Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-29 / 202. szám
2. oldal Megyei Körkép 1998. augusztus 29., szombat Naptár Augusztus 29., szombat. Névnap: Beatrix, Erna. Névnapozóknak Beatrix: latin eredetű név, jelentése: boldogságot hozó. Erna: német eredetű név, jelentése: elszánt. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Sebő nevű olvasóinkat is! Évforduló 1887-ben ezen a napon született Karinthy Frigyes író, költő, kritikus, műfordító. A Nyugat köréhez tartozott. Hírnevét így írtok ti című irodalmi paródiái alapozták meg. Jelentősek színpadi alkotásai, novellái és prózai művei is. Rendkívüli megfigyelőképessége, intellektuális humora folytán a 20. századi próza sajátosan markáns egyénisége. Főbb művei: Utazás a koponyám körül, Tanár úr kérem, Hőköm Színház. 1938-ban hunyt el. Ökumenikus naptár Az Ernák védőszentje Szent Ernestus római vértanú, akinek csak a nevét ismerjük. A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban ma Keresztelő Szent János vértanúságára emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt 10-től 12-ig és délután 14.30-tól 17 óráig lesz kézművesfoglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Szóraka- ténusz Játékházban. A vasárnapi foglalkozás szintén délelőtt 10-kor kezdődik, s mindkét napon batikolás lesz. • Ma délután 3-kor lesz a kecskeméti planetáriumban ismeretterjesztő előadás gyerekeknek. • A Kecskeméti Képtárban szeptember végéig látható a fiatal magyar formatervezők kiállítása. A képtár ma és vasárnap délelőtt 10-től 17 óráig tart nyitva. • A kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban tegnaptól novemberig látható Pólyák Imre késes és Bo- dacz Tibor fafaragó kiállítása. • A kecskeméti Ráday-múze- umban az egyházművészeti kiállítás ma még látható. / Évnyitók Kiskoroson A bejáró tanaulókkal is foglalkozó iskolák többnyire kedden reggel, a helyi diákokat okítok pedig héthő délután tartják az évnyitókat Kiskőrösön. A Bem-iskola évnyitója lesz az első 31-én, dé\ptán öt órakor. Ugyanekkor nyitja meg a tanévet a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola is. Hat órától a vasváris és petőfis diákokat várják az intézmények. A Wattay középiskola és szakiskola, valamint a Rákóczi úti, Speciális Tantervű Óvoda és Általános Iskola 1-jén, reggel fél nyolckor nyitja meg a tanévet, nyolckor pedig már tanítás lesz. A zeneiskola szeptember 8-án, délután hatkor tart évnyitót a művelődési házban. Kényszerűségből leverték a festményt Csütörtökön teljesen meg kellett semmisíteni Hercegszántón egy képzőművészeti alkotást. Még 1982-ben Szurcsik János, Mun- kácsy-díjas festőművész azzal kedveskedett szülőfalujának, hogy a művelődési ház homlokzatára egy scrafittót készített. Sajnos az épület az elmúlt évtizedekben megmozdult, s ekkor megrepedt az alkotáson a Pegazus. A szántói faluvezetés szerette volna megmenteni a műalkotást, ám hiába injektálták betonnal az épület alapját, a jelentős anyagi áldozat sem segített. A további repedések nyomán életveszélyessé vált a többmázsás műalkotás, ezért le kellett verni. A helyiek azt sajnálják leginkább, hogy ezekre a falsíkokra már nem lehet újabb alkotást felvinni, be kell vakolni. Bognár József polgármester elmondta, hogy az értékes alkotás nagy veszteség a falunak. A művészt úgy szeretnék kárpótolni, hogy az általa kezdeményezett falumúzeumnak és kiállításokra