Petőfi Népe, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-10 / 212. szám
4. oldal Világtükör 1998. szeptember 10., csütörtök Katasztrófák Olaszországban Halálos áldozatot is követelt a Mercalli-skála szerint 7-es erősségű földrengés, amely szerda délután rázta meg Olaszország déli tartományait. A legerősebb rengést délután fél 2-kor érezték Campania, Calabria, Basilicata és Puglia tartományokban. Epicentruma Potenza közelében volt, de rengtek a falak Nápolyban is. Kisebb kitöréssel ejtett pánikba számos turistát az olaszországi Stromboli tűzhányó. A rendőrség szerdai közlése szerint senki sem sérült meg, amikor a vulkán kedd este izzó kődarabokat lövellt ki magából. A jelentések szerint idejében biztonságba tudták helyezni azokat a turistacsoportokat, amelyek éppen a tűzhányó lejtőin tartózkodtak. * A privatizáció ellen tüntettek több mint ezren Varsóban, a törvényhozás épülete előtt. A tiltakozók szerint a magánosításnak egyetlen igazságos formája van, mégpedig az, amikor azok kapják meg a vagyont, akik azt létrehozták. Bizonytalanság uralkodik továbbra is Belgrádban az esetleges koszovói parlamenti választásokkal kapcsolatos szerb szándékokat illetően. Az egyik napilap szerdán cáfolta, hogy Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök a voksolásra vonatkozó tervek kidolgozására utasította volna a szerb kormányt. A NATO elkészült a koszovói katonai tervekkel, a szövetség állandó nagyköveteiből álló, döntéshozó tanács szerdán befejezettnek nyilvánította a tavasz vége óta készülő terveket. FOTÓ: FEB/SIPA Göncz Árpád az Expo ’98-on A köztársasági elnök portugál kollégája, Jorge Sampaio meghívására kedden Lisszabonba érkezett, ahol tegnap megtekintette az Expo ’98 szakmai világkiállítást, és látogatást tett a magyar nemzeti pavilonban. Göncz Árpád meglátogatta a világkiállítás legkiemelkedőbb látványosságait: a portugál nemzeti pavilont, a jövő épületét, a tengeri ismeretek házát és az óceáni akváriumot. A köztársasági elnök tiszteletére este díszvacsorát adott Jorge Sampaio portugál köztársasági elnök. A díszvacsorát megelőzően a két államfő négyszemközti megbeszélést tartott. A lisszaboni világkiállítás főtere Felvásárlás kezdődött Oroszországban. Ismét megtanultak sorba állni az emberek: amit csak lehet kapni, mindent megvásárolnak. Főként az élelmiszert veszik, mert teljesen összeomlott a bankrendszer, és elértéktelenedett a rubel. fotó: feb/reuters A román vád: zsarolás Körvonalazódik a koalíciós kompromisszum Mértékadó roman lapok többsége szerdai kommentárjában úgy véli, hogy megoldási lehetőség körvonalazódik a felsőfokú anyanyelvi oktatás kérdése miatt kirobbant koalíciós vitában. Értesülések szerint ugyanis felülvizsgálják a képviselőház oktatási bizottságában elfogadott a nemzetiségek anyanyelvén működő egyetemek lehetőségét kizáró - javaslatot, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumként megelégszik a magyar vezetéssel működő magyar-német egyetem alapításával. Radu Vasile kormányfő kedd este ennek a reményének adott hangot. Az Adevarul címoldalán „Markó Béla első győzelméről” ír. A lap megállapította, hogy a Dánia az Jól keresnek az Hagyományosan sok illegális bevándorló célpontja Németország, ám a romló feltételek miatt az áradat csökken. A németek immár nem nyújtják a korábbi nagyvonalú szociális segélyeket a menekülteknek, munkakeresőknek, és egyre gyakrabban ki is toloncolják őket. így tavaly óta mind többen próbálnak továbbjutni északra, a szomszédos Dániába, ahol jobbak a munka- és a szociális lehetőségek. Jól szervezett iraki és török embercsempészbandák vállalkoznak arra, hogy - fejenként kétezer márka ellenében keddi találkozó sem hozott ugyan semmi újat, de az RMDSZ már sikert ért el azzal, hogy a partnerek egyetértettek az oktatási bizottságban született döntés felülvizsgálatával. Az ellenzéki pártok a koalíciós vitát egységesen azzal intézték el, hogy az RMDSZ a „politikai zsarolás eszközével él”. A Román Nemzeti Egységpárt egyik képviselője úgy fogalmazott: „Az RMDSZ Magyarországtól azt a feladatot kapta, hogy maradjon a kormányban, és ezzel tartsa tovább ellenőrzése alatt a román államot.”-Budapest szerint kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy részt vesz-e a bukaresti koalíciós kormány munkájában - jelentette ki Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője. új célpont embercsempészek átjuttatják az illegálisokat. A külföldieket rejtő kocsik vezetőjének általában németeket bérelnek föl. A dán hatóságok újabban arról panaszkodnak, hogy a beáramló külföldiek rontják a közbiztonságot, apasztják a kasszákat, és a börtönök tele vannak azokkal a személyekkel, akiket sikerült elfogni. A felderítésben a legkorszerűbb technikát, a határon elhelyezett hőérzékelő, sötétben látó kamerákat is alkalmazzák. Nem haszontalan az sem, hogy sok dán polgár a határövezetben önkéntesen őrködik, s figyel a gyanús mozgásokra. áWk További információért hívja 06 80 450-450-es zöld számot! V V http://www.westel.hu WESTEL IRODA: KECSKÉMÉT, 6000 SZABADSÁG TÉR 2., TEL: 106 76) 405-330, RÁDIÓTELEFON: 106 601415-200 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: BEZSENYI TIBOR RÁDIÓTELEFON: (08 60) 415-206, GVÖRI CSABA RÁDIÓTELEFON: 106 601 415-201 WESTEL FORGALMAZÓK: BAJA, KIRU-FON KFT, 6500 CSERMÁK M. TÉR 4, RÁDIÓTELEFON: (0660)304-704 • DABAS, MOBIL-VOX. 2370 BARTÓK B. U, 63.. RÁDIÚTELEFON: 106 60) 456-456 • KALOCSA, PC PHONE BT., 6300 SZT. ISTVÁN KIRÁLY ÚT 81-, TEL: (06 78) 461-607, RÁDIÓTELEFON: 106 601 318-401 KECSKEMÉT. MOBIl-VOX KFT. 6000 SZÉCHENYI TÉR 14, RÁDIÚTELEFON: (06 601 483-483 • KECSKEMÉT, MOBIL-VOX KFT, 6000 LESTÁR TÉR 2 . TEL. 106 60) 489-789 • KISKUNFÉLEGYHÁZA, BBK HUNGARY KFT. 6100 KOSSUTH U. 17/B, RÁDIÓTELEFON: 106 601484-848.106 601 450-600 • KISKÖRÖS, DELTA NET BT.. 6200 MARTINI ÚT 1. TEL 106 30) 288-395 • KISKUNHALAS, MOBIL-VOX KFT, 6400 EÖTVÖS U 8. TEL: (06 60) 388 388 • SOLTVAOKERT, DELTA NET BT, 6230 HÖSÖK TERE 2. (ÁTRIUM ÜZLETHÁZ). RÁDIÚTELEFON: (06 601470-870 • SZEGED, KIRU-FON KFT, 6722 JÓSIKA ÚT 1., TEL: |06 62) 423-223, RÁDIÚTELEFON: 106 601 303-030 • T1SZAKÉCSKE, MOBIl-VOX KFT. 6060 BÉKE ÚT 141, RÁDIÚTELEFON: I06 60) 472-700 KÁDIÍIHIÍOK KFT ítmmnim WESTEL ajánlat A Westel 0660 legújabb, - kék, sárga és narancssárga színben kapható - Nokia 540-es telefonja most akár nettó 12 400 Ft-ért, 50%-os, 12 havi részletfizetéssel elvihető, ráadásul a rendszer- belépés is díjtalan! Sőt, a telefon mellé pótakkumulátort adunk ajándékba, hogy Ön még tovább beszélhessen, méghozzá a legkedvezőbb percdíjakkal. Ez nem tisztességtelen ajánlat. Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 24 800 (bruttó 31 000) Ft, amelynek 50 % - át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Átmeneti intézkedéseket kérünk a földtulajdon kérdésében Érdemi tárgyalások Brüsszelben Átadták az Európai Unió Bizottságának a kormány által jóváhagyott magyar tárgyalási álláspontokat. Martonyi János külügyminiszter értékelte az egyeztetések eddigi menetét, és tájékoztatást adott a várható fontosabb fejleményekről. Két hónap múlva, november 10-én kezdődnek meg az érdemi tárgyalások Magyarország belépéséről földrészünk integrációs szervezetébe. Ezt megelőzően tekinti át az unió vezető testületé a tagjelöltek felkészültségét. Martonyi János újságírók előtt kedvezőnek nevezte, hogy a francia álláspont változott. Párizs most már - az Európai Unió többi államához hasonlóan - nem ellenzi, hogy megkezdjék a novemberi tárgyalásokat, még akkor sem, ha addigra nem zárul le az átvilágítási folyamat. A tagjelölt országoknak ennek keretében kell számot adniuk gazdasági, jogi, politikai felzárkózásukról. Ebből még hátravan a feltételezhetően kemény érdek- ellentéteket felszínre hozó mezőgazdasági kérdéskör is. A külügyminiszter közölte: a kormány a jövő héten dönt Magyarország 2001. december 31-ig szóló jogharmonizációs programjának véglegesítéséről, s felülvizsgálja a magyar nemzeti programot is. Hazánk csak a gazdaság érdekeinek megfelelő mértékben kér átmeneti szabályozást, halasztást az Európai Uniótól - mutatott rá a külügyminiszter. Eddig a gyógyszeripar, a telekommunikáció, valamint a termékfelelősség kérdésében igényeltünk ilyen átmeneti kedvezményeket. Munkatársunk kérdésére válaszolva Martonyi elmondta: várhatóan a külföldiek földtulajdonlásával kapcsolatos témakörben is átmeneti intézkedéseket kérünk. A külügyminiszter túlzottnak tartotta azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a csatlakozó országok állampolgárai esetében az uniónak 2015-ig korlátoznia kellene a munkaerő szabad áramlását a tagállamok területén. (t. a.) Ötvenéves a kommunista Korea. A központi ünnepségen a négy éve meghalt Kim ír Szén, a Nagy Vezér kerekes szállítótalpon guruló hatalmas fehér szobra haladt. A katonákat és a vörösgárdistákat vörös pomponokat lengető civilek követték. fotó: feb/reuters \