Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-25 / 47. szám
1999. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Vizsgálat a halasi kórház ügyében Több információ Paksról Tizenkét Bács-Kiskun megyei település összefogása (Folytatás az 1. oldalról) Az elrendelt vizsgálat eddigi adatai alapján a kórház 1997- ben 489 esetben összesen 17,1 millió forint értéken jelentett le fiktív tevékenységet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak oxygenátor alkalmazására.- Az ügyben felvett jegyzőkönyvek szerint több beteg részesült oxigénterápiás kezelésben, ez azonban nem azonos az említett oxygenátor alkalmazásával - áll a közleményben. A halasi Semmelweis-kórház ügyében további vizsgálatot rendeltek el annak megállapítására, hogy a kórház a tb terhére a működési költségeken felül hajtott-e végre beruházásokat, valamint gép-, műszerbeszerzéseket. A költségvetési törvény kimondja: a tb-alapok terhére az egészségügyi szolgáltatóknak nyújtott támogatás csak a működési költségek fedezésére fordítható, ami egyben az e- gészségügyi dolgozók bérköltségeit is tartalmazza.- A kiskunhalasi Semmelweis-kórház dolgozói a mai napig nem kapták meg az ágazati bérmegállapodás szerinti, 1998. évi 16 százalékos bérnövekményüket - áll a közleményben. A MeH szerint további kérdéseket vet fel az ügyben, hogy a kórház 100 milliós nagyságrendben kölcsönt nyújtott az önkormányzattal közösen létrehozott Halas Műtő Kft.-nek.- A vizsgálatnak örülünk, így számíthatunk arra, hogy bíróság mondja ki, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jogtalanul járt el velünk szemben - nyilatkozta tegnap Füzes Attila, a Semmelweis-kórház gazdasági igazgatója. Elmondta: tavaly májustól szeptemberig folytattak levelezést az OEP-pel, ugyanis törvényes háttér nélkül az oxygenátor 17 millió forintos támogatásának visz- szavonásán túl, plusz 17 millió forintot vontak el a kórháztól büntetés címén. Erről egy főosztályvezetői levélben értesítették őket, így államigazgatási határozati híján a kórház vezetése a döntést meg sem tudta a bíróságon támadni. Tavaly egyébként a hatályos törvény szerint a téves kódolást vissza kellett volna vonni, a támogatást pedig jegybanki kamattal terhelve elvonni - mondta. A műtőberuházással kapcsolatban szándékos csúsztatásról beszélt a gazdasági igazgató, amely szerinte tájékozatlanságból fakad. Az ügyre még visszatérünk. Tizenkét Bács-Kiskun megyei település részvételével hétfőn megalakult az Önkormányzati Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (ÖTÉIT). A Hartán életre hívott társulásban a többi mellett részt vesz Dunapataj, Szakmár, Öregcsertő, Hajós, Dusnok és Miske is. A hétfői tanácskozáson részt vett a Paksi Atomerőmű Rt. főmérnöke, Kovács Balázs. Mint azt András István, Harta polgármestere elmondta, az új szervezet célja a polgárok tájékoztatásának elősegítése, az erőművel kapcsolatos történések figyelése, ellen(Folytatás az 1. oldalról.) Az igénybenyújtással egy időben a bizottság új társaság lét-, rehozását javasolta, mivel a robbantás következményeként a nyári gát automatikusan elvesztette vízügyi engedélyét. Az eltelt időszakban a társulat több egyeztető tárgyalást folytatott a Közép- és az Alsó- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal. A gátak menti földterületek egyesek szerint ártérnek, (Folytatás az 1. oldalról.) A tanács hierarchikus sorrendben hét operatív program kidolgozására adta áldását ebből a 60 millió forintból - tájékoztatta lapunkat Nógrádi Zoltán, a DARFT elnöke. A programok kidolgozásának a 60 millió forintos keret kimerülése szab határt. Ezek az operatív programok - amelyek annak rendje és módja szerint általános koncepcióra majd az azt követően készült stratégiai programokra épülnek - az alábbiak: őrzése, az információáramlás javítása. Ugyanilyen céllal évekkel ezelőtt hét Bács-Kiskun megyei és öt dunántúli település részvételével már alakult társulás. Ám - mint azt András István elmondta - elutasították újabb települések csatlakozását. Ezért döntöttek úgy, hogy külön szervezetet alakítanak. A közeljövőben Hartán vízmegfigyelő állomás létesítését tervezik vizeslaborral. így lehetővé válna a Duna vizének ellenőrzése a Paks feletti folyószakaszon. Eddig Paks alatt, Bátyán működött ilyen megfigyelőállomás. mások szerint viszont hullámtérnek minősülnek. Ezért egy régebbi rendelet alapján árvíz esetén az elöntött területek tulajdonosai nem jogosultak kártérítésre. Csakhogy kiderült, maga a terület fogalmi tisztázása sem egyértelmű. Máig nem eldöntött: ártérnek vagy hullámtérnek minősül. Ráadásul épp ezen a területen vannak a legjobb termőföldek. A régió nemzetközi munka- megosztásba való bekapcsolását szolgáló közlekedésháló- zat-fejlesztési operatív program, amely a vízi, a légi, a közúti és vasúti közlekedési hálózat fejlesztését vizsgálja. A régió határ menti fejlesztési programja, a magyar-román határszakaszra készülő dokumentum kiterjesztése a jugo- szláv-magyar határszakaszra is. A dél-alföldi szennyvíz-elhelyezési, továbbá a szilárdhulladék-kezelési operatív körA polgármester információi szerint az atomerőmű igazgatósága március első felében ülésezik. Kérdés, hogy foglal- koznak-e az újonnan alakult társulással, és ha igen, milyen módon. Az atomenergiáról szóló törvény szerint ugyanis az rt. a településeknek támogatást adhat a tájékoztatás megkönnyítésében nyújtott segítségért. A Paksi Atomerőmű Rt. a korábban alakult, dunántúli községeket is felvonultató szervezet településeinek évek óta milliós nagyságrendű támogatást ad. W. Király Ernő GYORSHÍREK Meteorológiai bemutató Kecskemét Megyei Jogú Város Agrometeorológiai Obszervatóriuma Számítógép a meteorológiai méréseknél címmel bemutatót és előadást tart. A meteorológiai műszerek iránt érdeklődőket a Mészöly Gy. út 4. szám alatt, az obszervatóriumban várják február 26-án, 8 és 15 óra között. A szolnoki csata 150. évfordulója Kiállítással, hadtörténeti konferenciával, imitált hadijátékkal és filmes programmal emlékeznek március 5-én és 6-án Szolnokon az 1849-es szabadság- harc helyi csatájára, az ütközet 150. évfordulója alkalmából - jelentették be a szervezők szerdán a Tisza- parti városban tartott sajtótájékoztatójukon. 1849. március 6-án Szolnokon a Damjanich János vezette honvédsereg bravúros győzelmet aratott az osztrák császári csapat felett. Katasztrófaterv A Magyar Vöröskereszt nem vár a katasztrófatörvény parlamenti megszületésére, hanem saját tervezetet készít a különleges helyzetek kezelésére - közölték szerdán Budapesten. Kidolgozzák az önkéntes segítők mozgósításának rendjét, és szervezeti hátteret biztosítanak a hegyi, vízi, sí-, barlangi, ij országúti mentőr, kutyás kereső, valamint elsősegélynyújtó egységeknek. KÖZÉLETI HÍRBC •Lezsák Sándor ország- gyűlési képviselő (MDF) az orgoványi polgármesteri hivatalban fogadóórát tart ma, február 25-én délután 5 és 6 óra között. A földtulajdonosokra hárítják a gátjavítás költségeit? Három megyéből egy régió? A bokrosiak azonban nem törődtek bele a kialakult helyzetbe, és március elsejére egyeztető tárgyalásra hívták össze a vízgazdálkodási társulás tagjait. Panaszuk orvoslására pedig a napokban Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez fordultak. Az ügyre még visszatérünk. Szász András nyezetvédelmi program. A kis- és középvállalkozás-fejlesztési operatív program, amely figyelembe veszi a régió vállalkozási övezetei, logisztikai szolgáltató központjai és ipari parkjai által nyújtott lehetőségeket. A humáninfrastruktúra-fejlesz- tési operatív program, amely az egészségügyi és szociális területre vonatkozik. És végül az Intelligens Régió operatív program, amely a telekommunikáció fejlesztési lehetőségeit tárgyalja a Dél-Alföldön. GAZDASAROK Több a hó a sokéves átlagnál 1. Hótakaróban gazdagnak minősíthetjük az 1998/99. évi telet. A mai napig (febr. 23.) több mint 40 napon át borította összefüggő hótakaró a Du- na-Tisza közét. Ez lényegesen több, mint a sokéves átlagérték (28 nap). Több szempont szerint lehetne értékelni a tél eddigi szakaszának hóviszonyait. Jelenleg az áttelelő ültetvények (vetések) szempontjából érdekes víz- és hőháztartási tényezőkből emelünk ki néhány érdekességet. Az átlagosnál sokkal korábban (december első harmadától) bekövetkezett a 8-10 cm vastagságú hótakaró térségünkben. Ez védte meg az őszi gabonákat a szórványos, mínusz 10-16 fokos fagyoktól. Ennek ellenére előfordulhatott felfagyás a december és január közepi enyhülések (hóolvadások) után. Most kevesebb gondot okozott a hótakaró minősége. Nem volt tartós (egy hetet meghaladó) az ónos bevonat és a jeges hó. Pedig ez gyakori jelenség a tél enyhébb időszakaiban. Utoljára 1995/96. telén jelentkezett rendkívüli gondként a hótakarón kialakult jégpáncél. Február utolsó hetére sem következett be gyökeres változás a léghőmérséklet alakulásában. Ekkor többnyire fagypont felettiek voltak a napi középhőmérsékletek, de vontatott az enyhülés üteme. Emiatt az átlagosnál későbbi időpontra valószínűsíthető a korai vete- ményezések szempontjából érdekes, 5 fokos talajhőmérséklet tartós bekövetkezése. (Folytatjuk.) Bajánál szombaton tetőzik a Duna Tegnap a bajai vízmércén óránként 10 centis emelkedést lehetett megfigyelni. Dr. Halász Rudolf vízügyi igazgató arról tájékoztatott, hogy szombatra várják a tetőzést 700-720-as vízzel. E magasságnál a víz betör a Du- na-fürdői üdülőterületre, ahol éppen ennyi a küszöbszint. Az igazgató szerint a jövő hétre nem lehet prognózist készíteni. Éppen ezért a szakemberek nem tudnak arról nyilatkozni, hogy lassú apadással vagy újabb árral kell-e számolni. Előadás a méhekről A méhek tartásáról tart előadást ma 17 órától Kecskeméten, a Bánk bán u. 9. szám alatt, az FKgP megyei irodáján dr. Hegedűs Dénes megyei szakállatorvos. Kecskemét határában egy hirtelen manőver során elvesztette kocsija fölötti uralmát tegnap délután egy jugoszláv férfi. Az irányíthatatlan VW Golf az út menti árokba csúszott és felborult. A vezető és az utas nem sérült meg, viszont a kár jelentős. 0 AZ E HETI FŐNYEREMÉNYEK 0 435 MILLIÓ HATOS 35 MILLIÓ 8 MILLIÓ Országszerte Pénzeső, tévéshow vasárnap 12.05-kor az MTV1 Szerencsepercek című műsorában! Bácsalmáson 101 fő adott vért szerdán, mikor a vöröskereszt véradást szervezett a városban. Többen jelentkeztek, ám körülbelül 20 polgárt betegség (főképp meghűlés) miatt kiszűrtek a szakemberek a véradók közül.