Petőfi Népe, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-18 / 219. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. szeptember 18., péntek Naptár Szeptember 18., péntek. Névnap: Diána. Névnapozóknak Diána: latin ere­detű név, jelentése: fenséges. Köszönt­jük a névnapjukat ma ünneplő Hermia, Mózes, László nevű olvasóinkat is. Évforduló 1918-ban ezen a na­pon született Lengyel Balázs író, kritikus, a kortárs irodalom és szellemi élet meghatá­rozó egyénisége. Iroda­lomtörténészként elsősor­ban 20. századi lírával, kortárs költészettel és prózával foglalkozik, de ír ifjúsági műveket is. A le­gendás Újhold című folyó­irat, majd az Újhold-év- könyv szerkesztője volt. Főbb művei: A mai ma­gyar líra, Egy magatartás története, Verseskönyvről verseskönyvre. Ökumenikus naptár A Dianák védő­szentje az 1236-ban elhunyt Boldog Di­ána, aki Itáliában kolostort alapított Szent Domonkos szabályai sze­rint. Az ortodox és görög katolikus naptárban ma Szent Evménioszra emlé­keznek. _ Mi, Hol, Mikor? • A bajai Udvardi Vizuális Is­kola tanévnyitó tárlatát ma 17 órakor nyitja meg az Újvárosi ÁMK-ban Kovács Zita. • Fél­egyházán Elly Eriksen, Erna Winberg dán művészek és a he­lyi Holló László Képzőművész Kör tagjainak alkotásaiból nyí­lik kiállítás ma 17.30 órakor a Móra Ferenc Művelődési Köz­pontban. • A bajai Türr István Rádióamatőr Egyesület foglal­kozásait ebben a tanévben min­den héten pénteken délután 4 órakor, az Ifjúsági Ház klub­szobájában tartják. Az egyesü­lethez még lehet csatlakozni és jelentkezni. • A kecskeméti Cifrapalotában ma délután 16 órakor nyitják meg a Mun- kácsy-díjas festőművész, Dió­szegi Balázs kiállítását. • Ma este 7-től népzenei est lesz a kecskeméti EFMK-ban. A XV. Kecskeméti Népzenei Talál­kozó szombaton délelőtt szak­mai tanácskozással folytatódik. Katymáron gázlángot gyújtottak a múlt hét végén. A falu lakói ökörsütéssel ünnepelték meg az emlékezetes napot. fotó: berki erika Fellélegezhetnek a lakáskölcsönüket fizetni nem tudó kerekegyháziak A közelmúltban több megyebeli települési önkormányzat elve­tette az adósságkezelésről szóló rendelet megalkotását azzal, hogy a településnek nincsen pénze a központi költségvetés ál­tal is támogatott programra. A program keretében azokon segí­tenének, akik nem tudják fizetni lakásvásárlásra, illetve -építésre felvett kölcsönüket, ezért a vég­rehajtás fenyegeti őket. A kerek­egyházi képviselő-testület elő­ször júniusban tárgyalta az adós­ságkezelés helyi szabályairól szóló rendelettervezetet. Akkor még sok olyan tényező tisztázat­lan volt, amely szükséges lett volna annak eldöntéséhez, hogy az önkormányzat vállalja-e az adósságkezelést vagy sem. A kormányrendelet például csak az 1998. évre biztosította az ál­lami támogatást, a későbbiekre vonatkozóan nem tett említést. A kerekegyházi önkormány­zat legutóbbi ülésén az azóta be­szerzett információk alapján megalkotta az adósságkezelés­ről szóló helyi rendeletet. Az adósságkezelés alapját az egyes szociális támogatásokra szánt keretösszegekből, megtakarí­tással teremtették elő. Az idén - az állami támogatással együtt - Kerekegyházán erre fordítható összeg 795 ezer forint. A rendelet szerint adósságke­zelés keretében rendszeres pénzbeli támogatásban azok az adósok részesülhetnek Kerek­egyházán, akiknek: - lakáscélú hiteltartozásuk és hátralékuk ’98. május 21-én már legalább hathavi volt, - a pénzintézettel kötött lakáscélú hitelszerződést ’93. december 31. előtt kötötték meg, - valamint a rendelet 3. pa­ragrafusában meghatározott