Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-02 / 231. szám
4. oldal Világtükör 1998. október 2., péntek Arányinkéi forgalomba hozását és a dollár oroszországi mozgásának szigorú korlátozását indítványozta Borisz Jelcin orosz elnöknek Eduard Rosszéi, a szverdlovszki terület kormányzója. Rosszéi beszámolója szerint Jelcin azonnal felhívta Viktor Gerascsenkót, az orosz központi bank elnökét, hogy haladéktalanul fogadja a kormányzót, s tanulmányozza javaslatait. Bagdad üdvözli Kofi Annan ENSZ-főtitkámak azt a javaslatát, hogy átfogó vizsgálatnak vessék alá Irak eddigi tevékenységét tömegpusztító fegyvereinek megsemmisítése ügyében, mindamellett követeli, hogy pontos ütemtervet dolgozzanak ki az ország ellen nyolc éve érvényesített rendszabályok feloldása végett - közölte az ENSZ- közgyűlésen Mohamed Szaid asz-Szahaf iraki külügyminiszter. Húsz japán halászhajó vethette ki hálóit csütörtökön a Szahalin-sziget közelében, orosz felségvizeken az év elején megkötött orosz-japán halászati egyezmény előírásainak figyelembe vételével. Kijárási tilalommal sújtotta a katonái ellen Hebronban végrehajtott kézigránátos támadás után az izraeli hadsereg szerda éjjel az ellenőrzése alatt álló városrész arab lakosait. Netanjahu izraeli miniszterelnök az incidenst arra használta föl, hogy ismét a terroristák elleni erélyes föllépésre ösztökélje a Palesztin Hatóságot. Kapható a Viagra c sü törtök tői a német patikákban is. A potenciazavarok megszüntetésére szolgáló csodapirula árusításának első napján a gyógyszerészszövetség elnöke, Günter Friese úgy nyilatkozott, hogy a tabletták nem csupán betegségek megelőzésére és kezelésére szolgálnak, hanem „az életminőségjavítására is”. Kína ünnepel. Negyvenkilenc esztendővel ezelőtt jött létre a Kínai Népköztársaság. Ebből az alkalomból hatalmas népünnepélyt rendeztek Pekingben a Tienanmen téren, amelyet szökőkutakkal, színes lampionokkal és virágokkal díszítettek föl. fotó: feb/reuters Egyre közelebb a békeháború A NATO teljes körben fölkészült a koszovói beavatkozásra A NATO egyre közelebb kerül ahhoz, hogy bármelyik pillanatban elindíthassa a katonai akciót Koszovóban. A szövetséghez folyamatosan érkeznek a tagországok felajánlásai, miközben Brüsszelben súlyos aggodalmat váltottak ki az ártatlan személyek lemészárlásáról Koszovóból érkező hírek. A NATO-orosz rendkívüli nagyköveti találkozón szövetségi források szerint kiderült, hogy már Moszkva is úgy véli: Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt rá kell venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának múlt heti határozatában foglaltak betartására. A NATO május óta készíti tervcsomagjait az idén már több mint 800 ember életét és mintegy 300 ezer menekült földönfutóvá válását követelő koszovói válság esetleges katonai rendezésére. A beavatkozás kiterjedtsége politikai döntés lesz, ám a szövetség minden lehetséges változat teljesítésére készen kíván állni. A nyáron elkészült és a helyszíni változásokhoz folyamatosan igazított tervek a kilencven százalékban albánok lakta szerb tartománnyal szomszédos országok katonai támogatásától a koszovói szárazföldi beavatkozásig és majdani békefenntartásig terjednek. Kiszivárgott értesülések szerint az albániai csapattelepítés 24 ezer NATO-katonát érintene, míg egy békefenntartó akció 60 ezer főnyi hadsereget igényelne. A béke teljes kikényszerítéséhez százezres méretű szárazföldi haderőre volna szükség. A NATO jelenleg leginkább a szerbek elleni légicsapások elrendelésével számol. Az akció első lépcsőben a szerb légelhárítás radarjai és berendezései, hadikommunikációs központok és bizonyos katonai létesítmények bombázására korlátozódna, míg a későbbi szakaszban a szövetség több száz harci repülőgéppel célpontok jóval szélesebb körére csapna le. Hírháttér Meciar után... „Elmegyek, elmegyek, Isten áldásával” - énekelte formabontóra sikeredett, s jó adag teatralitástól sem mentes szerda esti búcsúinterjúja végén a pozsonyi televízióban a leköszönő'szlovák miniszterelnök. Vladimir Meciar levonta tehát a kikerülhetetlen tanulságot: nemcsak a kormányfői stafétabotot adja át, hanem - igaz, sértetten, a választók „tévedését” felhánytorgatva - le is lép a politika színpadáról. Hogy végleg, avagy egy újabb visszatérés lehetőségében reménykedve, az más kérdés. Meciar távozásával mindenképp új korszak kezdődik északi szomszédunknál. A formálódó balközép kabinetnek (amelyben a magyar koalíció is helyet találhat) úgy kell megfelelnie a felfokozott elvárásoknak, hogy közben meg kell birkóznia a felhalmozódott gazdasági nehézségekkel, a kiürült államkassza feltöltésének gondjával is. S mindezzel párhuzamosan meg kell kezdenie a nyugaton oly sokszor felhánytorgatott „demokráciadeficit” felszámolását. E nélkül ugyanis aligha dolgozhatja le Pozsony azt a hátrányt, amelyet a Meciar-korszakban az euro-atlanti integrációs szervezetekhez való csatlakozásban elszenvedett. A teendők sokrétűek, a sajtószabadság kiteljesítésétől a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáig és az alkotmányos mulasztások helyrehozásáig. (Egyetlen, ám annál érzékletesebb példa: Michal Kovác mandátumának lejárta óta, vagyis bő fél éve betöltetlen az államfői pozíció.) Szondy Gábor * Az Európai Parlament Szlovákia-felelőse azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy a várhatóan év végére elkészülő országértékelésében vegye figyelembe a szlovák belpolitikában a hét végi választások nyomán beállt változást. Jan Wiersma szerint a szoros határidő miatt tanácsos lenne, ha a végrehajtó testület néhány hónappal elhalasztaná a Pozsonnyal foglalkozó jelentés elkészítését. Az Európai Bizottság az Európai Unió osztrák soros elnökséget lezáró, decemberi bécsi kormányfői találkozóra helyzetjelentést, újabb országértékeléseket készít a tagságára pályázó tizenegy országról. A csúcsértekezleten elvileg döntés születhet arról, hogy már tárgyalásokat folytató országokat kivesznek az első körből, vagy újabb államokkal kezdik meg a tárgyalásokat. Wiersma szerint a hét végi ellenzéki győzelem megcsillantja annak lehetőségét, hogy Szlovákiában új korszak kezdődik, és Pozsony felülemelkedhet azokon a politikai problémákon, amelyek akadályozták gyorsabb integrációját. Mivel azonban az új kormány legkorábban október végén állhat össze, a helyzetjelentést pedig november elején el kívánják fogadni, tanácsos lenne a jelentés készítésének elhalasztása. Mennyi lenne Clinton nyugdíja? Az inkák korából származó fagyott múmiákra bukkantak régészek Peruban, Arequipa város közelében, az Andok 5840 méter magas Misti vulkánjának krátere mellett. A lámagyapjúba tekert hat test mellett arany- és ezüsttárgyakat is találtak az örök hóval borított hegycsúcson. A tudósok feltételezik, hogy emberáldozat szertartási helyéről van szó, és a szóban forgó hat embert is az isteneknek áldozták fel. Ha lemondana, Clintonnak megcsappannának amúgyis korlátozott bevételei. A visszavonuló amerikai elnöknek évi 152 ezer dolláros nyugdíj jár. Ehhez járul még a csaknem egymillió dollár, amelyből irodát tarthat fenn, alkalmazottakkal. Ha viszont Clinton visszavonul - még inkább, ha erre kényszerítik -, kérdéses, megkapja-e ezt a nyugdíjat, a törvényhozás