Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-18 / 296. szám

4. oldal VlLÁGTÜKÖR 1998. december 18., péntek Hubert Védrine francia kül­ügyminiszter magyar kollégá­jával, Martonyi Jánossal tele­fonon tárgyalva abban állapo­dott meg, hogy kétnapos hiva­talos magyarországi látogatását januárra halasztják, mivel a pá­rizsi diplomácia irányítójának az iraki válsággal kapcsolatos teendői miatt e napokban Franciaországban kell marad­A szlovák értelmiség, mint ahogy a magyar sem, még nem vette eléggé tudomásul, hogy a kisebbségi kérdés nem egysze­rűen humánpolitikai vagy em­beri jogi, hanem gazdasági kérdés - mondta Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Aka­démia elnöke, aki Pozsonyban előadást tartott a kisebbségi kérdésről a Bertelsmann Ala­pítvány Szlovákia EU-integrá- ciós helyzetét elemző nemzet­közi konferenciáján. Nincs mitől tartanom, s csakis saját népem bíróságát ismerem el törvényesnek - hangoztatta Veszelin Szljivan- csanin a Glas Javnosti című lapban; a belgrádi katonai bí­róság a nap folyamán két tár­sával együtt tanúként hallgatta meg a volt jugoszláv katona­tisztet a hét évvel ezelőtti vu- kovári vérengzés ügyében. Húsz személy - köztük há­rom gyermek - holttestét talál­ták meg a kedden kártyavár­ként összeomlott római lakó­ház romjai alatt. Rómában csü­törtökön gyásznapot tartottak. Ismét esett az előző napi ide­ges emelkedés után a kőolaj ára, miután kiderült, hogy az Irak elleni amerikai-brit légi­csapás nem érintette az arab ország olajkivitelét. A februári szállítású Brent csütörtökön délelőtt 11,13 dolláron állt. Folyamatos csapásmérés Irakra Az amerikai—brit támadások katonai célpontok ellen irányulnak Bili Clinton tévébeszédben közölte, hogy azért kellett akciót indítani Irak ellen, mert különben Szaddám Húszéin elnök hónapokon beiül újraépítette volna országa fegyverzetét. Mint mondta, erős és hosszan tartó légicsapások sorozatára adott utasítást, s az amerikaiak, illetve britek támadása az iraki katonai, biztonsági célpontok ellen irányul. Több mint kétszáz amerikai repülőgép - köztük 15 darab B-52-es nehézbombázó -, va­lamint húsz amerikai hadihajó tartózkodik a térségben, és négyszáz Tomahawk manő­verező robotrepülőgép áll rendelkezésükre. Amerikai hírtelevíziók értesülése sze­rint az Egyesült Államok ille­tékesei hangsúlyozzák; nem figyelmeztető lépésről, ha­nem nagy arányú és folyama­tos csapásmérésről van szó, amelynek az a célja, hogy csökkentse Irak képességét környezete fenyegetésére. Tony Blair brit miniszterelnök azt hangsúlyozta: „Szaddám Hú­széin nem hagyott más válasz­tást a nyugat számára, mint hogy megsemmisítse Irak tö­megpusztító fegyvereit. Szad­dám Huszeinnek nem áll szán­dékában szavát tartani. Számta­lan alkalommal állt el ígéretei­től. A szövetséges erők számára nem maradt más lehetőség, mint a katonai erő alkalma­zása.” Kofi Annan ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy „szomorú az Polgári célpontokat is ért találat Élelmiszer Diszkont Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Kiskunfélegyháza, Béke tér 3-4. Kiskőrös, Szent István út 1. Leona kockamargarin Tchibo le Family őrölt kávé /T 85,­379,­250 g 250 g Porcukor Kókuszreszelék ^ 79,­49,­500 g 100 g Zselés szaloncukor 499,­700 g Pepsi duopack 269,­2x21 Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Vásárlónknak. + betétdíj Áraink csak a fenti üzleteinkben érvényesek. Az árváltozás jogát fenntartjuk Egyesült Nemzetek Szervezete és a világ számára az nap, ame­lyen Irak ellen amerikai és brit csapásokat hajtottak végre.” Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszter az Európai Unió soros elnökeként közölte: sajnálja, hogy katonai csapást kellett mérni Irakra, hogy szükségessé vált katonai megoldás, de ezért kizárólag a bagdadi vezetés felelős. Annak a reményének adott hangot, hogy az amerikai-brit akció korlátozott jellegű, időben be­határolt lesz, és kizárólag kato­nai létesítmények ellen irányul. A katonai akció az Európai Unió megítélése szerint nem irányulhat az iraki nép, hanem csakis az iraki katonai gépezet és vezetés ellen. Izrael csütörtökön megerősí­tette, hogy védelme készen áll minden eshetőségre, mind­azonáltal azt reméli, hogy nem keveredik bele az Egyesült Ál­lamok és Irak konfliktusába. Aviv Bushinsky, a miniszter- elnök szóvivője szerint csekély az esélye annak, hogy az Irak elleni katonai csapás után a zsidó állam belekeveredik a konfliktusba. Ha azonban a fal­hoz szorított Szaddám Húszéin iraki elnök rendkívüli intézke­désekre ragadtatja magát, úgy Izrael meg tudja magát védeni. Jichák Mordehai védelmi mi­niszter már az éjjel megtartotta az első válságtanácskozást, amelyen értékelték a légi csa­pások után kialakult helyzetet. Az izraeli polgári védelem csü­törtök reggel megkezdte gáz­maszkok szétosztását a lakos­ság körében. Igor Ivanov orosz külügymi­niszter szerdán éjjel mély ag­godalmának adott hangot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán, New York-i idő szerint késő este orosz kérésre nyilvá­nos rendkívüli ülést kezdett az iraki válság ügyében. Moszkva és Peking élesen ellenzi a kato­nai akciót, és helytelenítő Pá­rizs álláspontja. Az ülésre meg­hívták Irak ENSZ-képviselőjét is. Ni zár Hamdun nagykövet szenvedélyes hangon ostorozta a szerinte polgári személyek el­len irányuló katonai fellépést, emlékeztetett az iraki nép szen­vedéseire, és követelte a légi csapások azonnali leállítását. Igen kemény hangon támadta Richard Búdért, az UNSCOM vezetőjét. Az iraki beavatkozás árnyé­kában kezdték meg csütörtökön kétnapos találkozójukat a NATO-tagországok védelmi miniszterei. Az ülések túl­nyomó többségén részt vesz Szabó János magyar védelmi miniszter is. Javier Solana, a szövetség főtitkára csütörtökön közleményt tett közzé, amely­ben Szaddám Húszéin elnökre hárítja a teljes felelősséget azért, hogy bekövetkezett az Irak elleni légicsapás. Szaddám Húszéin iraki elnök csütörtökön felkereste a bom­bázások helyszíneit. A bagdadi rádió közölte, hogy eltalálták az elnök lányának, Hala Huszein­nek a házát is, de ő nem tartóz­kodott otthon. Jól vannak Magyarország bagdadi nagykövetségének munkatársai, a magyar külkép­viselet épületeiben nem esett kár szerdán éjszaka - közölte Ráhel Sándor rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. A magyar diplomata elmondta: a bagdadi magyar nagykövetsé­gen családtagokkal együtt ösz- szesen hat fő tartózkodott, kö­zülük négyen Jordánia felé el­hagyták Irakot. A magyar Külügyminiszté­rium megérti az Irak elleni amerikai-brit lépést - derül ki a tárca csütörtöki közleményé­ből: „A magyar Külügyminisz­térium figyelemmel kísérte azt a vitát, amely ENSZ és Irak kö­zött a tömegpusztító fegyverek ellenőrzése kapcsán kibontako­zott. Bízott abban, hogy a konf­liktus békés úton, diplomáciai eszközökkel megoldódik, az ENSZ Speciális Bizottsága akadálytalanul folytathatja és eredményesen lezárhatja ellen­őrző munkáját. Sajnálattal álla­pítja meg, hogy az iraki vezetés nem tett teljeskörűen eleget vál­lalt kötelezettségeinek, aminek következtében a katonai akció elkerülhetetlenné vált. A Külügyminisztérium elvi álláspontjának megfelelően vál­tozatlanul elengedhetetlennek tartja, hogy Irak feltétel nélkül és maradéktalanul tegyen ele­get az ENSZ Biztonsági Taná­csa rá vonatkozó határozatai­nak, az 1998 februárjában az ENSZ főtitkárával aláírt egyet­értési memorandumban vállalt kötelezettségeinek. Kizárólag ez nyithatja meg az utat a dip­lomáciai erőfeszítések felújítá­sához, az Irak elleni szankciók feloldásához, az iraki nép szen­vedéseinek enyhítéséhez” - ol­vasható a közleményben. A Magyar Honvédségnek nincs semmilyen különleges feladata az Irak elleni ameri­kai-brit légicsapás kapcsán, a katonák a békeidőben megszo­kott készültségi szolgálatot lát­ják el - közölte Sajner Gyula ezredes, a honvédség szóvi­vője. Hozzátette: a vezérkar át­tekintette a helyzetet, hogy döntsön, ha esetleges intézke­désekre volna szükség. Az UNSCOM egyetlen magyar tagja biztonságban van, Bahre- inben tartózkodik. A rendőrség megerősítette a budapesti amerikai és brit nagykövetség védelmét azt kö­vetően, hogy a két ország légi-’ - támadást indított Bagdad ellen - közölte Garamvölgyi László, a rendőrség szóvivője. A hadihajókon állandó a harckészültség FOTÓK: FEB/REUTEF v*. m«* * mmimio $ AÍ AHm-NÉL'% Szekrénysorok, ülőgarnitúrák, fotelek, konyhabútorok, heverők, étkezők, franciaágyak, HIFI- és tv-állványok széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. ANKER TRADf KFT Üzleteink: Kmét, Géza fejedelem kit 19/2. Tel: 76/412-152 Kmét, Bethlen körút 60. Tel.: 76/480-698 s Kalocsa, Malatin tér 4. Tel.: 78/463-028 A SZALAG UZLETHAZ 14 üzlet gazdag kínálatával várja Önt! * FLÖRT Fehérnemű- és Divatáru * Caffé Ratfello * Ria Bőrdíszmű || * Garderobe Férfiruházat * Laguna Tours Utazási Iroda * Topkids Gyermekruházat és Cipű * Arttleur Virágüzlet * Aréna Zéneszalon •Bioíz ‘ §j§|> * Infrared Biztonságtechnika * iron World Jeans * Exttaton, Pannon GSM Üzlethelyiség kiadó: 76/416-401 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/A Ünnepi nyitva tartás: H-P: 9-19; Szó: 9-18; Vasárnap: 9-14. 4961

Next

/
Oldalképek
Tartalom