Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28 / 279. szám

6. OLDAL AUTOSVILAG 1998. NOVEMBER 28., SZOMBAT Új idők a Rovernél A brit Rover autógyár anyavál­lalata, a német BMW vezetői és a Rover cég képviselői meg­állapodásra jutottak a brit au­tóipari óriás átszervezésében, biztosítván a cég legnagyobb telephelye, a Birmingham kö­zeli longbridge-i gyár jövőjét. A BMW vezetése októberben jelentette be, hogy a Rover to­vábbi veszteségeinek elkerülé­sére nagyszabású elbocsátáso­kat és átszervezéseket tervez a 39 ezer dolgozónak munkát adó vállalatnál. Egyben jelez­te, ha nem képes megfelelő költségszerkezetet kialakítani, nem invesztál a 18 ezer dolgo­zónak munkát adó, elörege­dett longbridge-i telepbe, ahol eredetileg új középkategóriás személygépkocsijainak gyártá­sát akarta elindítani, hanem más gyárakba, esetleg Európá­ba viszi át az új szériát. A BMW a német gyárai ter­melékenységének elérését, a munkahelyek csökkentését, a szerződések korszerűsítését sürgette a Rovertől. A pénte­ken megszületett egyezség alapján a Rovernél költség­megtakarítások céljából 2500 munkahelyet szüntetnek meg, rugalmasabb munkaerő-poli­tikát és munkaidőt vezetnek be. A leépítést elsősorban a ko­rai nyugdíjazásokkal és a dol­gozók önkéntes távozásának elősegítésével akarják elérni. Az eddig 37 órás munkahetet 35 órára csökkentik. jáíSBrze "0" évestől autóját karambolosán megvá­sárolnám! 06-20/9-77-87-35. 14 soros vetőgép, 3 soros kultivátor, be­tonkeverő gép és űj láncfűrész eladó. 76/379-943, este. L-60-as, ponyvás, hosszú platós IFA, 1990-es, friss műszakival, jó állapotban el­adó. T: 30/9-363-158 Lada 1200, 77-es, 99. 08.-ig műszakival eladó. Tel.: 79/341-563 MiihVA '96-os óvjáratúak, sérülésmentesen, magyarországi _ szervizkönyvvel, kedvező áron s eladók a kecskeméti | MOBIL CENTER Ceglédi úti telephelyén. Tel.: 78/414-414 Lada 2107 éves, gázos eladó. 30/9-389- 387. Lada 2107, 92-es, 5 sebességes és Lada 2107 89-es eladó. 78/482-014. Lada Samara 91-es évj., 5 ajtós, bordó, ki­tűnő állapotban eladó. Tel.: 78/413-380, 20/9-605-394 0 évestől karambolos autót vennék. 06/30/9-440-110. 0 évestől autóját hibásan, törötten meg­venném. Tel.: 06-30/-9-490-210 Lancia Delta 83-as 2000. X.-ig érvényes műszakival Lada-csere érdekel. 77/452- 194. MIA-motor, benzines eladó. 76/379-360. 1990-es évj., 2105-ös Lada, B+G üzemű, első tulajdonostól eladó. Irányár: 405 E. Érd.: 17 óra után, 76/428-015. 207-es platós Merci, 240-es komplett mo­tor, hosszított, magasított fülke eladó. Érd.: 79/423-266, 06-60/484-600. 2T-S D targonca eladó. 76/429-897. 3 fejes IH eke, 3 fejes orosz eke, 21 soros vetőgép és Suzuki Eco kismotor eladó. 77/492-368. 3 fázisú 3x20 A teljesítményű aggregátor, benzinmotoros, 1.1-es fogyasztással eladó. 20/9-733-630. 4 db 185/60x14-es Michelin XM+S Alpin té- ligumi, felnivel eladó. 76/466-226. 4x4 VW Passat Variant kék színben, ABS, 2Air B. szervo, stb. kedvező áron eladó. 77/481-809. 5611; K-25 Zetor és rendszámos dízel las­sújármű eladó. 76/460-733. 8 hónapos Toyota Carina 1,6 (fehér) új ál­lapotban 16.000 km-el, rengeteg extrával, hitelvásárlási lehetőséggel is eladó. Érd.: 06-209-423-518. AZLK 1.8 Ford dízel, 2 sz. ponyvás tgk., 95-ös, 71 E km-rel, első túl.-tói eladó. Szgk.-csere érdekel. 76/486-262. Audi 90 1993 cm3 B sötétkékmetál, extrák­kal eladó, tulajdonostól. Irányár: 500 E Ft. Tel.: 79/425-977 BMW 324D, jó állapotban eladó. Érd.: este, 79/343-775. BMW 520 kát., 87-es, 7 gyári extrával, 690 E Ft kp.-ért eladó. Tel.: 76/487-436 Barkas 1.3 VW-motorral eladó. Érd.: este, 79/343-775. Barkas, vegyes használatú, 90-es évj., jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/9-136-089 Borult Ford Escort, 1994-es, 4 ajtós, 1300 cm3, üzemképes állapotban, alkatrészek­kel, magyar szervizkönyvvel eladó. T.: 20/9-275-495 Eladó Rába 250-es erőgép, 8,4 m-es ásó­boronával, IH 5 fejes ekével, alkatrészek­kel. T.: 06-60/471-548 FIAT Regata 1900D kombi, 12 éves, ext­rákkal eladó. T.: 78/456-062 Ford Escort 1.3 sötétzöldmetál, 95-ös el­adó. Érd.: 20/9-464-878. Függesztett tárcsák, újak, 8 és 9 levelesek eladók. 77/440-097. Gépjármű-átíratás ingyenes ügyintézése biztosításkötéssel, várakozás nélkül az or szág 10 megyeszékhelyén. Kecskeméten a rendőrség mellett, a Batthyány u. 10. sz alatt (Mezőbank mellett). Telefon: 76/321 317, Piramis Bróker Rt. MTZ 80, 82, John Deere 4630, MBP 6,5 pótkocsi eladó. 60/476-563. MTZ-80-as, új motorral, 4 db új gumival, új rendszámmal, 2002-ig műszakival eladó. T.: 06-20/9-772-514 MTZ-82 8 éves eladó vagy olcsóbb csere és Weimar 8 éves világoszöld levegőülé­ses. Tel.: 60/489-375 MTZ 80 traktor eladó. 77/460-184. Maruti eladó. Tel.: 79/323-123 Mercedes 300TD 87-es óvj., full extra, friss műszakival, telefonkihangosító, egy garni­túra téli gumi: 2 M Ft. Tel.: 06-20/9-345-701 Nagy teljesítményű gyári forgóhengeres mészoltó gép eladó. Érd.: 06-60/611-734. Niva 1988-as új terepgumikkal és 1986-os megkímélten, friss műszakival eladó. 30/9- 436-405. Opel Corsa 1.4, 91. 12. havi, 3 ajtós, gra- fitmetál, B+G üzemű, extrákkal eladó. Ki­sebb értékű kocsit beszámítok. 76/486- 262. Opel Kadett 1,3B 1982-es, Zastava 55 GTL 1984-es eladó. 06-20/9-563-637. Opel Kadett, 86-os 1.6D, csere is. 30/9- 438-932. Opel Vectra 1.6S, 89. évj. eladó. Irányár: 930 E Ft. 06-20/9-724-785. Peugeot 106, 6 éves eladó, cserélhető. Ár: 930 E Ft. 77/427-247. Platós UAZ-t vennék. 76/379-410. Renault 5 85. év végi eladó. 77/425-627. Renault 5. Campus 1.4, 92. évj., piros, gyönyörű állapotban eladó. 30/9-289-759. Rába 15. kistraktor eladó. 77/420-002. Samara 1.3, piros, megkímélt: 30/9-389- 387. T-25 traktor 650 üó.-val, igen jó állapotban eladó. 76/379-943, este. Trabant kombi 89-es eladó. Érd.: 06-20/9- 674-667. Transporter 87-es 2000B, platós, teljesen felújítva, friss műszakival eladó. 20/9-750- 086. UAZ 5 óv müsz. eladó. 30/9-554-797. VW LT 35-ös, platós, vonóhorgos eladó. T.: 06-30/9-150-931 VW Polo 96-os, 1,4i automata, extrákkal eladó. 06-20/9-366-260 VW T-4 2,4D, 93-as, nov. 30/9-435-041. VW Vento 1 9TD, 6 éves eladó. Érd.: 06- 30/9-782-906. Hosszú platós IFA W50 L/SP eladó. Friss műszakis, fémplatós, 89-es évjárat. Érd.: 06-20/9563-441. Hyundai Lantra 1.5GLI, 5,5 éves, törötten, első tulajdonostól eladó. 380 E Ft. 06-30/9- 289-774. Háromszöges dízel Robur, lejárt műszaki­val eladó vagy cserélhető. Tel.: 06-78/473- 250 IVECO 10 t-s, 8,5 m-es, platós, 3 tenge­lyes, lejárt műszakival eladó, cserélhető. 06-20/9-724-785. Kis Polski, 1984. évj. eladó. Felújított, 2000. 08. hóig érv. műszakival. Irányár: 125 E. Ágasegyháza, Alkotmány u. 54. Wartburg 1.3 eladó. 78/343-361. Wartburg 1.3 kombi, B+G üzemű eladó. Érd.: 78/404-034. Wartburg Trans eladó. Érdeklődni lehet: 30/9-554-797-es telefonon. Wartburgot vásárolnék. 30/9-985-499. ZSUK platós, B+G üzemű, 1987-es eladó. Tel.: 77/401-875 Érd.: 18 h után. Zetor 120-45-ös, MTZ-80, RZ-3-as szár­zúzó, darus Kamaz és 20 m3-es fagóré el­adó. Tel.: 74/490-639 ÁH. száll. IFA eladó. Érdeklődni lehet: 30/9- 554-797-es telefonon. Jövőre már garázsába teheti... A Cadillac Evoq egyelőre a tervezőasztalon nyúlik el lustán, de jövőre már dorombolhat a hozzá álmodott Northstar V8-as motor. Tíz év után ismét új mo­dell várja, hogy a Cadillac kirukkoljon vele. A Cadillac Evoq egy volt abból a tucatnyi koncepciókocsiból, amelyet az Észak-amerikai Motorshow-n, (hol másutt, mint Detroitban) az álmélkodó nagyérdemű szemei elé tártak. A Motorvárosban ismertetett tervek szerint az Evoq hátsóke­rék-hajtással, kétüléses road­ster változatban kerül majd a kereskedőkhöz. Ennél többet egyelőre nem árultak el az álomjárgányról a tervezők. Mint az a Cadillacnél megszo­kott, kevés a kiváló ízlés, vas­kos, degeszre tömött pénztár­cára is szükség lesz ahhoz, hogy a luxusautót magáénak mondhassa az arra vágyó jogo­sítványtulajdonos. A bosnyákok nem tartják favoritnak Bosznia-Hercegovinában a vá­rakozások ellenére nem vált népautóvá a szarajevói össze­szerelésű Skoda Felicia. A Dnevni Avaz című szarajevói lap beszámolója szerint a Vogosca elővárosban néhány hónappal ezelőtt beindított összeszerelő üzem egyelőre nem könyvelhet el átütő sikert. A boszniaiak ugyanis túl drá­gának találják azokat a Skoda Feliciákat, amelyeket Csehor­szágból szállított alkatrészek­ből szerelnek össze az egyko­ron Volkswagen Golfokat gyár­tó üzemben. A lap szerint egy boszniai összeszerelésű Skoda Feliciát körülbelül 14 ezer már­kás áron lehet megvenni, ami túl magas ár a helyiek szerint. A gyári árként megállapított 9.600 márka is 25 százalékkal magasabb, mint a hasonló csehországi - állítja a lap. A Dnevni Avaz úgy tudja, hogy a szebb napokat látott gyárban naponta mindössze 10-15 Fe­liciát szerelnek össze, de egy­előre nem tudnak sem Horvát­országba, sem pedig Törökor­szágba szállítani. Némi reményt jelenthet a gyárnak, hogy Szarajevó és Zágráb megállapodást kötött a közelmúltban a horvátországi Ploce kikötőjének közös hasz­nálatáról, amit már a vogoscai gyár is figyelembe vett szállítá­si tervei kidolgozásakor. A helyi összeszerelésű Sko­da Feliciák iránti alacsony ér­deklődést az is magyarázhatja, hogy Bosznia-Hercegovinában jelenleg háromszor magasabb a személygépkocsik száma, mint a foglalkoztatottaké. A