Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-12 / 265. szám
1998. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Plusz pénz a katonáknak Az 1998. évi bérmegtakarításból még karácsony előtt pénzt kapnak a Magyar Honvédségnél szolgáló hivatásos és szerződéses katonák, de többletpénzre számíthatnak a honvédségi közalkalmazottak is. Az érdekegyeztetők szerint mintegy három heti illetménynek megfelelő összeg kerül kifizetésre. Szó van arról is, hogy a ruházati norma terhére is történik pénzkifizetés, u- gyanis az állomány nem tudja a részére szükséges mundért beszerezni, mert a katonai ruházati boltok évek óta konganak az ürességtől. A honvédségi dolgozók részére 1999 januárjától egységesen 1400 forint étkezési pénzt fognak havonta kifizetni. Eddig ugyanis a sereg ilyen jogcímen nem adott pénzt. Kenyeres Szent Márton napját ünnepelték tegnap délután a bajaiak a Belvárosi templom előtti parkolóban. A vértanú legendáját a Szent László ÁMK-ban tanuló diákok szülei adták elő, utána a hagyományos lampionos séta, pohár tea és forralt bor várta az érdeklődőket. FOTÓ: LŐRINCZI CSABA Segítsen mindenki, aki tud A Bács-Kiskun megyei önkormányzat a kárpátaljai árvízkárosultak megsegítésére segélyezési akciót hirdet. Várják azok jelentkezését, akik csatlakoznak a felhíváshoz és ter-mészetbeni vagy pénzbeli felajánlásaikkal segítem tudnak a rászorulókon. Érdeklődni Nagyhegyesi Istvánnál a 76/487-387-es telefonon, a 145-ös melléken lehet. A Magyar Katolikus Püspöki Kar vasárnapra rendkívüli gyűjtést hirdet az árvízkárosultak javára az ország valamennyi katolikus templomában - tájékoztatott Seregdy Andrea, az egyház hivatalos segélyszervezete, a Magyar Karitász sajtószóvivője. Elmondta: a befolyó összeget a magyarországi és határon túli, köztük is elsősorban a Kárpátalján élő, bajba jutott emberek megsegítésére fordítják. A pénz egy részéből tartós élelmiszereket vásárolnak, a fennmaradó összegből a nem pénzbeni adományokat szállító kamionok üzemanyagköltségét fedezik. GAZDASAROK A burgonyatermesztésről A tengerentúlon már vagy 70 éve alkalmaznak egy számunkra különös burgonyatermesztési módszert. Ez a jól bevált mulcstakaró alatti termesztés, meg nem művelt, füves talajon is alkalmazható. A gazda egyszerűen a földre helyezi a csíraképes magkrumplit, 50 centiméteres sor- és tőtávolságra. Ezután vékony réteg nedves szalmával takarja be a burgonyát és a tetejére csontlisztet szór. Ezután az egész krumpliföldet száraz szalmával és/vagy lombhulladékkal takarja 5 centiméter vastagon. Ennek a rétegnek a tetejére géppel szórja szét egyenletesen az érett istállótrágyát, majd ismét egy 25-30 centiméter vastag réteg száraz szalmával fedi le az egész parcellát. Szalma helyett van, aki bomlásnak indult szénát és friss fűnyesedéket alkalmaz, majd ezt fedi trágyával és száraz szénával. Az ily módon takart talajon már semmit sem kell tenni. Nem szükséges kapálni, hiszen a gyomokat a takaróréteg elnyomja, nem kell takargatni, mert a laza takaró alól a növény könnyedén kibújik, a gumók elegendő tápanyaghoz jutnak, és semmi sem gátolja növekedésüket. Nincs tehát szükség gyomirtóra. Az ültetéstől számított másfél hónapon belül kifejlődik a növény. A vegetációs idő jóval hosszabb, mint a hagyományos módszernél. Az e- gyik hátránya ennek a termesztésnek, hogy a burgonyabogár lárvái ellen kizárólag biológiai módszerrel, (a már nálunk is kapható baci- lus thuringiensis) rovarirtóval lehet. A bacilusfaj csak a krumplibogár lárváinak e- mésztőrendszerét támadja meg. A mulcstakaró alatt termesztett krumpli betakarítása rendkívül egyszerű. A gazda szétgereblyézi a szalmatakarót, és a földről felszedi a gumót, mely olyan, mintha megmosták volna. A hozamok valamivel kisebbek, mint a hagyományos módon termesztett krumplinál, de a mulcsozással rengeteg energiát és vegyszert lehet megtakarítani, tehát végeredményben gazdaságosabb, és a termék egészségesebb. K. L. Kommandósakció Félegyházán (Folytatás az 1. oldalról) A vállalkozót felhívó hang közölte azt is, hogy a férfi családját - úgymond - szemmel tartják. A szállítmányozónak nem szállt inába a bátorsága, és értesítette a kalocsai rendőrkapitányságot, családját pedig biztonságba helyezte. A megye rendőrei nagy számban kezdtek neki a súlyos bűncselekmény felderítéséhez. A lopás után zajló telefonbeszélgetésekben egy idő után részt vett