTERS A Fehér Könyv háromnegyede A jogállamiság egyik legfonto­sabb alappillére, az Alkotmány- bíróság a megalakulása óta eltelt kilenc év alatt nemzetközileg és az állampolgárok által is elis­mert intézménye lett Magyaror­szágnak - hangsúlyozta pénte­ken, a 31. kecskeméti jogászna­pon tartott nyitóelőadásában Németh János, a testület elnöke. Németh János fontosnak tar­totta e fórumon is leszögezni, hogy az Alkotmánybíróságnak egy-egy konkrét ügyben nincs ítélkezési hatásköre, erre csak a bíróságok jogosultak, a feladata annak megállapítása, hogy egy adott törvény vagy jogszabály ellentétes-e az alkotmánnyal. Az Európai Unió illetékes szakbizottságának állásfogla­lása szerint a csatlakozni kívá­nók közül Magyarország tett a legtöbbet a jogharmonizáció te­rén - állapította meg a fórumon Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtit­kára. Több mint ötven törvény és ennél hatványozottan nagyobb számú rendelet már a jogharmo­nizáció szellemében született meg - mondta el. A közösségi joghoz való igazodás részletes követelményeit tartalmazó úgy­nevezett Fehér Könyvben fog­laltaknak hazánk már háromne­gyedét vagy teljes egészében, vagy részben teljesítette. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgálta­tási Tanács elnöke a jogharmo­nizációból adódó bírósági fel­adatokat soroló kecskeméti elő­adása után rögtönzött sajtótájé­koztatón közölte: érzékelik, hogy a büntetések szigorítására társadalmi igény van, ám a bíró­nak ajogszabályi keretek között, a bűncselekmény súlyával ará­nyosan, az ügy tárgyi és szemé­lyi körülményeinek figyelembe vételével kell döntenie. Kijelen­tette, nincs tudomása kirívóan enyhe ítéletről, s arról sem, hogy bűnözők fenyegetéssel próbál­ták volna befolyásolni a bírói döntést. Michael Lake, az Európai Unió Magyarországon akkredi­tált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete - aki a jogász­nap résztvevőinek az EU intéz­ményi reformjáról adott tájékoz­tatást-elmondta: Magyarorszá­gon még nagyon sok feladat van hátra a jogharmonizáció terén. Jász és kun ellenvetés Jász-Nagykun-Szolnok megye két meghatározó kistérségében - a Jászságban és a Nagykun­ságban - egyaránt ellenzik azt az elképzelést, hogy a megye Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyékkel együtt, debreceni központtal alkosson régiót az Európai Unió elvárá­sainak megfelelően. A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége jászladányi kezdeményezésre kinyilvánította: a jászok lakta területnek és a megyének az lenne a legkedvezőbb, ha Pest megyéhez - amelyben nem sze­repelne a főváros - csatlakoz­na. A keleti orientációt azért nem tartják megfelelőnek, mert akkor Jász-Nagykun-Szolnok csak a régió perifériájaként je­lenhetne meg. Szabolcs-Szat- már egyébként önálló régió akar lenni. Ha felhangzik a jól ismert szignál, vasárnaptól} Aparhant és Nagyvejke Önkormányzatai háziorvosi állást hirdetnek közalkalmazotti vagy vállalkozói tevékenységgel. Az állás betölthető: február 20-ától. A pályázatokat február 19-éig lehet benyújtani, az aparhanti polgármesteri hivatalba (Aparhant, Kossuth u. 34. Tel.: 74/483-792). M08 Termálvízfútéses, 1,6 ha, közművesített üvegház, továbbá nagybani virágelárusító hely eladó. Fizetés: megegyezés szerint, részletre is. Érd.: 06-60/354-468. I Búcsú Husszeintől Husszein jordániai király a kli­nikai halál állapotában van, életfunkcióit már csak egy be­rendezés tartja fenn, amelyet valószínűleg hamarosan, felte­hetően huszonnégy órán belül kikapcsolnak - jelentették a vi­lág nagy hírügynökségei. Az uralkodó pénteken tért haza abból az amerikai kórház­ból, ahol nyirokmirigyrákját kezelték, s ahol kedden csont­velő-átültetést hajtottak végre rajta, a jelek szerint eredmény­telenül. „Saját hazájában akart meghalni” - nyilatkozta Am- mánban egy jordán miniszter. Husszein 47 esztendőn át uralkodott ebben a 3,8 millió lakosú arab országban. Tizen­évesen lépett a trónra 1952-ben, így a jordániaiak túlnyomó többsége csak az ő uralkodása A kedden történt fővárosi ket­tős gyilkosság ügyében a rendőrségnek nincsenek új in­formációi, és két-három héten belül nem valószínű, hogy eredményre vezet a nyomozás - tájékoztatta Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője pénteken a sajtót. Elmondta: jelenleg az áldozat, D. György ismeret­ségi körét és kapcsolatrendsze­rét vizsgálja a rendőrség. Kedden a főváros XV. kerü­letében, a Szent Korona utca és a Kolozsvár utca sarkán lévő presszóban D. Györgyöt és bolgár állampolgárságú testőrét több lövéssel agyon­lőtte egy ismeretlen elkövető. D. Györgyöt a rendőrség korábban Harasztia Teodóra meggyilkolásával gyanúsította, azonban bizonyítékok hiányá­Az utolsó kép a királyról. alatt élt. Az uralkodó halála után fia, Abdallah trónörökös azonnal leteszi a királyi esküt a parlament előtt. ban a Pest Megyei Főügyész­ség 1994-ben felmentette. D. Györgyöt más bűncse­lekmények miatt az első fo­kon eljáró Váci Városi Bíró­ság 1996. novemberében öt év börtönbüntetésre ítélte. A büntetés-végrehajtási bíró a későbbiekben helybenhagyta az elítélt enyhébb végrehajtási szabályozásra vonatkozó ké­relmét, a férfi így tartózkod­hatott hivatalosan, felügyelet nélkül a börtön falain kívül. Információk szerint annak a társaságnak, amely azt a presszót működtette, ahol D. György rabként dolgozott, maga és felesége társtulajdo­nosa volt. A közvéleményt rendkívüli módon foglalkoztató történetre hétfőn visszatérünk. Hétfőn ítélet a Tocsik-perben Tocsik Márta jogásznő és nyolc társa büntetőperében hétfőn hir­det elsőfokon ítéletet a Fővárosi Bíróság. Az ügyész vádbeszé­dében múlt év november 26-án letöltendő szabadságvesztés­büntetést kért Tocsik Mártára, Liszkai Péterre, Boldvai Lász­lóra és Budai Györgyre, továbbá vagyonelkobzást Tocsik Már­tára és Liszkai Péterre. Felfüg­gesztett fogházbüntetést indít­ványozott a vádhatóság képvise­lője az APV Rt. vezetői, Szokai Imre, Lascsik Attila, Bessenyei Zoltán és Spanyol József, to­vábbá Vitos Zoltán vállalkozó ellen. Bűncselekmény hiányá­ban kérte védence felmentését a védőbeszédben mind a kilenc vádlott ügyvédje. Tocsik Márta védelmében elhangzott, hogy a jogásznő szabályos megbízási szerződés alapján, máig elfoga­dott megoldásokat alkalmazva, és tényleges munkát is végezve bonyolította le az önkormányza­tok és az ÁPV Rt. közötti alku- folyamatot. Megbízása nem­hogy kárt, de mintegy 3. millli- árd forintos megtakarítást ered­ményezett az APV Rt. számára - jegyezte meg a tárgyaláson több védő is. A rásegítő fék nem működött (Folytatás az 1. oldalról.) Erről a tulajdonos sofőrnek hosszabb ideje tudni kellett. A 18 emberéletet követelő kataszt­rófában valószínűleg a vezetési hibája is közrejátszott. A grazi vizsgálóbíró szerint a szakértő hivatalosan is megállapította a magyar tanúk által többször el­mondott tényt: a sofőr nem rak­ta elég korán elég alacsony fo­kozatba a sebességváltót. A kettős gyilkosság ügyében hetek múlva várható eredmény »sített fajt; ezögazda Ismét f. ■ f a KI w ’** Or k 2, KISKUN 4282 '/jlpLft; I. hely I. ' 10,61 t/ha szemtermés 12,14 t/ha eskedtek bridek! eredményei i Minősítő Intézetnél, an FAO 300-399 KISKUN 4337 FAO 400-499 KISKUN 4474 TORNÁDÓ v III. hely rmés 12,16 t/ha szemtermés mert magyar ner ^ mert magyarországi éghajlatra és talajra adaptáltuk, ^ mert kiváló szárazságtűrői, a légaszályt jól tűrik, ^ mert szárszilárdságuk és terméshozamuk kiváló, mert homok- és gyenge talajon is gazdaságos a termelésük, mert gyors a vízleadó képességük, 1 NA/ ­Hektáronként már 800 Ft-tól mert a i .v legkedvezőbb áron kapható Ha KISKUN vetőmagot vásárol, termését visszavásároljuk! Információ: KISKUN Kutatóközpont 6400 Kiskunhalas, Füzespuszta 42. Telefon: 77/423-323 Telefax: 77/422-755 Az ár az áfát nem tartalmazza! - f IM;mm-, i tnimi vi ££1 h ki&i:uh iiimiiiu 1:1 \ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom