Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-06 / 234. szám

10. OLDAL ELŐTÉRBEN AZ AGRARGAZDASAG 1998. OKTÓBER 6. Már a kékszőlőt szedik Alacsony áron is nehéz értékesíteni a fehérszőlőket Októbertől fagyok jöhetnek Az időjárás Idén nem volt kegyes a szőlőtermesz­tőkhöz. A mennyiséggel ennek ellenére általában nincs baj a Duna-TIsza közén, de kiemelkedő év­járatokra nemigen számí­tanak a hegyközségek. A szőlőárak a tavalyiak alá szálltak, főként a fe­hérszőlőknél. A szüret befejező szakaszában já­runk. Vége felé közeledik a szőlőszü­ret a Bajai Hegyközség terüle­tén is. A mintegy 240 tagot számláló hegyközség 230 hek­tár ültetvénnyel rendelkezik. Mint azt Sümegi Tibor hegybí­ró elmondta, a fehérszőlőt már leszüretelték. A mustfokok nagy általánosságban kielé­­gítőek, hiszen 15,5-től 18,5-ig terjednek. A termésátlag 100 mázsa körüli hektáronként. Sajnos, az utóbbi hetek csapa­dékos időjárása nem kedvezett a borszőlő minőségének. A mustfok ugyanis lehetett volna sokkal magasabb is, ha több napot kapnak a tőkén csüngő fürtök. Nem ez történt. Rész­ben a minőségi kívánnivalók miatt, részben pedig azért, mert sok az eladatlan tavalyi fehérbor, értékesítési gondok nyomasztják a gazdákat. A kékszőlőfajták esetében a zweigelt szüretelése a vége felé jár, a kékfrankost pedig a hét­végén kezdték el szedni. Pén­teken és szombaton az eső itt is közbeszólt. A termelők ag­gódnak a minőségért, hiszen csak kivételesen lehet találni 18,5 mustfok feletti értéket. Nehéz és költséges volt a be­Kiemelkedo évjáratokra nem számíthatunk. tegségek kivédése is. A több­letkiadások ellenére a kéksző­lők iránt nagy a kereslet. A származási bizonyítványok ki­adása zavartalan. Sümegi Ti­bor hegybíró elmondta továb­bá, hogy a szüret ideje alatt jól működött a csőszszolgálat. Lo­pás eddig nem volt. Selb László, a kiskunfélegy­házi hegyközség hegybírója el­mondta: a vártnál több szőlő termett az idén, ám a minősé­ge nem éri el a tavalyi szintet. Ez abból adódik, hogy keve­sebb volt a napfényes órák szá­ma errefelé is, és sok volt a csa­padék. Az esőzés miatt itt-ott felütötte fejét az úgynevezett „szürke rothadás”, de ez nem okozott komoly károkat. A szőlő felvásárlási ára változó. Van olyan (fehér) fajta, ame­lyért 2-3 forinttal kevesebbet adnak, viszont akad olyan is, amelyikért 5-6 forinttal többet fizetnek, mint tavaly. A must átlagosan 16-17 fo­kos a félegyházi hegyközség területén. A halasi szüret állásáról Mongyi Aladár kiskunhalasi hegybíró tájékoztatta lapun­kat:- A fehérszőlő szüretelése befejezés előtt áll, és most kez­dődött a színes szőlők szedé­se. Az utóbbiakat a szokásos­nál néhány nappal korábban kezdték el szüretelni, mert a csapadékosabb időjárás miatt a termelők szeretnék csökken­teni a rothadás okozta kárt - mondta el a halasi hegybíró. Sikersztori lehet a keleti bor A következő évszázadban nagy meglepetést okozhat ré­giónk nemes nedűinek nyo­mulása - jósolja egy neves ka­liforniai borász. Michael Mondavi szerint nem csak a ki­váló éghajlati és geológiai vi­szonyokra alapozza várakozá­sát, hanem arra is, hogy Kelet- Európában még jó néhány régi szőlőfajta fönnmaradt, ame­lyek újra termőre fordíthatók. Az amerikai szakember mind-1999: nyomott nyersanyagpiac A világ ásványi anyag- és energiapiaca 1999-ben is nyo­mott marad, mert a jövő évi alacsonyabb világgazdasági növekedés miatt viszonylag gyenge lesz a nyersanyagok és energiahordozók irtánti keres­let, miközben a kínálat várha­tóan emelkedik - állítják kuta­tók. Az 1998-as átlagárakhoz képest 3-8 százalékos csökke­nés várható az alumíniumnál, a réznél és a cinknél. Az olaj és az arany ára az előrejelzés szerint kicsit emelkedni fog. 1999-ben az olaj fogyasztás va­lószínűleg csak kicsivel nő gyorsabban, mint a termelés, mert érződni fog a Kőolajex­portáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli országok termeléskorlátozá­sának hatása. Az idei hordón­kénti 11,95 dolláros átlagár jö­vőre 12,30 dollárra emelkedik. Az arany ára az 1998. évi unciánkénti 293 dollárról jö­vőre is csak 300 dohára emel­kedik a szerény ázsiai keres­letnövekedés miatt, miközben a központi bankok arany­eladásaival kapcsolatos bi­zonytalanságok elcsitulnak, a bányászat növekedési üteme lassul, az Ázsián kívüli ék­szervásárlás további növeke­dése várható. amellett azt javasolja, hogy „érthető névvel” ruházzák fel boraikat a termelők. Tapaszta­latból beszél: konyakjainak ne­vét (Opus One, Sena, Byron) könnyű megjegyezni. Az üzletember a hatvanas években kezdett foglalkozni borral, vállalkozásait ma már a tőzsdén is jegyzik, s üzletrésze van Franciaországban, Olasz­országban, valamint Dél-Ame­­rikában. Tavaly háromszázmil­lió dollárnyi bort forgalmazott, s 2000-re a négyszázmilliót cé­lozta meg. Mondavi nagy fan­táziát lát az egykori szocialista országokban, bár - mint kifej­tette - „a politikai helyzetet eb­ben a térségben még nem tart­ja elég stabilnak ahhoz, hogy évtizedekre befektessen”. „Ki­véve Magyarországot” - fűzte hozzá, jelezve, hogy érzékel­hető különbségek vannak a térség országai között. DUNAHOLDING BRÓKERHÁZ RT. ÉRTÉKPAPÍRPIAC 1998. 09. 25-10. 02. Nép László Visszafelé sült el A lélektaninak mondható 4.000 pon­tos határon áll a BUX, a Budapesti Ér­téktőzsde indexe. Heti vesztesége 8,3%­­os, ami kivételesnek számit az utóbbi időszakot vizsgálva. Az elmúlt héten ugyanis a fejlett részvénypiacok zuha­nása meghaladta a BUX esését, sőt né­hány részvény ára magasabban állt pénteken, mint egy héttel azelőtt. Az európai részvénytőzsdék egész héten csökkenést mutattak, a londoni például már az 1997. őszi szintre zuhant. Dél­­kelet-Ázsiában japán szolgált izgalmas eseményekkel, ugyanis a Nikkei lassan 13 éves mélypontra csúszik annak elle­nére, hogy a parlament elfogadta a bankok szanálásáról szóló törvényt, így végre elkezdődhetnek az igazi refor­mok országban. Az amerikai kontinens is mozgalmas hetet zárt. A Dow Jones a bejelentett kamatcsökkenést követő­en két nap alatt 450 pontot esett. A vár­va várt dollárkamat-vágás nemhogy a várt emelkedést nem hozta a világ tőzsdéinek hanem igazán csak ezután gyorsult fel a piacok visszaesése, ugyanis a mérték - 0,25% - alattamaradt a várakozásoknak. A dél-amerikai tőzsdéknek sem hozott túl sok örömet az elmúlt hét, igazán a csütörtököt szenvedték meg, de pénteken igen szé­pen korrigáltak. A dollár szabadesés­ben zuhant a márkával szemben, a jen azonban továbbra is igen gyenge, így a dollárral szembeni pozíciója érdemben nem változott. A forint továbbra is az MNB által meghatározott intervenciós sáv legtetején áll a dollárral és a márká­val szemben, a devizaforgalom azon­ban nem jelentős, az MNB-nek nem kellett jelentősen beavatkoznia a múlt héten. A Budapesti Értéktőzsdén továbbra is visszafogottan viselkednek a külföldi befektetők. A részvények forgalma fo­lyamatosan 10 Mrd Ft feletti, ami azon­ban erős aktivitásra utal, ezúttal a bel­földiek részéről (ezalatt főképpen kis­befektetők értendők). Pozitív jel lehet a jövőre vonatkozóan, hogy új külföldi alapok szerveződnek kelet-európai be­fektetésekre. A mostani és a három hó­nappal ezelőtti részvényárfolyamokat nézve érthető is, ha egyeseknek feltű­nik a magyar papírok olcsósága. így a múlt hetet már magasabban zárta pél­dául a BorsodChem (+6,5%), a Danubi­us (+6,2%), a Rába (+6%) és a TVK is +(9%). A BÁV csaknem 10%-kal állt magasabban, mint egy héttel előtte, ugyanis újabb felvásárlási ajánlat je­lent meg a cég részvényeire 1.550 Ft­­on. A MATÁV a BUX-szal együtt esett, a MÓL és a Démász azonban 11%-ot zuhant. A Richter most a lefelé reagál­ta túl a piacot: 20%-ot veszített értéké­ből. Dunaholding Brokerház Rt. a Profitholding Kecskemét Rt. irodájában. Kecskemét, Horváth Döme krt. 10-12. Telefon: 76/486-606, 486-607 Fax: 76/481-884 (40484) függ a növényre jellemző bázis­hőmérséklet tavaszi határnap­jától és a kora őszi fagyok kez­detétől. Megkülönböztetünk ta­laj menti és légköri fagyokat. Az előbbi esetben a talajfelszín feletti öt centiméteres légréteg­ben, az utóbb említett pedig a légtér kétméteres szintjében (észlelőházikóban) mért mini­mumhőmérsékletet jelent. A fagypont (alatti) léghőmérsék­let bekövetkezésének időpont­jában is eltérések vannak az esetek túlnyomó többségében. Eltérőek lehetnek a fagyok ki­alakulásának meteorológiai fel­tételei. Megkülönböztetünk advektív (légtömeggel szállított hideg) és sugárzási (radiációs) fagyokat. Ősszel az utóbbi fagy bekövetkezésére számíthatunk először, majd valamennyivel később (ritkán egy időben) a légköri fagyra. játságos éghajlatú, szélsősé­gekre hajló jellegű. Ez vonat­kozik térségünk fagyklímájára is. Néhány jellemző statiszti­kával érzékeltetjük a kora őszi fagyok időbeli alakulását. Az elemzésekhez felhasznált ada­tok az 1951-1997. évekből szár­maznak. Az első őszi talaj menti fagy bekövetkezésének átlagos időpontja október 7. A feljegy­zések szerint legkorábban szeptember 8-án, legkésőbb november 10-én süllyedt fagy­pontig (alá) a talajfelszín fe­lett 5 cm-es léghőmérséklet minimumértéke. A talaj menti fagyot követő két héten belül (átlagosan október 22-én) szá­míthatunk légköri fagyra az esetek 50%-ában. Két méter magasan mért fagy legkorábbi időpontja szeptember 29-én (1972., 1977., 1986. év), a leg­térségében. Az esetek 40%­­ában egy héten belül számít­hatunk a talaj menti fagyot követő légköri fagyra. Az ősz előrehaladtával csökkent az említett szempont szerint a fagyhatárnapok közötti kü­lönbség. Amikor fagypontig csökkent a kétméteres légré­teg minimumhőmérséklete, akkor már mínusz 2-3 fok kö­rüli a talaj menti lehűlés erős­sége. Ennek fordított értelme­zéseként: talaj menti fagy nem mindig jár együtt a légkö­rivel. Az együttes bekövetke­zésének esélye 20% alatti. Az idei év nem ígérkezik rendkívülinek a kora őszi fa­gyok időpontjának tekinteté­ben az éghajlati adatok vizsgá­lata alapján. Agrometeorológiai Obszervatórium, Kecskemét Ötven esztendős az Univer Szövetkezet Ünnepeljünk együtt október 8-án! A Kecskeméti Domb Áruház lesz a jubileumi ünnepség színhelye. A fergeteges és lendületes szeptember 25-i latin ün­nep csak a kezdet volt: az idén ötvenedik születés­napját ünneplő kecskeméti székhelyű Univer Szövetke­zet nagy születésnapi buli­ja október 8-án, csütörtö­kön lesz. Patakyné Peák Mária kereskedelmi igazga­tót arról kérdezzük, az ün­neplő Univer milyen megle­petésekkel, ajándékokkal várja az érdeklődő nagykö­zönséget.- Éppen ötven évvel ezelőtt, 1948. október 8-án alakult meg az Univer Szövetkezet - mondja Patakyné Peák Mária. Ezért a jubileumi ünnepségre készülve még májusban hírül adtuk, hogy mindazok, akik október 7- ig 2000 forint felett vásárolnak valamelyik Univer-üzletben, részt vesznek azon a sorsolá­son, melynek a fődíja egy Opel Astra gépkocsi. Természetesen a vadonatúj kocsi mellett más értékes ajándékok is gazdára találnak, például egy értékes vi­deokamera és az egyik szeren­csés nyertes egyhetes nyári üdülésnek örülhet. A kocsi kisorsolása előtt mű­sorral kedveskedünk mindazok­nak, akik kilátogatnak a szé­­chenyivárosi Domb Áruházba. Ezen a napon az áruház terüle­tén és környékén egész napos rendezvény lesz, és valódi jubi­leumi kedvezménnyel vásárol­hatók meg egyes Univer-termé­­kek. Ötvenévesek vagyunk, így ötvenszázalékos árkedvez­ményt adunk jó néhány termé­künkhöz. Más termékeket pe­dig - ugyancsak az ötvenes szám jegyében - egységesen ötven forintért vásárolhatnak meg kedves vevőink. Lesz egyet fizet, kettőt kap akció is, hiszen a megtakarítás ez eset­ben is éppen ötvenszázalékos. De lesz ezenkívül még számta­lan más akció is, és úgy gondo­lom, nyeremény nélkül senki sem megy haza. A műsor délután negyed négykor kezdődik a nyárlőrinci óvodások fellépésével. Majd já­tékok, koncertek követik egy­mást. Fellép a Baby Sisters és a Back II Black együttes. A sor­solás délután ötkor kezdődik. Az ünnepségről helyszíni közve­títést ad a Kecskeméti Televízió. Remélem, a gyerekek sem fog­nak unatkozni, sok-sok megle­petés (például ajándék-körhin­­tázás) várja őket is. Szeretnénk, ha az Univerhez hűséges, termékeit, szolgáltatá­sait kedvelő, szerető vásárlók ünnepe lenne az október 8-i ju­bileumi vigasság. A vásárlóink nélkül ugyanis nem érhettük volna el azokat a szakmai és pi­aci sikereket, amelyekre most, az ötvenedik évfordulón méltán büszkék lehetünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom