Petőfi Népe, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-04 / 207. szám
4. oldal Világtükör 1998. szeptember 4., péntek Nincs túlélője a katasztrófának Zürichben gyászolnak. fotó: feb/reuters A kanadai Új-Skócia partjainál csütörtökön az óceánba zuhant a svájci Swissair légitársaság New Yorkból Genfbe tartó, MD-ll-es típusú gépe. Röviddel a szerencsétlenség előtt a gép pilótája füstről számolt be. Megpróbált kényszerleszállást végrehajtani Halifax repülőterén, de már nem érte el a szárazföldet, a repülő a tengerbe zuhant. A 215 utas és a 14 főnyi személyzet életét vesztette. A kanadai haditengerészet hajója időközben megkezdte a holttestek kiemelését. A katasztrófa utáni gyors mentést az éjszakai sötét, az erős hullámzás és a víz felszínén úszó roncsdarabok akadályozták. A Swissair feltételezése szerint az utasok többsége szabadságáról hazainduló svájci volt. A légitársaság szerint a gépet nem érte terroristatámadás. Csaknem húsz év óta ez a Swissair első súlyos légibalesete: 1979-ben az athéni repülőtéren gyulladt ki a rosszul sikerült leszállást követően egy DC-8-as, akkor tizennégyen lelték halálukat. A légitársaság legsúlyosabb katasztrófája 1963- ban történt, amikor a svájci Durrenaschnál lezuhant egy Caravelle típusú gép, nyolcvan ember halált okozva. Hasonló gépet 1970-ben a svájci Wü- relingen felett terroristák robbantottak fel, a fedélzeten tartózkodó 47 személy életét vesztette. Zdenka Kramplová levelét megírta Az Európai Unió tagjelöltjeit nem fenyegeti veszély Csemomirgyin kitart Érvénytelennek tekinti koalíciós kötelmeit az RMDSZ mindaddig, amíg a kormány- koalíció vezetői az államfő által összehívott péntek esti találkozójukon felül nem vizsgálják a reformmal és a kisebbségpolitikával kapcsolatos álláspontjukat, és nem erősítik meg újból az eddigi koalíciós megegyezéseket - jelentette ki Markó Béla, a szövetség elnöke. Hadgyakorlatot tartanak a török hadsereg szárazföldi erői és 11 volt szocialista ország, köztük hazánk csapatai részvételével szeptember 29. és október 5. között Isztambul térségében. A békepartnerségi program keretében sorra kerülő hadgyakorlat célja a NATO és az egykori Varsói Szerződés tagországai, valamint a Szovjetunió volt tagköztársaságai közötti együttműködés erősítése. Megszavazta az amerikai szenátus 90:3 arányban a kormány által a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kért 18 milliárd dollárt, ám ettől az amerikai befizetés még nem lett biztosabb. A Kongresszus képviselőháza változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy csak 3,4 milliárd dollárt adjanak az IMF-nek. Tűzparancs van érvényben a hadsereg fegyverraktárainál mindazokkal szemben, akik figyelmeztetés ellenére önhatalmúlag lépnek a raktárak területére - figyelmeztette Albánia lakosságát a tiranai védelmi minisztérium. Megrohamozták a dél-koreai rohamrendőrök csütörtökön az egyik autóalkatrész-gyártó vállalat telephelyeit, és eltávolították onnan a sztrájkoló munkásokat. A vállalat egy hónapja nem termel az elbocsátások hatására indított sztrájk miatt. Milan Tokár szlovák külügyi szóvivő csütörtökön megerősítette azt a szerdán kiszivárgott hírt, hogy Pozsony a Duna kérdésében ismét a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A szlovák fél azt várja a nemzetközi jogi testülettől, hogy választ adjon a szeptemberben kihirdetett ítélet végrehajtásának módjára. A külügyi szóvivő szerint a szlovák keresetet a „lehető legrövidebb időn belül” átadja Peter Tomka, a hágai szlovák szakértői küldöttség vezetője a nemzetközi bíróságnak. Pozsonyban csütörtökön nyilvánosságra hozták a keresetet. Zdenka Kramplová külügyminiszter szerdán levélben közölte a magyar diplomácia vezetőjével, Martonyi Jánossal a szlovák elhatározást, és annak indítékait. Milan Tokár elmondta: Kramplová a közelmúltban két alkalommal is ajánlatot tett Budapestnek arra, hogy a magyar féllel felújítsák a kétoldalú tárgyalásokat, de ez egyelőre eredménytelen maradt. Ismeretes, hogy Budapest csak a szlovákiai választások után kívánja felújítani a megbeszéléseket. A szlovák külügyi szóvivő határozottan cáfolta, hogy a másodszori beadvány időzítésének bármilyen köze lenne a szeptember végén esedékes szlovákiai választásokhoz. Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő a szlovák levéllel kapcsolatban kifejtette: a magyar fél tudomásul veszi a szlovák kormány döntését, hiszen az 1993. április 7-én kelt különmegállapodás vonatkozó rendelkezése alapján bármelyik fél jogosult visszatérni a bírósághoz. Magyarország változatlanul konstruktív módon kíván részt venni az ügy megoldásának új szakaszában is, s váija a pártatlan harmadik fél közbenjárását és közvetítését. Újabb mérgezések Japánban az étel- és italmérgezési bűncselekményeknek újabb halottjuk van. Hétfőn meghalt egy 58 éves férfi, aki néhány órával korábban ciánnal mérgezett dobozos teaitalt fogyasztott. Az áldozat egy Nagano járásbeli szupermarketben vásárolta az italt, amelyet csak félig ivott meg. A fémdoboz aljára a merénylő lyukat fúrt - valószínűleg ezen keresztül juttatta be a mérgező anyagot - majd a lyukat leragasztotta. Kedden egy szuzukai szupermarketben találtak „lyukas” fémdobozos teát, s később az italban ugyancsak ciánvegyület jelenlétét mutatták ki. Szerdán pedig egy 38 éves sofőr a nyu- gat-japáni Korio városában egy automatából növényvédő szerrel mérgezett dobozos italt vásárolt, de annak rossz íze miatt kiköpte a nedűt. PETŐFI NÉPE Solt területére kézbesítőt keres. Feladata:- a lap eljuttatása az előfizetőkhöz- új előfizetők gyűjtése -az előfizetési dijak beszedése Elvárásaink:- pontos, precíz munkavégzés-jó kapcsolatteremtő képesség- legalább középfokú végzettség előnyt jelent Amit biztosítunk: Jelentkezni lehet: Szarnék Zsolt Dunatetétlen, Rákóczi u. 5. Tel.: 06-60/482-465 Viktor Csemomirgyin nem vonja vissza önként miniszterelnöki posztra történt jelölését. Ezt az ügyvezető kormányfő erősítette meg az orosz kabinet csütörtöki ülésén, amelyen a pénzügyi válság enyhítését célzó intézkedéseket vitatták meg. „Sem a lelkiismeretem, sem pedig a kialakult helyzet nem kényszeríthet ilyen felelőtlen lépésre” - jelentette ki Viktor Csemomirgyin, aki az Állami Duma felhívására adott ily módon választ. így ma a képviselők ismét szavaznak a miniszterelnök-jelölt személyéről. Csemomirgyin a kormányülésen bejelentette, hogy mindent megtesz a cselekvőképes kabinet felállítása érdekében - ez a Nemzetközi Valutaalap Rövid észak-írországi látogatása alkalmával csütörtökön beszédet mondott Belfastban a megbékélési folyamatról Bili Clinton. Ha Észak-írország népe most elszalasztja a megbékélés lehetőségét, az a jelenlegi nemzedék életében jó eséllyel már nem tér vissza többé - erre figyelmeztette az amerikai elnök a szemben álló ulsteri erőket. Clinton arra intette hallgatóságát, hogy a három hete elkövetett omagh-i vérengzés, amely 28 halálos áldozatával az északír felekezeti terror három évtizedének eddigi legsúlyosabb merénylete, „nem a konfliktus záró mozzanata volt, hafeltétele a további támogatáshoz -, s amint megérkezik az IMF-kölcsön újabb részlete, megkezdik a befagyasztott belső államadósság, a kincstár- jegyek kifizetését. Ha a közép- és kelet-európai országokban nem szakadnak meg a piacgazdasági reformok, az orosz válság nem okozhat súlyos gondot ezekben az államokban - állapították meg csütörtökön az Európai Bizottság vezetői. Jacques Sanier elnök és Hans van den Broek külügyi felelős szerint nem kell aggódni, hogy a tagjelölt államoktól elfordulnak a külföldi befektetők. A két politikus szerint a közép- és kelet-európai országokra gyakorolt hatás csak korlátozott, mert az érintett államok már viszonylag szilárd piacgazdasággal rendelkeznek. nem a kezdő lövése a megbékélés elleni ördögi hadjáratnak”, ezért fel kell készülni arra, hogy a fanatikus erők fegyverrel próbálják megkérdőjelezni a lakosság békeakaratát. Clinton észak-írországi látogatása első fél napját Belfastban töltötte, ahol találkozott a rendezési menetrend alapján életre hívott tartományi önkormányzati testületek katolikus és protestáns vezetőivel. Útja az északír fővárosból Omagh-ba, az augusztusi vérengzés helyszínére vezetett. Előzőleg, csütörtök hajnalban mind az ír, mind a londoni alsóház elfogadta a brit és az ír kormány összehangolt terrorel- lenes törvényszigorítási tervét. Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Kiskunfélegyháza, Béke tér 3-4. Kiskőrös, Szent István út 1. Családi tejföl 20% Eduscho Dupla őrölt kávé 109,359,500 g w 250 g w Háztartási keksz Theodora Quelle ásványvíz 99, ~ 75," 450 g ~ W F 1,51 F Kanizsai Világos sör 55,Persil Green Power, Persil Color utántöltő mosópor 1299.0,5 1 + betétdíj 3,6 kg * ~ t Jobban élni és spórolni Araink csak a fenti üzleteinkben érvényesek. A változtatás jogát fenntartjuk. Álláshirdetés JT7 1 fő lKa mu elemző közgazdász munkakör betöltésére =C>Az intézmény neve és elme: Bács-Kiskun Megyei önkormányzat Kórháza SZOTE Oktató Kórháza 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. =C> Feladata: Bevételek, költségek elemzése, finanszírozással kapcsolatos pénzügyi feladatok végzése ===^Szakmai követelmény: Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség Költségvetés területén szerzett többéves szakmai gyakorlat Képesség önálló, felelősségteljes munkavégzésre =>A munkakör: Azonnal betölthető. Feladatát a közgazdasági osztályvezető közvetlen munkatársaként, az osztályvezető irányításával végzi. =£> Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni Karancsi Imréné közgazdasági osztályvezetőnél lehet. Telefon: 76/481-781/2151 m. 34856 Húzóágazat a szexipar Thaiföld és a Fülöp-szigetek vezet Thaiföldön a szexipar az ország nemzeti jövedelmének 10-14 százalékát adja, a prostitúcióból származó jövedelem pedig eléri az évi 27 milliárd dollárt. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének felmérése szerint a Fülöp-szigete- ken 75 ezer, Thaiföldön 35 ezer a gyermekprostituáltak száma. Az AIDS veszélye miatt is egyre keresettebbek a fiatal, „kezdő” prostituáltak, akik 13-15 éves korukban kerülnek a bárokba, a bordélyokba vagy az utcára. Az örömlányok számát a térségben csak százezrekben lehet mérni. A prostitúció a szegény országokban millióknak ad megélhetést, hiszen a nők egész családjukat eltartják. Többségük ezért választja ezt a munkát. A körülményekkel azonban elégedetlenek: a rendőrségre, a hatóságokra és a gengszterekre van a legtöbb panasz. Az ENSZ intézménye tisztában van azzal, hogy a szexipart - éppen gazdasági fontossága miatt - nem lehet felszámolni. Az egyetlen lehetőség, ha szorgalmazzák annak ellenőrzését és koncentrálását a bordélynegyedekre. Abban viszont nincs alku, hogy a 18 éven aluliak prostituálását, amelyet az érintett országokban is tilt a törvény, vissza kell szorítani. Ferenczy Europress Clinton elítélte a terrort London és Dublin szigorítja törvényeit