Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-06 / 234. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1998. OKTÓBER 6 Negyvennyolcas honvédportrékból nyílt kiállítás a kiskunmajsai Konecsni György Helytörténeti Múzeumban. Plohn Jó­zsef egyedülálló fotósorozatával az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egykori közkatonáinak állított örök emlé­ket. FOTÓ: TAPODI KÁLMÁN Fáklyás megemlékezés A kiskunhalasi Kuruc szobor­nál ma 17 órakor kezdődik az 1849. október 6-i aradi esemé­nyekre történő ünnepi meg­emlékezés. A halasi kuruc csata törté­netét Poór Csaba, a halasi Bibó-gimnázium tanulója ele­veníti fel. A szobornál beszé­det mond Bödecs Pál reformá­tus lelkész. A koszorúzást kö­vetően fáklyás menet indul a Thorma János Múzeum kert­jébe, ahol folytatódik az ünne­pi megemlékezés. Terményünnep koszorúzással Immár hagyomány Baján, a Keresztény Általános Iskolá­ban, hogy ősszel terményhá­­laadó ünnepséget rendeznek az iskola tanulóinak és a szü­lőknek. A program ma 9 óra­kor kezdődik közös szentmi­seáldozattal, melyet a Belvá­rosi templomban tartanak. Ezt követi a szüreti bál. A szüreti mulatság után a di­ákok a tantestülettel együtt közösen vesznek részt az Ara­di emlékműnél az október 6-i koszorúzáson. Félegyházi sportnap A Kiskunfélegyházán élő idős­korúak számára rendez sport­napot október 15-én 9 órai kezdettel a Honvéd SE pályá­ján a Nyugdíjas Klubok Egye­sülete. A szervezők arra szá­mítanak, hogy a nyugdíjasok közül sokan kilátogatnak a pályára. Á sport, a mozgás időskorú szerelmesei egyebek mellett futásban, gyaloglásban, ke­rékpározásban, kézigránát­dobásban mérkőzhetnek meg egymással. A reménység 2000 éve Nagyszabású kiállítás nyílt ok­tóber 4-én, vasárnap délelőtt a kecskeméti Piarista Gimnázi­umban. A gimnázium és a Szent Kristóf Art Alapítvány közös rendezésében kezdődik a gimnáziumban egy kortárs képzőművészeti kiállítást; sorozat. Az idei év, 1998 ugyanis a Szentlélek éve. A ki­állított műalkotások témái így a hit, a vallás, az erkölcs, a leg­szebb és legszentebb emberi érzések, mint az öröm, az anyaság. A kiállító művészek között van Morelli Edit, Tava­szi Noémi, Orosz János, Kun Éva, A tárlatot Németh Attila ■piarista-tanár nyitja meg. Köz­reműködik Fellegi Meliftda“és Sík Dóra. A tárlat október 18- áig tekinthető meg. Sikertelen pályázatok Három földút, a Régi Temp­lom, a Móricz Zsigmond utca, valamint a pusztai bevezető út leaszfaltozására adott be pá­lyázatot a közelmúltban a bu­gaci önkormányzat - tájékoz­tatta lapunkat Endre Imre. A polgármester elmondta: a há­romból kettőt elutasítottak. A Móricz Zsigmond utca leasz­faltozására viszont kétmillió­hatszázezer forintot nyertek a megyei területfejlesztési ta­nácstól. Ez a pénz azonban nem elegendő a teljes beruhá­zásra, az út megépítése ugyan­is tizenhétmillió forintba ke­rülne. Ennek ellenére még az idén elkezdik a munkálatokat. A hiányzó összeget pedig újabb pályázatok beadásával próbálják megszerezni. Lopott busz határőrkézen Egy tizenkétmillió forint érté­kű, Németországban ellopott Mercedes kisbuszt fedeztek fel pénteken a határőrök a Békés megyei Méhkeréknél. A kilé­pésre jelentkező német férfi és az általa vezetett társaskocsi okmányellenőrzésekor derült ki, hogy az autót Németor­szágban már körözik. Vasárnap reggel Miskén, a Szent Mihály főangyal templomban dr. Dankó László Kalocsa-Kecskeméti érsek felszentelte azt az emléktáblát, mely a Kárpát-medencében a kommunista erőszak áldozatául esett főpapok, papok és hívek emlékét őrzi. A főpásztor szentbeszédében elmondta: egyházmegyénkben ez a megbékélés, a megbocsátás jelképe is. NÉZŐPONT Illyés Gyula Gondolatok a nemzeti gyásznapon „Isten csodája, hogy még áll hazánk.” Petőfi nem hitt val­lási csodákban; a csoda neki egyszerűen ésszel föl nem foghatót, illogikust jelent, valami olyast, ami kívül esik a józan, az érdeket, a következményeket latolgató gondolko­dáson. A magyarság magatartása valóban ilyen. Létét vakmerő harcainak köszönheti. E harcok kezdettől fogva mindig vé­dekező harcok, az idő teltével mind kétségbeesettebb vé­dekező szabadságharcok. .. újra es ujra nekiugrik a Góliátnak Valamennyi reménytelen. A meglepő az, hogy kitörésük pillanatában a legreménytele­nebbek; az ellenség mind­annyiszor legalább húszszor erősebb, a józan ész vissza­­tántorodnék ilyen vállalko­zástól. A higgadtságáról, tár­gyilagos szemléletéről híres nemzet látja, hogy nekiugrása csak kudarccal végződhet, s mégis újra és újra nekiugrik a Góliátnak. Balsejtelme mindannyiszor valóra válik, de eb­ből a leckéből sem okul. Történelmünk nem logikára oktat. Arra oktat, s ez benne a vigasztaló és magasztos, hogy nemzetek életében olyan fogalmaknak is van értelme, mint bátorság, merészség, ideákhoz való ragaszkodás. (1938) 0 JÓ NAPOT! Október 6., kedd Névnap: Brúnó A Brúnó az ófelnémet Bruno névből ered. Jelenté­se: barna. Köszöntjük a név­napjukat ma ünneplő Rená­ta, Renátó, Csaba, Franciska nevű olvasóinkat is! Napkelte: 6 óra 49 perc Napnyugta: 18 óra 14 perc A Duna tegnap Budapest­nél 276 cm (változatlan), Bajánál 340 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 462 cm (árad), Csongrádnál pedig 357 cm (árad) magas volt. Közlekedés Dunavecse belterületén to­vább tart a szennyvízcsa­torna, Solton pedig az 51-52- es út csomópontjának építése. Az 51-es út 87+400. km-ében, a vasúti átjárónál aszfaltozás miatt félpályás útzár várható. Az 52-es út 2-17. és az 5-ös út 60-80. km-ei közt padka- és rézsű­kaszálás lesz. Az 53-as 29-34. km-ében burkolatja­vítás, az 54-es 3-6. km­­ében vízelvezető-építés, az 55-ös út 41-51. km-ében pe­dig oszlopmosás lesz. Traffipax Ma délelőtt Izsák, Kisizsák lakott területén, délután Kalocsán, Soltvadkerten, az 53- as sz. főúton, a 44-es számú főútvonal elkerülő szakaszán számíthatnak a járművezetők radarellenőr­zésre. Mi, Hol, Mikor? •A Hadigondozottak megyei koordinációs bizottságának ta­lálkozója ma 15 órakor lesz a kecskeméti helyőrségi klub­ban. • Az ásványgyűjtő kör ok­tóber 7-én, szerdán 17 órakor tartja nyílt napját a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban. Kristályformák cím­mel Weisburg Tamás tart elő­adást. • Ugyancsak a kecske­méti Erdei Ferenc Művelődési Központban tartja összejöve­telét a Vitalitás Egészségvédő Klub. • Október 8-án, csütör­tökön 18 órakor Füzes Mária tart előadást A grafológia tük­rében címmel. • Október 9-én, 19 órakor kezdődik az európai filmhét rendezvénysorozata a kecskeméti Otthon Moziban. Bikácsy Gergely megnyitója után a Törökfürdő című, olasz, feliratos filmet vetítik. • A Kecskeméti Ifjúsági Otthonban október 8-án, 16 órától várják a makettezés iránt érdeklődőket. BALESETEK iDir BŰNÜGYEK Német kocsi Egy német rendszámú Volks­wagent lopott el ismeretlen tet­tes Kecskemétről. A kocsit a Klauzál Gábor térről tulajdoní­tották el szombatra virradóra. A jármű rendszáma: R-DH-680. Szivaccsal ügyes­kedett Egy kiskunfélegyházi férfit szi­vacsos lehúzás miatt vettek őri­zetbe a rendőrök. V. Gyula el­len az a gyanú merült fel, hogy az utcai telefonfülkék fosztoga­tásával tesz szert rendszeres jö­vedelemre. V. Gyuláról azt fel­tételezik a rendőrök, hogy au­gusztusban és szeptemberben több tíz ezer forinthoz jutott hozzá illegálisan, a szolgáltató vállalat rovására. A módszer -amelyet a telefonfosztogatók al­kalmaznak - a következő: egy szivacsdarab segítségével eltö­mítik a visszajáró érmék útját, majd miután a bosszús telefo­náló távozott a fülkéből, a fel­akadt pénzt a lesben álló tömí­­tő zsebre teszi. A szivacs eltá­volítása után. Betörés Kiskunmajsán Egy Kiskunmajsán pihenő né­met turista lopás áldozata lett. A külföldi a Délibáb utcában rendezte be ideiglenes szállá­sát. Míg napközben távol volt, betörtek hozzá. Mire haza­tért, hűlt helyét találta 260 ezer forintnyi valutájának. Az is­meretlen tettes után a kis­kunhalasi rendőrök nyomoz­nak. Tömegverekedés A békéscsabai menekülttábor­ban lakó, nyolc különböző ál­lampolgárságú külföldi sze­mély vasárnap hajnalban a he­lyi Csapda Söröző előtt szóvál­tásba, majd verekedésbe keve­redett az ott szórakozó magyar fiatalokkal. A verekedés során hatan megsérültek, kettejük sé­rülése nyolc napon túl gyó­gyuló. Lövések Tiszafüred egyik hétvégi házá­ban két férfi rátámadt az ott tar­tózkodó német házaspárra, és pisztollyal fenyegetőzve pénzt követelt tőlük. A házigazda és a támadók dulakodtak. Az egyik rabló négy lövést adott le pisz­tolyából. A német férfit két lö­vedék a fején találta el. A BIZTONSÁG ÉLMÉNYE VOLVO S40/V40 Amikor azt mondja: Volvo, azt is mondja: biztonság. Most azonban biztonságérzetét még tovább növelheti, ha november 30-ig tartó akciónk során S40/V40 különleges csomaggal rendeli meg. A ködfényszórók, az elektronikus menetstabilizáló rendszer (DSA), a fényszóró törlő-mosóberendezés, a távirányítású köz­ponti zár, a klímaberendezés és az info-center mind az Ön tökéletes biztonságát és a zavartalan vezetési élményt garantálják. Jöjjön el egy próbaútra! Az akció ideje alatt a 761 600 forint" értékű csomaghoz 260 000 forintért" hozzájuthat*, így az Ön árelőnye 501 600 forint". Jansik Autóház Kft. 6000 Szegedi út 3. km szelvény Tel.: 76 498 555 Tel./fax: 76 498 554 VOLVO •Az akció 02 S40/V40 1.6, 1.8, 2.0, 2.0T típusra vonatkozik "Az S40/V40 1.6 típus esetén, 128 HUF/DEM árfolyamon VEZETÉSI! SZÜLETETT

Next

/
Oldalképek
Tartalom