jo­gosultsági feltételeknek megfe­lelnek. Czakó István polgármes­ter elmondta, hogy eddig közel húszán érdeklődtek a hivatalban az adósságkezelési támogatás­ról, ám több bajba került család jelentkezése is várható még. W. Király Ernő Galériaavató Kecskeméten Új művészeti galériával gazda­godik Kecskemét: ma délután 5-kor nyitják meg a nagykö­zönség előtt a Mártonfi Galé­riát, a Dobó körút 8. szám alatt lévő Central Passage Üzletház­ban. Az üzletház első emeletén lévő galériában már ma 4-től várják a vendégeket, akik több mint húsz híres-neves alföldi képzőművész alkotásait tekint­hetik, illetve vásárolhatják meg. A galériaavató alkalmából rendezendő baráti találkozó és a megnyitó művészvendége lesz Balogh Gyula, Bozsó Já­nos, B. Boros Ilona és Seres Já­nos. Délután 5-kor a megjelent érdeklődők, vendégek között kisorsolnak egy értékes olaj- festményt. Ma írják alá a megállapodást Kjelleruppal Testvérvárosok konferenciája Kiskunfélegyházán Nyolc külföldi delegáció vesz részt azon a testvérvá­rosi konferencián, amely tegnap kezdődött Kiskunfél­egyházán. A háromnapos rendezvényen Kiskunfélegy­háza két testvérvárosa: az erdélyi Korond és a német- országi Braunfels mellett a partnervárosok: Bangols sur Ceze, Carcaixent, Eeklo, Newbury, Kjellerup és Feltre is képviselteti magát. A konferencia keretében ma este 7 órakor, a Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola sportcsar­nokában írják alá Kiskunfél­egyháza és a dániai Kjelle­rup közötti testvérvárosi szerződést a települések ve­zetői. Az egyezmény aláírásán kívül a rendezvény célja, hogy minél jobban megis­mertesse a partnerekkel Ma­gyarországot. Ugyanakkor a félegyházi családok számára jó lehetőséget kínál, hogy személyes kapcsolatot te­remtsenek az európai közös­ség tagállamaiból ide érkező emberekkel.- vajda ­Nézőpont Ha smucig a vendéglátó Mihályka Gyula írása Az ember csak kapkodja a fejét Kecskeméten. Egymás után nőnek ki a földből az új üzletházak, a régiek pedig látványo­san újulnak meg. Sokakban merül fel a kérdés: hogyan fognak ezek megélni? Szerintem meg fognak. Ugyanis az áruházak, bevásárlóköz­pontok, hiper- és szupermarketek korántsem csak a kecske­méti polgárok vásárlására számítanak. Tavaly a karácsonyi nagybevásárlás dandárjában az egyik városvezető a belvárosi parkolóőröktől megtudta, hogy számításaik szerint minden második leparkoló autó Kecs­kemét határán túlról érkezett. A mezőgazdasági feldolgozó- ipar visszaesése ellenére a hírős város megőrizte régióköz­ponti szerepét; banki, kereskedelmi, kulturális, oktatási, közigazgatási és részben ipari centrum. Az emberek persze azt szeretnék, ha a kereskedelemben kia­lakult hatalmas versenynek végre éreznék már a jótékony hatását is, vagyis olcsóbban tudnának vásárolni. Amennyi­ben a hazai és külföldi befektetők terveinek csak a fele megvalósul, elkerülhetetlen lesz az árakat leszorító, a mos­taninál sokkal élesebb verseny kialakulása. A vendégváró Kecskemét önkormányzatának természetesen rengeteg feladata lenne. Hogy csak egyet említsek: a parko­lási lehetőségek sokszor botrányosak, az autósnak olykor köröket kell rónia a belvárosban, mire le tud parkolni. Több mint fél évtizede vezette be a város képviselő-testülete az úgynevezett parkolóhely-megváltást. Ennek lényege, hogy ha egy új vagy átalakított épület beruházója saját telkén nem tudja kialakítani az előírt számú parkolót, úgy pénzben azt megválthatja. Ebből az összegből a városnak parkolókat, mélygarázsokat, parkolóházakat kellene építenie. Ebből