alkalmas ingatlant megvásárolják, és segítik a Hercegszántóról indult művész elképzeléseinek megvalósítását. Tölgyesi Folyamatos szinten tartó, illetve speciális foglalkozásokkal töltik idejüket a fiatalok az alig egy hónapja megnyílt Értelmi Fogyatékosok Napközijében, Kiskunfélegyházán. Az intézményben dolgozó gyógypedagógusok és szakápolók mindemellett a naponta két alkalommal megtartott speciális foglalkozásokon a szőnyegszövés, konfettikészítés, hímzés és kötés fortélyaiba is beavatják a fiatalokat. fotó: gulyás Sándor Balesetek, Bűnügyek- * A sínes eset Rendőrkézre kerültek a szerdán reggel már holtában a vasúti sínekre fektetett prostituált feltételezett gyilkosai. A Csongrád megyei Balástya közelében két napja hajnalban egy tehervoriat gázolt el egy 18 éves jászfény- szarui lányt, akiről az orvosszakértői vizsgálat kiderítette, hogy erőszakos halált halt, és csak ezt követően került a sínekre. Az emberöléssel a lány élettársát, egyben futtatóját és annak barátját gyanúsítja a rendőrség. A bíróság pénteken mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Becsöngettek Tizenhatmillió forintot vittek el csütörtökön Budapesten egy 59 éves, örmény származású nőtől, amikor kirabolták XVIII. kerületi, Havanna utcai lakását. Az ismeretlen tettesek becsöngettek az asszony lakásába, majd mikor az ajtót nyitott, berontottak, bántalmazták, majd megkötözték és kirabolták. Szerszámok a zsákban A Kecskemét-Alsó vasútállomást tolvaj látogatta meg. Az állomás melletti telephelyre néhány szerszámért ment be egy ismeretlen. Nem hiába mászott át a kerítésen, mert 112 ezer forint értékű zsákmányt szerzett. Bezárták 90 ezer forintot érő szeszesitalcsomaggal távozott egy férfi egy kiskunfélegyházi pizzéria raktárhelyiségéből. A Kossuth utcai raktárba nem a tulajdonos invitálása után került az illető, hanem a garázsajtó szellőzőnyílásának betörése után. A tolvaj júliusban járt a raktárban, most pedig őrizetben várja sorsának további alakulását Arany és pénz Hamis kulcsa lehetett annak a betörőnek, aki egy ágasegyházi tanyát keresett fel. A Zsombos- dűlőben lévő lakásból ékszerek és készpénz tűnt el. A tulajdonos 200 ezer forintos kárt szenvedett. Az ismeretlen tolvaj a szekrények felfeszítésével jutott a szajréhoz. Majdnem egymillió A kecskeméti Jókai utca egyik lakásában zsíros zsákmányt ejtett egy hengerzártörő. A betörő csaknem egymillió forintnyi arany ékszert tömhetett a zsebeibe, mielőtt elégedetten távozott volna. Bárvendég Egy kecskeméti bár ablakán keresztül jutott alkoholhoz és cigarettához egy ismeretlen. A tolvajnak az ablakot előbb természetesen be kellett törnie. A bár gazdáját 100 ezer forintos kár érte. Borjak tolvaja Egy lajosmizsei istálló két lakójának elkötése miatt keresnek egy ismeretlent a kecskeméti kapitányság rendőrei. Két borjúra tette rá kezét - és kötőfékét - egy tolvaj. Az ifjú állatok 150 ezer forintot érnek. Nézőpont ✓ Átgázolnak rajtunk Bálái F. István írása Keddi számunkban azt írtam ezeken a hasábokon, hogy tévedett az az ismerősöm, aki két héttel ezelőtt 5 800 forintért vásárolt Mol-részvényt, mert hétfőn már 5 500-ért is lehetett kapni. Óriásit tévedtem én is, mert amikor az említett sorokat papírra vetettem, azt gondoltam, hogy az 5 500 már a mélypont. Azóta csak öt nap telt el, s tegnap 4 300 forint körül volt a Mol-részvény ára. Átgázolt a magyar tőzsdén