ugyanis megfoszthatja tőle. Ami marad, az csak az Arkansas állam egykori kormányzójának járó nyugdíj. Az pedig mindöszsze 5300 dollár évente, miközben az elnök máris dollármilliókkal tartozik ügyvédeinek a különböző folyó perek miatt. DEGAZ RT. Részletfizetési akció 1998. szeptember 14-től október 16-ig ^ .itUn meleg a* i tlhcn Ha hiányzik az otthon melege, gondoljon a Dégáz Rt. Részletfizetési akciójára! Miért érdemes bekapcsolódni az akcióba? A hozzájárulás befizetését a Dégáz Rt. leendő lakossági és kisvállalkozó ügyfeleinek 12 havi kamatmentes részletre kínálja. A bekapcsolástól számított első félév gázdíjából 10-20% kedvezményt adunk annak, aki az akció keretén belül válik ügyfelünkké * •Amit az akcióról még érdemes tudni: A Dégáz Rt legkésőbb december 15-ig bekapcsolja az ügyfeleit a földgázszolgáltatásba. Az ügyfélnek január 31-ig meg kell kezdeni a gázfogyasztást. Az akció csak 1996 előtt bekötött településekre vonatkozik. Háztartási célú fogyasztás esetén 20%. általános célú fogyasztás esetén 10% a kedvezmény mértéke. További felvilágosításért forduljon kirendeltségeinkhez: • Kecskeméti Üzemigazgatóság, 6000 Kecskemét, Ipoly u. 5. Tel.: 76/484-784, • Kiskunfélegyházi Kirendeltség, 6100 Kiskunfélegyháza, Nyomás u. 24. Tel.: 76/463-333, • Szabadszállási Kirendeltség, 6080 Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 10 Tel: 76/353-763, 353-370 • Tiszakécskei Kirendeltség, 6060 Tiszakécske, Károlyi u 2 Tel 76/441 -551. • Soltvadkerti Kirendeltség. 6230 Soltvadkert, Szentháromság u. I. Tel.: 78/381-639, 381-659, • Bajai Üzemigazgatóság, 6500 Baja. Bajcsy-Zs. u 4 Tel. 79/324-855, 326-815. • Kiskunhalasi Kirendeltség, 6400 Kiskunhalas, Kertész u 2 Tel.. 77/422-633, • Kalocsai Kirendeltség, 6300 Kalocsa, Ecetgyár u 35/a Tel/Fax. 78/462-360 Az KMDSZ haladékot adott A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyelőre nem lép ki a román kormánykoalícióból. Az Operatív Tanács csütörtök hajnalban véget ért ülésén úgy döntöttek, hogy a hét végére összehívják a szövetség parlamentjének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) rendkívüli ülését a szeptember elején hozott határozat felülvizsgálata céljából.- Az Operatív Tanács pozitívan értékeli azt a kormányhatározatot, amellyel elindítják egy magyar és német nyelven oktató, Petőfi és Schiller nevét viselő egyetem létrehozását. Következésképpen úgy döntöttünk, hogy javasoljuk az SZKT öszszehívását a hét végére a szeptemberi határozat újraelemzése végett - nyilatkozta az ülés után Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A tanügyi törvény parlamenti vitájában ugyan nem történt semmi előrelépés, de a román kormány szerda este, amikor az RMDSZ Operatív Tanácsa már megkezdte a kilépés gyakorlati kérdéseinek megvitatását, határozatot hozott arról, hogy december közepéig mindenképpen felállítják a magyar-német állami egyetemet Romániában. A döntést ismertető csütörtöki sajtóértekezleten Markó Béla azt hangsúlyozta, hogy a bukaresti kormány lépése új és kedvező fejlemény.-A Petőfi-Schiller elnevezésű magyar-német állami egyetemről hozott kormányhatározatot úgy értékeljük, hogy a koalíciós partnerek jelét adták annak: készek a koalíciós válság megoldására és egyben arra is, hogy megoldást találjanak a válság okára. A határozat természetesen csak az első lépést jelenti, mert a törvénykezés kérdése nyitott, a nemzetiségi egyetemek alapításának tilalmát megfogalmazó javaslatot nem vonták vissza - mondta Markó Béla. Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: szerelemről, V bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban.