Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22 / 248. szám
4. OLDAL AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKÉRE 1998. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK A forradalom Pest megyében A nagykőrösi levéltáros adattára Ledöntött szovjet emlékmű a nagykőrösi városháza előtt. ’56 szele Erdélyt Tömeges deportálások, internálások A közelmúltban került a könyvesboltokba Böőr László Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez című munkája. A mű a települések ábácésorrendjében - minősítés nélkül - rögzít minden olyan adatot, amelyről 1956-tal kapcsolatban történetileg megbízható forrásból az adott helység esetében tudni lehet. Nagykőrösről például egyebek mellett ez áll a könyvben: Október 26-án a késő délutáni órákban kezdték meg a tüntetők nagy létszámú tömeg jelenlétében a szovjet emlékmű ledöntését, amit este 7 órára fejeztek be. A ledöntött emlékmű darabjait a későbbiekben csak a robbantás után tudták elszállítani. Ugyanezen nap estéjén a tüntetők a városi pártbizottság elé vonultak, hogy a 16 pontos követelést a városi párttitkárnak átadják. A tárgyalás közben a pártbizottság épületéből lövés dördült, mely szíven találta Bartha Margit (1939. ápr. 13.) diáklányt, aki azonnal meghalt. Ezt követően a felizgatott tömeg megostromolta a pártházat, a redőnyöket felgyújtotta, majd behatolt az épületbe. Ekkorra már fegyveresek is kerültek a tüntetők közé, a kialakult lövöldözés során az épület védelmére kirendelt honvédek közül egy megsebesült. A végzetes lövést leadó személy kilétére a későbbiekben nyomozás sosem indult. A jelenlévők Torma Pál tanárt, volt városi DISZ-titkárt és Bálint La-Az idei Szép Magyar Könyv verseny egyik díjazottja az 1956-os Intézet kiadásában megjelent Emlékművek '56-nak című kötet, amelynek szerzője október 23-a alkalmából Nagy Imre Emlékplakett kitüntetésben részesült a köztársasági elnöktől. Nem véletlen a siker, az egyöntetű elismerés, Boros Géza művészettörténész ugyanis példa nélküli feladatra vállalkozott. Több mint hároméves munkával összegyűjtötte és feldolgozta az 1956. évi forradalom tiszteletére hazánkban és a nagyvilágban állított emlékműveket.- 1956 és 1998 között 21 országban, csaknem 300 településen több mint 700 köztéri emléket állítottak - mondja a szerző. - Hasonló nemzeti megmozdulásra az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc, majd a két világháború kínált alkalmat. Hasonlóság és különbözőség egyaránt felfedezhető. A ’48-as emlékművek állításának ugyanis immár másfél százados múltja, hagyománya van. Ezzel szemben 1956 megünneplésére és ezen belül köztéri idézésére Magyarországon csak 1989, a forradalom politikai rehabilitációja után nyílt lehetőség. Lényeges az eltérés például az első világháborús emlékállításoktól is, mert amíg a ’20-as, ’30-as évek szobrai jórészt hivatalos kezdeményezésre, a kor uralkodó ideológiáját tükrözve születtek, az ’56-os emlékművek „alulról jövő kezdeményezések” eredményei. A megrendelők között egyaránt megtalálhatók önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, veteránszervezetek és magánszemélyek. A kegyelet, a tisztelet a legváltozatosabb formában jelenik meg. A forradalom ily módon megnyilvánuló utóélete valójájos párttitkárt gyanúsították. Ellenük másnap a Nemzeti Bizottság - a lakosság követelésére - elfogatóparancsot adott ki. Bálintot november 1-jén Cegléden a honvédség elfogta, „mivel gyilkosság miatt elfogatóparancs volt ellene kiadva”. A nagykőrösiek kérték, hogy a ban már a forradalom napjaiban megkezdődött. Az első mementót Baján, a Déri-kertben állították Pátzay Pál Dunába borított Sztálin-szobra helyén, 1956. október 26-án. Ez egy téglafal volt kereszttel, kőbe faragott babérkoszorúval, lángoló szívvel, felirattal. Az első szobrot - egy amatőr művész egy nap alatt elkészített gipszalkotását - 1956. november 1-jén Keszthelyen, a Fő téren avatták fel. A zászlóvivő, harcba induló fiatal felkelő figurája ötméteres talapzaton állt. Ezeket is megelőzte azonban az olaszországi Bolzanóban 1956. október 24-én felszentelt jelkép. Egy katolikus munkásegylet tagjai eredetileg a szabadságától megfosztott Mindszenty bíboros mellett kívántak ily módon protestálni, a rusztikus kőszikla azonban - a Budapestről érkező hírek hatására - a magyar forradalom emlékműve lett. 1956 és 1989 között a nyugati magyarság szinte mindenütt állított szobrot, emléktáblát, más emlékjelet Kanadától Ausztráliáig, Svédországtól Dél-Afrikáig. Magyarországon a rendszerváltozás utáni első években avatás avatást követett, a 40. évforduló után már gyérülnek az ilyen ünnepi alkalmak. Jellemző vonása a magyarországi szimbólumoknak a műfaji sokszínűség, és ezen belül egy sajátos emlékjel, a kopjafa megjelenése. Ez azért is figyelemre méltó, mert ikonográfiailag nincs kapcsolata ’56-tal, szemben például a lyukas zászlóval, a Kossuth-címerrel, az utcakővel, sem az olyan hagyományos szakrális jelképekkel, mint például a kereszt, a pieta vagy a szimbolikus sír.- A lyukas zászló világszerte azonosító jele lett 1956-nak, akárcsak a pesti srác figurája, és már-már azzá vált a kopjafa is - mondja a művészettörténépharag miatt Bálintot ne hozzák vissza, így november 4-ig a honvédség tartotta fogva. Bálint ezt követően családjával együtt végleg elkerült a városból. Decemberben már a megyei rendőrkapitányság őrnagya, később a budai járás rendőrkapitánya lett. nész. A kopjafaállítás fő időszaka 1989-1991. Népi eredetével - protestáns magyar sírjel nemzeti jellegével talán kimondatlanul is válasz volt az előző évtizedek drága anyagokból készült monumentális politikai emlékműveire, hivatalos irányzataira. Nem nehéz „áthallást” találni az erdélyi magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmére sem. A kopjafás emlékek szép példája a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában található* együttes, ami döntő impulzust adhatott a kopjafa későbbi jelképpé válásához és általános elterjedéséhez. Az Inconnu Művészcsoport 1988. június 16-án, párhuzamosan Nagy Imre és mártírtársai párizsi szimbolikus síremlékének felállításával, kopjafát akart felállítani a 301-es parcellában, de azt a rendőrség elkobozta. November 4-én azonban már semmi sem akadályozta meg az ellenzéki művészeket szándékuk megvalósításában, és ekkor határozták el, hogy további 300 kopjafát készítenek az akkor még azonosítatlan sírokban fekvő mártírok emlékére. A művészettörténész gazdag képanyaggal illusztrált, valamennyi emlékmű fontosabb adatát tartalmazó könyve különleges dokumentum, amely nemcsak a köztéri alkotásokat, hanem valójában a forradalom utóéletét, 1956 gazdag emlékkultuszát mutatja be. Felvetődik azonban a kérdés, hogy sok-e a hétszáz emlékjel, vagy - gondolván a jóval több magyarországi településre - kevés. Sok, mert 1956 kultusza mindinkább beépül a múlt kincsesházába, a nemzeti ikonográfiába, hasonlóan 1848-hoz. Es ezt nem befolyásolják 1956 értékelésének mindmáig érzékelhető ellentmondásai, a napi politikai csatározások, a kormányváltások sem. Deregán Gábor Az 1956-os események előzményei Erdélyben, a helyzetből és a körülményekből adódóan más jellegük voltak, mint Magyarországon. Gyökerei az 1947-es gyergyószárhegyi zendülésig nyúltak vissza. Egyes szálak még annál is tovább, egészen Trianonig. 1953-ban már Erdély-szerte nyilvánvalóvá vált a román kommunista vezetés, a magyarok beolvasztását célzó asszimilációs politikája. Székelyföld kétnyelvű helységnévtábláit leszedték, számos magyar újságot megszüntettek és az erdélyi iskolákat elárasztották Moldvából és a Regátból (a régi román királyság) betelepített tanárokkal, akik igyekeztek meggyőzni a magyar diákságot arról, hogy a román nyelv és a román azonosságtudat vállalása jelentheti számukra az egyedüli érvényesülési lehetőséget. Ennek a leplezetlen elrománosítási szándéknak az ellensúlyozására az erdélyi magyar értelmiség sorra szervezte a különböző irodalmi és egyéb kulturális köröket, amelyeknek valódi céljaival azonban a román vezetés is tisztában volt. Besúgók és besúgottak A román titkosügynökség gépezete beindult. A hírhedt Securitate tanárok, diákok tucatjait szervezte be (köztük sajnos számos magyart is) ügynöki hálózatába. Es a sokszbrosított magyar versek, röpcédulák megjelenésével egy időben megkezdődtek a letartóztatások. Százával hurcolták el a székely értemiség színe-javát az ország különböző építőtáboraiba, illetve a Duna-delta nádtelepeire. így érkezett el ’56 ősze. A budapesti forradalom híre lázba hozta az erdélyi magyar-Az 1956-os forradalom és szabadságharc előzményei között - amelyek ma sincsenek igazán benne a köztudatban - Jelentős súllyal esik latba azoknak a titkos és kirakatpereknek a sorozata, melyek során a sztálinista diktatúra százezreket fosztott meg a vagyonától vagy inten nált, ezreket Juttatott bőn tönbe vagy végeztetett ki. Máig feldolgozatlan a negyvenes évek végének és az ötvenes évek elejének Bács-Kiskun megyei története. Kuláklisták, kulákperek, beszolgáltatási konfliktusok, emberek megkínzása, eltűnése és kivégzése szerepelne a történet lapjain. Csak ennek a korszaknak a feldolgozása után lenne igazán értelme 1956-tal is foglalkozni. írásunkban most egy olyan könyvre irányítjuk a figyelmet, amely egy titkos per részleteit tárja elénk, s amelynek ismeretében sokkal könnyebb megérteni 1956 eseményeit is. Október 24-én lesz 45 éve, hogy a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, valamint kémkedés és fegyverrejtegetés vádjával kivégezték Kosztolányi Józsefet, aki Baján, a Táncsics Mihály utca 32. szám alatt lakott. Testvére, Kosztolányi Károly A bölcsőtől a hontalanságig címmel adta ki emlékiratait, melyből képet kaphatunk a titkos per hátteréről. Kosztolányi Károly 1956-ban a forraságot is. Október végén nagyszabású gyűjtési akciót szerveztek a magyarországi forradalmárok megsegítésére. A segélycsomagokat a román-magyar határ különböző pontjaira szállították, ahonnan a határőrök szeme láttára - nem egy esetben az ő közreműködésükkel - dobálták át a senki földjén a magyar oldalra. Riadókészültség a hadseregnél Kolozsvárott megalakult a Forradalmi Egyetemi Diákszövetség, amely halottak napján a zsúfolásig megtelt Házsongárdi temetőben tartotta első békés megmozdulását. A forradalmi hangulat egész Erdélyre kiterjedt. A román hadsereget riadókészültségbe helyezték, s a magyar határ közelébe átcsoportosított alakulatok csak az indító parancsra vártak. Elérkezett a nagy leszámolás ideje. A Securitate százával tartóztatta le az erdélyi magyar értelmiség vezetőit, tanárokat, diákokat. Egyes városokban (Temesvár, Kolzsvár, Nagyvárad) egész osztályokat vittek el. A nagyváradi volt premontrei gimnázium egyik utolsó éves osztályát osztályfőnököstől (Andrássy) az iskolából hurcolták el. (Tudomásom szerint a hajdani osztályból már csak ketten élnek: Zemplényi Csaba és Komáromi Gyula - a szerző megj.) Megteltek a börtönök Noha fegyveres összetűzésre sehol sem került sor, a rögtönítélő bíróságok ontották a 18-tól 25 évig terjedő, börtönben, sóbányában vagy a Duna-deltában letöltendő büntetéseket. A gyanú leghalványabb árnyékára bárkit letartóztattak. Sokan azonban még a bírósági tárgyadalom napjaiban szabadult a börtönből, s külföldre emigrált. Őt az említett perben hasonló váddal életfogytiglani börtönre ítélték, amit 1990-ben nyilvánítottak semmissé. Kosztolányi Károly vegyészmérnökként szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomát, a MÁV-nál dolgozott, Franciaországban pedig a nancy-i egyetemen működött kutató geokémikusként. 1986- ban jöhetett először hivatalosan haza, a külföldön élő magyar tudósok konferenciájára. A perben Kosztolányi testvérek is elérte lást sem érték meg. A securitátés pribékek a legkegyetlenebb módszerekkel vallatták a foglyokat. A férfiak többségét már a vallatás során halálra gyötörték, vagy rosszabb esetben egyszerűen fejbe lőtték. A fegyőrök pedig gátlástalanul becstelenítették meg a letartóztatott nőket. A borzalmas kínzások messze felülmúlták a sötét középkor inkvizítorainak legkegyetlenebb módszereit. Nem volt sokkal jobb azok sorsa sem, akik megúszták a letartóztatást. Az erdélyi magyar évekig állandó rettegésben élt. A Babes-Bolyai Tudományegyetem A terror 1958 elejére némiképp enyhült. Groza Péter januári halálát követően megindult a verseny a hatalmi pozíciókért. A versengés hatása begyűrűzött a Securitatéra is, feléledtek a rég szunnyadó ellentétek. A párt- és államvezetést teljesen lekötötték saját belső konfliktusai. Január végére eldőlt a kulcspozíciók sorsa: az államtanács élére Ion Gheorghe Maurert választották. A belső ellentétek elcsitultak, de ismét előtérbe kerültek az asszimilációs törekvések. Az eredmény nem sokáig késett: megpecsételődött a kolozsvári Bolyai-egyetem sorsa is. Noha mind Gheorghe Gheorghiu-Dej, mind pedig az újonnan megválasztott KB-titkár, Nicolae Ceausescu ígéretet tett, hogy az intézményt meghagyják magyarnak, néhány hónap múlva a Bolyait egyesítették a román Babes-egyetemmel és létrejött a Babes-Bolyai Tudgmányegyetem. Ezzel kezdetét vette az a folyamat, melynek következményeként mára alig maradt színmagyar oktatási intézmény Erdélyben. Szász András előtt mellett Fajth Jenő (Őrszentmiklós), Bartha József (Olaszfalu), Varga Pál (Budapest), Süveges Jenő (Baja), Paulai Zoltán (Szeged), Ikotity József (Baja), Czompó Miklós (Budapest), Csihas Ernő (Bácsalmás), Jung Tibor (Baja), Weidinger Anna (Baja) és Harczos Márta (Baja) kapott különböző büntetést. Kosztolányi Károly könyvében különféle Bács-Kiskun megyei helyszínek (Kalocsa. Kecel) mellett szerepel például az ÁVH kecskeméti pincebörtöne is. Bálái F. István Hétszáz emlékmű világszerte Koncepciós perek ’56 A bajai Kosztolányi József kivégzése Az 1953. október 24-én kivégzett bajai Kosztolányi József esküvői képe 1952. október 25-én készült...