a világ. Szerencsésnek mondhatjuk majd magunkat, ha ez a pénzügyi válság - amit közvetlenül az orosz adósságtörlesztés befagyasztása váltott ki - Magyarországon csak a tőzsdét érinti. Az OTP-nek és az Eximbanknak is odaveszett néhány milliárdja Oroszországban, s nem lepne meg, ha az orosz piacra exportáló magyar cégek némelyike szintén bottal ütné a pénze nyomát. (Amit nem kívánok, hiszen miért kívánnék magunknak - tehát nekem is - rosszat. Csak tárgyilagos próbálok lenni.) Engem ebben az egészben egyébként nem az aggaszt, hogy Oroszországban válság van. (Bár az elemzők szerint ez számunkra hátrányosabb, mint például a csehek vagy lengyelek számára. A magyar termékeknek ugyanis 2,5 százaléka irányul Oroszországba, a cseheknél és a lengyeleknél ez a szám viszont csak 1,5 százalék.) Az aggaszt, hogy a magyar tőzsde ekkorát tud zuhanni, ha a nyugati befektetők kiviszik a pénzüket. Nem kell közgazdaságtanból ledoktorálni, hogy észrevegyük: az elmúlt években a magyar tőzsde látványos emelkedését úgyszólván kizárólag a nyugatról érkező árfelhajtó kereslet okozta. S ha ez a pénz nem jön, akkor a magyar részvényeknek nagyon kell kapaszkodniuk, hogy mondjuk egy középtávú átlagban az inflációval lépést tartsanak. Amennyi osztalékot ugyanis a magyar részvények fizetnek, annyiért nem érdemes a pénzt értékpapírba fektetni. Hacsak... Hacsaknem a magyar gazdaság tényleg olyan erős, mint amilyennek mondják azok, akik azt állítják, hogy a válságnak nem belső, hanem kizárólag külső okai vannak. Ez dől el a következő hónapokban. Becsengetés Jánoshalmán Jánoshalmán a Szent Anna Katolikus Általános Iskola diákjai számára egy nappal korábban kezdődik a tanév, mint a város más intézményeibe járóknak. Vasárnap délután öt órakor tartják a tanévnyitót a felújítás alatt álló templomban. Hétfőn már rendes tanítási nap lesz, de az évnyitó miatti napot év közben megkapják a diákok - tájékoztatta lapunkat Kiss Györgyné, iskolaigazgató. A többi jánoshalmi oktatási intézményben augusztus 31-én lesznek a tanévnyitók. A Mezőgazdasági Szakképző Intézetben 16 órakor, a Radnóti- gimnáziumban 17 órakor, a Hunyadi János Általános Iskolában pedig 18 órakor tartják az ünnepélyes tanévkezdetet. emTtel Távközlési Rt. TISZTELT ELŐFIZETŐINK! Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy Dunavecse, Apostag, Dunaegyháza, Új sóit és Solt települések 1998. augusztus 26-tól a Kiskőrösi Ügyfélszolgálati Iroda ügyintézési körébe tartoznak. A kalocsai iroda nyilvántartásából minden, a fenti településekhez tartozó előfizető és várakozó adatát áthelyeztük Kiskőrösre, a továbbiakban ott történik a szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés. Ezért kétjük előfizetőinket, hogy a jövőben a Kalocsai Ügyfélszolgálati Iroda helyett a kiskőrösit keressék fel távközlési igényeikkel, kérdéseikkel, illetve a távbeszélőszámlával kapcsolatban. Az iroda címe: 6200 Kiskőrös, Safári J. u. 5. Telefon: 78/499-084 Fax: 78/499-085 Nyitva tartás: hétfő 8-15; kedd: 8-15; szerda: 7-15; csütörtök: 8-17; péntek: 8-15 óráig. Az átszervezéssel jelentősen hatékonyabb és gyorsabb munkavégzést, pontosabb, összehangoltabb ügyviteli folyamatokat kívánunk elérni, amellyel ügyfeleink megelégedését szeretnénk szolgálni. Kérdéseikkel, kérjük, forduljanak Ügyfélszolgálati Irodánkhoz, amely a 184-es számon díjtalanul hívható. EMITEL Távközlési Rt.