Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-15 / 242. szám

KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Kifosztott játékautomaták A repülőkórház orvosai Két játékautomatát fosztottak ki Kecskeméten. Erőszakkal, betöréssel egybekötve tették ezt ismeretlenek hétfőre virra­dóra. Ugyanazon az éjszakán történt a két bűncselekmény. A Mészöly Gyula utcában lévő presszóban álló automatából 150 ezer forint tűnt el. A tolvaj az ablakon át érkezett, miután lefeszítette a rácsot. A másik lopás tettese is ablakon át köz­lekedett, de a Kolibri presszó ablakát nem védte rács. Az ott lévő masinából csaknem 200 ezer forintot loptak. Csaknem féltonnányi huzalt vittek el egy kadafalvi gazdasá­gi társaság telephelyéről. A tol­vajok nagy kárt okoztak: hoz­závetőleg egymillió forintot ér az eltulajdonított vörösréz hu­zal. A bűncselekmény elköve­tői ismeretlenek. Nem ismeri a rendőrség a­­zokat a tolvajokat sem, akik te­temes mennyiségű szeszes italt és cigarettát loptak egy talfájai vegyesbolt kirámolása­­kor. Félmillió forintos kárt o­­koztak az üzlet gazdájának. Két autót is nyitva hagyott garázsból kötöttek el ismeret­len tolvajok. Egy barna Suzukit (rendszáma: CUM-270) Jakab­­szállásról loptak el, míg egy 205-ös Peugeot-val (FGR-513) egy kecskeméti garázsból haj­tottak el illegálisan. Idősek klubja Ballószögben Ballószögben a faluház ad ott­hont a megközelítőleg száz taggal működő idősek klubjá­nak, melynek létrehozását é­­vekkel ezelőtt a polgármester asszony álmodta meg és hívta életre. A faluház gondnoka, Krausz Gábor is mindent meg­tesz azért, hogy az idősek jól érezzék magukat. Minden hó­nap utolsó szerdáján tartják összejöveteleiket a klubtagok. A vidám találkozásokon ma­guk készítenek műsort, mely­lyel vidámságot, jókedvet vará­zsolnak a faluház falai közé és sorstársaik szívébe. A közel­múltban rendezett idősek napi ünnepségen részt vett Váczi József plébános és Csorba Ist­ván főkántor is. A Kecskeméti Televízió és a Gong Rádió jövő heti műsorterve Kecskeméti Televízió 19., hétfő; 10.00: Portré (ism.). 17.46: Rock and roll múzeum (ism.). 18.10: Portré (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.30: Torpe­dó. 20.00: Új mezőgazdasági ma­gazin. 20.40: Hírős ... rek (ism.). 21.10: Fojtóhurok (akciófilm). 22.34: Hírős hírek (ism.). 23.00: Új mezőgazdasági magazin (ism.). 20., kedd: 10.00: Új me­zőgazdasági magazin. 17.48: Rock and roll múzeum. 18.10: Új mezőgazdasági magazin (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.15: Kalap. 20.00: Sportmagazin. 20.35: Hírős hírek (ism.). 20.50: Torpe­dó. 21.15: Celeste. 22.02: Hírős hírek (ism.). 22.20: Tűzoltók. 23.05: Szeszélyes természet. 23.55: Sportmagazin (ism.). 21., szerda: 10.00: Sportmagazin. 17.20: Képes recept (ism.). 17.47: Rock and roll múzeum. 18.10: Sportmagazin (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.30: Razzia. 20.00: Városélet. 20.40: Hírős hírek (ism.). 21.10: Divatmagazin. 21.40: Egy szoknya, egy nadrág (magyar vígjáték). 22.55: Hírős hírek (ism.). 23.20: Városélet (ism.). 22., csütörtök: 10.00: Vá­rosélet (ism.). 17.50: Rock and roll múzeum. 18.10: Városélet (ism.). 19.00: Hírős hírek. 19.15: Könnyűzene. 20.00: Sajtópáholy. 20.35: Hírős hírek. 20.50: Memó­ria. 21.10: Celeste. 21.56: Hírős hírek (ism.). 22.10: Ötödik év­szak (olasz akciófilm). 23.40: Sajtópáholy (ism.). 23., péntek: 10.00: Sajtópáholy (ism.). 17.45: Rock and roll múzeum. 18.10: Sajtópáholy (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Betűvadászat. 20.00: KUL-túra. 20.40: Hírős hí­rek. 21.10: Tűzoltók. 21.55: Sze­szélyes természet. 22.50: Hírős hírek (ism.). 23.15: KUL-túra (ism.). 24., szombat: 9.00: Celeste (ism.). 10.33: Rock and roll múzeum (ism.). 12.13: Ki a joker? (ism). 12.30: Sebváltó (ism.). 12.40: Razzia (ism.). 13.05: Kalap (ism.). CSAK KÁBE­LEN: 18.30: Piszkos tánc (ameri­kai bűnügyi film). 25., vasár­nap: 8.00-13.00: Képújság. CSAK KÁBELEN: 18.30: Zsarnok a csa­ládban (amerikai vígjáték). Gong Rádió Kecskemét FM 96,5 MHz. Min­dennap 16 órától 04 óráig! 6000 Kecskemét, Deák F. tér 1. Ügyve­zető: telefon/fax: 76/414-030, stúdió, szerkesztőség: tel./fax: 76/414-020. Játék és' kívánság­­műsor: tel.: 76/414-010. „Felejt­sen el minden gondot, hallgassa a RÁDIÓ GONGOT!” 19., hétfő: 16.00: Délutáni csúcsidő. 16.35: Baleset-megelőzési percek. 18.15: Sportmagazin. 20.05: ARÉNA Top 20. 21.05: Nyitott vi­lág. 24.00: Katakomba. 2.00: Ze­ne hajnalig. 20., kedd: 16.00: Délutáni csúcs. 16.35: Tőzsdehí­rek. 16.50: Kulturális ajánló. 17.18: Ingatlanmagazin. 20.00: 90 perc zene. 24.00: Zenés műsor. 2.00: Zene-zene-zene. 21., szer­da: 16.00: Délutáni csúcs. 18.22: Videomagazin. 19.15: Aktuális. 21.05: Telefonos,kíváoságnuisor. 22.00: Szerda éjszaka. 24.0Ó: Ka­takomba. 2.00: Zene hajnalig. 22., csütörtök: 16.00: Délutáni csúcsidő. Közben: 16.35: Tőzs­deinformációk. 18.15: Konyha­­show. 20.00: Ma-SOMA. 24.00: Zene hajnalig. 23., péntek: 16.00: Délutáni csúcs. 18.15: Holdfény. 20.15: Gong kávéház. 21.05: Best Of. 2.00: Zene hajna­lig. 24., szombat: 16.00: Infor­máció sok zenével. 1.00: Zene hajnalig. 25., vasárnap: 16.00: Vasárnap délután. 16.50: Kultu­rális ajánló. 21.00: Zene. Dr. Grósz Andor osztályvezető főorvos A Kecskeméti Repülőkór­ház a közelmúltban ünne­pelte fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az al­kalomból mutatunk be or­vosokat az Intézményből.- 1977-ben végeztem a szent­pétervári Kirov Katonaorvosi Akadémián általános orvosi karon, repülőorvosi szakon - mondja dr. Grósz Andor osz­tályvezető főorvos. - 1983-ig teljesítettem csapatorvosi szol­gálatot; ebben az évben kerül­tem az akkori Repülőorvosi Vizsgáló- és Kutatóintézetbe. Szemészeti szakvizsgámat két évvel később szereztem meg, majd 1989-ben a repülőorvosi szakvizsgát is. Kandidátusi ér­tekezésemet 1991-ben védtem meg. Két éve az Országos Szakképesítő Bizottság repülő­­orvos-tani tagja vagyok. Az 1997-ben kecskeméti székhely­ijei létrejött Magyar Repülő- és Urorvosi Társaság főtitkárává választott. Májustól a Nemzet­­védelmi Egyetem tanára va­gyok.- A repülőkórházban kettős funkciót töltök be. Egyrészt a repülőorvosi kutatóosztályt vezetem. Nálunk működik az országban egyedülálló magas­sági kamra, amelyben képesek vagyunk szimulálni a pilóta re­püléséhez hasonló atmoszferi­kus viszonyokat. Itt - az or­szágban egyedülálló módon - alkalmazott kutatásokat folyta­tunk. Például figyelemmel kí-Új helyettes A Magyar Honvédség parancs­noka október 1-jei hatállyal kinevezte Svehlik János okle­veles mérnök alezredest a kecskeméti Légijármű-javító Üzem parancsnokhelyette­sévé, főmérnökké. A mérnök mintegy 30 éve szolgál külön­böző beosztásokban, leg­utóbb a Repülő Műszaki Szol­gálat Főnökség (Budapest) anyagtervezési főtisztje volt. Dr. Grósz Andor sérjük csökkent barometrikus nyomás esetén a szívérrend­szer változásait, vagy a pszi­chés munkavégző képességet. Emellett új vizsgálati módsze­rek kipróbálásában is részt ve­szünk.- Ezen beosztásom mellett ellátom a Magyar Honvédség repülő-főszakorvosi teendőit is. E minőségemben nemcsak a kórházban folyó szakmai munkát felügyelem repülőor­vosi szempontból, hanem a re­pülőalakulatok egészségügyi szolgálatait is. Ez többek kö­zött azért fontos, mert az or­szág NATO-csatlakozásával kapcsolatban kiemelt jelentő­séget kap a légierő.- Korábbi szakmáját, a sze­mészetet folytatja-e?- Természetesen, mint a­­hogy nem hagytam fel a látás­sal kapcsolatos kutatásaimmal • Választási gyűlést tart a Zöld­ségtermesztési Kutatóintézet­ben (Mészöly Gyula u. 6.) hol­nap 18 órakor dr. Dávid Gyula, a MIÉP képviselőjelöltje a 14-es választókerületben (Katonate­lep) . • Lakossági fórumot tarta­nak Leviczky Cirill és Pászti András, a Fidesz és az MDF kö­zös képviselőjelöltjei holnap, 18 órakor a Hunyadi János Álta­lános Iskolában. Vendég: dr. Szécsi Gábor, Fidesz-MDF-VP közös polgármesterjelölt, válá­séin. Az orvosi hivatás talán legszebb oldala a betegekkel való foglalkozás. Ezért időm egy részét a szembetegekre fordítom.- Mindezek mellett a Nem­zetvédelmi Egyetemen is fel­adatot vállal?- Ez év júniusától a Nemzet­­védelmi Egyetemen más kato­naorvos kollégáimmal együtt azzal a feladattal bíztak meg, hogy az ott létesített védelem­egészségügyi tanszék keretein belül létrehozzak egy repü­lőorvosi csoportot. A nem túl távoli jövőben kialakíthatjuk a repülőorvosi tanszék szerve­zeti és strukturális kereteit. így nemcsak kórházunk, de Kecs­kemét városának szándéka is megvalósulhatna. Persze tu­dom, hogy ezzel kapcsolatban különböző hírek láttak már napvilágot, de a tanszék szer­vezése jelenleg még időt igé­nyel.- Családja?- Egy felnőtt lányom van, aki angol-orosz szakos nyelv­tanár, s a honvédség protokoll­­igazgatóságán tolmács.- Hobbi? Nehezen tudom a munkát a pihenéstől elválasztani. A- zonban negyedévente szüksé­gem van arra, hogy szellemi­­leg-fizikailag feltöltődjek. Sze­retek utazni, ezért amikor le­hetőségem nyílik rá, a szakmai konferenciákat összekötöm rö­vid pihenéssel is. Télen, ha te­hetem, síelek. Bán János mint Nyitray András és dr. Hor­váth Zsolt, a Fidesz kecskeméti országgyűlési képviselői. A képviselőjelölteket támogatja a KDNP, a Magyar Keresztényde­mokrata Szövetség és a Kecske­méti Ifjúsági Kamara is. Tisztelt Olvasóink! Kecskemét és a környező tele­pülések önkormányzati VÁ­LASZTÁSI HÍREINEK közlését a mai nappal a helyi szerkesz­tőség lezárta. VÁLASZTÁSI HÍREK TÓTH IMRE iíj.BA|ÁKIFERENC TÓTHTAMÁS KALICS LAJOS Petőfiváros 1. vk. Hetényegyháza 2. vk. Máriaváros 3. vk. Belváros 4. vk. képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt KATONA LÁSZLÓ Bethlenváros 9. vk. képviselőjelölt, POLGÁRMESTERJELÖLT Széchenyiváros 5. vk. képviselőjelölt Széchenyiváros 6. vk. képviselőjelölt Széchenyiváros 7. vk. képviselőjelölt Méntelek 8. vk. képviselőjelölt KÉHL PÁL BENEDEK JÓZSEF B0HÁCS JÓZSEF Dr. FEKETE LÁSZLÓ MEGGYESI LÁSZLÓ VARGA LÁSZLÓ KERTÉSZ ERZSÉBET SCHÓBER OTTÓ PÁLFIISTVÁNNÉ GYŐRFIPÁLNÉ 1 Vacsiköz 10. vk. Hunyadiváros 11, vk. Hunyadiváros 12. vk. Műkertváros 13. vk. Katonatelep 14. vk. Belváros IS. vk. Rendőitalu, Muszáj l&vfc. Árpádváros 17. vk. Szeleifalu 18. vk. Mafltó, Kadafalva 19.vk. képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt képeseknek* képviselőjelölt képviselőjelölt képviselőjelölt Fizetett politikai hirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom