Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-21 / 247. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1998. OKTÓBER 21., SZERDA Az Őszi Könyvtári Hetek rendezvényeként nyílt kiállítás tehetséges diákok alkotásaiból Kiskunhalason a városi könyvtár­ban. A tárlatnyitón a református kollégium diákjai adtak műsort. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS Elkészült a félegyházi hajléktalanszálló. A negyven férőhelyes nappali mele­gedőből, húszszemélyes éjjeli menedékhelyből és népkonyhából álló szállót november 2-án adják át. Jelenleg a bútorokat rakják a helyükre. Bűvészrelikviák a játékmúzeumból A Fővárosi Nagycirkusz Parádé a porondon című új műsorá­nak premierje alkalmából me­gyebeli kiállítást vittek Buda­pestre. A kecskeméti Szóra­­katénusz Játékmúzeum és Mű­hely híres Rodolfo-gyűjte­­ményéből Csongrádi Béla, a kecskeméti gyermek- és ifjúsá­gi bűvészkor vezetője rendez­te a tárlatot, melyet a Főváro­si Nagycirkuszban nyitottak meg. A tervek szerint novem­ber 7-én, szombaton Kecske­mét egy egész napos junior bű­vésztalálkozónak ad otthont. Krúdy Gyulára emlékeznek Alkonyodott, mint a fáradt szív címmel rendeznek irodalmi estet Krúdy Gyula születésé­nek 120. évfordulója alkalmá­ból október 22-én 17.30 órakor a félegyházi Petőfi-könyvtár­­ban. A magyar irodalom ki­emelkedő, meghatározó egyé­niségéről Juhász István gimná­ziumi tanár tart előadást. Rajzfilmen a Tragédia A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Bács-Kiskun megyei tagozata és a kecskeméti Ott­hon mozi szervezésében be­mutatják Kecskeméten az Em­ber tragédiája című rajzfilmet. A Madách-műből készült ani­mációs film rendezője Jan­­kovics Marcell, aki beszél az alkotási folyamatról, a művel kapcsolatos gondolatairól, ké­telyeiről. A bemutató október 28-án, szerdán 16 órakor lesz. A filmbemutató a helyi Ma­­dách-megemlékezések egyik rangos eseménye, mellyel a nagy drámaíró születésének 175. évfordulójára emlékez­nek. Erőszakos férfiak Két olyan bejelentés Is érkezett a bajai rendőr­kapitányságra hétfőn, melynek sértettjei meg­vert nők voltak. Az egyik esetben egy bajai hölgy tett feljelentést a városi kapitányságon. A másik bán­talmazásról beszámoló beje­lentő egy vaskúti asszony volt. Mindkét - a rendőrségen megjelent - asszony arra pa­naszkodott a rendőröknek, hogy élettársa elverte. Az ese­tek még hetekkel ezelőtt tör­téntek, ám valamilyen okból a nők csak most tettek bejelen­tést. Mivel - elmondásuk sze­rint - csak könnyebben sérül­tek, ügyüket a bajai rendőrök illetékességből a városi bíró­ságnak továbbítják. Páncsics Hajnalka 0 JÓ NAPOT! Október 21., szerda Névnap: Orsolya Az Orsolya latin eredetű név, jelentése: kis medve. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Kende, Kle­mentina, Zsolt nevű olvasó­inkat is! Napkelte: 7 óra 11 perc Napnyugta: 17 óra 46 perc Holdkelte: 7 óra 51 perc Holdnyugta: 18 óra 40 perc Tegnap a Duna Budapest­nél 306 cm (apad), Bajánál 415 cm (árad), a Tisza Szol­noknál 376 cm (apad), Csongrádnál pedig 350 cm (apad) magas volt. Közlekedés Kerékpárút-építés miatt lesz útszűkület az 53-as út 30-36. km-ei közt. Rézsűka­szálás lesz az 55-ös út 50- 52. km-ei közt. Dunavecsén szennyvízcsatorna-építés miatt lesznek forgalomkor­látozások. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, Lajosmizsén, a 44-es sz. úton, Soltvadkerten, az 54- es sz. főút 39. km-nél, Kalo­csán, délután Tabdin (Kos­­suth-Vasút u.) számíthat­nak a járművezetők radar­ellenőrzésre. Lézeres se­bességmérés lesz ma dél­előtt Baján, Csávolyon, Bácsbokodon. Ml, Hol, Mikor? • Ma este hétkor Bálint And­rás előadóestje lesz a kecske­méti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Ugyanott chilei kamarazenekar ad koncertet csütörtökön este hat órától. • Ma este hat órától Dobszai Ta­más tanársegéd (ELTE) tart előadást Reformországgyűlé­sek címmel a kalocsai Visky Károly Múzeumban. • Októ­ber 24-én, szombaton 17 óra­kor a Kecskeméti Református Újkollégium dísztermében Händel: Messiás című művét adja elő a Soli Deo Gloria Ka­marakórus és Zenekar. Vezé­nyel: Hargita Péter. A belépés díjtalan. • A Kecskeméti Ifjú­sági Otthon október 24-én, szombaton regionális vásárt rendez. A téma: a tanár-tanuló kreativitása-drámapedagógiai módszerek a kreativitás fej­lesztése érdekében. • A Kecs­keméti Ifjúsági Otthonban folytatódik a történelmi tán­cokat bemutató sorozat. Októ­ber 27-én a reneszánsz és a ba­rokk táncok kerülnek sorra. BALESETEK BŰNÜGYEK Ajtótörők Szabadszálláson - immár so­kadszor - feltörték a Nimród vendéglőt. A tolvaj az ajtót be­törve jutott be és negyvenezer forint értékű cigarettát zsákmá­nyolt. Apostagon egy kft. irodá­jába is az ajtót betörve jutott be a tolvaj. Megtalálta és elvitte a pénztárkazettát, amiben negy­venezer forint volt. Kompresszor Kerítésbontás után ment be a tolvaj Kunszentmiklóson egy részvénytársaság telephelyére. Egy kétszázezer forint érté­kű légkompresszort vitt el. Az áfész-üzletbe is betörtek Kunszentmiklóson. A tolvaj az ablakot betörve ment be az üz­letbe. A kár nagyságát még vizsgálják. A határon Egy autócsempészt füleltek le a tompái határőrök. Egy horvát nemzetiségű férfi szándékozott kiautózni Magyarországról egy Hyundai típusú személygépko­csival. A 4,5 millió forintos ko­csit néhány napja lopták el. A sofőrt a kiskunhalasi rendőrka­pitányság őrizetbe vette, és megindította ellene a büntető­­eljárást. Tévétolvaj Szalkszentmártonban egy csa­ládi házba törtek be a napok­ban. A mindeddig ismeretlen kilétű tolvaj az ablakot betörve jutott be az épületbe, ahonnan egy fekete-fehér televíziót vitt el. A szórakoztató elektronikai berendezés huszonötezer fo­rintot ér. Motor és bicikli Kunszentmiklóson egy kor­mányzárral lezárt Simson kis­motort loptak el. A motor öt­venezer forintot ér. Egy kun­­szentmiklósi élelmiszerbolt e­­lől egy túrabiciklit loptak el. A kerékpár húszezer forintot ér. Emberpecér Súlyos és életveszélyes lőtt sé­rülés ért egy 44 éves tatai férfit. A lakása közelében sebesítették meg. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a nyomozás megállapí­totta annak a férfinek a kilétét, aki a jelzett környéken több lö­vést adott le légpuskájából. Ál­lítása szerint kutyákat akart el­riasztani, ezért használta a fegyvert. Az eljárást' a Komá­rom Megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztálya élet­veszélyt okozó testi sértés gya­núja miatt folytatja a lövöldöző férfi ellen. Négy nő A rendőrség keresi azt a négy nőt, akik hétfőn délután a budapesti 76-os trolibuszon két 14 éves diáklányt megtámadtak és elrabolták aranygyűrűiket és nyakláncaikat. Agyonverte A kórházban belehalt súlyos sé­rüléseibe az a 45 éves asszony, akit még szombat este 40 éves élettársa a budapesti Knézits utca egyik lakásában súlyosan bántalmazott. A rendőrség a férfit hétfőn délután egy boro­zóban elfogta és őrizetbe vette. NÉZŐPONT Mihályka Gyula írása Tiszta lappal indulhatnak Alaposan megújult a kecskeméti képviselő-testület. A 33 ta­gú közgyűlésbe 21 új ember került be. Ennek nyilván jó oka volt. Vasárnap ítélt a nép. Csak megjegyzem: miközben szom­baton rohamtempóban elkezdődött egy újabb benzinkút építése a nagykörúton. Nem vitatom, hogy a vezető kormánypárt népszerűsége is nagy hatással volt a lavinaszerű kecskeméti Fidesz-MDF győzelemre. De hogy a hírős városi polgároknak nagyon tele volt a hócipőjük egy sor dologgal és új arcokat akartak látni a helyi hatalomban, az is biztos. Új Az új városvezetésnek lesz feladata bőven. A slágerté­mák - távfűtés, tömegközle­kedés, szociális terület, parla­gon heverő ipari park - mel­lett a kisebb horderejű prob­lémákat is orvosolni kell. Te­szem azt a testvérvárosi kap­csolatokon is van mit javíta­ni. Ez lesz talán a legkönnyebb, hiszen a világlátott, több nyelven beszélő, 32 éves kecskeméti polgármester szemé­lye szinte garancia erre. arcokat akartak látni Kecskemét „eladása” a nagyvilágban egyébként is kulcs­kérdés. Elég csak a turizmusra vagy a külföldi befektetők­re gondolni. Hiszem, hogy ha a jövőben valaki - Brazíliá­tól Japánig - az Interneten rákattint a kecskeméti városhá­za honlapjára, kedvet kap ide eljönni. Úgy kell lefogni, hogy azonnal el ne induljon. Abban is biztos vagyok, hogy a város első emberének iro­dájába és titkárságára visszakerülnek a négy éve eltávolí­tott számítógépek. Bízom benne, hogy a régi és új város­­vezetés között akkora lesz a különbség, mint a bugaci kis­pöfögő és az InterCity között. Hiszem, hogy sok más dolog is sokkal jobban megy majd, mint eddig. Az olykor gőgös városvezetési mentalitás vég­képp feledésbe merül és a polgármesteri hivatalról a szol­gálat jut eszünkbe. Remélem, a korrupció gyanúja sem merül fel majd egyetlen önkormányzati ügyben sem. Egyszóval optimista vagyok. A győzelmet szerzett csapat­ra ugyan az elkövetkező napokban kegyetlenül nehéz koa­líciós alkudozások várnak, de egyszer túl lesznek azon is és elkezdődhet a városházán az érdemi munka. Emléktábla-avatás Csermák Tibor emléktábláját avatják ma fél 2-kor Baján. Szülőházánál, a Czirfusz Fe­renc utca 46. szám alatt Erdős István ezredes avatja az emlék­táblát. Közreműködik a Kalo­csai Fúvószenekar, Gál Roland és Hatala Klaudia. Állami nyelvvizsgák Kecskeméten, 1998. december 5-12. Jelentkezés: október 30-áig. NvelvvizsRatréninz: október 31-étől: szombat, 8.00-12.15-ig, 25 óra: 12.000 Ft; november 13-ától: szerda-péntek, 16.30-19.45-ig, 24 óra: 12.000 Ft. Jelentkezés: 1998. október 26., 15.00-17.00 óráig, Kecskemét, Vörösmarty u. 6. Tel.: 76/415-074 Fax: 76/417-175 Zalakerámia termékek teljes választéka: fagyéllé ólapok, -falicsempék k Zalakerámia Fugázóanyagok,ragasztók, szaniteráruk széles választéka, rendkívül kedvező áron kapható csempemárkaboltjainkban: Kecskemét. Vacsi hegy 1. Tel./fax: 76/412-272 Kiskunhalas, Székely u. 31. L Tel./fax: 77/425-943 Ä m PúuD^üjlé. (ÄJül3 Oü MBMlüülIdiXiJLajtl

Next

/
Oldalképek
Tartalom