Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-03 / 283. szám
ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Megmentenék a focit (Folytatás az 1. oldalról)- Baján születtem, s sokszor játszottam Kecskeméten, a megyeválogatottban, sőt itt fedezett fel az MTK is - mondta Bognár György. - A létesítmények még mindig kitűnőek a hírős városban, s ezért úgy gondolom, itt valóban érdemes lenne jó focit csinálni. Az elképzeléseink között egyébként az szerepel, hogy december elején elkezdenénk a tárgyalásokat a jelenlegi gárda gerincével, utána eldönte- nénk, hogy ki legyen az a négy-öt fiatal, tehetséges MTK- játékos, aki kölcsönbe Kecskemétre jönne, majd pedig megpróbálnánk néhány idősebb, rutinos futballistát szerződtetni. Erre azért van szükség, hogy a decemberi téli pihenő után már teljes kerettel tudjuk elkezdeni a felkészülést a bajnokság második felvonására. A felnőtteknél az edzéseket Szabó György irányítja majd, de ő felügyelne az utánpótlás szakmai munkájára is - természetesen a kecskeméti nevelők bevonásával. Számításaink szerint a tavaszi tabellán a harmadik-negyedik helyen kell végeznünk ahhoz, hogy simán NB. I-esek maradjunk, ami azt jelenti, hogy legalább 36 pontot kéne gyűjtenünk. Ezt pedig csak akkor érhetjük el, ha a feladatainkat következetesen végrehajtjuk. Farkas Mihály Ismét bővült az Alföld A 300 millió forintos beruházás a napokban feleződött be. A kecskeméti Alföld Áruház újabb, 2300 négyzet- méteres résszel bővült. Lehoczky Józsefet, a vállalat Igazgatóját kérdeztük a napokban befejezett beruházásról.- Melyek azok az osztályok, amelyek jelentős mértékben bővültek?- Elsősorban az általunk üzemeltetett nagy osztályok alapterületét növeltük meg. A játék- és sportosztályt duplájára, a kultúrcikk-, cipő- és élelmiszerosztály területét mintegy 40-60 százalékkal bővítettük ki. Természetesen az áru- választékunk is jelentősen megnőtt az adott osztályokon. Terveink szerint januártól a vasosztályt is új, nagyobb helyre költöztetjük.- Az új külső és a felújított belső tér kialakítása jelentős kiadásokat jelentett az áruház számára. Mennyibe került az átalakítás?- Költségeink meghaladták a 300 millió forintot, de ezzel elértük azt, hogy áruházunkban tizenkét darab 200-600 négyzetméter alapterületű osztály működik. Emellett kínálatunkat 65 vállalkozó ki- sebb-nagyobb üzlete is gazdagítja. A most elkészült, bővített emeleti részen is több új kis üzlet kezdi meg működését szombattól.- Melyik az az osztály, amelyikre a legbüszkébb?- Természetesen mindre büszke vagyok. Elsősorban azonban a sport- és játékosztályt emelném ki. A karácsonyi vásár idején mindig ezen az osztályon a legnagyobb az érdeklődés. Remélem, idén a vevők nem hagyják az utolsó percre az ajándékvásárlást, hiszen így elkerülhetnék a zsúfoltságot.- Mikor lesz az ünnepélyes megnyitó?- December 5-én, szombaton, amikor mindenkit szeretettel várunk a zenés műsorokkal és kedvezményes akciókkal színesített Mikulás-napra. Sebestyén Hajnalka PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet Közigazgatási Irodájába kisebbségi referens munkakörre Feladata: az 1998. október 18-ai önkormányzati és kisebbségi választások eredményeképpen megalakult cigány és német kisebbségi önkormányzat, valamint a városrészi önkormányzatok munkájának koordinálása. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK- magyar állampolgárság- büntetlen előélet (3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány: alkalmazási, de nem pályázati feltétel)- közgazdasági szakközépiskolai végzettség, vagy középiskolai végzettség és közigazgatási ismeret- kézzel (rótt önéletrajz Bővebb felvilágosítás dr. Peredi Katalin jegyzőnél kérhető (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. I. emelet 52. sz. Telefon: 76/481-428), és a pályázat benyújtására is itt van lehetőség. Pályázati határidő: 1998. december 17. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXIII. tv. alapján. Az álláshely az elbírálást kővetően azonnal betölthetől (49242) Kifosztották az Advent idején különösen megdöbbentő az a bűncselekmény, amely a Kecskemét-Hetényegyháza melletti Nyíri erdőben történt. Az első adventi gyertya meggyújtása után gyakorlatilag néhány órával Ismeretlen tettesek kifosztották a nyíri erdészház mellett öt évvel ezelőtt épült kis kápolnát. erdei kápolnát A Szent Hubertus-kápolnából szinte mindent elvitt(ek) az ablakon bemászó tettes(ek), ami csak mozdítható volt. FOTÓK: BANCZIK RÓBERT Évente kecskemétiek ezrei látogatnak ki a festői szépségű környezetben lévő erdészházhoz, amely az 1848-49-es szabadságharc emlékeit is őrzi. Körülötte - Szulyovszky László erdész többéves munkájának köszönhetően - olyan ‘48- as emlékhely alakult ki, ahová március 15-én vagy október 6-án sokak zarándokolnak ki a megemlékezésekre. A fából épült, gyönyörű kápolnát 1993. szeptember 18-án szentelték fel a Szent Hubertus- vadásznap alkalmából. A Szent Hubertus Kápolna öt keresztelőnek és jó néhány misének adott azóta otthont. Öt esztendővel a felszentelése után, 1998. december 2-án egyik ablakának betört, zöld katedrálüvege árulkodik a látogatónak arról: valaki vagy valakik betörtek Isten házába. Szulyovszky László kedden délután fedezte fel a bűncselekményt. A miseasztalra minden esztendőben ilyentájt szokta kihelyezni a kis betlehemet. Amikor kinyitotta a kápolna sértetlen ajtaját, megdöbbenve látta a betört oldalablakot s azt, hogy szinte mindent elvittek a helyiségből, amit mozdítani lehetett. Porcelán-, gipsz- és faragott szobrokat, ikont, szentképeket, a stációt, domborműveket, gyertya- tartókat - s ez mind az erdész személyes tulajdonát képezte. Köztük az a szobor, amelyet Bessenyei Ferenc színművész adományozott a kápolnának. Még a falra erősített, kis karos lámpákat is megpróbálták lefeszegetni - igaz, sikertelenül. Ám a külső homlokzati, két kis szoborfülkéből kiszedték a porcelánalkotásokat. Két feszület, két szentkép, az agancsokból készített csillár - szinte csak ezt hagyta hátra az elkövető, aki gépkocsival érkezett a helyszínre. Szemmel láthatóan a kápolna közeiéig hajtott járművével. Szulyovszky László gyorslistát készített az eltűnt kegytárgyakról, s mintegy 380 ezer forintra becsüli az őt ért kárt. Ez persze korántsem fejezi ki az eltulajdonítottak eszmei értékét. Egyébként - sajnos - a kápolnára nem kötöttek biztosítást, amely most a kár egy részét fedezhetné.- Az ellopott értékek valószínűleg hamarosan felbukkannak a zsibpiacokon, például a fővárosi, Ecseri úti piacon vagy a régiségkereskedőknél - mondja. - Szeretném kérni mindazokat, akiknek mostanáA fali lámpákat is megpróbálták lefeszegetni. ban kegytárgyakat ajánlanak fel megvételre, hogy keressenek engem. A nyomravezetőnek 50 ezer forint jutalmat ajánlok fel. Mától egyébként éjjeliőr vigyázza a területet. A környéken az utóbbi időben megszaporodtak a betörések, de azt nem gondoltam volna, hogy egy kápolna is áldozatául eshet a bűnözőknek. Az aradi vértanúk emlékművénél felállított ágyú - amely a ‘48-49-es szabadságharcban használt fegyver korhű másolata - ugyancsak megtetszett a behatolónak. Látszik, hogy a csövet megpróbálta lefeszegetni az ágyútalpról, de nem boldogult vele. Kósa György A Szent Hubertus-kápolnából elvittek többek közt: • két porcelánszobrot, • egy Szent Család-ikont, • hét szentképet, • egy Mária-képet, • két szent-domborművet, • egy feszületet két szoborral, Hr, • két réz gyertyatartót, • Mária és a kis Jézus faragott szobrát, • négy gipsz szentszobrot, • Krisztus keresztútjának 14 stációját. Akik bármilyen felvilágosítással tudnak szolgálni a kegytárgyak hollétéről, azok keressék Szulyovszky Lászlót a 76/401-872-es vagy 401- 822-es számon. Akik anyagi segítséget szeretnének nyújtani a kifosztott kápolna helyreállításához, azpk a Szabadságharc Alapítvány számlájára fizethetnek be pénzadományt: Kerekegyháza és Vidéke Takarékszövetkezet hetényegy- házi kirendeltsége, számlaszám: 5180012111210337. A toronyból érkezik a Gong Mikulása Mozicsatornadíj Több olvasónk jelezte szerkesztőségünkben az elmúlt napokban, hogy a Telemozi Kft. által postázott szórólapokon, illetve a Petőfi Népében megjelent cikkben másmás összeg jelent meg azzal kapcsolatban: mennyit kell fizetni január elsejétől az HBO mozicsatornáért. Megtudtuk: a lapunkban szereplő összeg a helyes. így az HBO jövőre havi 1550 forint+áfa, azaz összesen 1736 forintba kerül. A kecskeméti Nagytemplom tornyából ereszkedik majd le a Gong Rádió „Alpin Mikulása” december 5-én, szombaton, délután három órakor Kecskemét főterén. Puttonyában szaloncukrot hoz a gyerekeknek. December 6-án, vasárnap adáskezdéstől, tehát 16 órától 20 óráig a Gong Rádió teljesíti a gyerekek zenei kívánságait. Szeretettel várja tehát a kisebbeket a Gong Rádió szombaton a főtérre, majd vasárnap a rádiókészülékek elé. A kívánságokat levélben vagy telefonon várja a stáb. A cím: Gong Rádió, 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., a telefon: 76/414- 010). A Mikulás-napi programokat a Beton Center, Lévai Géza betonszállító és a Trimmer Air légiszolgáltató támogatja. Képviselői fórum Közös megbeszélésre várja a választópolgárokat holnap délután öt órára Jánosi István alpolgármester, Szappanos Benedek és dr. Bácskai Ferenc önkormányzati képviselő. Az 5-ös, 6-os és 7-es választókerületek egyéni képviselői a Lánchíd Utcai Általános Iskola aulájában adnak tájékoztatást a választások óta történtekről, a módosított állattartási rendeletről, majd fórumon válaszolnak a kérdésekre. A Kecskeméti Televízió és a Gong Rádió jövőheti műsorajánlata Kecskeméti Televízió 7., hétfő: 10.00: KUL-túra (ism.). 17.20: Sorozat (ism.). 18.10: KUL-túra (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.25: Karácsonyi ajánló. 19.30: Torpedó. 20.00: Napjaink. 20.30: Útközben. 20.45: Karácsonyi játék. 20.55: Hírős hírek (ism.). 21.20: Trükkös Nick (olasz bűnügyi film). 23.50: Hírős hírek (ism.). 8., kedd: 10.00: Napjaink (ism.). 10.30: Útközben (ism.). 17.20: Sorozat (ism.). 18.10: Napjaink (ism.). 18.40: Útközben (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.15: Kalap. 20.00: Sportmagazin. 20.35: Mi van a fa alatt? 20.45: Hírős hírek (ism.). 21.00: Torpedó. 21.20: Házak, otthonok. 22.00: Celeste. 22.45: Hírős hírek (ism.). 23.00: Fekete bársonyruhában (amerikai film). 9., szerda: 10.00: Sportmagazin. 17.20: Sorozat. 18.10: Sportmagazin (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.25: Karácsonyi ajánló. 19.30: Egészségmagazin. 20.00: Lélektől lélekig. 20.30: Sebváltó. 20.40: Karácsonyi játék. 20.50: Hírős hírek (ism.). 21.20: Toprini láz (magyar dráma). 22.42: Hírős hírek (ism.). 23.10: Lélektől lélekig (ism.). 10., csütörtök: 10.00: Lélektől lélekig (ism.). 17.00: Sorozat (ism.). 17.50: Lélektől lélekig (ism.). 18.25: Ki a Joker? 19.00: Hírős hírek. 19.15: Könnyűzene. 20.00: Humán szféra. 20.35: Hírős hírek (ism.). 20.50: Memória. 21.15: Celeste. 22.02: Hírős hírek (ism.). 11., péntek: 10.00: Humán szféra (ism.). 17.20: Sorozat. 18.10: Humán szféra (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.25: Karácsonyi ajánló. 19.30: Betűvadászat. 20.00: Portré. 20.40: Karácsonyi játék. 20.50: Hírős hírek. 21.20: Film. 22.50: Hírős Hírek. 23.15: Portré (ism.). 12., szombat: 9.00: Celeste (ism.). 10.31: Sorozat (ism.). 12.10: Útközben (ism.). 12.20: Házak, otthonok (ism.). 13.00: Kalap (ism.). CSAK KÁBELEN: 18.30: Apró népség (amerikai film). 13., vasárnap: 8.00- 13.00: Képújság. CSAK KÁBELEN: 18.30: Fantomkölyök (amerikai westernfilm). Gong rádió Kecskemét FM 96,5 MHz. Mindennap 16 órától 04 óráig! 6000 Kecskemét, Deák F. tér 1. Ügyvezető: telefon/fax: 76/414-030, stúdió, szerkesztőség: tel./fax: 76/414-020. Játék és kívánságműsor: tel.: 76/414-010. „Felejtsen el minden gondot, hallgassa a RÁDIÓ GONGOT!” 7., hétfő: 16.00: Délutáni csúcsidő. 16.35: Balesetmegelőzési percek. 18.15: Sportmagazin. 20.05: ARÉNA Top 20. 21.05: Nyitott világ. 24.00: Katakomba. 2.00: Zene hajnalig. 8., kedd: 16.00: Délutáni csúcs. 16.35: Tőzsdehírek. 16.50: Kulturális ajánló. 17.18: Ingatlanmagazin. 18.15: Varázslat. 21.05: Hit és Élet. 22.00: Internetes kívánságműsor. 24.00: Zenés műsor. 2.00: Zene-zene-zene. 9., szerda: 16.00: Délutáni csúcs. 17.22: A Providencia biztosító hírei. 18.22: Videovilág. 19.15: Aktuális. 21.05: Telefonos kívánság- műsor. 22.00: Zenés műsor. 24.00: Éjszakai műszak. 2.00: Zene hajnalig. 10., csütörtök: 16.00: Délutáni csúcsidő. Közben: 16.35: Tőzsdeinformációk. 18.15: Konyhashow. 19.00: Játékzóna. 20.00: „Leveles” kívánságműsor. 24.00: Zenés műsor. 11., péntek: 16.00: Délutáni csúcs. 18.15: Parlamenti tudósítás. 19.00: Gong Top 13. 20.15: Krétakör. 21.05: Best Of. 24.00: Zene hajnalig. 12., szombat: 16.00: Információ sok zenével. 18.15: Holdfény. 20.00: Zene hajnalig. 13., vasárnap: 16.00: Vasárnap délután. 16.50: Kulturális ajánló. 18.15: Unikum. 21.00: Borsokk.