kocsit pedig pénzért adják. KERESSE FEL ON IS AZ AUTO-FORTUNA KFT. TELEPHELYET! Autókereskedésünk az E5-ös főút és a Mindszenti út kereszteződésében található, ahol vállaljuk minden típusú gépjármű adásvételének lebonyolítását, részletfizetési kedvezménnyel és csereautó-beszámítással is. Az alábbiakban ízelítőt adunk kínálatunkból és várunk minden érdeklődőt! SZEMÉLYGÉPKOCSIK: Alfa Romeo 33 Alfa Romeo 33 Alfa Romeo 90 Alfa Romeo Alfetta Audi 100 Audi 100 Audi 100 Audi 80 Audi 80 Audi 80 Audi 80 Austin Maestro BMW 316 i BMW 320 BMW 324 BMW 325 IX BMW 520 i BMW 520i BMW 525 Chrysler Grand Voy. Citroen BX Citroen Bx Citroen CX 25 TRD Citroen Saxo Fiat Argenta Fiat Bravo Fiat Duna Fiat Panda Fiat Regata Fiat Ritmo Fiat Uno SX Fiat Unó Fiat Unó Fiat Unó Fiat Unó Ford Escort í Ford Escor Ford Escoríl""""' Ford Fiesta Ford Fiesta Ford Mondeo Ford Mondeo Ford Mondeo Ford Scorpio Ford Sierra CLX Ford Sierra Hyundai Pony Lada 2101 Lada 21011 Lada 21011 Lada 21013 Lada 2102 Lada 2105 Lada 2105 Lada 21053 Lada 21061 Lada 21061 Lada 2107 Lada 2107 Lada 2108 Lada 21093 Lancia Prisma Lancia Prisma Lancia Prisma Mazda 121 Mazda 626 i imbi 1,5B 1985 1,8TD 1992 SPARK 2,0B 1989 1,8B 1988 2,0D 1984 2,0TD 1987 2,lB+gáz 1985 2,3B 1989 1,6B 1977 1,6B 1994 1,6D 1991 1,6TD 1985 1,6B 1983 1,6B 1989 2,0B 1982 2,4D 1987 2,5B 1986 2,0B 1987 2,OB 1989 2,5B 1989 »er3,3B 1993 1,4B 1987 1,9D 1984 2,5TD 1986 1,1B 1998 2,0B 1983 1,6B 1996 1,7D 1987 LOB 1989 1,9D iái L3B-ffi 1986 0,9B 1985 1.1B mi lijP1 1983 UD 1985 1.8D 1,1 B 1,6 D 1990 1982 1988 1,1 JB 1983 L1B 198% L6B 1,8B* £ 1,8B 1995 2,0B 1989 2,OB 1991 2,OB 1983 1.5B 1994 1,2B 1983 1,3B 1979 1,3B 1980 1,2B 1985 1.2B 1983 1,3B 1983 1,3B 1990 1,5B 1995 1.5B 1987 1,5B 1987 1,5B 1990 l,5B+gáz 1990 1,5B 1993 l,5B+gáz 1994 1,9D 1985 1,9D 1985 1.9TD 1988 1,3B 1989 1,6B 1982 390. 000. 882. 000. 090 670. 000. 052 470. 000. 191 250. 000. 028 790, 000. 113 630. 000. 009 1.260. 000. 172 150. 000. 194 2.100. 000. 123 1.300. .000. 094 680. 000. 130 190. 000. 072 1.090. 000. 175 300. 000. 112 590. .000. 155 790. ,000. 078 720. .000. 101 1.670. .000. 011 1.630. .000. 126 2.600. ,000. 049 540. ,000. 134 360. .000. 169 480. 000. 038 1.890. .000. 143 200. .000. 006 2.200. ,000. 003 470. ,000. 141 420. .000. 037 315 .000. 148 240. .000. 085 600. .000. 074 390. .000. 007 860. ,000. 061 290, .000. 024 480. .000. 029 790. 320. .000. .000. M 660. 360. ■«% oH f 035 017 600. .000. 17Q 1.990. ,000. 057; 2.000. .000. 08# 2.500, ,000. 060; 750. .000. 03(1 920 .000. 068 380. .000. 137 1.160. .000. oll 170. .000. 087 140, .000. 163 230. .000. 104 230 .000. 210 270, .000. 185 290. .000. 235 450 .000. 103 660, .000. 059 270, .000. 178 370. .000. 019 480. .000. 005 490. ,000. 181 630, .000. 108 790. ,000. 135 310, .000. 153 440. .000. 044 530, .000. 193 780, .000. 086 290. .000. 182 artás: a hé Mazda 626 Mercedes 190 Mercedes 200 Mercedes 240 Mercedes 240 Mercedes 250 Mercedes 300 TE Mitsubishi Colt Mitsubishi Colt Mitsubishi Galant Mitsubishi Lancer GLXI 1,6B Mitsubishi Lancer 1,6B Nissan 200 Opel Corsa Swing Opel Corsa Opel Kadett Opel Kadett Opel Kadett Opel Omega Opel Omega Opel Omega Opel Tigra Opel Vectra P. Fiat 126 P. Fiat 126 P. Fiat 126 P. Fiat 126 P. Fiat 126 m P. Fiat 126 P. Fiat 126 P. Fiat 126 Peugeot 106 XR Peugeot 205 GR Peugeot 305 D Peugeot 3 Oil XS Peugeot 405 SRI Renault 11 TDE Renault 11 TSE Renault 11 Renault 11 Mi Renault 19í$to Renault S TL Renault 9 Renault 1 Laguna Renault Twingo Seat Ibiza Seat Toledo CL Seat Toledo Skoda 120 Skoda Felicia LXI Skoda Octavia SLX Skoda Octavia Ssangyong Talbot Horizont Toyota Corolla Trabant 1,1 Trabant 601 Combi Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601 Volvo 345 VW Golf Variant VW Golf GTI VW Golf LPG l,5B+gáz 1979 310.000. 008 VW Golf 1,1B 1979 290.000. 160 VW Golf 1,1 B 1981 250.000. 046 VW Golf 1,3B 1980 300.000. 125 VW Golf 1.3B 1988 800.000. 175 VW Golf 1,4B 1993 1.390.000. 225 VW Golf 1,6B 1984 630.000. 132 VW Golf 1,6D 1984 580.000. 137 VW Golf 1,6D 1987 790.000. 162 VW Golf 1.6TD 1988 680.000. 036 VW Jetta L 1,3B 1981 290.000. 188 VW Jetta 1,5B 1980 280.000. 139 VW Jetta 1.6D 1985 600.000. 026 VW Jetta 1.6TD 1986 730.000. 176 VW Passat CL 1,9D 1992 1.580.000. 099 VW Passat Combi 1,6B 1986 590.000. 224 VW Passat GL 1.9D 1990 1.260.000. 208 VW Passat 1,6B 1991 1.420.000. 010 VW Passat 1.6D 1982 370.000. 129 VW Passat 1.6D 1989 1.270.000. 154 VW Passat 1.6TDI 1991 1.580.000. 081 VW Passat 1.6TDI 1992 1.690.000. 190 VW Polo 1,0B 1982 370.000. 209 VW Vento 1.6B 1995 2.050.000. 150 VW Vento 1.9TD 1993 2.000.000. 047 WarttiÉ|g|53 LOB 1983 110.000. 230 Yugo Skala-tíjl 1,1B 1991 510.000­192 Yugo Skala I m 1,1 B 1990 360.000. 022 Za*tava 1100 GTE* %fUB 1982 130-0jJÖ­115 Zastava 1100 GTL Zastava 1100 GTL Zaz Tavria 1,1B 1,1B 1,1B _a.ooo. 25 0.000. 39Ö.000. HASZ Citr&en Berlingo Dacii304 EBRD F 350 Fiat Daca to busz Fiat Du&Mo zárt Fiat Du^tip Fiat Fiat Fiorino Fiat Fiorino Fiat Unó Van Ford Transit busz Ford Transit zárt Ford Transit zárt Ford Transit Iveco 358 Iveco Daily Mercedes 508 Mercedes LP 811 darus Mitsubishi L 300 zárt Mitsubishi L 300 Mitsubishi L 300 NYSA 522 T Renault Trafic Skoda Forman Plus Suzuki Carry Tata Telcoline VW LT 33 ponyvás VW Transporter VW Transporter VW Transporter ZUK lakóautó 1,9D 1997 2.900.000. MOS L4B 1989 420.000. M04 2,7D 1987 490.000. P13 2,5D 1987 890.000. P09 2,5D 1986 600.000. P13 \2,4D 1985 970.000. P03 2,4D 1988 1.020.000. P10 1,3D 1984 470.000. 093 1,7D 1989 510.000. M02 LOB 1994 950.000. 146 2,4D 1982 370.000. 197 2,5D 1981 490.000. 077 2,5D 1989 1.290.000. Pll 2,0B+gáz 1987 840.000. P05 2,4D 1986 890.000. P02 2,5D 1993 2.190.000. P07 3,8D 1984 780.000. P12 i5,6D 1970 480.000. P14 2,5D 1988 840.000. M06 2,4D 1985 520.000. 089 2,5D 1989 790.000. P08 2,1B 1989 70.000. 084 2,5D 1993 1.580.000. P04 L3B 1994 890.000. M01 LOB 1986 530.000. 167 2,0D 1994 710.000. M03 2,5D 1985 790.000. P06 L6D 1987 730.000. 145 1.8B 1983 510.000. 034 2,4D 1991 2.450.000. M07 1.5B 1983 1.470.000. 070 Nyitva tartás: a hét minden napján, 7-18 óráig. Telefon: 76/479-479.

Next

/
Oldalképek
Tartalom