per­sze semmi, vagy csak nagyon kevés valósult meg. A belvárosban még akkor is szükség lenne új parkolóhe­lyekre, ha a külvárosokba vélhetően rengeteg embert von­zanak majd a bevásárlóközpontok. A nagykörúton belüli Kecskemét „felvette a kesztyűt”, több üzlet- és irodaház épült az elmúlt években. Világlátott kollégám tapasztalata is az, hogy Európában, a mamutok nem tették tönkre a pezsgő belvárosokat. Kecskeméten is veszélyesebb a városköz­pontra nézve egy tehetségtelen önkormányzat. Eladó Kecskeméten, a Csáktornya! u. 69. szám alatti inaatlan (546 m'l. a ITormásiék Ivóit mühelvei. iroda, raktár. Érdeklődni: Opel Tormási. Telefon: 76/482-208; Kecskemét, Jász u. 24. 31873 LAKÁSÉRTÉKESÍTÉS Vállalkozásunk kivitelezi és ezzel párhuzamosan értékesíti Kiskunhalason, a Körösi úti, volt szovjet laktanya területén ÉPÜLŐ LAKÁSOKAT, melyre lakás- építési kedvezmény (szoc. pol ), ill önkormányzati támogatás is igényelhető Megvásárolhatók 1, 2, 3 szobás lakások. Az 1998. szeptember 30-áig előszerződéssel lekötött lakások várható átadási ideje: 1999. május 31. Bővebb információt - a lakásárakról,- a műszaki tartalomról,- az igényelhető támogatásokról személyesen, az ügyfélszolgálati irodánkban, vagy a 77/422-003 telefon-, számon nyújtunk. Az 1999. május 31-éig átadásra kerülő lakásokhoz kérjük a jelentkezési lapokat az ügyfélszolgálati irodánkba (KISKUNHALAS, TÁNCSICS U. 2.), 1998. szeptember 20-áig leadni. (36590) Balesetek, Bűnügyek Német kocsit fosztott ki A kecskeméti rendőrkapitány­ság nyomoz lopás bűntette mi­att ismeretlen tettes után, aki szeptember 10-én Kerekegyhá­zán csaknem félmillió forintos kárt okozott egy német állam­polgárnak. Sötétedés után látott munkához a tettes. Betörte egy Opel ablakát. A Bocskai utcá­ban leparkolt kocsiból ezer márkát és egy videokamerát emelt el a tolvaj. Az Opelben is kerekedett 170 ezer forintnyi kár. A rendőrség elfogott egy Örkényi férfit, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy ő kö­vette el a bűncselekményt. Tanyasi lakat Egy kiskunfélegyházi tanya ki­fosztása ügyében rendelt el nyomozást a város rendőrkapi­tánysága. Még májusban kö­vette el tettét az akkor még is­meretlen kilétű tolvaj. A tettest elfogták. Az őrizetbe vett férfi­nak egy eltulajdonított magne­tofonról és egy akkumulátorról kell számot adnia. Alkatrészek Egy kiskunfélegyházi cég VIII. kerületi telephelyéről IFA te­herautókba való alkatrészeket loptak el néhány nappal ezelőtt. A tolvaj, vagy tolvajok leg­alább félmillió forint kárt okoz­tak a tulajdonosnak. Szemfüles kollégák Saját kollégái tettek feljelentést biztonsági őr társuk ellen szer­dán a bajai rendőrségen. Amint kiderült, a madarasi férfi Baján, a Bokodi úton egy kft. telepén látott el szolgálatot. Úgy gon­dolhatta, nagyobb bevételre te­het szert, ha a rábízott vegysze­reket forgalmazza is. Egy óvat­lan pillanatban leakasztotta a raktárkulcsot. Bevallása szerint 5 doboz Titus típusú vegyszert lopott el. Ebből 4 dobozt lefog­laltak tőle a rendőrök. A termesztő Vadkenderültetvényt találtak a rendőrök a Hajdú-Bihar megyei Csökmőn. Egy csökmői lakos családi házának kertjében egy 20 négyzetméter alapterületű fóliasátorban termesztette a nö­vényt. Elmondása szerint a magvakat egyik rokonától kapta. Azért termesztette a vadkendert, hogy abból kábító­szert készítsen és eladja azt. JANSIK Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km. Tel.: 70/498-555 Tel./fax: 76/498-554 2700 Cegléd, Kérési Út 28. Tel./fax: 53/314-005, 53/316-495 m r

Next

/
Oldalképek
Tartalom