Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-04 / 29. szám
1999. február 4., csütörtök Hazai tükör - Világtükör 5. oldal Felügyelt felügyelet? Feljelentés-kiegészítés Postabank-ügyben Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán átvette a Postabank-ügy vizsgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a bank az egész országban működött, így az ügy kivizsgálása is országos jelentőségű - tájékoztatta lapunkat Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn feljelentést tett a pénzintézetnél kialakult veszteségek miatt Princz Gábor, a Postabank korábbi elnök-vezérigazgatója, valamint ismeretlen tettesek ellen. Kedden a BRFK a feljelentés kiegészítését kérte a PM-től. Mint a minisztérium illetékesétől megtudtuk, a hiányzó dokumentumokat néhány napon belül megküldik az ORFK-nak. A rendőrségnek kétszer 15 napja lesz ezután arra, hogy elrendelje a nyomozást. Információink szerint rövidesen a Postabank Rt. jelenlegi vezetése is megteszi a feljelentést Princz Gábor ellen. A jogi dokumentum tervezete már elkészült. Amennyiben a következő igazgatósági ülésen jóváhagyják, úgy a pénzintézet is az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordul az ügyben. A Postabank egyébként már több feljelentést tett a kialakult veszteségek kapcsán. A Pénzügyminisztériumban megerősítették azt az értesülésünket, miszerint Járat Zsig- mond pénzügyminiszter tegnap megbeszélést folytatott a magyar pénzügyi élet felügyeleti szerveinek vezetőivel. A megbeszélés témája elsősorban a különböző felügyeletek - Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, Magyar Biztosításfelügyelet stb. - további összevonása volt. Járai már korábban is többször hangot adott annak a véleményének, hogy az említett hatóságok külön-külön nem tudnak összehangoltan fellépni, így a hiányosságok, törvénysértések gyakran későn derülnek ki, mint ahogy ez a Postabank és a Realbank esetében is történt. A pénzügyi rendszer mai felállása szerint, amikor ugyanazon cég például banki és biztosítási tevékenységet is folytat (magánnyugdíj-pénztárak), úgy lehetne hatékony felügyeleti munkát végezni, ha egy olyan szervezet működne, amely mindkét tevékenységet átlátja. Csak egy ilyen ellenőrző szerv nyújthatna biztonságot a betéteseknek, a kötvénytulajdonosoknak, a kisbefektetőknek és a biztosítottaknak. A felügyeletek összevonásához törvénymódosításra, új törvényekre lenne szükség, amelyek elfogadásához, kihirdetéséhez általában egy év kell. Egyelőre nem lehet tudni, mennyire lesz működésképes egy ilyen mamutintézmény, és kit szán a kormány az élére. A tárcánál határozott nemmel válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy van-e összefüggés Pelikán László, az adórendőrség vezetőjének felfüggesztése, illetve a feljelentés időzítése között. Elmondták, hogy a feljelentés előkészítésén hónapok óta dolgoznak, és az éppen hétfő délután készült el. (sts) Kivezették a vádlottat Franz Fuchs, az 1993 és 1996 között Ausztriában és Németországban elkövetett levélbomba-, valamint csőbombamerényletekkel gyanúsított, 49 éves stájerországi férfi szerda délelőtt, az ellene folyó per második napján is államellenes és idegengyűlölő bekiabálásokkal zavarta meg Grazban a tárgyalást, s ezért kivezették a teremből. A törvényszéki pszichológus tegnap ismét megvizsgálta Franz Fuchsot, s újra azt közölte, hogy a vádlott alkalmas lenne a tárgyaláson való részvételre, de saját akaratából teremt A csalók zöme képzett magyar fiatal A 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények átlaga tavaly 5926 volt. A bűnözés által legfertőzöttebb terület az országban a főváros, ahol ez a mutatószám 12 143. Az öt legfertőzöttebb megye Győr-Moson-Sopron (6082), Somogy (5595), Tolna (5108), Komárom-Esztergom (4957) és Pest (4891). A magyar rendőrség vezető testületé tegnap értékelte a rendőrség tavalyi munkáját. Dr. Orbán Péter rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, a hazai bűnözés tartós jellemzője, hogy az ismertté vált bűncselekmények mintegy 40 százalékát a fővárosban és döntően Pest megyében követik el. A vagyon elleni bűncselekmények képezik a hazai bűnözés háromnegyed részét. A lopások száma 9 százalékkal volt több, mint 1997-ben. A személygépkocsi-lopások száma 14 413-ról 15 255-re emelkedett, az esetek kétharmadát a fővárosban követik el. Továbbra is jelentős a kábítószerek átmenő csempészete, de dinamikusan növekszik a hazai fogyasztás is. Az amphetamin mellett egyre több heroin érkezik, többnyire külföldi csempészektől, elosztóktól származik. Különösen aggasztó, hogy az elmúlt években dinamikusan növekedett a kábítószer hatása alatt elkövetett bűnesetek száma, 1994- ben 130-at, 1998-ban pedig 690-et regisztráltak. Az utóbbi öt évben a túladagolások miatt meghalt személyek száma 4-ről 38-ra emelkedett. A tavalyi tapasztalatok szerint megmaradt a szervezett bűnözésen belül „az intellektuális bűnelkövető” csoportok elkülönülése a többitől. Repülőgép-szerencsétlenség. Összesen huszonnyolc ember veszítette életét, amikor Angola fővárosa, Luanda egyik szegénynegyede fölött - eddig ismeretlen okból - lezuhant egy magántulajdonban lévő Antonov-12 típusú repülőgép. fotó: feb/reuters Véres leszámolás kérdőjelekkel olyan helyzetet, hogy ne kelljen meghallgatnia az ellene felhozott vádakat. A kedden kezdődött per előtt egész Ausztria azt találgatta, vajon Fuchs hallgat-e a tárgyalás alatt, vagy esetleg vallomást tesz. Mindenkit meglepett viszont a vádlott keddi viselkedése: hatszor is elővezették, de minden alkalommal rekedtre kiabálta magát, hogy elérje, vezessék ki újra meg újra a teremből. A vádlott rendszeresen élteti a BBA-t, osztrák politikusokat szidalmaz. Kedd délután már annyira kifogyott az előre kigondolt szitkokból, hogy a szőke és a vörös hajú nőket is becsmérelte. Továbbra sincs a rendőrségnek a személyleíráson kívül más adata arról a férfiról, aki kedden délelőtt egy fővárosi eszpresszóban agyonlőtt két vendéget. Megerősítették, hogy a gyilkosság elkövetésekor a vendéglátóegységben civil ruhás katonatisztek is voltak. Az alvilági leszámolásként emlegetett ügy egyik áldozata Dächer György, akit korábban a rendőrség Haraszti Teodóra meggyilkolásával gyanúsított, azonban bizonyítékok hiányában a vádat elejtették. A másik áldozat egy bolgár állampolgárságú férfi volt. Döcher más bűncselekmények miatt 1996 óta ötéves, jogerős börtönbüntetését töltötte a Kozma utcai fegyintézetben. A büntetés-végrehajtási bíró időközben helybenhagyta az elítélt enyhébb végrehajtási szabályozásra vonatkozó kérelmét, annak ellenére, hogy a börtön vezetői ezt a kérést nem támogatták. A férfi így tartózkodhatott hivatalosan a börtön falain kívül. A gyilkosság után a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tegnap vizsgálatot rendelt el Döcher Györgynek a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli foglalkoztatásával kapcsolatban. Döcher ugyanis havonta négyszer 24 órát is szabadlábon tölthetett. Az ügyben ugyancsak - „azonnali és soron kívüli” vizsgálatot rendelt el Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, aki arra vár választ: miként kapott az elítélt bírói engedélyt a börtön elhagyására. - Egy napon belül várom az eredményt - mondta a miniszter. A tettesről még csak annyit tudni, hogy 175 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Megerősítették, hogy a helyszínen véletlenül polgári ruhás katonatisztek is voltak, s ők szabályosan értesítették a rendőrséget, valamint a mentőket. Orbán Viktor miniszterelnök ma este 19 órakor a Vigadóban találkozik a sajtó képviselőivel. Az MTV 1 által közvetítendő eseményen az ország helyzetéről esik majd szó. A sofőr életveszélyben. Rendkívüli mértékben leromlott a tíz nappal ezelőtt Deutschlandsbergnél szerencsétlenül járt magyar busz sofőrjének az állapota. A grazi tartományi kórház intenzív osztályának helyettes vezetője szerdán elmondta, hogy sorra lépnek fel működési zavarok a 44 éves magyar férfi különböző szerveiben: időlegesen leállt a máj és a tüdő működése, majd veseműködési zavarok léptek fel. Állapota válságos, életveszélyes. Szigorúbb vizsgálat. A nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén támogatta Keleti György javaslatát, hogy vizsgálják meg, és szükség szerint szigorítsák az A, B és C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés gyakorlatát. Keleti elmondta: a felülvizsgálatot az teszi szükségessé, hogy vezető beosztású államhivatalnokok és köztisztviselők alkalmassága a biztonsági ellenőrzés után válik bizonytalanná. Átmeneti adórendőrfőnök. Pelikán László helyzetének tisztázásáig az adóhivatal elnöke február 3-tól Varga Sándor általános igazgatóhelyettest bízta meg ideiglenesen az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatóságának vezetésével - közölte szerdán Si- micska Lajos, az APEH elnöke. Embertelen állapotok. A menekülteket befogadó közösségi szállások egy részénél súlyos, áldatlan és embertelen állapotokat tapasztalt az állam- polgári jogok országgyűlési biztosa - derült ki a parlament emberi jogi bizottságának szerdai ülésén. Meghalt Schlrilla György. Hosszú betegeskedés után tegnap, 60 éves korában elhunyt Schirilla György szupermara- toni-futó. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján feltűnt sportember nyári nagy futásai (pl. Budapest-Moszkva) és téli Duna-átúszásai nyomán vált országszerte ismertté. B rüsszelben szerdán újabb fordulót tartott az Európai Unió és hazánk tárgyalóküldöttsége Magyarország csatlakozásáról. Ezúttal ismét a környezet- védelem volt terítéken; ez az a témakör, amely a mező- gazdaság után a legkényesebb kérdéseket veti föl. Mint arról az előző forduló során már szó esett: Magyarország elképzelései szerint hat pontban van szükség átmeneti könnyítésekre, mert az uniós jogszabályok maradéktalan végrehajtása rendkívüli mértékben megterheli a költség- vetést. Ugyanakkor „pozitív derogációt” kérünk a védett madarakról szóló rendelkezéssel kapcsolatban, az erre vonatkozó magyar előírások ugyanis jóval szigorúbbak, mint a közösség törvényei. Az euro-atlanti integráció volt a témája Budapesten két parlamenti bizottság ülésének is. Magyarország európai uniós csatlakozási tárgyalási pozícióit Martonyi János külügyminiszter ismertette az OrTanácskozások Brüsszelben és Budapesten az euro-atlanti integrációról Körön kívül, körön belül szággyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának szerdai ülésén. A zárt ajtók mögött megtartott eszmecserét követően a miniszter elmondta: a kormány által a közelmúltban jóváhagyott és nyilvánosságra hozott tárgyalási pozíciók mellett stratégiai és taktikai szempontok is szóba kerültek az ülésen. Martonyi János közölte: a nemzeti programmal összefüggő kérdésekről - amely dokumentumot Magyarországnak május elején kell átadnia Brüsszelben - várhatóan külön ülésen tárgyal majd az integrációs bizottság. Hozzátette: hasonló eszmecserére kerül sor a Schengeni Egyezményt is magában foglaló bel- és igazságügyi együttműködés kérdéskörében. Szanyi Tibor, a bizottság szocialista alelnöke áttörés jellegűnek nevezte azt a miniszteri javaslatot, hogy folytassanak előzetes parlamenti konzultációt a csatlakozás legfaj- súlyosabb kérdéseiről. * A Magyar Honvédség a NATO-csatlakozás időpontjára elvégzi vállalt feladatait - mondta Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága előtt szerdán. Közölte: a NATO-csatlakozásig be kell fejezni a minisztérium és a Honvéd Vezérkar elhelyezését szolgáló objektumok biztonsági átalakítását, hogy azok megfeleljenek a szövetség előírásainak. A haderőfejlesztés céljai közé tartozik a NATO-rend- szerhez kapcsolódó légtér- ellenőrző központ létrehozása, amelyet hétfőn adnak át ünnepélyesen Veszprémben. Gyarmati István elmondta: a NATO igénye, hogy Magyar- ország tagsága első napjától fogva képes legyen kezdetben viszonylag kicsi, később pedig egyre nagyobb erőkkel hozzájárulni a szövetség esetleges katonai műveleteihez. A bizottság elfogadta azt a kiegészítő javaslatot, amely indítványozza, hogy ne csak a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar központi épületeiben, hanem az alárendeltségükbe tartozó objektumokban is végrehajtsák a NATO biztonságvédelmi előírásainak megfelelő átalakításokat. Erre mintegy 300 millió forintot különítettek el. A képviselők általános vitára alkalmasnak találták a hazánk és a NATO közötti idei partnerségi program jóváhagyásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amely engedélyezi az 1999-re tervezett békepartnerségi és NATO-gyakorlatokra tartó és visszatérő külföldi fegyveres erők hazánkon történő átvonulását. iiiiiiiiiiiiiiiiiiinimiiiiniiiiniiniiiiimimmiiiniminMiMiimmimiiiiiiiiiiiiiniiij MÉG MINDIG TÉLI VÁSÁR 1 30-50% árengedménnyel 1 A VÁLASZTÉKBÓL: § felsőruházati osztályon: :r;- férfipantalló 4.900 Ft helyett 2.900 Ft E- női mellényes 35.800 Ft helyett 17.900 Ft E- női anorák 32.900 Ft helyett 19.900 Ft '- női hosszú kabát 44.800 Ft helyett 22.400 Ft 1 divatosztályon: i '- Triumph női hálóing 8.440 Ft helyett 6.500 Ft-•- Triumph női pizsama 12.180 Ft helyett 10.000 Ft r.- Piere Clarence ing 4.250 Ft helyett 2.900 Ft E- Férfi flaneling 2.980 Ft helyett 1.500 Ft E cipőosztályon: ~- férfi száras cipő 10.000 Ft helyett 5.800 Ft- női félcipő 7.460 Ft helyett 5.000 Ft- női hótaposó 9.650 Ft helyett 7.200 Ft £- lánykahótaposó 8.300 Ft helyett 5.600 Ft £ sport-játék osztályon: =- egyes sídzsekik 23.200 Ft helyett 16.750 Ft % 15.800 Ft helyett 11.100 Ft- síoverallok 23.600 Ft helyett 16.520 Ft £ 21.600 Ft helyett 15.100 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! 6040 ALFÖLD ÁRUHÁZ KECSKEMÉT