egy magát makói ügyvédnek valló férfi is. Ő később valóban dr. S. Gyula ügyvédnek bizonyult. A jogász egy előre megbeszélt kecskeméti találkán bemutatta a vállalkozónak a lopott okmányok fénymásolatát, majd közölte, Napok óta Lassan egy hete küzdenek a szabadszállási és a kalocsai katonák a tiszai gátakon az évszázad árvizével. Erősítik a gátakat, védik a helybéliek falvait. Abban reménykednek, hogy erőfeszítésük nem volt hiábavaló. Eddig az emberek erősebbeknek bizonyultak a víznél. A szabadszállási katonák parancsnoka, Hajdú Ignác mérnök alezredes elmondta, hogy a kemecsei általános iskolában szállásolták el a 151 hogy 5 millió forint fejében visszaszolgáltatják neki a papírokat - mondta el lapunknak Zentai Ida. A hétfői randevún az ügyvéd egy társával (B. Gyula) jelent meg. A vállalkozó megkapta a tőle ellopott TIR-dokumentumokat, a zsarolók pedig átvették az 5 millió forintot. A rendőrök ekkor vették őrizetbe dr. S. Gyulát és ■ társát. A rendőrségen kiderült, hogy a kizsarolt pénzt egy kiskunfélegyházi parkolóban kellene átadni a megbízóknak. A jogvégzett (és őrizetben lévő) gyanúsított vállalta, hogy a találkozón rendőri kísérettel megjelenik. így is lett. Dr. S. Gyula átadta a pénzt két férfinak, akik - látva az előugró fős alakulatot. Tegnap készültségben voltak. Kedden késő estig töltötték a katonák a homokzsákokat, illetve erősítették a töltéseket. A parancsnok szerint az egyik legkeményebb nap a múlt szombati volt. A honvédek hajnal 2 órától éjjel 23 óráig erősítették a gátakat Gulács környékén. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a kiszolgáló személyzet egy részének is ki kellett menni segíteni. Az árvízhelyzettel kapcsolatban az alezredes nem tudott biztatót mondani, ugyanis tegnap délig a térségben csaknem 24 órán kommandósokat - megpróbáltak elmenekülni. Sikertelenül. A rendőrök elfogták - a dunaszentbenedeki betörés elkövetőiként azonosított - D. József Csabát és B. Józsefet, akik mindketten csanytelki lakosok. Őket - tudtuk meg a szóvivőtől - már keresik egy ideje a rendőrök, hisz a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság és a megyei főkapitányság egyaránt elfogatóparancsot adott ki ellenük, súlyos, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A kalocsai városi ügyészség mind a négy őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásba vételét indítványozta a bíróságnak. keresztül esett az eső. A csapadék pedig további gondokat okoz a védelmi munkálatokban. A félelemben élő lakosokat az nyugtatja, hogy a katonákra bármelyik pillanatban számíthatnak. A kalocsai alakulat tegnap Tiszabercelen volt elszállásolva. Margit István alezredes kérdésünkre elmondta, hogy ott a gátak erősek, a katonák 4-5 kilométerenként folyamatosan járőröz- nek, figyelik a gátak állapotát. Kétéltű járműveik Cigánd község térségében hordták a földet és a homokot a védművekre. Barta Zsolt GYORSHÍREK Most sem kértek tiszteletdíjat A mélykúti képviselő-testület alakuló ülésén az eskütételt követően megszavazták az illetményeket és tiszteletdíjakat is. Kiss Csepregi Ákos polgármester fizetése havi bruttó 160 ezer forint, tehát ugyanannyi, mint eddig volt. Budai Zoltán alpolgármester társadalmi megbízatásban végzi munkáját, havonta bruttó 23 ezer forintért. A képviselők az előző ciklushoz hasonlóan most sem kapnak tiszteletdíjat - tudtuk meg Nagy János jegyzőtől. Tujafákat loptak Félegyházán Négy darab frissen ültetett dísztujafát loptak el a hétvégén Kiskunfélegyházán egy Arad utcai családi ház elől. A tolvajok azonkívül, hogy bosszúságot okoztak, közel tízezer forint kára keletkezett a tulajdonosnak. Kirabolták a lakókocsit Kiraboltak egy lakókocsit a hétvégén Petőfiszálláson. A tettesek az ablakon keresztül jutottak be a kocsiba és elvittek egy 340 ezer forint értékű régészeti tevékenységhez szükséges fémkeresőt. Zenés teadélután Kalocsán küzdenek az árral Kunadacsi tervek négy évre Kunadacs község vezetésében megmaradt a folytonosság. A nyugdíjba vonult Halcsik Antal polgármester helyett a már évtizedek óta vele együtt dolgozó vezetőtársát, a község jegyzőjét választották a falu polgár- mesterének. Sipos Balázst arról kérdeztük, mi az, amit polgármesterként másképp szeretne csinálni, milyen célokkal, elképzelésekkel kezdi az elkövetkező négy évet.- Talán szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a többi új polgármesternek megválasztott „sorstársam”. Olyan településnek lettem a polgármestere, amely az alapellátást biztosító intézményhálózat, valamint a közművesítettség tekintetében kategóriájában igen előkelő helyen áll. 1975-től dolgozom az önkormányzat hivatalában. 1978-tól volt vb- titkár, majd 1990-től jegyző. Alkalmas volt tehát a módszert végigtanulni, a gyakorlatban elsajátítani olyan tanítómestertől, mint Halcsik Antal, akinek szakmai tudásáról, tisztességes elhivatottságáról csak felsőfokon lehet szólni. Én úgy gondolom, hogy a kapott örökség kötelez engem és képviseSipos Balázs polgármester lőtársaimat is arra, hogy Kunadacs község töretlen ívű fejlesztését továbbvigyük. Többes számban beszélek, mert hiszem azt, hogy eredményesen csak csapatmunkával, a képviselők együttes összefogásával és a lakosság támogatásával juhatunk előbbre. Mivel az intézményrendszer, a település infrastruktúrája kiépített, a legfőbb feladatnak az intézményeink biztonságos működtetése mellett környezetünk szépítését, formálását tartjuk. „Csikókért” pihenőpark, faluház felújítása, piactér-létrehozás. Az e területen elért színvonal jelentős mértékben befolyásolja a kunadacsi emberek hangulatát, komfortérzetét, az egész település arculatát. Meg kell teremteni a lakosság szélesebb körű informálásának lehetőségét (kábeltévé helyi csatornájának működtetése, helyi újság szerkesztésének beindítása). Tovább kell folytatni a tanyavilág villamosításának korszerűsítését, meg kell oldani a külterületi földutak javítását és sorolhatnám a megvalósításra váró feladatokat. Legfőbb törekvésem az lesz, hogy elképzeléseink megvalósítása mellett megőrizzük pénzügyi stabilitásunkat és hitelfelvétel nélkül, saját erőből oldjuk meg feladatainkat. Visszatérve a kérdés elejéhez, mi az, amit polgár- mesterként másképp szeretnék csinálni? Eddig többek között az volt a szerepem, hogy a döntéseket készítsem elő, most döntéshozó szerepkörbe jutottam. Ebben a szerepben még inkább tudok a község formálásáért, az itt élő lakosság életkörülményeinek, boldogulásának elősegítésért tenni. Farkas Pál Kalocsán a Helyőrségi Klubban pénteken este, 5 órai zenés teadélutánt rendez a Komolyzene Barátok Köre. A lemezhallgatást vezeti és a zeneműveket ismerteti Hlinka Árpád. Jubileumi katonás program Ma rendhagyó órákkal, sporttal, holnap szintén sporttal majd este diákbállal folytatódik Kecskeméten a Katona József Gimnázium jubileumi programja. (Alapításának 50. évfordulóját ünnepli az intézmény.) Szombaton délelőtt 9 órától a Katona József Színházban tartanak nagyszabású ünnepséget. Fellép a diákokon kívül Seres Zoltán színművész, a KJG egykori diákja. Ünnepi köszöntőt mondanak: dr. Szécsi Pál polgármester, dr. Jár- dánházi Tamás, a SZOTE professzora, Hámori Zoltán, a Petőfi Népe vezető szerkesztője, dr. Szabó Attila, a KJG Baráti Társaságának főtitkára és Bal- tás Dániel, a gimnázium igazgatója. Öregdiákbállal zárul a nap, mely 20 órakor kezdődik a gimnáziumban. A gazdajegyzők szerepéről a mélykúti testület előtt A keddi mélykúti testületi ülésen a megyei agrárkamara tevékenységéről tartott beszámolót Gelányi János elnökségi tag, helyi gazdajegyző. Elmondta, hogy a gazdajegyzői hálózat - amelyen keresztül a kamara minden községben jelen van - a megyében vegyes megítélésben részesül gazdajegyzőnként és helységenként. A fő cél mindenütt a segítség- nyújtás, a gazdálkodókkal való napi kapcsolattartás. A gazdajegyzők egyre több hatósági feladatkörrel rendelkeznek. Jelenleg a támogatások igénylése mellett az őstermelői igazolványok kiadása, betétlapok cseréje és a vállalkozói igazolványokkal való teendők is rájuk hárulnak. A jövőre nézve a kamara célja a mindenkori kormányzattal való együttműködés alapján a feladatok átvétele és megoldása. Ezért minél több Nyugat-Európai kamarával kívánnak kapcsolatba lépni, tapasztalatcserét végezni, külföldi kiállításokra, szakvásárokra eljutni. Berki Erika ZANUSSI EQ Electrolux engedménye: Zanussi elöltöltős mosógép (500fordJperc, féltöltet) AAfl 13 000 Ft engedménnyel most 0 v 9 0 Q Electrolux elöltöltős mosógép (900 ford.lperc, csak 42 cm síéles) * » 20 000 Ft engedménnyel most 84 900 Electrolux porszívók . M 1300 W-o s 19 900 1400 W-0S (Telj. siabályoióval) 21900 s előtti vásár! Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Telefon: (76) 322-425 Amíg a készlet tart!